kedd, szeptember 21, 2021

Kul­tur­wis­senschaftler Her­mann Bausinger im Gespräch mit Wolf­gang Kaschuba, Gudrun M. König, Dieter Langewi­esche und Bern­hard Tschofen. Mit einem Vor­wort von Bernd Jür­gen Warneken. Wi­en – Köln – Weimar: Böh­lau Ver­lag 2006, 227 p.

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni né­met nép­rajz, a ko­ráb­bi, nem­ze­ti­szo­ci­a­liz­mus­sal va­ló (fi­no­man szól­va) szo­ros kap­cso­la­tai kö­vet­kez­mé­nye­ként sú­lyos vál­ság­ba került1. Az ide­o­ló­gi­ai krí­zis­bõl két ki­ve­ze­tõ út lát­szott jár­ha­tó­nak: az egyik a Hans Moser és Karl-Sigismund Kramer ne­vé­vel fém­jel­zett ún. mün­che­ni is­ko­la meg­ol­dá­si kí­sér­le­te, a tör­té­ne­ti irá­nyult­sá­gú el­moz­du­lás; a má­sik a tübin­geni mo­dell, amely a nép­rajz­ból egy szo­ci­o­ló­gi­a­i­lag erõ­sen meg­ter­mé­ke­nyí­tett em­pi­ri­kus kul­tú­ra­tu­do­mányt ala­kí­tott ki. Ez utób­bi lét­re­ho­zá­sá­ban és el­fo­gad­ta­tá­sá­ban meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe volt Her­mann Bausingernek, aki­nek 1961-ben el­hang­zott (és el­sõ al­ka­lom­mal meg­je­lent) habil­itá­ciós elõ­adá­sa e tübin­geni irány­vo­nal kez­de­tét jelz­i2. Bausinger 2006-ban töl­töt­te be nyolc­va­na­dik szü­le­tés­na­pát. Eb­bõl az al­ka­lom­ból há­rom egy­ko­ri, kü­lön­bö­zõ kor­osz­tály­ok­hoz tar­to­zó ta­nít­vá­nya (Wolfgang Kaschuba, Bern­hard Tschofen és Gudrun M. König), va­la­mint a nép­raj­zi tör­té­né­se­ket töb­bé-ke­vés­bé kí­vül­rõl szem­lé­lõ tör­té­nész, Dieter Langewi­esche be­szél­ge­tett ve­le alap­ve­tõ­en az õt (és per­sze a kér­de­zõ­ket is) iz­ga­tó kér­dé­sek­rõl, egy­szer­smind át­te­kint­ve a ju­bi­láns pá­lya­fu­tá­sát is. Az in­ter­júk ké­szí­té­sé­nek kö­rül­mé­nye­i­rõl nincs tá­jé­koz­ta­tó a kö­tet­ben (an­­nyit tu­dunk meg mind­ös­­sze, hogy nyom­ta­tás­ban egy erõ­sen rö­vi­dí­tett szö­veg je­lent meg), de a be­szél­ge­tés­so­ro­zat hét rész­re ta­golt, cí­me­i­ben szó­já­té­ko­kat is hor­do­zó, meg­le­he­tõ­sen ne­he­zen lefordítható3 tex­tu­sa alap­ján ki­de­rül, hogy ál­ta­lá­ban hat­szem­közt zaj­lot­tak ezek a tri­aló­gu­sok (a Wolf­gang Kaschuba, Dieter Langewi­esche pá­ros föl­vált­va fag­gat­ta Bausingert a Gudrun M. König, Bern­hard Tschofen pá­ros­sal). Szem­mel lát­ha­tó­an jó han­gu­lat­ban, part­ne­ri vi­szony­ban, oly­kor a kér­de­zõk egy­más­sal is vi­táz­va val­lat­ták a Mes­tert. A kö­te­tet a be­szél­ge­té­sek­hez kap­cso­ló­dó ma­gya­rá­zó jegy­ze­tek (mű­vek­re, sze­mé­lyek­re vo­nat­ko­zó, tá­jé­koz­ta­tó in­for­má­ci­ók), Her­mann Bausinger rö­vid esz­me­fut­ta­tá­sa az em­lé­ke­zet-em­lé­ke­zés ter­mé­szet­raj­zá­ról, va­la­mint sze­mé­lyi bib­li­og­rá­fi­á­ja te­szi tel­jes­sé.
Her­mann Bausinger egy­részt a ko­ráb­bi nép­raj­zi ká­non ré­sze­ként is szá­mon tar­tott je­len­sé­ge­ket (hi­e­del­mek, far­sang, me­sék stb.) kö­ze­lí­tet­te meg na­gyobb­részt új­sze­rű mó­don, friss szem­lé­let­tel; más­részt új je­len­sé­ge­ket emelt be a nép­raj­zi ér­dek­lõ­dés kö­zép­pont­já­ba (a kis­em­be­rek min­den­nap­jai, kö­szö­né­si mó­dok, a sé­tá­lás szo­ká­sa stb.). A ha­gyo­má­nyos kér­dé­sek új­ra­kér­de­zé­se és új ku­ta­tá­si kér­dé­sek fel­ve­té­se jel­lem­zi te­hát a bausin­geri me­tó­dust. A kö­tet ol­va­sá­sa köz­ben ma­ga az ol­va­só is ak­tív ré­sze­sé­vé vá­lik a dis­kur­zus­nak, én leg­alább így vol­tam ve­le, amit a töb­bi kö­zött gya­ko­ri szél­jegy­ze­te­im is bi­zo­nyí­ta­nak. A könyv mar­gó­ján sű­rűn so­ra­koz­nak a fel­ki­ál­tó­je­lek (az egyet­ér­tés, a mon­dan­dó fon­tos­sá­gá­ra va­ló uta­lás je­lei), a kér­dõ­je­lek (a ké­tely, a más vé­le­mény je­lei), a rö­vid meg­jegy­zé­sek, jel­sza­vak (az ins­pi­rá­ció, az as­­szo­ci­á­ció je­lei). Most, hogy a kö­tet­rõl ös­­sze­fog­la­ló­an kell ír­nom, kis­sé baj­ban is va­gyok: hi­szen már a mű­faj­ból, a re­cen­zió mű­fa­já­ból adó­dó­an is, saj­nos nem me­he­tek be­le rész­let­kér­dé­sek­be, így vé­ge­ze­tül mind­ös­­sze két szem­pont­ra sze­ret­nék ki­tér­ni.
Egye­te­mis­ta ko­rom­ban a kö­te­le­zõ nyá­ri mú­ze­u­mi gya­kor­lat ke­re­té­ben a ceg­lé­di kol­lé­gák­kal Tápiósá­gon vé­gez­tünk te­rep­mun­kát. Már csak hal­vá­nyan em­lék­szem a fa­lu­ra, de vél­he­tõ­en egy jel­leg­ze­tes hal­ma­zos te­le­pü­lés le­he­tett, te­le zsák­ut­cák­kal, a gya­kor­lat­lan szem szá­má­ra (ami­lyen az enyém is volt ak­kor) ut­cá­nak tű­nõ hos­­szú­ud­va­rok­kal. Nos, be­té­ved­tem egy ilyen hos­­szú­ud­var­ba, ahol né­hány fér­fi ép­pen va­la­mit be­to­no­zott, s (nyil­ván a mun­ka ha­té­kony­sá­gát nö­ve­len­dõ) köz­ben sű­rűn po­ha­raz­gat­ha­tott is. Hir­te­len elém­top­pant egy bi­zal­mat­lan, klottgatyás úri­em­ber (?), s min­den te­ke­tó­ria nél­kül a sze­mély­iga­zol­vá­nyo­mat kér­te, mond­ván, hogy õ rend­õr, én meg ma­gán­te­rü­let­re „ha­tol­tam be”. Er­re per­sze – hi­á­nyos öl­tö­zé­ké­re utal­va – azt vá­la­szol­tam, hogy ezt bár­ki mond­hat­ja. Már­mint, hogy rend­õr. „A rend­õr, ké­rem, ga­tyá­ban is rend­õr” – in­téz­te el nagy­vo­na­lú­an és (kis­sé ugyan dü­lön­gél­ve, de) ön­ér­ze­te­sen az iden­ti­tás kér­dé­sét. Az eset vég­ki­fej­le­te ese­tünk­ben in­dif­fe­rens. Mind­ezt azért mond­tam el, hogy utal­jak rá: ugyan­ez vo­nat­ko­zik a nép­raj­zos­ra is (már­mint „a nép­raj­zos, ga­tyá­ban is népra­j­zos”-­men­tal­itás), kü­lö­nö­sen a Bausinger tí­pu­sú nép­raj­zos­ra, aki azt is meg­fi­gye­li, hogy a ve­le szem­be­ni la­kás la­kói es­te mi­lyen ké­sõn kap­csol­ják le a vil­lanyt, reg­gel (szom­ba­ton és va­sár­nap is!), mi­kor kel­nek, te­hát mi­lyen az élet­rit­mu­suk. Az­tán az sem ke­rü­li el éber­sé­gét, hogy a má­sik szom­széd­as­­szony mi­lyen rend­sze­res­ség­gel szel­lõz­te­ti az ágy­ne­mű­jét és így to­vább. Ap­ró je­len­sé­ge­ket te­hát, ame­lyek be­rög­zõ­dött élet­vi­tel­rõl ta­nús­kod­nak, s a bausin­geri fel­fo­gá­sú kul­tú­ra ér­tel­me­zé­sé­hez nyúj­ta­nak se­gít­sé­get.
Vé­ge­ze­tül nem le­het szó nél­kül hagy­ni a kö­tet nyel­ve­ze­tét. An­nál is in­kább, mi­vel Bausinger gör­dü­lé­keny, köz­ér­te­tõ stí­lu­sá­ra a be­szél­ge­tés is ki­tér. Ma­ga azt vall­ja, hogy a tu­do­má­nyos­ság lát­sza­tát nem egy tol­vaj­nyel­ven meg­írt, ide­gen sza­vak gar­ma­dá­já­val meg­tűz­delt szö­ve­gek­kel kí­ván­ja el­ér­ni, ha­nem a mon­da­ni­va­ló meg­ala­po­zott­sá­gá­val. Ud­va­ri­a­san meg­jegy­zi, hogy tübin­geni ta­nít­vá­nya­i­ra ál­ta­lá­ban is jel­lem­zõ ez. Ez­zel szem­ben hal­kan azért hoz­zá­te­szem, a kö­tet sok, a vég­te­len­sé­gig nya­ka­te­kert kér­dé­sét csak Bausinger kris­tály­tisz­ta lo­gi­ká­jú, jól struk­tu­rált vá­la­szá­ból le­het ma­ra­dék­ta­la­nul meg­ér­te­ni.