Leščák, Milan: Humoristické rozprávanie na Spiši (1962–1967). Pokus o výskum frekvencie a výskytu.
Editorka: Hana Hlôšková. Bratislava: Ústav etnológie SAV – Katedra etnológie a kultúrnej antropológie FiF UK – Národopisná spoloènos Slovenska – Slavistický ústav Jána Stanislava SAV 2010, 200 p. ISBN 978-80-89489-01-5
A második világháború utáni szlovák folklorisztikát két döntő irányzat határozta meg. Az egyik, a hagyományos néprajzi szemlélet alapállásából, egy (vélt vagy valós), többé-kevésbe statikusnak felfogott nemzeti folklór, sőt annak inkább bizonyos kiemelt jelenségei rögzítésére, rekonstruálására törekedett. A másik a folklórt, mint elő (tehát változó) organizmust szemlélve, annak működési mechanizmusait, szabályszerűségeit (ha vannak), fejlődési folyamatait, összefüggés- és kapcsolatrendszerét, a szlovák általános néprajzban is jelen lévő jelenkutatásba ágyazottan igyekezett feltárni. Milan Lešèák munkája ennek az utóbbi irányzatnak egyik korai, ha éppenséggel nem az első, példaértékű folklorisztikai eredménye. A kiadványhoz Eva Krekovièová írt egy rövid (egyszersmind értékelő és értelmező) bevezetést, amit a szerzőnek a disszertáció kiadásához megfogalmazott megjegyzései követnek. A könyvet Hanna Hlôšková szerkesztette.
Módszertanilag a Jacobson és Bogatyrev nevével fémjelzett, funkcionalista-strukturalista prágai iskola eredményeiből indult ki, miközben bizonyos szociológiai szempontokat is a maga képére formálva kialakította a sajátos lešèáki módszert. A szóbeliség működésének, ha úgy tetszik törvényszerűségeinek szinkron vizsgálatának a lehető legegzaktabb megvalósítására törekedett. Nemcsak az egyes műfajok, azok egyes variánsainak az előfordulását dokumentálta (ahogy azt a hagyományosan folklorisztika korábban, sőt általában ma is teszi), hanem az előfordulások intenzitását, társadalmi beágyazódottságát, a megjelenés (értsd: a mesélés) kontextusait, körülményeit is vizsgálta, rögzítette. Három kiválasztott szepességi faluban öt éven keresztül, helyi munkatársak bevonásával figyelte meg és rögzítette a humorisztikus elbeszélés életrajzát. Maga a kötet a metodológiai problémák felvázolásával, a vizsgált települések bemutatásával (a Lőcse vonzáskörzetéhez tartozó Spišský Hrhov/Görgő, Klèov/Kolcsó és Do¾any/Dolyán településekről van szó), illetve a kutatás során alkalmazott módszerek ismertetésével indul. Ezt követik azok a fejezetek, amelyek a tulajdonképpeni kutatási eredményekre alapozott tanulságokat veszik sorra. Ezek közül először a helyi népi próza állapotáról rajzol egy átfogó képet, majd az egyes generációk szerepét és részesedését vizsgálja a mesélésben. Megállapítja (egyébként más, hasonló kutatásokkal összhangban), hogy a repertoárok struktúrája a középgerenációban stabilizálódik. A továbbiakban a közösségek magja és perifériája közti kapcsolatokat és különbségeket kutatja, illetve a közösség rétegzettségét a műfajhoz való kötődése, kapcsolatai alapján. Itt megkülönbözteti a mesélő hagyomány aktív és passzív hordozóit: az előbbit alkotó és reprodukáló mesélőkre bontva, míg az utóbbi kategóriába a műfaj iránt érdeklődő, ám azt tevőlegesen nem művelő réteget, s végül a műfajhoz teljes mértékben negatívan, elutasítóan viszonyulók csoportját különbözteti meg.
A kötet második részét (terjedelmileg valamivel kevesebbet, mint a felét) a konkrét szövegmutatványok alkotják a szerző bevezető megjegyzéseivel, Katarína Žeòuchová nyelvi gondozásában.
Milan Lešèák vázlatosan bemutatott munkája egy adott térség humorisztikus (mondjuk: anekdota) elbeszélésének már-már szinte egzakt, természettudományos módszerekkel, a társadalomtudományokban ritkán alkalmazott kísérleti metódussal vizsgált életfolyamatát rögzíti. A kötet, a megjelenés időpontját tekintve új, miközben egy csaknem negyven esztendős szövegről, a szerző egykori kandidátusi disszertációjáról van szó1. S kiállta az idő próbáját: ma is üdének, frissnek, igen: követésre, továbbgondolásra méltónak hat!