Viga Gyu­la: A bod­rog­kö­zi kul­tú­ra és tár­sa­da­lom vál­to­zá­sa a 19–20. szá­zad­ban

Bu­da­pest: L’Harmattan – PTE Néprajz-Kulturális Ant­ro­po­ló­gia Tan­szék 2008, 266 p. /Studia Ethno­graph­i­ca Hun­gar­i­ca X./ ISBN 978-963-236-068-3

A be­mu­ta­tás­ra ke­rü­lő ki­ad­vány a Pé­csi Tu­do­mány­egye­tem Néprajz-Kulturális Ant­ro­po­ló­gia Tan­szék és a L’Harmattan Ki­adó kö­zös so­ro­za­tá­nak (Studia Eth­no­log­i­ca Hun­gar­i­ca) ti­ze­dik kö­te­te­ként, ám egy­szer­smind a jel­zett tan­szék Néprajz-Kulturális Ant­ro­po­ló­gia Dok­to­ri Prog­ram­já­nak Ki­ad­vá­nyai má­so­dik da­rab­ja­ként lá­tott nap­vi­lá­got. A szer­ző, Viga Gyu­la a mis­kol­ci Her­man Ot­tó Mú­ze­um et­nog­rá­fu­sa éle­té­ből im­már jó más­fél év­ti­ze­det a Bod­rog­köz, még­pe­dig az egész, te­hát a mai Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zó Al­só-, és a Dél­ke­let-Szlo­vá­kia te­rü­le­tén fek­vő Fel­ső-Bod­rog­köz nép­raj­zi ku­ta­tá­sá­ra szen­telt. Mun­ká­já­nak több tu­cat­nyi ta­nul­mány és köz­le­mény a gyü­möl­cse, ame­lyek kü­lön­fé­le szak­lap­ok­ban, év­köny­vek­ben, il­let­ve ké­sőbb töb­bé-ke­vés­bé az ál­ta­la jegy­zett gyűj­te­mé­nyes ki­ad­vány­ok­ban is meg­je­len­tek. El­ső­sor­ban az 1996-ban nap­vi­lá­got lá­tott Hár­mas ha­tá­ron cí­mű kö­te­tet kell itt megem­líteni19, mi­köz­ben to­váb­bi két tanul­mány­gyűjteményében20 is szá­mos, bod­rog­kö­zi vo­nat­ko­zá­sú dol­go­za­tá­ra buk­kan az ér­dek­lő­dő. Azon kí­vül, hogy sa­ját ku­ta­tói ér­dek­lő­dé­sét e tér­ség nép­rajz­ára (el­ső­sor­ban tár­sa­da­lom- és gaz­da­ság­nép­rajz­ára, rész­ben folk­lór­já­ra) irá­nyí­tot­ta, szer­ve­ző­ként is ki­vet­te a ré­szét a táj­egy­ség tu­do­má­nyos meg­is­me­ré­sé­ből. Le­gyen elég itt két olyan mo­no­grá­fia-igé­nyű pub­li­ká­ci­ó­ra utal­ni, ame­lyek­nek nem­csak a ku­ta­tá­si sza­ka­szát szer­vez­te meg (aki vég­zett már ha­son­ló mun­kát, az tud­ja csak iga­zán ér­té­kel­ni eze­ket a me­net köz­ben gyak­ran szi­szi­fu­szi­nak tű­nő erő­fe­szí­té­se­ket), ha­nem egé­szen a meg­je­le­né­sig ott bá­bás­ko­dott kö­rü­löt­tük (utób­bi fá­zis sem ke­vés­bé ideg- és em­ber­pró­bá­ló te­vé­keny­ség!). A két kö­tet in­té­ze­tünk Lo­ká­lis és re­gi­o­ná­lis mo­nog­rá­fi­ák cí­mű so­ro­za­tá­ban lá­tott nap­vi­lá­got, és Kisgéres, va­la­mint Nagytárkány né­pi kul­tú­rá­já­nak né­hány ki­emelt és fon­tos sze­le­tét mu­tat­ja be21.
Viga Gyu­la köny­vé­ben, amely 2004-ben meg­vé­dett PhD-disszertációján alap­szik, az em­lí­tett más­fél év­ti­ze­des ku­ta­tá­si ered­mé­nye­it, ta­pasz­ta­la­ta­it kí­sér­li meg egy­részt szám­ba ven­ni, ér­tel­mez­ni, más­részt a ku­ta­tás to­váb­bi kí­vá­na­tos irá­nya­it, az el­vég­zen­dő fel­ada­to­kat ki­je­löl­ni.
Több szem­pont­ból is rend­kí­vül iz­gal­mas kér­dé­se­ket vet fel a tér­ség nép­raj­zi vizs­gá­la­ta. A szer­ző elő­ször ezek­nek el­mé­le­ti meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra vál­lal­ko­zik Je­le­sen egy­részt a pa­rasz­ti kul­tú­ra vál­to­zá­sá­nak, a ha­gyo­mány és vál­to­zás el­mé­le­ti kér­dé­se­it. Ide tar­to­zik a töb­bi kö­zött az a tény, hogy a táj­egy­ség (ami el­sőd­le­ge­sen föld­raj­zi fo­ga­lom, te­hát nem biz­tos, hogy egy­szer­smind éles kul­tu­rá­lis kö­rül­ha­tá­ro­lást is meg­en­ged), szó­val az a tény, hogy a Bod­rog­köz két ré­sze, a Fel­ső- és az Al­só-Bod­rog­köz 1918-at (il­let­ve 1920-at) kö­ve­tő­en (egy rö­vid, hét esz­ten­dős in­ter­mez­zót le­szá­mít­va) or­szág­ha­tár­ral is el­vá­laszt­va, kü­lön fej­lő­dé­si pá­lyát fu­tott be. Utób­bi­ból adó­dik, hogy a ko­ráb­ban nem egy­ér­tel­mű­en pe­ri­fe­ri­kus hely­zet­ben lé­vő táj mind­két ré­sze pe­ri­fé­ri­á­lis hely­zet­be ke­rült: Fel­ső-Bod­rog­köz Szlo­vá­kia dél­ke­le­ti csücs­ké­ben, Al­só-Bod­rog­köz pe­dig Ma­gyar­or­szág észak­ke­le­ti szeg­le­té­ben, vi­szony­lag el­zár­tan he­lyez­ke­dik el. Ezt az el­zárt­sá­got fo­koz­ta, hogy a ke­le­ti, a Szov­jet­uni­ó­val kö­zös or­szág­ha­tár gya­kor­la­ti­lag át­jár­ha­tat­lan, a cseh­szlo­vák–ma­gyar ál­lam­ha­tár pe­dig, mond­juk: csak mód­já­val volt át­jár­ha­tó. Ezek a té­nyek nyil­ván­va­ló­an hoz­zá­já­rul­tak a két rész­be vá­gott táj­egy­ség (né­pi) kul­tú­rá­já­nak és tár­sa­dal­má­nak fej­lő­dé­sé­hez, il­let­ve szét­fej­lő­dé­sé­hez (ezen a té­ren, már­mint a szét­fej­lő­dés te­rén, amint ar­ra a szer­ző is rá­mu­tat a ké­sőb­bi­ek­ben, ma­rad­tak még el­vég­zen­dő fel­ada­tok). A kul­tú­ra és tár­sa­da­lom ala­ku­lá­sa szem­pont­já­ból is per­dön­tő kér­dés­komp­le­xum le­het más­részt a ter­mé­szet­föld­raj­zi adott­sá­gok ki­hasz­ná­lá­sá­nak, il­let­ve „ki­ik­ta­tá­sá­nak”, a táj át­ala­kí­tá­sá­nak a prob­le­ma­ti­ká­ja. Az em­ber és táj vi­szo­nya te­hát. Har­mad­részt a tá­ji mun­ka­meg­osz­tás, a tá­jak köz­ti kap­cso­la­tok kér­dés­kö­re, ami­be – no­ha a szer­ző me­ge­he­tő­sen óva­to­san és rit­kán hasz­nál­ja eze­ket a fo­gal­ma­kat – az interetnikus és/­vagy interkul­turális kap­cso­la­tok prob­le­ma­ti­ká­ja is be­le­tar­to­zik.
A fen­tebb vá­zolt prob­le­ma­ti­ka el­vi ki­fej­té­se után a szer­ző há­rom na­gyobb egy­ség­be ren­dez­ve konk­rét ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­kel ada­tol­va is alá­tá­maszt­ja ko­ráb­bi meg­fo­gal­ma­zá­sa­it. A vál­toz­tat­ha­tó és a vál­to­zat­lan cí­mű fe­je­zet a bod­rog­kö­zi táj át­ala­kí­tá­sá­nak a ha­gyo­má­nyos né­pi kul­tú­ra ala­ku­lá­sá­ra ki­fej­tett ha­tá­sa­i­val fog­lal­ko­zik. A kö­vet­ke­ző fe­je­zet (Vál­to­zá­sok a Bod­rog­köz tá­ji kap­cso­la­ta­i­ban) egy­részt a meg­ter­melt ja­vak cse­ré­jé­ben, ke­res­ke­del­mé­ben, va­la­mint a ván­dor­mun­ká­ban be­kö­vet­ke­zett vál­to­zá­so­kat tár­gyal­ja. A har­ma­dik fe­je­zet (El­té­rést és azo­nos­sá­got ki­vál­tó té­nye­zők – a vál­to­zás irá­nyá­ban és el­le­né­ben ha­tó fel­té­te­lek) vol­ta­kép­pen egy eset­ta­nul­mány, amely két szom­szé­dos te­le­pü­lés, Karc­sa és Pácin „am­bi­va­lens kap­cso­lat­rend­sze­ré­nek”, vi­szo­nyá­nak meg­ér­té­sé­re irá­nyul.
Ös­­sze­gez­ve: a szer­ző fi­nom ku­ta­tá­si mód­sze­rek­kel és ki­tar­tó te­rep­mun­ká­val (ez még ak­kor is igaz, ha ön­ma­ga ke­ves­li, és hek­ti­kus­nak mond­ja te­rep­mun­ká­ját) plasz­ti­kus ké­pet raj­zolt egy föld­raj­zi­lag vi­szony­lag jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó táj­egy­ség vál­to­zó né­pi kul­tú­rá­já­ról. Ahogy más, ha­son­ló mó­don „ki­je­lölt” tá­ja­ink (Csal­ló­köz, Szi­get­köz stb.) föld­raj­zi ha­tá­rai nem je­len­te­nek egy­szer­smind éles kul­tu­rá­lis ha­tárt, úgy igaz ez a Bod­rog­köz vi­szony­la­tá­ban is. A tér­ség fo­lya­ma­to­san vál­to­zó né­pi kul­tú­rá­ját kül­ső és bel­ső ha­tá­sok so­ra ala­kí­tot­ta, mi­köz­ben bel­ső ta­go­ló­dá­sá­ra is sor ke­rült. A kér­dés­re, hogy va­jon mily mér­ték­ben te­kint­he­tő (a ré­gi, Sprachin­selvolk­skun­de-megter­mékenyítette mí­tosz alap­ján) a mai Ma­gyar­or­szág ha­tá­ra­in kí­vül re­kedt ma­gyar nép­cso­port­ok, je­len eset­ben a Fel­ső-Bod­rog­köz kul­tú­rá­ja „ar­cha­i­kus je­len­sé­gek gyűj­tő­me­den­cé­jé­nek”, relik­tumterület­nek, a szer­ző egy­ér­tel­mű vá­la­sza, hogy se­men­­nyi­re. A szó­ban for­gó tér­ség ugyan­úgy fej­lő­dött, ala­kult, mint a szom­szé­dos ma­gyar­or­szá­gi te­rü­le­te­ket, no­ha oly­kor más irány­ban, más in­ten­zi­tás­sal, más ha­tá­sok­nak, ki­hí­vá­sok­nak ki­té­ve. Viga Gyu­la mun­ká­ja, mi­köz­ben egy ku­ta­tá­si sza­kasz két­ség­te­len le­zá­rá­sa, egy­szer­smind min­den­kép­pen to­váb­bi vizs­gá­ló­dá­sok ins­pi­rá­ló­ja le­het majd.
No­ha a könyv­ről csak szu­per­la­tí­vusz­ok­ban tu­dok be­szél­ni, en­ged­tes­sék meg vé­gül még­is egy ap­ró kri­ti­kai meg­jegy­zés. Egy ma­gya­rul nem ol­va­só ér­dek­lő­dő ke­zé­be ha ke­rül a könyv, ak­kor szá­má­ra az bi­zony meg­le­he­tő­sen fél­re­ve­ze­tő le­het, hogy a cím­mel és ma­gá­nak a kö­tet­nek a tar­tal­má­val, mo­der­nül ki­fe­jez­ve: nem kom­pa­ti­bi­lis a fény­ké­pes mel­lék­let. Meg­ér­tem én a szer­zőt, hogy nem tu­dott el­len­áll­ni a ren­ge­teg jó mi­nő­sé­gű, pom­pás 20. szá­zad ele­ji fel­vé­tel­nek (ame­lyek zö­mé­ben Gönyey Ébner Sán­dor­nak a bu­da­pes­ti Nép­raj­zi Mú­ze­um­ban őr­zött fo­tó­gyűj­te­mé­nyé­ből ke­rült ki), de ha már a vál­to­zá­sok­ról van szó, ak­kor leg­alább az újabb fel­vé­te­lek (és ha most nem is fel­tét­le­nül Bal­as­sa Iván, Filep An­tal vagy Vajkai Au­rél fo­tó­i­ra gon­do­lunk, de ma­gá­nak a szer­ző­nek a fel­vé­te­le­i­re min­den­kép­pen!) ér­zé­kel­tet­het­ték vol­na ké­pi­leg is job­ban eze­ket a vál­to­zá­so­kat. A kö­tet il­luszt­rá­ci­ói azt de­monst­rál­ják ugyan­is, mint­ha sem a vi­se­let­ben, sem a kis­mes­ter­sé­gek­ben (pl. ken­der­fel­dol­go­zás), sem az épí­té­szet­ben, la­kás­bel­ső­ben vagy a te­me­tő­kul­tú­rá­ban gya­kor­la­ti­lag nem kö­vet­ke­zett vol­na be vál­to­zás a 20. szá­zad fo­lya­mán.
Bod­rog­köz né­pi kul­tú­rá­ja hos­­szú ide­ig fe­hér folt­ként ék­te­len­ke­dett a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­te­rü­let kép­ze­let­be­li nép­raj­zi tér­ké­pén. El­ső­sor­ban Viga Gyu­la mun­kás­sá­gá­nak ed­dig ered­mé­nyei alap­ja­i­ban vál­toz­tat­tak ezen a hely­ze­ten, s ha ar­ról be­szé­lünk, hogy mi­lyen gyö­ke­res vál­to­zá­sok kö­vet­kez­tek be ál­ta­lá­ban a tér­ség kul­tú­rá­já­ban, tár­sa­dal­mi szer­ke­ze­té­ben, ak­kor er­ről a tény­ről, a ku­ta­tott­ság­ban be­kö­vet­ke­zett di­na­mi­kus vál­to­zás­ról sem sza­bad meg­fe­led­kez­nünk. Ah­hoz ké­pest, amit akár csak húsz esz­ten­de­je is tud­tunk/tud­hat­tunk a tér­ség né­pi kul­tú­rá­já­ról, szer­zőnk te­vé­keny­sé­gé­nek kö­szön­he­tő­en fény­évek­re ju­tot­tunk előbb­re. És en­nek az út­nak még ko­ránt­sem tar­tunk a vé­gén!