Hat­van éves a leg­dé­leb­bi pa­lóc!

il­ling Ist­ván, aki va­la­mi­kor a nyolc­va­nas évek­ben buk­kant föl a vaj­da­sá­gi vé­gek­ről a ma­gyar nép­raj­zi tu­do­má­nyos­ság­ban, hat­van éves! Az út, amit ed­dig meg­tett, szí­vó­san fel­fe­lé íve­lő. Mint ön­kén­tes nép­raj­zi gyűj­tőt is­mer­tem meg, aki­nek a kez­de­tek­ben in­kább sza­bad­szá­jú har­sány­sá­ga, min­dig szé­les­re tárt, öle­lés­re kész kar­jai, óri­á­si szí­ve volt a fi­gye­lem­re mél­tó. Az­tán, ahogy tel­tek az évek, a pos­ta se­ge­del­mé­vel, hol zök­ke­nő­men­te­sen, hol ne­héz­ke­seb­ben, de sor­ra ér­kez­tek tő­le a köny­vek (má­ra ti­zen­hét önál­ló kö­tet fém­jel­zi mun­kás­sá­gát!). Ku­ta­tá­sá­nak ob­jek­tu­ma el­ső­sor­ban szü­lő­fa­lu­ja, Kupus­zi­na né­pe, ez a dél­re sza­kadt pa­lóc kö­zös­ség (a fa­lu új­ra­ala­pí­tó­i­nak egy ré­sze a Nyit­ra me­gyei Nagy­hindről ér­ke­zett, va­la­mi­kor a 18. szá­zad­ban a vaj­da­sá­gi új­ha­zá­ba), tár­gya pe­dig en­nek a kö­zös­ség­nek nép­éle­te, nyel­ve. Ahogy ké­szül­tek a köny­vei, az­zal pár­hu­za­mo­san emel­ke­dett po­zí­ci­ó­ja is a tu­do­má­nyos rang­lét­rán: je­len­leg tan­szék­ve­ze­tő egye­te­mi ta­nár, az Új­vi­dé­ki Egye­tem sza­bad­kai Ma­gyar Tan­nyel­vű Ta­ní­tó­kép­ző Ka­rá­nak az ok­ta­tó­ja.
A (majd­nem) ke­rek szü­le­tés­na­pi év­for­du­lót ba­rá­tok, is­me­rő­sök, kol­lé­gák ün­ne­pel­ték meg a hi­va­ta­lo­san is nagy­pa­pa-kor­ba ke­rült pá­lya­társ­sal. A Ma­gyar­or­szág­ról, Szlo­vá­ki­á­ból és a szé­les Vaj­da­ság­ból ös­­sze­gyűl­te­ket az Ün­ne­pelt, ugyan­csak nép­raj­zos le­á­nya, Sil­ling Lé­da üd­vö­zöl­te, majd Sza­bó La­jos, a Bác­sor­szág Hon­is­me­re­ti Tár­sa­ság el­nö­ke és Nagy Ist­ván, a Vaj­da­sá­gi Ma­gyar Folk­lór­köz­pont el­nö­ke kö­szön­töt­te az Ün­ne­pel­tet. Káich Ka­ta­lin, az Új­vi­dé­ki Egye­tem Ma­gyar Tan­nyel­vű Ta­ní­tó­kép­ző Ka­ra dé­kán­ja, aki Sil­ling Ist­ván élet­pá­lyá­ját egé­szen a gé­pi­pa­ri kö­zép­is­ko­lá­tól nap­ja­in­kig sze­mé­lyes je­len­lé­té­vel, őr­ző te­kin­te­té­vel vé­gig­kí­sé­ri, sze­mé­lyes han­gú mél­ta­tás­ban kö­szön­töt­te az egy­ko­ri ta­nít­ványt, kol­lé­gát. A je­les al­ka­lom­ra Be­szé­des Va­lé­ria és Sil­ling Lé­da szer­kesz­té­sé­ben meg­je­lent egy ün­ne­pi kö­tet a pá­lya­tár­sak tanulmányaival1. Az a meg­tisz­te­lő fel­adat ért, hogy ezt én mu­tat­hat­tam be. Mi­vel az a szö­veg más­hol is meg­je­le­nik, itt és most csak rö­vi­den té­rek ki rá. A ta­nul­mány­kö­tet te­ma­ti­ka­i­lag Sil­ling Ist­ván sok­ol­da­lú­sá­gát, sok­szí­nű­sé­gét tük­rö­zi. Nyel­vé­sze­ti te­ma­ti­ká­jú dol­go­za­tok­kal in­dít, azok­nak di­a­lek­to­ló­gi­ai, il­let­ve egyéb nyelv­tör­té­ne­ti, nyelv­szo­ci­o­ló­gi­ai stb. vo­nat­ko­zá­sa­i­val. Jól­le­het az Ün­ne­pelt (mond­hat­ni – mond­hat­ni?) ke­nyér­adó mes­ter­sé­ge a nyel­vé­szet, a kö­tet­ben még­is a nép­raj­zi té­má­jú dol­go­za­tok do­mi­nál­nak, azon be­lül is a né­pi val­lá­sos­ság, il­let­ve tá­gab­ban a szo­kás­vi­lág té­ma­kö­rei (ar­cha­i­kus né­pi imád­sá­gok, szak­rá­lis kis­em­lé­kek kü­lön­fé­le as­pek­tus­ból, szen­tek kul­tu­sza stb.). Az egyéb nép­raj­zi té­mák (gon­do­lom én) ta­lán in­kább geo­grá­fi­ai meg­fon­to­lás­ból ke­rül­tek a gyűj­te­mény­be, bár Sil­ling Ist­ván po­li­hisz­tor­sá­gán ezek sem fog­nak ki. Va­la­mi­lyen konk­rét, tár­gyi kap­cso­ló­dá­si pont nyil­ván ki­mu­tat­ha­tó köz­tük és az Ün­ne­pelt mun­kás­sá­gá­ban. Ami a ta­nul­má­nyok szer­ző­it il­le­ti, kép­vi­sel­ve van a kö­tet­ben a szlo­vé­ni­ai, hor­vát­or­szá­gi, szlo­vá­ki­ai, (né­mi­leg alul­rep­re­zen­tál­va, mind­ös­­sze egy dol­go­zat­tal) a ro­má­ni­ai, s hát ter­mé­sze­te­sen a ma­gyar­or­szá­gi és vaj­da­sá­gi tu­do­má­nyos­ság is. A kö­te­tet egy szak­mai élet­rajz és sze­mé­lyi bib­li­og­rá­fia zár­ja.
Túl a csa­lá­di­as (ám nagy-csa­lá­di­as!) han­gu­la­tú sza­bad­kai ün­nep­sé­gen mit is te­het­nék hoz­zá az ott (is) el­hang­zot­tak­hoz? Ta­lán mind­ös­­sze an­­nyit, hogy Is­ten él­tes­se a Ju­bi­lánst, s kí­vá­nok né­ki hos­­szú és gond­ta­lan éle­tet! Jó ke­dé­lye el so­se hagy­ja, s mint nyel­vész és mint folk­lo­ris­ta is (fi­a­ta­lo­kat meg­szé­gye­ní­tő mó­don!) sze­rez­zen még sok-sok örö­met te­vé­keny­sé­gé­vel csa­lád­já­nak, szű­kebb és tá­gabb ba­rá­ti kö­ré­nek, mind­két szak­ma szé­les tá­bo­rá­nak!