Schroubek, R. Georg: Stu­di­en zur böh­mis­chen Volk­skunde

er­aus­gegeben und ein­geleit­et von Petr Lozoviuk. Mün­ster – New York – Mün­chen – Ber­lin: Wax­mann 2008, 237 p. /Münchner Beiträge zur Volk­skunde. Band 36/ ISBN 978-3-8309-1879-0; ISSN 0177-3429

A nem­rég el­hunyt Georg R. Schroubek (1922–2008) cseh-né­met vo­nat­ko­zá­sú dol­go­za­ta­i­nak leg­ja­vát vá­lo­gat­ta ös­­sze Petr Lozoviuk, és ve­zet­te be, szé­le­sebb tu­do­mány­tör­té­ne­ti kon­tex­tus­ba he­lyez­ve, egy el­iga­zí­tó elő­ta­nul­mán­­nyal. Ter­mi­no­ló­gi­ai kér­dés­sel kez­di, ám mi­e­lőtt en­nek is­mer­te­té­sé­be fog­nék bi­zo­nyos ma­gya­rá­zat­ra lesz szük­ség. A né­met­ben a „böh­mis­che” jel­ző a Cseh­or­szág te­rü­le­tén elő min­den nép­cso­port ös­­sze­fog­la­ló meg­ne­ve­zé­sé­re szol­gál, míg a „tschechis­che” ki­zá­ró­lag a cseh et­ni­kum meg­je­lö­lé­sé­nek esz­kö­ze (ha­son­ló­an a szlo­vák „uhorský”és „maïarský” jel­zős szer­ke­zet­hez). A cseh nyelv­ben (ah­ogy a ma­gyar­ban sem) ez a kü­lönb­ség­te­vés, már­mint a „böh­mis­ch–tschechis­ch”, nem ér­zé­kel­tet­he­tő. Ak­kor, ami­kor Lozoviuk – né­mi­leg ki­élez­ve és Shakes­peare Té­li re­gé­jé­re utal­va – azt mond­ja, hogy „cseh nép­rajz” („böh­mis­che Volk­skun­de”) ugyan­úgy nem lé­te­zik, ahogy cseh ten­ger­part sinc­s, er­re a meg­n­evezés­be­li fi­nom­ság­ra utal. Volt cseh­or­szá­gi né­met nép­rajz, volt/­van „cseh­or­szá­gi cseh nép­rajz”, de egy olyan tu­do­mány­ág, amely a cseh­or­szá­gi et­ni­ku­mok nép­raj­zá­nak ösz­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­tá­val fog­lal­ko­zott vol­na, tula­j­donép­pen nem lé­te­zett. Ép­pen ezért sze­rin­te a „cseh nép­rajz” („böh­mis­che Volkd­kun­de”) he­lyett in­kább a „Cseh­or­szág nép­raj­za” („Volkskunde Böh­men­s”) ki­fe­je­zés len­ne a kor­rekt.  Mind­két et­ni­kum nép­raj­zá­nak mú­ve­lői, vol­ta­kép­pen egy­más mel­lett el­be­szél­ve, a nép­raj­zot, mint a „sa­ját nép nép­raj­zát” mú­vel­ték, sa­ját nép alatt az egy nyel­vet be­szé­lők cso­port­ját ért­ve. A prá­gai szü­le­té­sú Georg R. Schroubek ez­zel a zsák­ut­cás ha­gyo­mán­­nyal sza­kít­va a cseh or­szág­ré­szek nép­raj­zát a ma­ga interetnikus és interkul­turális ös­­sze­füg­gés­rend­sze­ré­ben lát­ta és lát­tat­ta, eb­be az interkul­tur­al­itás­ba a cseh és né­met kul­tú­ra mel­lett be­le­ért­ve a zsi­dó ha­gyo­má­nyo­kat is.
A kö­tet ta­nul­má­nya­it a szer­kesz­tő há­rom na­gyobb egy­ség­be so­rol­ta. Cseh­or­szá­gi né­met té­mák ké­pe­zik az el­ső egy­sé­get. Itt olyan ala­po­zó ta­nul­má­nyo­kat ol­vas­ha­tunk új­ra, mint pél­dá­ul a Szudé­tavidék ki­fe­je­zés, egy mú­vi­leg meg­al­ko­tott ré­gió fej­lő­dés­tör­té­net­ét be­mu­ta­tó, el­ső íz­ben 1979-ben meg­je­lent ta­nul­mány. Ma­ga a te­rü­let (a mai Cseh- és Mor­va­or­szág pe­rem­vi­dé­ke), ame­lyet ez­zel a ki­fe­je­zés­sel il­let­tek/il­let­nek so­sem al­ko­tott egy köz­igaz­ga­tá­si egy­sé­get (sőt, egyes ré­szei időn­ként más-más ad­mi­niszt­rá­ci­ós te­rü­le­tek­be tar­toz­tak), geo­grá­fi­a­i­lag sok­ré­tú és tár­sa­dal­mi­lag is in­ho­mo­gén: ipa­ri, há­zi­ipa­ri és me­ző­gaz­da­sá­gi jel­le­gú tér­sé­gek vált­ják egy­mást, mi­köz­ben ma­gát a me­ző­gaz­da­sá­gi né­pes­sé­get is hol a nagy­gaz­dák, hol a kis­gaz­dák túl­nyo­mó több­sé­ge jel­le­mez­te. Több di­a­lek­to­ló­gi­ai egy­ség­ből te­vő­dik ös­­sze, a nép­raj­zi je­len­sé­gek so­ra pe­dig egy­részt át­nyú­lik az or­szág­ha­tá­ron (a szom­szé­dos oszt­rák, ba­jor, szi­lé­zi­ai stb. te­rü­le­tek­re), más­részt igen gyak­ran be­fe­lé, a né­met–cseh nyelv­ha­tárt is át­lé­pik. 1918-at kö­ve­tő­en, mi­u­tán a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ré­szé­vé vált ez a te­rü­let, egy tá­vol­ról sem egy­sé­ges, kü­lön­bö­ző tí­pu­sú táj­egy­sé­gek­ben élő, kö­zös mi-tu­dat­tal nem ren­del­ke­ző né­met tö­meg ke­rült ki­sebb­sé­gi sor­ba. Ez a né­met tö­meg a tör­té­ne­lem fo­lya­mán ek­kor ke­rült elő­ször egy sors­kö­zös­ség­be (Schicksals­gemeinschaft), ami nem je­len­ti egy­szer­smind azt, hogy egyik nap­ról a má­sik­ra egy­sé­ges nép­cso­port­tá is ko­vá­cso­ló­dott vol­na.  A mai Cseh- és Mor­va­or­szág te­rü­le­tén élt né­me­tek ön­ma­gu­kat gya­kor­la­ti­lag még az el­ső vi­lág­há­bo­rú után is cseh­or­szá­gi né­me­tek­nek hív­ták. Pe­dig ma­gá­nak a szu­dé­ta­né­met ki­fe­je­zés­nek a meg­szü­le­té­se azért va­la­mi­vel ko­ráb­bi idő­szak­ra te­he­tő. A szó már 1866-ban föl­buk­kan, ám a cseh- és mor­va­or­szá­gi né­me­tek ös­­sze­fog­la­ló meg­ne­ve­zé­se­ként, az al­pe­si (Alpendeutschen) és du­nai né­me­tek (Donau­deutschen) min­tá­já­ra 1902-ben hasz­nál­ta elő­ször Franz Jess­er kultúr­geográ­fus, nép­rajz­ku­ta­tó és pub­li­cis­ta a szu­dé­ta­né­met (Sudetendeutschen) ki­fe­je­zést (az ő ha­tá­sá­ra vi­szont a szlo­vá­ki­ai né­me­tek meg­je­lö­lé­sé­re Raimund F. Kaindl 1911-ben a kár­pá­ti né­me­tek /Karpathendeutschen/ ki­fe­je­zést al­kot­ta meg). A meg­ne­ve­zés re­cep­ci­ó­ja azon­ban jó­val las­súbb volt, s lé­nye­gé­ben csak a har­min­cas évek­ben ter­jedt el szé­le­sebb kö­rök­ben. S bár a nép­mú­ve­lők, pub­li­cis­ták, ta­ní­tók, nép­rajz­ku­ta­tók (!) min­dent meg­tet­tek, hogy a szu­dé­ta­né­me­te­ket egy egy­sé­ges nép­cso­port­tá ko­vá­csol­ják, iga­zi sors­kö­zös­ség­gé a szu­dé­ta­né­met csak az 1945 utá­ni ül­dö­zé­sek, ki­te­le­pí­té­sek után vált, ami­kor­ra vi­szont mint táj­egy­ség, ré­gió ve­szí­tet­te el gya­kor­la­ti je­len­tő­sé­gét. To­váb­bi két dol­go­zat az el­be­szélt tör­té­ne­lem, te­hát em­be­rek vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­in, sa­ját sor­sán ke­resz­tül pró­bál a tér­ség né­met la­kos­sá­ga kul­tú­rá­já­hoz, élet­mód­já­hoz, men­ta­li­tá­sá­hoz ada­lé­ko­kat nyúj­ta­ni. No­ha má­ra ez a mód­szer (oral his­to­ry-­nak mond­juk) rend­kí­vül nép­sze­rú­nek mond­ha­tó, Schroubek, ami­kor elő­ször al­kal­maz­ta (1974-ben), még (leg­alább­is tá­ja­ink vi­szony­la­tá­ban) szin­te tel­je­sen is­me­ret­len te­rep­re me­rész­ke­dett. Nem is hív­ja ő oral his­to­ry-­nak, ma­ga a mód­szer és az ered­mé­nyek még­is ezt ve­tí­tik elő­re.
A kö­tet ta­nul­má­nya­i­nak má­so­dik blokk­ját tu­do­mány­tör­té­ne­ti ta­nul­má­nyok al­kot­ják. A cseh­or­szá­gi né­met nép­rajz kez­de­te­i­ről, a prá­gai né­met, va­la­mint a págai cseh egye­te­men fo­lyó nép­raj­zi teékenysé­gről a töb­bi kö­zött. Az egyik ta­nul­má­nyá­nak cí­me so­kat­mon­dó: Pár­be­széd he­lyett el­zár­kó­zás. Alap­ve­tő­en egé­szen a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú vé­gé­ig ez volt a jel­lem­ző a cseh­or­szá­gi né­met és cseh nép­rajz­ra: ha nem is egy­más el­le­né­ben (sok­szor per­sze úgy is), de min­den­kép­pen egy­más­tól füg­get­le­nül, egy­más mel­lett el­be­szél­ve fej­tet­ték ki te­vé­keny­sé­gü­ket.
An­nak el­le­né­re, hogy a két nép nép­rajz­ku­ta­tói nem vet­tek egy­más­ról tu­do­mást, a két nem­zet­nek a né­pi kul­tú­rá­ja nem volt egy­más­tól el­szi­ge­tel­ve. Szá­mos kap­cso­lat, át­fe­dés lé­te­zett, s így a har­ma­dik egy­sé­get ezek­kel a né­met–cseh kap­cso­la­tok­kal fog­lal­ko­zó ta­nul­má­nyok ké­pe­zik. A prá­ga­i­ak­ról, Prá­gá­ról, a cse­hek­ről ki­ol­vas­ha­tó kép­pel, kü­lö­nö­sen a szte­re­o­tí­pi­ák­kal fog­lal­ko­zik egyik ta­nul­má­nyá­ban, egy má­sik­ban a II. Jó­zsef­fel kap­cso­la­tos gaz­dag cseh és szu­dé­ta­né­met mon­da­kört he­lye­zi el kö­zép-eu­ró­pai kon­tex­tus­ban.
Georg R. Schroubek amel­lett, hogy a cseh­or­szá­gi nép­raj­zot a ko­ráb­bi­ak­hoz ké­pest új­sze­rú­en, az ös­­sze­füg­gé­sek, a köl­csön­ha­tás­ok ke­re­sé­sé­vel kép­zel­te el, mun­ká­já­ban mód­szer­ta­ni­lag is egy sor új­don­sá­got, eled­dig nem vagy csak ke­vés­sé fel­hasz­nált for­rás­cso­por­to­kat ve­ze­tett be. Dol­go­za­tai an­nak el­le­né­re, hogy egy más tér­ség re­a­li­tá­sa­in alap­sza­nak, mind prob­lé­ma­föl­ve­té­sük­ben és -látá­suk­ban, mind a mód­sze­rek és a for­rá­sok meg­vá­lasz­tá­sá­ban, va­la­mint a kö­vet­kez­te­té­sek le­vo­ná­sá­nak lo­gi­ká­já­ban szá­munk­ra, a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­té­nek mul­tiet­nikus ré­gi­ó­it vizs­gá­ló et­no­ló­gu­sok szá­má­ra is pél­da­ér­té­kú­ek.