Egy Volto Santo-ábrázolás, mint határbéli kisemlék

Ba­jor­or­szág leg­észa­kibb szeg­le­te egy iga­zi kü­lön­le­ges­sé­get rej­te­get a kisem­lékku­tatás szá­má­ra. Ma­ga­san Wal­len­fells fö­lött, a ré­gi, Marien­wei­herbe ve­ze­tő za­rán­dok­út mel­lett a ván­dor nem mes­­sze Haid előtt egy kü­lön­le­ges, je­len­tő­sé­gé­ben a re­gi­o­ná­lis ha­tá­ro­kat át­lé­pő út men­ti ke­reszt­re ta­lál. A szem­lé­lő­dő az er­dő sű­rű­jé­ben egy, csak­nem élet­nagy­sá­gú, fá­ból fa­ra­gott Volto San­to-ábrá­zolás­ra le­het fi­gyel­mes. Krisz­tust itt, mint Meg­vál­tó-ki­rályt (Salvator) lát­juk, s nem mint a szen­ve­dőt, an­nak el­le­né­re, hogy ke­ze­it és lá­ba­it itt is ke­reszt­szö­gek fúr­ják át. Fen­sé­ge­sen és egy­szer­smind védő­leg tár­ja szét ke­ze­it. Hos­­szú, kö­tél­öv­vel egy­ben­tar­tott kön­tö­se kék ala­pon arany­ló csil­la­gok­kal van te­le­szór­va. Fe­jén arany ko­ro­na (1. kép). A he­lyi nép­nyelv ezt a kis­em­lé­ket „Is­te­ni se­gít­ség­nek” („Göttlich Hil­f”) mond­ja. Ala­pí­tó­ja Josef Müller volt, Wal­len­fel­s-ből. A ha­gyo­mány sze­rint egy sze­ren­csét­le­nül járt csa­lád­tag­ja em­lé­ké­re ál­lít­tat­ta a ke­resz­tet (Graf 1979).
A Nurn mel­let­ti „Is­te­ni se­gít­ség”, mé­re­te­it te­kint­ve jó­val sze­ré­nyebb. Alig egy ki­lo­mé­ter­re a te­le­pü­lés szé­lé­től egy, fém­osz­lop­ra erő­sí­tett kis kép­szek­rény­ben ta­lál­ha­tó a Volto Santo har­minc cen­ti­mé­ter ma­gas, meg­ko­ro­ná­zott fa­szob­ra. A szí­nes fes­tés már újab­bko­ri. Krisz­tus kön­tö­se, és a kép­szek­rény ke­re­te is zöld, no­ha a ru­há­zat ere­de­ti szí­ne – a ko­pás­nyo­mok alap­ján – min­den va­ló­szí­nű­leg sze­rint kék volt. A kön­töst egy­ben­tartó kö­tő, va­la­mint a kön­tös al­só sze­gé­lye, il­let­ve a ru­ha uj­ja­i­nak vég­ző­dé­se bar­na. A sö­tét ke­reszt­vég­ző­dé­sek, a ke­reszt mö­göt­ti ara­nyo­zott su­gár­nya­láb­ok, va­la­mint a Krisz­tus fe­je fö­lött lát­ha­tó szív kont­rasz­to­san hat­nak a vi­lá­gos ke­reszt­fá­hoz vi­szo­nyít­va, s va­ló­szí­nű­leg ere­de­ti­leg egy ré­geb­bi ke­reszt tar­to­zé­kai le­het­tek (2. kép). Ezt a kis­em­lé­ket is nagy sze­re­tet­tel gon­doz­zák. Agnes Hader ál­lít­ja hogy az idős em­be­rek, még ma is, a ke­reszt előtt el­ha­lad­tuk­ban egy rö­vid imát mon­da­nak: „Is­te­ni se­gít­ség ma­radj ve­lünk mindörökké!“ A fér­fi­ak rö­vid idő­re meg­eme­lik eköz­ben ka­lap­ju­kat. Az ál­lít­ta­tás oka­i­ról és kö­rül­mé­nye­i­ről a száj­ha­gyo­mány azt tart­ja, hogy itt, a me­re­dek me­zei úton több le­gény rész­vé­te­lé­vel ve­re­ke­dés tört ki. Kocs­má­ból jö­vet kap­tak haj­ba va­la­mi­lye sze­rel­mi ügy mi­att, mi­köz­ben sú­lyos se­be­sü­lé­sek­re ke­rült sor. Mind­ez 1889 kö­rül tör­tén­he­tett.
A Volto San­to-ábrá­zolá­sok, mint sza­bad­té­ri kis­em­lé­kek rend­kí­vül rit­kák a né­met nyelv­te­rü­le­ten. Ez­zel szem­ben temp­lo­mok­ban és ká­pol­nák­ban az ilyen áb­rá­zo­lá­sok, mint az ol­tá­rok ré­szei, mint fal­fest­mé­nyek, il­let­ve egyéb fest­mé­nyek gyak­rab­ban for­dul­nak elő. Min­daközben fel­tű­nő a Bam­ber­gi Püs­pök­ség kör­ze­té­ben va­ló gya­ko­ribb fel­buk­ka­ná­suk. Töb­bek kö­zött Bam­berg, Mem­mels­dor­f, Straßgiech, Frens­dor­f, Wais­chen­feld, Zell, Seußling, Sach­sendor­f, Unterneuses temp­lo­ma­i­ban és ká­pol­ná­i­ban is ta­lál­ko­zunk ve­le, de fel­buk­kan Scheßl­itz, Forch­heim és Kro­nach kegy­he­lye­in is (Ritz 1933). Bam­berg kör­ze­té­ben ta­lál­ha­tó ezen túl né­hány kis szo­bor, ame­lyek a há­zak orom­za­tá­nak szo­bor­fül­ké­i­ben nyer­tek el­he­lye­zést.
A kro­nachi Volto Santo áb­rá­zo­lás­ról (Oblatenkloster – 3. kép) tu­dó­sít a kró­ni­ka, hogy egy Stahl ne­vű órás­mes­ter ado­má­nyoz­ta a szép ke­resz­tet 1925-ben a ko­los­tor­temp­lom­nak. „A ke­reszt ere­de­ti­leg egy, Bam­berg­ből Kro­nach­ba köl­tö­zött csa­lád tu­laj­do­ná­ban volt. A bí­ró­ság épü­le­te mel­let volt ne­kik egy ital­ki­mé­ré­sük, s a ke­reszt az ivó­ban ka­pott he­lyet. Az ak­ko­ri li­be­rá­lis, val­lá­si­lag el­kö­te­le­zet­len Kro­nach­ban vi­szont a ke­reszt­nek lép­ten-nyo­mon kü­lön­fé­le gú­nyo­ló­dá­so­kat kel­lett a ven­dé­gek ol­da­lá­ról el­szen­ved­nie. A tu­laj­do­nos ezért egy sö­tét, ab­lak­ta­lan he­lyi­ség­be he­lyez­te át, s négy év­ti­ze­den át ott is ma­radt. Ké­sőbb a Stahl órás­mes­ter nagy­nén­je ál­lít­tat­ta föl a kert­jé­ben az­zal, hogy ha­lá­la után az is­po­tály-temp­lom­ba ke­rül­jön. Ott azon­ban nem ta­lál­tak ne­ki meg­fe­le­lő he­lyet, így Stahl úr ma­gá­hoz vet­te, majd Blum­berg atya 1925-ben a ko­los­tor­temp­lom­ban he­lyez­te el“.1

Hon­nan ke­rül­tek ezek az áb­rá­zo­lá­sok tér­sé­günk­be?

A kér­dés meg­vá­la­szo­lá­sá­hoz az út Itá­li­á­ba, a toszká­nai Luc­cá­ba ve­zet. Az it­te­ni Szent Már­ton dóm­ban tisz­tel­nek ma is egy „Volto San­to-k­eresztet” egy kü­lön­le­ges le­gen­dá­val (4. kép). Ezek sze­rint Krisz­tus tes­tét Nikode­mus egy li­ba­no­ni céd­rus­ból fa­rag­ta, mi­köz­ben an­nak su­gár­zó arc­má­sa egy an­gyal ke­ze ál­tal jött lét­re (Keller é.n., 130). Az ef­fé­le, nem em­ber­kéz al­kot­ta kép­má­so­kat azon­nal óri­á­si tisz­te­let övez­te, és szá­mos má­so­la­ta­ik jöt­tek lét­re. Így volt ez eb­ben az eset­ben is. A 11–12. szá­zad­ban kul­tu­sza Spa­nyol­or­szág­ban ugyan­úgy vi­rág­zott, mint Ang­li­á­ban vagy Fran­cia­or­szág­ban. A tisz­te­let sú­lyát mi sem bi­zo­nyít­ja job­ban, mint az, hogy II. Vil­mos, an­gol ki­rály es­kü­té­te­le­it a „Volto San­to”-nál tet­te (Kolb 1976, 70). A luc­cai elő­kép nyo­mán, még a 11. szá­zad­ban ke­let­ke­zett töb­bek kö­zött az „Imerward“-kereszt, amely ma is a braun­schwei­gi dóm­ban ta­lál­ha­tó (5. kép).

A hülfens­ber­gi bú­csú­já­ró ke­reszt

Nagy­já­ból ugyan­eb­ből az idő­ből szár­ma­zik a kö­zép­kor fo­lya­mán rend­kí­vü­li mó­don tisz­telt, Geis­mar mel­let­ti hülfens­ber­gi bú­csú­já­ró-ke­reszt is (6. kép). Krisz­tust itt is ko­ro­ná­val, s nem szen­ve­dő­ként áb­rá­zol­ták. Tes­tét vi­szont mind­ös­­sze egy ágyék­kö­tő fe­di, s nem mint a luc­cai pro­to­tí­pus­ról is­mert tu­ni­ka­sze­rű kön­tös. En­nek el­le­né­re a ku­ta­tók a luc­cai fe­szü­let­ben lát­ják e szo­bor előz­mé­nye­it, amit – egye­bek mel­lett – a ke­reszt szá­ra­it egy­be­kö­tő, li­li­o­mos ív meg­lé­te is bi­zo­nyí­ta­ni lát­szik.
A ha­gyo­mány alap­ján ezt a ke­resz­tet Hen­ning von Bart­lof­f, ke­resz­tes lo­vag hoz­ta ma­gá­val a Szent­föld­ről (Bavendiek é.n. 6). Ko­ra­be­li do­ku­men­tu­mok bi­zo­nyít­ják, hogy e ke­resz­tet nem­csak a Hansa-városok­ból (Lü­beck, Ham­burg és Bré­ma), ha­nem Lüneb­urg­ból és Hildeshe­im­ból is elő­sze­re­tet­tel lá­to­gat­ták a zarán­dokok.2

Iro­da­lom

Bavendiek, Capis­tran P.
é.n.     Der Hülfens­berg, die alter­hwürdi­ge Wall­fahrtsstätte. Kirchen­führer. H. n.

Graf, Ro­land
1979    Wegkreuze – Bild­bäume – Gedächt­nis­steine. Heimatkundlich­es Jahrbuch des Land­kreis­es Kro­nach 7, 112–114. p.

Keller, L. Hilt­gart
é.n.    Reclams Le­xi­kon der Heili­gen und der bib­lis­chen Gestal­ten. 2. Auflage.

Kolb, Karl
1976    Große Wall­fahrten in Europa. Würzburg.

Ritz, M. J.
1933    Das Bild der Göt­tlichen Hilfe in St. Gan­golf. Bam­berg­er Blät­ter für fränkische Kunst und Geschichte. Beilage zum Bam­berg­er Volks­blatt 10. Jahrgang, Nr.6.