kedd, szeptember 21, 2021

A nemzeti áldozatkészség szobrai az első világháborúban

Az el­ső vi­lág­há­bo­rú ide­jén ál­lí­tott szob­rok kö­zül kü­lön­le­ges tí­pust kép­vi­sel­nek a „nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­ra” ka­te­gó­ri­á­ba so­rol­ha­tó ob­jek­tu­mok. Eb­ben az eset­ben per­sze nem be­szél­he­tünk ha­gyo­má­nyos ér­te­lem­ben vett szo­bor­ról, hi­szen míg más em­lék­je­lek ese­té­ben egy kész, be­fe­je­zett al­ko­tást avat­nak fel, ad­dig a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rai a fel­ava­tás pil­la­na­tá­ban nem te­kint­he­tők be­fe­je­zett mű­nek, az át­adást kö­ve­tő­en az „al­ko­tás” egy má­sik fá­zi­sá­ban még mó­do­sul, még­pe­dig a meg­al­ko­tó­já­tól füg­get­le­nül. Eze­ket a ki­zá­ró­lag fá­ból ké­szült szob­ro­kat bár­ki ala­kít­hat­ta, aki jó­té­kony­sá­gi cél­lal bi­zo­nyos ös­­sze­gért szö­get, vagy fém­pik­kelyt vá­sá­rolt, amit az­tán ő ma­ga be­le­szö­gel­he­tett az al­ko­tás­ba.

A nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak el­ső vál­to­za­ta hárs­fá­ból ké­szült és Bécs­ben ál­lí­tot­ták fel 1915. már­ci­us 6-án a Schwar­zen­berg té­ren, al­ko­tó­ja Joseph Müll­ner volt, az öt­le­tet pe­dig The­o­dor Har­tig gróf, Ferencz Fer­di­nánd egy­ko­ri ten­ge­rész­ad­ju­tán­sa ve­tet­te fel. Egy kö­zép­ko­ri lo­va­got áb­rá­zolt, s a „Wehrmann im Eisen” ne­vet kap­ta (Sza­bó 1994, 60. Lásd még: Loidl 2004), amely a ma­gyar szó­hasz­ná­lat­ban vas­hon­véd­ként ter­jedt el.

A szo­bor öt­le­tét az Eu­ró­pa-szer­te el­ter­jedt, a ma­gyar nép­raj­zi szak­ter­mi­no­ló­gi­á­ban vas­tus­kó­nak ne­ve­zett ob­jek­tum ad­ta. En­nek lé­nye­ge, hogy ne­ve­sebb vá­ro­sok bi­zo­nyos pont­ján ál­ló fá­ba a ván­dor-mes­ter­le­gé­nyek szö­get ver­tek be an­nak em­lé­ké­re, hogy meg­for­dul­tak ott. Eu­ró­pá­ban több vas­tus­kó­ról tu­dunk, egy a Po­zso­nyi Vá­ro­si Mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­ben is meg­ta­lál­ha­tó, aho­vá 1930-ban ke­rült. Ere­de­ti­leg a Vá­sár­tér 25. és a Lőric­ka­pu ut­ca 21. szá­mú ház sar­kán állt, egy fül­ké­ben. Az épü­let­ben mű­kö­dő egy­ko­ri „vas­tus­kó­hoz” ne­vű ve­gyes­ke­res­ke­dést 1872-ben áru­ház­zá bő­ví­tet­ték, ahol kegy­tár­gya­kat árul­tak. A tu­laj­do­nos Kohn Adolf a ház fa­lán kb. 130 cm ma­gas­ság­ban egy mé­lyí­tett fül­két ké­szít­te­tett, s eb­be he­lyez­te be rek­lám­ként a vas­tus­kót. A tus­kó ak­kor ke­rült a mú­ze­um­ba, ami­kor ezt a há­zat le­bon­tot­ták és he­lyé­be egy új épü­le­tet emel­tek (Uzsoki 1969, 160–161). A győ­ri vas­tus­kó ma is lát­ha­tó az ere­de­ti he­lyén, a Szé­che­nyi tér 4. szá­mú la­kó­ház sar­kán.  Az egy­ko­ri szé­kes­fe­hér­vá­ri vas­tus­kót pe­dig a Szent Ist­ván Ki­rály Mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­ben őr­zik (Luk­ács 2007, 117).

Sza­bó Dá­ni­el a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rok tör­té­ne­tét rész­le­te­sen fel­dol­go­zó ta­nul­má­nyá­ból tud­juk, hogy Bécs egyik ilyen hí­res lát­vá­nyos­sá­ga, a „Stock im Eisen” ins­pi­rál­ta az öt­let­gaz­dát. „Mint az 1915-ös pro­pa­gan­da mond­ja, a mes­ter­le­gé­nyek szög­be­ve­rés­sel fe­jez­ték ki büsz­ke­sé­gü­ket, hogy ott jár­tak a Bi­ro­da­lom fő­vá­ro­sá­ban, s most min­den­ki szög­be­ve­rés­sel fe­jez­he­ti ki büsz­ke­sé­gét, hogy e nagy idők­ben oszt­rák le­het.” (Sza­bó 1994, 70). A fá­ból ké­szült szo­bor­ba pén­zért vá­sá­rolt szö­ge­ket le­he­tett be­ver­ni, s a cél az volt, hogy ezek a szö­gek idő­vel tel­je­sen be­bo­rít­sák a szob­rot. A be­folyt ös­­sze­get a Had­se­gély­ző Hi­va­tal kü­lön­fé­le jó­té­kony cé­lok­ra for­dí­tot­ta. A bé­csi szo­bor amel­lett, hogy jó­té­kony­sá­gi célt hi­va­tott szol­gál­ni, meg­tes­te­sí­tet­te az ide­á­lis hős alak­ját is, akit a ka­to­nák pél­da­kép­ük­nek te­kint­het­tek.

A bé­csi szo­bor pél­dá­já­ra a Né­met Bi­ro­da­lom köz­pont­já­ban, Ber­lin­ben egy élő sze­mély, Hin­den­burg tá­bor­nok (1847–1935) mo­nu­men­tá­lis, 13 mé­ter ma­gas és 26 ton­na súlyt nyo­mó alak­ját ké­szí­tet­ték el fá­ból.  Ké­sőbb a Né­met Bi­ro­da­lom, va­la­mint az Oszt­rák-Ma­gyar Mo­nar­chia egész te­rü­le­tén meg­je­len­tek a fá­ból ké­szült kü­lön­fé­le ki­sebb-na­gyobb mé­re­tű al­ko­tá­sok. Ezek kö­zött meg le­he­tett ta­lál­ni a kü­lön­fé­le tör­té­nel­mi ala­ko­kat és hő­sö­ket, de ké­szül­tek fa­ke­resz­tek, paj­zsok, sa­sok, obe­lisz­kek, sőt ten­ger­alatt­já­ró is.1 Az el­ső bé­csi szo­bor min­tá­já­ra ké­szült kü­lön­fé­le ob­jek­tu­mok Eu­ró­pa több or­szá­ga mel­lett Tö­rök­or­szág­ban, va­la­mint az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok­ban és Ar­gen­tí­ná­ban is megjelentek.2

Bu­da­pes­ten 1915. szep­tem­ber 12-én avat­ták fel a De­ák-té­ren a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­­­rát, Sidló Fe­renc Má­tyás ko­ra­be­li ha­tal­mas lovasszobrát. Az­zal a cél­lal, hogy mi­nél job­ban ki­emel­ked­jék a kör­nye­ze­té­ből, egy ma­gas ta­lap­zat­ra he­lyez­ték. A szo­bor fel­ava­tá­sát meg­elő­ző­en, és azt kö­ve­tő­en is or­szág­szer­te fel­hí­vá­sok je­len­tek meg a saj­tó­ban a kez­de­mé­nye­zés­sel kap­cso­lat­ban. Ezek­ben ada­ko­zás­ra szó­lí­tot­ták fel a la­kos­sá­got. Az ál­ta­lam ku­ta­tott te­rü­le­ten meg­je­le­nő he­lyi la­pok­ban, új­sá­gok­ban is meg­ta­lál­hat­juk ezek töb­bé-ke­vés­bé át­dol­go­zott vál­to­za­ta­it, vagy pe­dig az ere­de­ti szö­ve­get. A leg­ter­je­del­me­sebb szö­ve­ge­ket, ku­ta­tá­sa­im je­len­le­gi ál­lá­sa alap­ján, el­ső­sor­ban a szlo­vá­kok lak­ta észa­ki vá­ro­sok lap­ja­i­ban közölték.3

Pél­da­ként néz­zük a szlo­vák több­sé­gű Brez­nó­bá­ny­án meg­je­lent Garam­vi­dék cí­mű lap­ban 1915. jú­ni­us 6-án köz­zé­tett el­ső fel­hí­vás né­hány rész­le­tét:

„A múlt na­pok­ban írt már a fő­vá­ro­si saj­tó ar­ról a hi­va­tá­sá­ban és cél­já­ban gaz­dag és ál­dá­sos actióról, amely­nek tár­gya a jó­té­kony­ság pán­cél­já­val be­bo­rí­ta­ni egy fá­ból fa­ra­gott ha­tal­mas lovasszobrot. Ez a szo­bor a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­ra lesz, amely­nek pik­ke­lye­it a jó­ság, a há­la s a se­gí­tés vá­gya fog­ja a szo­bor fa­tes­té­re reá­rak­ni.

Az actio lel­kes vég­re­haj­tó bi­zott­sá­ga ha­tal­mas szer­ve­zé­si mun­ká­já­val im­már el­ké­szült, s öröm­mel ér­te­sít ben­nün­ket ar­ról, hogy ő cs. és kir. Fel­sé­ge apos­to­li ki­rá­lyunk leg­ke­gyel­me­seb­ben jó­vá­hagy­ta az actzi­ót s meg­en­ged­te, hogy a ne­mes és ál­dá­sos moz­ga­lom vé­dő­sé­gét Au­gusz­ta kir. fő­her­ceg és Kár­oly Ist­ván kir. fő­her­ceg ő fen­sé­ge­ik el­fo­gad­has­sák, s egy­ben az egész fen­sé­ges ud­var tá­mo­gas­sa, meg­bíz­ván Kár­oly Ist­ván kir. fő­her­ce­get kü­lö­nö­sen az­zal, hogy őfel­sé­ge ne­vé­ben a szob­ron ilyen le­mezt he­lyez­zen el.

A fen­sé­gek vé­dő­sé­ge alatt gróf Ti­sza Ist­ván m. kir. mi­nisz­ter­el­nök, Cser­noch Já­nos bí­bo­ros her­ceg­prí­más és bá­ró Ha­zai Sa­mu m. kir. hon­vé­del­mi mi­nisz­ter vál­lal­ták el az actzió dísz­el­nö­ki tisz­tét, míg egy nagy­bi­zott­ság­nak és hölgy­bi­zott­ság­nak s azok több­ta­gú el­nök­sé­gé­nek meg­ala­ku­lá­sa s a vég­re­haj­tó bi­zott­ság or­szá­gos szer­ve­zé­si mun­ká­já­val kap­cso­lat­ban most van fo­lya­mat­ban.
(…) Úgy ér­te­sül­tünk, hogy a vég­re­haj­tó bi­zott­ság ab­ból ki­in­dul­va, hogy a ne­mes actzi­ó­ban va­ló rész­vé­telt bár­ki­nek is le­he­tő­vé te­gye, a ne­vek­kel el­lá­tott le­me­zek árát 2 ko­ro­ná­tól kez­dő­dő­leg ál­la­pí­tot­ta meg: a tör­vény­ha­tó­ság­ok na­gyobb ado­má­nya­ik ré­vén cí­me­re­i­ket he­lyez­het­nék el a szo­bor­ra s kész­ség­gel vé­tet­nek fi­gye­lem­be  a vá­ro­sok­nak, tes­tü­le­tek­nek, tár­sa­sá­gok­nak és egyes csa­lá­dok­nak is ugyan­csak cí­mer­rel vagy na­gyobb­sze­rű le­me­ze­ken va­ló meg­örö­kí­tés irán­ti óha­jai is. A bi­zott­ság ezen kí­vül még egy nem­ze­ti mú­ze­um­ban el­he­lye­zen­dő s el­ső­ren­dű mű­vé­szek ál­tal ter­ve­zett és ké­szí­tett per­ga­ment-em­lék­könyv­ben is meg­örö­kí­ti mind­azok ne­ve­it, akik­nek pik­ke­lyes le­me­zei ha­za­fi­as ál­do­za­tot kép­vi­sel­nek, Az actzi­ó­ban részt­ve­vők még hi­va­ta­los em­lék­la­pot is kap­nak, va­la­mint egy igen íz­lé­ses ki­vi­te­lű  kül­ső jel­vén­­nyel is do­ku­men­tál­ni fog­ják az ál­dá­sos és tör­té­nel­mi em­lé­ke­zé­sű actzi­ó­ban va­ló rész­vé­te­lü­ket.
A vég­re­haj­tó bi­zott­ság úgy kon­temp­lál­ja, hogy a szo­bor ün­ne­pé­lyes fel­ava­tá­sá­ra va­ló te­kin­tet­tel a pik­ke­lyes le­me­zek el­áru­sí­tá­sát fo­lyó évi jú­ni­us hó 20-án le­zár­ja.
A bi­zott­ság he­lyi­sé­gi a par­la­ment­ben van­nak, ahol ’A nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak vég­re­haj­tó bi­zott­ság’ kész­ség­gel ad min­den ér­dek­lő­dő­nek fel­vi­lá­go­sí­tást. Ugyan­ide kül­den­dők min­den­ne­mű pénzadományok.”4

Az idé­zett lap­ban, nagy­já­ból két hó­nap­pal ké­sőbb köz­zé­tet­tek egy újabb, sok­kal ter­je­del­me­sebb fel­hí­vást. Eb­ben már szá­mos újabb, a szo­bor­ral és a kez­de­mé­nye­zés­sel kap­cso­la­tos rész­let­in­for­má­ci­ót, tud­ni­va­lót kö­zöl­tek az olvasóval.5 A ter­je­del­mes szö­veg­ben azon­ban nem em­lí­tik a bé­csi és a ber­li­ni ha­son­ló kez­de­mé­nye­zést sem, ez­ál­tal úgy tű­nik, mint­ha ere­de­ti öt­let­ről len­ne szó. A fel­hí­vás szö­ve­gét ele­ve olyan stí­lus­ban fo­gal­maz­ták, hogy mi­nél job­ban hat­has­son az ol­va­sók ér­zel­me­i­re, min­de­nek­előtt ada­ko­zá­si ked­vé­re. Eb­ben az idő­szak­ban már kü­lön­bö­ző prob­lé­mák adód­tak a ha­di­el­lá­tás­ban, te­hát nagy szük­ség volt a la­kos­ság pénzadományaira.6

A bu­da­pes­ti szob­rot meg­előz­te a po­zso­nyi Vas­hon­véd fel­ava­tá­sa, amely­re 1915. má­jus 23-án ke­rült sor. A ma­gyar ko­ro­na or­szá­ga­i­ban te­hát ez a Rige­le Ala­jos szob­rász­mű­vész ál­tal ké­szí­tett al­ko­tás volt a leg­el­ső eb­ben a ka­te­gó­ri­á­ban. Más ma­gyar­or­szá­gi vi­dé­ki nagy­vá­ros­ok­ban is ál­lí­tot­tak az év fo­lya­mán ha­son­ló­a­kat, Sza­bó Dá­vid sze­rint a kö­vet­ke­ző idő­rend­ben: Nagy­sze­ben (au­gusz­tus 1.), a Ko­lozs­vár (au­gusz­tus 18.), a Sze­ged (szep­tem­ber 8.)7, majd a Szé­kes­fe­hér­vár (szep­tem­ber 12.) kö­vet­te (Sza­bó 1994). A szé­kes­fe­hér­vá­ri szo­bor a Vér­tes Vi­téz ne­vet kap­ta, s ugyan­csak Rige­le La­jos al­ko­tá­sa. Ma is meg­van a szé­kes­fe­hér­vá­ri mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­ben, s Le­hel Zsolt Rige­le mo­nog­rá­fi­á­já­ban sze­re­pel egy er­ről ké­szült kép is (Le­hel 1977, 104). De­me­ter Zsó­fia tör­té­nész is em­lí­tést tesz ró­la a szé­kes­fe­hér­vá­ri ez­re­dek el­ső vi­lág­há­bo­rús em­lé­ke­i­ről szó­ló ta­nul­má­nyá­ban. A kö­vet­ke­ző­ket ír­ja: „Ilyen ’furcsa köz­té­ri al­ko­tás’ Szé­kes­fe­hér­vá­ron is állt, ere­de­ti­leg a Vá­ros­há­za té­ren (ma a mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­ben van). A Vér­tes Vi­téz szob­rát Lyka Dö­me ké­szít­tet­te az ada­ko­zás cél­já­ra Rige­le Ala­jos po­zso­nyi szob­rás­­szal. A vi­téz hárs­fá­ból ké­szült el, amely­be az ada­ko­zók szö­ge­ket ver­het­tek, így ala­kult ki a vi­téz vért­je (…) A szob­rot 1915. szep­tem­ber 8-án8 avat­ták föl a Vá­ros­há­za előtt, Pro­hász­ka Ot­to­kár me­gyés püs­pök és Saára Gyu­la pol­gár­mes­ter be­szé­dé­vel.” (De­me­ter 2008, 234–248) En­nek a szo­bor­tí­pus­nak or­szág­szer­te kü­lön­fé­le vál­to­za­ta­it ké­szí­tet­ték el. „Akadt olyan kocs­má­ros, aki az ő üz­le­té­ben iszo­ga­tó pót­zász­ló­alj em­lé­ké­re ’szögezendő’ em­lék­paj­zsot ké­szít­te­tett, vagy olyan gyógy­sze­rész, aki a fa­lu­já­ból be­vo­nult ka­to­nák di­cső­sé­gé­re ál­lít­ta­tott ha­son­lót” (Sza­bó 1994, 59–60). Meg­em­lí­ten­dő, hogy a bras­sói Vas­hon­véd el­ké­szí­té­sé­re Ján Koni­a­rik szlo­vák szob­rász­mű­vész ka­pott meg­bí­zást. A szo­bor nem ké­szült el, a mi­ni­a­tűr vál­to­za­tá­nak fény­ké­pe vi­szont ké­pes­lap­ra ke­rült, így en­nek kö­szön­he­tő­en le­het­nek el­kép­ze­lé­se­ink ar­ról, ho­gyan né­zett ki a ter­ve­zett 4 mé­te­res szo­bor ki­csi­nyí­tett má­sa. A mű­vész el­mon­dá­sa sze­rint a szo­bor be­fe­je­zé­sé­re és fel­ál­lí­tá­sá­ra nem ke­rült sor, mert köz­ben vé­get ért a háború.9 Ma már le­he­tet­len­ség len­ne va­la­men­­nyit szám­ba ven­ni, mi­vel egy­részt nem min­den eset­ben be­szél­he­tünk mű­vé­szi al­ko­tá­sok­ról, s ál­ta­lá­ban a mú­ze­u­mok gyűj­te­mé­nyé­be se ke­rül­tek be.

Az ál­ta­lunk ku­ta­tott te­rü­le­ten a fel­hí­vás ha­tá­sá­ra több he­lyen is kö­vet­ték a pél­dát, egy­részt kez­de­mé­nyez­ték a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szo­bor fel­ál­lí­tá­sát, vagy pe­dig pénzt gyűj­töt­tek a bu­da­pes­ti szo­bor­ra el­he­lye­zen­dő pik­ke­lyek­re. A to­váb­bi­ak­ban, a fel­ál­lí­tá­sok idő­ren­di sor­rend­jé­ben néz­zünk né­hány, a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­té­hez kö­tő­dő kez­de­mé­nye­zést!

Po­zsony

A po­zso­nyi Vas­hon­véd ál­lí­tá­sát Sza­pá­ry Ilo­na gróf­nő kez­de­mé­nyez­te, az ös­­sze­gyűj­tött össze­get pe­dig a rok­kan­tak meg­se­gí­té­sé­re, a po­zso­nyi Inva­li­du­sot­thon tá­mo­ga­tá­sá­ra szán­ták. A kez­de­mé­nye­zés­sel kap­cso­lat­ban a po­zso­nyi la­po­kon kí­vül több vi­dé­ki saj­tó­or­gá­num is be­szá­molt. A Nagy­szom­ba­ti He­ti­lap­ban pél­dá­ul a kö­vet­ke­ző hír je­lent meg:

„Há­rom-négy hét múl­va egy szo­bor áll a po­zso­nyi szín­ház előtt, hogy a je­len idők ko­moly­sá­gát és Po­zsony ál­do­zat­kész­sé­gét hir­des­se. Sza­pá­ry Ilo­na gróf­nő ve­tet­te fel az esz­mét, hogy az Inva­li­du­sot­thon alap­já­ra egy szob­rot ál­lít­sa­nak fel, amely a tár­sa­da­lom jó­té­kony­sá­gá­nak örök em­lé­ke le­gyen a jö­vő­ben. A szo­bor fá­ból ké­szül s hon­vé­det fog áb­rá­zol­ni. Min­tá­zá­sá­val a most ka­to­nai szol­gá­la­tot tel­je­sí­tő Rige­le Ala­jos szob­rász­mű­vészt bíz­ták meg, aki a ma­ga ide­ái sze­rint fa­rag­ja meg. A fa­szo­bor az ada­ko­zók kis vas szö­ge­i­ből érc pán­célt fog kap­ni. Vas szö­get csak az ver­het be­le, aki jó­té­kony­sá­got gya­ko­rol. A szob­rot a szín­ház előtt ál­lít­ják fel s a jó­té­kony­ság re­giszt­rá­lá­sa vé­gett egy köny­vet is fel­fek­tet­nek, aho­vá az ado­má­nyo­zók be­jegy­zik a ne­vü­ket. Szép em­lé­ke lesz a mai idők­nek ezen ere­de­ti ötlet.”10
Hogy a Po­zsony­tól tá­vo­labb­ra eső vá­ro­sok­ban is tu­do­mást sze­rez­het­tek a kez­de­mé­nye­zés­ről, bi­zo­nyít­ja a pösty­é­ni lap­ban meg­je­lent hír is:

„A po­zso­nyi Inva­li­du­sot­thon alap­já­nak ja­vá­ra Po­zsony­ban egy szob­rot ál­lí­ta­nak, mely­nek esz­mé­jét Sza­pá­ry Ilo­na gróf­nő ve­tet­te fel. A szo­bor fá­ból ké­szül, s hon­vé­det áb­rá­zol, pán­cél­ját az ada­ko­zók  be­lé­je vert vas­szö­gei ké­pe­zik, a szob­rot Rie­ge­le (sic!) Ala­jos po­zso­nyi szob­rász fa­rag­ja, ki most ka­to­nai szol­gá­la­tot tel­je­sít s sza­bad órá­i­ban buz­gón dol­go­zik a szob­ron, me­lyet már né­hány hét múl­va ál­lí­ta­nak fel a szín­ház előtt.”11

A Po­zso­nyi Szín­ház épü­le­te előtt fel­ava­tott szo­bor­ral kap­cso­la­tos hí­re­ket ké­sőbb is rend­sze­re­sen kö­zöl­ték a saj­tó­ban. A Nyu­gat­ma­gy­a­ror­szá­gi Hír­adó­ból sze­rez­he­tünk tu­do­mást pél­dá­ul ar­ról, hogy „min­den vas­ár- és ün­nep­na­pon dél­előtt 11–12 órá­ig a po­zso­nyi hon­véd­ze­ne­kar hang­ver­se­nyez a vas­hon­véd előtt. Mű­sor 10 f.  a hon­véd rok­kant­alap javára.”12
Ugyan­eb­ből lap­ból ér­te­sül­he­tünk ró­la, hogy a szo­bor fö­lé pa­vi­lont emel­tek. Az­tán, hogy még job­ban meg­véd­jék a té­li idő­já­rás vi­szon­tag­sá­ga­i­tól, úgy dön­töt­tek, in­kább zárt hely­re szál­lít­ják, ahol azon­ban to­vább­ra is be­töl­ti ere­de­ti kül­de­té­sét, te­hát bi­zo­nyos ös­­szeg fe­jé­ben szö­get ver­het­nek a Vas­hon­véd­ba, ez­zel is nö­vel­ve a Po­zsony-me­gyei rok­kant ka­to­nák jó­té­kony­sá­gi alap­ját:

„A szín­ház-té­ri kis ba­rokk pavil­lon la­kó­ja teg­nap ide­ig­le­ne­sen el­hagy­ta he­lyét, me­lyen pün­kösd va­sár­nap­ja óta ál­lott és a tes­té­be fo­ga­dott vas­szö­gek el­len­ér­té­ke­ként már több mint negy­ven­ezer ko­ro­ná­val gya­ra­pí­tot­ta a po­zso­nyi és pozso­ny­me­gy­ei rok­kant ka­to­nák alap­ját. A rok­kant­alap bi­zott­sá­ga, mely­nek élén Bar­tal Aurélné, vá­ro­sunk és vár­me­gyénk fő­is­pán­já­nak ne­je fejt ki már ed­dig is igen szép ered­ményt fel­mu­ta­tó te­vé­keny­sé­get, azt ter­ve­zi, hogy a ’Vashonvéd’ majd be­töl­töt­te hi­va­tá­sát és egyet­len szög­re sem lesz már hely Rige­le Ala­jos mű­vé­szi al­ko­tá­sán, al­kal­mas mi­li­ő­ben el­he­lye­zi azt az iga­zán ’vashonvéd’-dé vált fa­szob­rot, hogy kö­zön­sé­günk ha­za­fi­as ál­do­zat­kész­sé­gé­nek örök em­lé­ké­ül fenn­ma­rad­jon. Te­hát vi­gyáz­ni kell a szo­bor­ra a kül­ső­sé­gek te­kin­te­té­ben is, s ne­hogy a szo­kat­la­nul ko­rán be­ál­lott té­li idő­já­rás rozs­dás­sá te­gye a Vas­hon­vé­det, a hi­deg év­szak ide­jé­re el­szál­lí­tot­ták he­lyé­ről. Wer­ner Já­nos zon­go­ra­gy­á­ros vál­lal­ko­zott tel­je­sen ön­zet­le­nül a szo­bor át­szál­lí­tá­sá­ra s a Vas­hon­véd teg­nap dél­előtt óta ott áll már ide­ig­le­nes (té­li) szál­lá­sá­ban: a vár­me­gye­há­za nagy­ter­mé­ben. Meg kell je­gyez­nünk, hogy a Vas­hon­véd át­szál­lí­tá­sa nem je­len­ti ha­za­fi­as és jó­té­kony mis­­szi­ó­já­nak szü­ne­te­lé­sét. A ’Vashonvéd’ a vár­me­gye­há­zán is nyit­va áll a nagy­kö­zön­ség előtt s ezen túl is akár egye­sek, akár kül­dött­sé­gek ál­doz­hat­nak szeg­be­ve­rés­sel a hu­ma­niz­mus ol­tá­rán. (Ta­vas­­szal a vas­hon­véd is­mét visz­­sza­ke­rül a szín­ház előtt lé­vő pavilonjába.)”13

A szó­ban for­gó szo­bor egy Ha­vas Jó­zsef ne­vű di­á­kot is meg­ih­le­tett 1919-ben, ver­sét a Po­zsony­ban meg­je­le­nő Tu­rul di­ák­lap közölte.14
A szob­rot 1919-ben a cse­hek tá­vo­lí­tot­ták el, ma már nem lé­te­zik, azon­ban a ró­la ké­szült ko­ra­be­li ké­pes­lap­nak kö­szön­he­tő­en tud­juk, hogy né­zett ki, s a Rige­le La­jos szob­rász­mű­vész mun­kás­sá­gát fel­dol­go­zó, fen­tebb már em­lí­tett kép­ző­mű­vé­sze­ti al­bum­ban is ta­lál­ha­tunk fel­vé­telt ró­la. Le­hel Zsolt, a Rige­le mo­no­grá­fia szer­ző­je meg­em­lí­ti, hogy „Jó­té­kony cél­ból ke­rül­tek for­ga­lom­ba a szo­bor, kü­lön­bö­ző nagy­ság­ban ké­szült cín­vál­to­za­tai is” (Le­hel 1977, 103). A ma­gyar ki­rá­lyi 113. hon­véd gya­log­ez­red bronz­pla­kett­jén ugyan­csak meg­örö­kí­tet­te a mű­vész a vas­hon­véd alak­ját (Le­hel 1977, 104). A Po­zsony­hoz kö­ze­li Gúto­ron 1929-ben ál­lí­tott el­ső vi­lág­há­bo­rús em­lék­mű szo­bor­alak­ja, a pus­ká­já­ra tá­masz­ko­dó ka­to­na test­tar­tá­sa csak na­gyon kis mér­ték­ben tér el a vas­hon­véd­től. En­nek al­ko­tó­ja is Rige­le Ala­jos (Le­hel 1977, 129).

Pösty­én

Ku­ta­tá­sa­im so­rán az is ki­de­rült, hogy a bu­da­pes­ti szob­rot nem csu­pán a po­zso­nyi Vas­hon­véd, ha­nem a pösty­é­ni Vas­ko­ro­na is meg­előz­te a sor­ban. Az ed­di­gi ada­tok alap­ján te­hát el­mond­hat­juk, hogy eb­ben a ka­te­gó­ri­á­ban a pösty­é­ni szob­rot te­kint­het­jük a má­so­dik­nak. A hí­res és köz­ked­velt, nagy ide­gen­for­gal­mat le­bo­nyo­lí­tó, zö­mé­ben szlovákok-lakta für­dő­vá­ros­ban na­gyon sok ven­dég meg­for­dult az Oszt­rák-Ma­gyar Mo­nar­chia kü­lön­bö­ző vi­dé­ke­i­ről, de a Né­met Bi­ro­da­lom­ból is. En­nek alap­ján fel­té­te­lez­het­jük, hogy a Bécs­ben és Ber­lin­ben, il­let­ve más né­met és oszt­rák vá­ro­sok­ban fel­ál­lí­tott ál­do­zat­kész­ség szob­rok hí­re jó­val ko­ráb­ban el­jut­ha­tott ide, mint a hi­va­ta­los ma­gyar­or­szá­gi fel­hí­vás. Ahogy ar­ra fen­tebb már utal­tam, a po­zso­nyi Vas­hon­véd­del kap­cso­lat­ban még an­nak fel­ál­lí­tá­sa előtt kö­zöl­tek egy hírt a he­lyi lapban.15 Mind­ezek fé­nyé­ben ért­he­tő, hogy Pösty­én­ben is ko­rán meg­szü­le­tett egy ha­son­ló szo­bor ál­lí­tá­sá­nak gon­do­la­ta. Ere­de­ti­leg Fri­gyes fő­her­ceg fa­szob­rát szán­dé­koz­tak fel­ál­lí­ta­ni, az er­re vo­nat­ko­zó fel­hí­vást 1915. jú­li­us 5-én tet­ték köz­zé az aláb­bi szö­veg­gel:

„Vas-Fri­gyest Pöstyénnek.
Pöstyén, jú­li­us 5.
A szeg­be­ve­ré­si ak­ció úgy a monarkiában, mint Né­met­or­szág­ban oly ki­vá­ló si­ker­rel jár, hogy szin­te ma­gá­tól ve­tő­dik fel az esz­me Pösty­én­ben ha­son­ló moz­gal­mat iniciálni.
(…) Egyéb­ként pe­dig a szép és min­den ha­za­fi­as ér­zé­sű em­ber leg­me­le­gebb pár­to­lá­sá­ra mél­tó esz­me an­nál kön­­nyebb lesz, mert egyik ki­vá­ló szob­rász­mű­vé­szünk, Finta Sán­dor, aki­nek a do­log­ról em­lí­tést tet­tünk, már­is szí­ves volt a ne­mes ügy­ben va­ló köz­re­mű­kö­dé­sét fel­aján­la­ni.
A szo­bor el­he­lye­zé­sé­nek kér­dé­se sem okoz­na na­gyobb ne­héz­sé­ge­ket. Azt hisz­­szük, hogy a köz­vé­le­mény né­ze­tét oszt­juk, ha a szo­bor he­lyé­ül a par­kot ajánl­juk, an­nak va­la­mely for­gal­ma­sabb pont­ját a zene­pa­vil­lon kö­rül. Ami már most az esz­me meg­va­ló­su­lá­sa ese­tén vár­ha­tó ered­mé­nye­ket il­le­ti, még pes­szi­mi­kus szá­mí­tás mel­lett is je­len­té­keny si­ker­re van ki­lá­tá­sunk. Itt van el­ső­sor­ban a szá­mot­tévő pösty­é­ni és kör­nyék­be­li kö­zön­ség. A be­ve­rést 1 ko­ro­ná­val szá­mít­va, ezen a ré­ven leg­alább is 5000 ko­ro­na gyűl­ne egy­be, ugyan­an­­nyit szá­mít­ha­tunk az itt üdü­lő tisz­tek és für­dő­ven­dé­gek ré­szé­ről is úgy, hogy rö­vid időn be­lül igen te­kin­té­lyes ös­­szeg, 10 000 ko­ro­na álla­na ren­del­ke­zés­re a rok­kant ka­to­nák ja­vát szol­gá­ló in­téz­mény­nek.
Ami a szo­bor alak­ját il­le­ti, csak ön­ma­gun­kat tisz­tel­né­nek meg ve­le, ha azt di­cső had­se­re­günk győ­zel­mes pa­rancs­no­ká­ról, Fri­gyes fő­her­ceg­ről min­táz­tat­nók. An­nak a ha­tár­nél­kü­li há­lá­nak, igaz me­leg sze­re­tet­nek s lán­go­ló lel­ke­se­dés­nek, me­lyet a di­a­dal­mas, musz­ka­ve­rő fő­ve­zér­rel szem­ben táp­lá­lunk, leg­szebb, leg­meg­fe­le­lőbb ki­fe­je­ző­je, örök idők­re szó­ló do­ku­men­tu­ma vol­na a park­ban fel­ál­lí­tott Vas-Fri­gyes. (f.  s.)”16

Két hét múl­va már ar­ról tu­dó­sí­tot­tak, hogy még­sem Fri­gyes fő­her­ce­get min­táz­zák meg, ha­nem  szent ko­ro­nát ké­szít­tet­nek, ame­lyet „Hő­sök Em­lé­ke”-ként a park­ban avat­nak majd fel. A kez­de­mé­nye­zést Erdődy gróf­né ka­rol­ta fel:
„A ’Pöstyéni Új­ság’ egyik kö­ze­li szá­má­ban az or­szág­szer­te mind­na­gyobb ará­nyo­kat öl­tő szeg­be­ve­ré­si moz­ga­lom­mal kap­cso­lat­ban azt az esz­mét ve­tet­te föl, hogy a für­dő – rész­ben a had­se­gély ja­vá­ra, más­részt azon­ban a nagy tör­té­nel­mi idők ma­ra­dan­dó em­lé­ke­ként – szob­rot ál­lít­son győ­zel­mes had­se­re­günk fő­ve­zér­ének, Fri­gyes fő­her­ceg­nek. Az esz­me tár­sa­dal­munk min­den ré­te­gé­ben és ven­dé­ge­ink kö­ré­ben is lel­kes vissz­hang­ra ta­lált, fő­leg azon­ban Erdődy Imré­né gróf­né ka­rol­ta fel az ide­át, mely a vö­rös ke­reszt fi­ók hét­fői ülé­sén tü­ze­tes meg­be­szé­lés tár­gyát ké­pez­te. Az egy­let Erdődy Imré­né gróf­né ja­vas­la­tá­ra ha­za­fi­as kész­ség­gel vál­lal­ta az ülés fo­lya­mán a szük­ség­sze­rű­en né­mi­leg mó­do­sult esz­me meg­va­ló­sí­tá­sát s el­ha­tá­roz­ta, hogy an­nak mi­előb­bi meg­tes­te­sü­lé­se ér­de­ké­ben szé­les­kö­rű ak­ci­ót in­dít.
A gyű­lé­sen ugyan­is a szo­bor ki­vi­tel­ének kér­dé­sé­nél több ol­dal­ról is ag­gá­lyok me­rül­tek fel, s így ab­ban ál­la­pod­tak meg az egy­let tag­jai, hogy szo­bor he­lyett a ma­gyar szent ko­ro­na meg­fa­ra­gá­sá­ra ad­nak meg­bí­zást. A ko­ro­nát, mi­kor már te­le lesz szö­gek­kel, már­vány­ta­lap­za­ton, mint ’Hősök Em­lé­ké’-t fog­ják a park­ban felállítani.17

Az új­ság­cikk­ből már konk­rét el­kép­ze­lé­sek­ről ér­te­sül­het­tek az ol­va­sók, sőt már az el­ső szeg be­ve­ré­sé­nek idő­pont­ját, az­az a ko­ro­na fel­ava­tá­sá­nak konk­rét dá­tu­mát is ki­tűz­ték. Fi­gye­lem­re mél­tó, hogy a ko­ro­na fel­szen­te­lé­sé­nek ün­nep­sé­gét jó­té­kony­sá­gi ren­dez­vén­­nyel kö­töt­ték ös­­sze (az elő­ze­tes prog­ram is ol­vas­ha­tó a cikk­ben), amely­nek be­vé­tel­ét egy újabb há­bo­rús em­lék, a „hő­sök em­lé­ke” alap­já­ra for­dít­ják.

„A ván­ko­son nyug­vó ko­ro­na – mint ér­te­sül­tünk – már ké­szü­lő­ben van. Az el­ső szö­gek be­ve­ré­sét au­gusz­tus 20-ra, Szent Ist­ván nap­já­ra ter­ve­zik, ami­ko­ris fé­nyes ün­ne­pélyt ren­dez a vö­rös ke­reszt a ké­sőbb el­ké­szí­ten­dő mű­vé­szi alap­zat ja­vá­ra. Az ün­ne­pély a Golf­klub he­lyi­sé­ge­i­ben lesz. A si­kert már ele­ve is biz­to­sít­ja az a kö­rül­mény, hogy a véd­nök­sé­get Erdődy Im­re gróf és ne­je vál­lal­ták. Az ün­ne­pély­ről egyéb­ként a kö­vet­ke­ző kom­üni­két kap­tuk:
őmél­tó­sá­ga Endrődy Im­re gróf és ne­je Erdődy Imré­né gróf­né véd­nök­sé­ge alatt, a ma­gyar Szent Ko­ro­na Or­szá­gai Vö­rös ke­reszt Egy­le­té­nek pösty­é­ni fi­ók­ja a park­ban lé­te­sí­ten­dő „Hő­sök Em­lé­ke” szo­bor­alap ja­vá­ra au­gusz­tus 20-án pén­te­ken ün­ne­pélyt ren­dez a kö­vet­ke­ző mű­sor­ral:
1. Ün­ne­pé­lyes meg­nyi­tá­sa a ké­zi­mun­ka és régi­ség­ki­ál­lí­tás­nak a Gol­fkulb helyiségeiben… 2. Ez­zel kap­cso­lat­ban Szent Ist­ván vas­ko­ro­ná­já­ba az el­ső szö­gek be­ve­ré­se. 3. Tom­bo­la a Kur­sza­lon terrasszán. 4. es­te 9 óra­kor Kon­fet­ti­csa­ta park­ban.
Az egy­let ugyan­csak ez­zel az ün­ne­pél­­lyel kap­cso­lat­ban a kö­vet­ke­ző fel­hí­vás­sal for­dul a kö­zön­ség­hez:
A Ma­gyar Szent Ko­ro­na Or­szá­gai Vö­rös Ke­reszt Egy­le­té­nek pösty­é­ni fi­ók­ja, Erdődy Im­re gróf és ne­je Erdődy Imré­né gróf­né szül. Migaz­zi Ir­ma gróf­nő őmél­tó­sá­guk véd­nök­sé­ge alatt f. é. au­gusz­tus 20-tól 29-ig a ’Pöstyéni Golfkulb’ he­lyi­sé­ge­i­ben ki­ál­lí­tás­tren­dez, mely­nek jö­ve­del­mét a szo­bor­alap (a park­ban lé­te­sí­ten­dő ’Hősök Em­lék­szob­ra’) ja­vá­ra fordítja…”18

A he­lyi saj­tó­ban a fel­ava­tás után is rend­sze­re­sen kö­zöl­tek min­den, az em­lék­mű­vel kap­cso­la­tos hírt. Ezek alap­ján nyo­mon kö­vet­he­tő a ko­ro­na to­váb­bi sor­sa is. Meg­tud­ha­tó pél­dá­ul, hogy az idő­já­rás vi­szon­tag­sá­ga­i­tól egy üveg­bu­rá­val ter­vez­ték meg­vé­de­ni:

„A Vö­rös Ke­reszt fi­ók ide­ig­le­nes alap­za­tot és vas­tag üveg­bu­rát ké­szít­te­tett a vas­ko­ro­ná­nak úgy, hogy az most erős idő­já­rás­ban is künn maradhat.19 A vas­ko­ro­na a virág­pa­vil­lon előtt lett ide­ig­le­ne­sen föl­ál­lít­va. Sze­ge­ket a vas­ko­ro­ná­ba egész na­pon át le­het beverni.”20

A té­li kö­ze­led­té­vel még­is úgy dön­tött a vá­ros ve­ze­tő­sé­ge, hogy az idő­já­rás vi­szon­tag­sá­ga­i­tól vé­den­dő, a Vas­ko­ro­nát zárt he­lyi­ség­be szál­lít­ják, azon­ban ott a nagy­kö­zön­ség­nek to­vább­ra is le­he­tő­sé­get ad­nak a szö­ge­lés­re. A cikk­ből az is meg­tud­ha­tó, hogy a ko­ro­na fel­ava­tá­sa óta mi­lyen ös­­sze­get ered­mé­nye­zett a szög­be­ve­ré­si ak­ció.

„Az au­gusz­tus 20-án fel­ava­tott „Szent Ist­ván vas­ko­ro­ná­ja” ed­dig 5446 ko­ro­na 95 fil­lér tisz­ta jö­ve­del­met ho­zott a ne­mes cél­nak. A Vas­ko­ro­nát leg­kö­ze­lebb a fő­szol­ga­bí­rói hi­va­tal egyik he­lyi­sé­gé­be vi­szik, s ott ma­rad egész té­len át. Szö­ge­ket ugyan­ott na­pon­ta dél­előtt 9–12-ig s dél­után 3-6-ig le­het beverni.”21

Ugyan­ezen év ok­tó­be­ré­ben már ar­ról tá­jé­koz­tat­ták a lap ol­va­só­it, hogy Vas­ko­ro­na em­lé­két, ke­let­ke­zé­sé­nek kö­rül­mé­nye­it és a fel­ava­tá­si ün­nep­sé­get egy al­bum­ban is meg­örö­kí­tik:
„Mint ér­te­sül­tünk, a Vö­rös Ke­reszt ve­ze­tő­sé­ge a nagy na­pok ese­mé­nye­it mű­vé­szi al­ko­tás­sal meg­örö­kí­ten­dő el­ha­tá­roz­ta, hogy a Vas­ko­ro­na al­bu­má­nak bel­ső fe­dő­lap­ját há­bo­rús mo­tí­vu­mú fest­mén­­nyel dí­szít­te­ti. A ki­vi­tel­lel Rem­sey Je­nő fes­tő­mű­vészt, a ’Kéve’ ki­tű­nő tag­ját, aki mint üdü­lő ka­to­na itt tar­tóz­ko­dik, fog­ják megbízni.”22

Egy má­sik lap­szám­ban ap­ró­lé­ko­san le­ír­nak min­den in­for­má­ci­ót, amit er­ről az al­bum­ról tud­ni le­het, s va­la­men­­nyi sze­mély ne­vét is fel­so­rol­ják, aki­nek a Vas­ko­ro­ná­hoz vagy pe­dig az Al­bum­hoz va­la­mi­lyen kö­ze volt. An­nak el­le­né­re, hogy egy há­bo­rús em­lék­jel­hez kö­tő­dő ki­ad­vány­ról van szó, egyet­len há­bo­rú­ban el­esett pösty­é­ni ka­to­na ne­vét sem em­lí­tik meg ben­ne. Ez a ki­ad­vány na­gyon jól pél­dáz­za, hogy a há­bo­rús em­lék­je­lek ál­lí­tá­sát nem min­dig az el­eset­tek irán­ti ke­gye­let, vagy pe­dig a rész­vét ins­pi­rál­ta, a po­li­ti­kai és tár­sa­dal­mi elit ön­cé­lú­an sok­kal in­kább a sa­ját ma­ga em­lé­ké­nek meg­örö­kí­té­sé­re tö­re­ke­dett. Az aláb­bi­ak­ban kö­zöl­jük az ez­zel kap­cso­la­tos új­ság­cikk tel­jes szö­ve­gét, hogy szem­lél­tes­sük, mit is tar­tot­tak el­sőd­le­ges­nek és leg­fon­to­sabb­nak meg­örö­kí­te­ni az utó­kor szá­má­ra a kez­de­mé­nye­zők.

„A Vas­ko­ro­ná­hoz ké­szült em­lék­al­bum fe­dő­lap­ját Rem­sey Je­nő fes­tő­mű­vész, a Ké­ve ki­tű­nő tag­ja, aki­ről it­te­ni mű­vé­szi te­vé­keny­sé­ge ré­vén már többíz­ben meg­em­lé­ke­zett a Pösty­é­ni Új­ság, gyö­nyö­rű mű­vé­szi rajz­zal lát­ta el. A rajz, mely a Cor­vi­nák stí­lu­sá­ban van tart­va, a kö­vet­ke­ző kó­dex­sze­rű­en ké­szült szö­ve­get zár­ja kö­rül:

’Az 1914. év­ben mint a po­kol kí­sér­te­tei tá­mad­tak re­ánk ősi ha­zánk min­den el­len­sé­gei. A nem­zet fi­ai mint a sa­sok küz­döt­tek el­len­sé­ge­ink­kel – és Is­ten ke­gyel­mé­ből im­már győ­ze­lem int fegy­ve­re­ink fe­lé.
Há­lá­val el­tel­ve a hő­sök iránt
Mi, a ma­gyar szt. ko­ro­na orsz. vö­rös­ke­reszt­egy­le­té­nek pösty­é­ni fi­ók­egye­sü­le­te.
Erdődy Im­re gróf és ne­je, szül. Migaz­zi Ir­ma gróf­né véd­nök­sé­ge, Czo­cher Kál­mán fő­szol­ga­bí­ró el­nök­sé­ge és dr. Fo­dor Kál­mán­né szül. Ber­chtold Sep­hi­ne gróf­nő társ­el­nök­sé­ge alatt.
El­ha­tá­roz­tuk, hogy a ma­gyar szt. ko­ro­na má­sát fá­ból el­ké­szít­jük és a vá­zat ékí­tő érczsze­gek meg­vál­tá­sá­nak jö­ve­del­mét, a pösty­é­ni já­rás­nak a ha­za vé­del­mé­ben rok­kant­tá vált ka­to­ná­it és az el­eset­tek öz­ve­gyei és ár­vái se­gí­té­sé­re for­dít­juk.
Is­ten ál­dá­sa azo­kon, kik e ne­mes ügy­höz ke­gyes ado­má­nya­ik­kal hoz­zá­já­rul­tak, s kik­nek ne­ve­it ezen könyv örö­kí­ti meg.
Pöstyén, 1915. év Bol­dog­as­­szony ha­va
Szent Ist­ván nap­ján.

A ko­ro­nát
Seil­nacht
gal­góc­zi fa­ra­gó­mes­ter ké­szí­tet­te
a pösty­é­ni für­dő­szi­get egyik szá­za­dos nyár­fá­já­ból.
Ezen em­lék­köny­vet
Win­ter La­jos és Ár­min
a pösty­é­ni für­dő bér­lői ado­má­nyoz­ták
Ezt az ok­le­ve­let A. D. 1915.
Rem­sey Je­nő fes­tet­te.’
A szö­veg, me­lyet mű­vé­szi ini­ci­á­lék dí­szí­te­nek, Rem­sey fogalmazása.23
Tren­csén
Ugyan­csak fen­tebb már idé­zett Pösty­én­ben meg­je­lent lap­ból ér­te­sül­he­tünk ró­la, hogy Tren­csén­ben is kez­de­mé­nyez­ték az ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak el­ké­szí­té­sét:

„A pösty­é­ni vas­ko­ro­ná­hoz ha­son­ló há­bo­rús em­lék­mű lé­te­sí­té­sét cél­zó moz­ga­lom hí­rét ves­­szük a szom­szé­dos Trencsénből, ahon­nan teg­nap az a meg­ke­re­sés ér­ke­zett hoz­zánk, hogy a „Pöstyéni Új­ság” azon szá­ma­it, me­lyek­ben a Vas­ko­ro­ná­ról ír­tunk, en­ged­jük át a bi­zott­ság­nak, amit kész­ség­gel meg­tet­tünk. A moz­ga­lom élén Sza­lavsz­ky Gyu­la v. b. t. t., a vár­me­gye fő­is­pán­ja áll.”24

A szó­ban for­gó tren­csé­ni kez­de­mé­nye­zés­ről a Vág­völgyi Lap már egy ter­je­del­me­sebb írást kö­zölt, amely­ből egy em­lék­szo­bor el­ké­szí­té­sé­nek konk­rét ter­ve raj­zo­ló­dik ki, egy bi­zott­ság meg­ala­ku­lá­sá­ról is ér­te­sül­he­tünk, azon­ban a szo­bor fel­ál­lí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó ké­sőb­bi konk­rét adat­ra ezi­dá­ig se­hol sem si­ke­rült rá­buk­kan­nom. A szó­ban for­gó cikk a kez­de­mé­nye­ző kor­mány­biz­tos-fő­is­pán, Sza­lavsz­ky Gyu­la ér­de­me­i­nek mél­ta­tá­sá­val kez­dő­dik, aki­nek sze­mé­lye a cikk szer­ző­je sze­rint a kez­de­mé­nye­zés meg­va­ló­sí­tá­sa szem­pont­já­ból ga­ran­ci­át je­lent:

„Azon nagy­ará­nyú hi­va­ta­los te­vé­keny­ség mel­lett, me­lyet a kor­mány­biz­tos-fő­is­pán urunk ő Ex­cel­len­ci­á­ja a há­bo­rú­val kap­cso­lat­ban oly bá­mu­lat­ra mél­tó ön­fel­ál­do­zás­sal ki­fejt, ta­lált időt ar­ra is, hogy ki­ve­gye ré­szét a ka­ri­ta­tív cé­lo­kat szol­gá­ló moz­gal­mak­ból is és azok­ban rész­ben irányítólag, de jó rész­ben kez­de­mé­ny­ez­őleg is a jóügy szol­gá­la­tá­ba ál­lít­sa ha­tal­mas szer­ve­ző és agi­ta­tív te­het­sé­gét. Min­den el­is­me­rés és há­la il­le­ti meg ezért kor­mány­biz­tos-fő­is­pán urun­kat, mert az ő sze­mé­lyes ve­ze­té­se bár­mely ügyé­nél a ki­ma­rad­ha­tat­lan si­ker biz­tos zá­lo­ga.
Fo­lyó hó 14-én is egy új, gyö­nyö­rű cé­lú moz­ga­lom­nak ad­ta meg az el­ső lö­kést, Mi­dőn Tren­csén vá­ros min­den jó­ra kész tár­sa­dal­má­ból ér­te­kez­let­re hív­ta meg azo­kat, akik­nél föl­té­te­lez­te, hogy szí­ve­sen ál­lít­ják be ér­dek­lő­dé­sü­ket, ide­jü­ket, mun­ká­ju­kat, egy oly ma­gasz­tos ügy újabb szol­gá­la­tá­ba, mely ügyet hi­szen egy vagy más for­má­ban ma min­den­ki szol­gál, aki nincs a fron­ton.
(…) Ily meg­va­ló­sí­tás­ra ér­de­mes és a fé­nyes si­ker min­den ki­lá­tá­sá­val biz­ta­tó esz­me egy oly szo­bor­nak a fel­ál­lí­tá­sa Trencsénben, mely­be e vár­me­gye ál­do­zat­kész kö­zön­sé­gé­nek min­den egyes tag­ja be­le ver­hes­se a ma­ga pik­ke­lyes sze­gét, fel­ajánl­va en­nek fe­jé­ben a se­gé­lye­zés cél­já­ra an­­nyit, amen­­nyi tő­le ki­te­lik. A sze­gek kü­lön­fé­le nagy­ság­ban va­ló elő­ál­lí­tá­sa le­he­tő­vé fog­ja ten­ni, hogy a te­he­tő­sek, pénz­in­té­ze­tek, vál­la­la­tok, köz­sé­gek na­gyobb ös­­szeg­gel, a ma­gá­no­sok pe­dig több osz­tá­lyú ki­sebb összeg­gel vált­sák meg sze­gü­ket.
A kor­mány­biz­tos-fő­is­pán úr ál­tal elő­a­dot­tak­hoz az egész ér­te­kez­let lel­kes öröm­mel já­rult hoz­zá s el­ha­tá­roz­ta, hogy bi­zott­ság­gá ala­kul, mely a szép esz­mét ki­vi­szi a tár­sa­da­lom­ba, s min­den ere­jé­vel azon lesz, hogy az mi­ha­ma­rább meg is va­ló­sul­jon.
A szer­ve­ző bi­zott­ság tag­jai a kö­vet­ke­zők let­tek:
El­nök: Sza­lavsz­ky Gyu­la v. b. t. t. kor­mány­biz­tos fő­is­pán.”
Ta­gok: [a po­li­ti­kai és tár­sa­dal­mi elit ve­ze­tő kép­vi­se­lői, va­la­mint a hely­őr­ség ka­to­nai pa­rancs­no­ka, az egy­ház kép­vi­se­lő­je, va­la­mint ’művészek’: Hin­di Sza­bó Ka­ta fes­tő­mű­vész, André De­zső fes­tő­mű­vész, fő­had­nagy, Dobay Szé­kely An­dor fes­tő­mű­vész, e. é. ön­kén­tes, Lá­nyi De­zső szob­rász – a szer­ző megjegyzése].25
Nyit­ra
Egy má­sik me­gyei szék­he­lyen, Nyit­rán a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­ra­ként 1915 ok­tó­be­ré­ben lep­lez­ték le a „Nyitrai Vas­tu­rult”. A pösty­é­ni Vas­ko­ro­ná­hoz kap­cso­ló­dó al­bum­hoz ha­son­ló­an itt is em­lék­köny­vet  ala­pí­tot­tak, amely­ben meg­örö­kí­tet­ték va­la­men­­nyi ado­má­nyo­zó ne­vét:

„A ’Nyitrai Vas­tu­rult’ ok­tó­ber hó 17-én dél­előtt 11 óra­kor lep­le­zik le Nyit­rán a Vá­ros­ház­té­ren, a nagy idők ko­moly­sá­gá­hoz és a ki­tű­zött cél ma­gasz­tos jel­le­gé­hez mél­tó ün­ne­pi­es ke­re­tek kö­zött. Az ado­má­nyo­zó ne­vé­re el­lá­tott arany szeg (tes­tü­le­tek, csa­lá­dok és ma­gá­no­sok ré­szé­re) ára: 50 ko­ro­na. Az ado­má­nyo­zó ne­vé­vel el­lá­tott ezüst szeg (ki­zá­ró­lag egye­sek ré­szé­re) ára: 10 ko­ro­na. Vas­szeg ára: 1 ko­ro­na. – Vas­szeg ta­nu­ló­if­jú­ság és gyer­me­kek ré­szé­re: 20 fil­lér. Fe­lül­fi­ze­té­se­ket há­lás kö­szö­net­tel fo­gad és a ’Nyitrai Vas­tu­rul’ em­lék­könyv­ében nyug­táz a ren­de­ző­ség. Mi­u­tán a név be­vé­sé­se több időt vesz igény­be, kí­vá­na­tos, hogy az ilyen sze­gek­re szó­ló elő­jegy­zé­sek né­hány nap­pal előbb a „Vö­rös Ke­reszt Egy­let” tit­ká­rá­nál, dr. Szat­hmá­ry Ist­ván várm. tb. fő­jegy­ző­nél je­len­tes­se­nek be. A sze­gek meg­vál­tá­sá­ból be­fo­lyó ado­má­nyok a nyit­ra­me­gy­ei il­le­tő­sé­gű ka­to­nák öz­ve­gye­i­nek és ár­vá­i­nak tá­mo­ga­tá­sá­ra fog­nak fordíttatni.”26

A Vas­tu­rul le­lep­le­zé­sé­ről a Nyit­ra­me­gy­ei Szem­le ok­tó­ber 24-i szá­ma tu­dó­sí­tott. A cikk­ből ki­de­rül, hogy a szo­bor fö­lé „osz­lo­pos te­tő” ke­rült, hogy meg­véd­jék az idő­já­rás vi­szon­tag­sá­ga­i­tól.

„A Nyit­rai Vas­tu­rul le­lep­le­zé­si ün­ne­pé­lye f. hó 17-én folyt le dí­szes ke­re­tek kö­zött. A po­zso­nyi hon­véd­ze­ne­kar a Him­nusz, a „Gott erhalte” és a Wacht am Rein” fel­eme­lő dal­la­má­val nyi­tot­ta meg az ün­ne­pélyt, mely­nek le­fo­lyá­sa alatt Je­szensz­ky Ala­jos pre­lá­tus és ka­no­nok, gróf Ne­mes János­né és dr. Thu­róc­zy Ti­bor pol­gár­mes­ter be­szél­tek. A pol­gár­mes­ter a vá­ros ne­vé­ben át­vet­te az em­lé­ket gon­do­zás­ba s en­nek kül­ső je­le már ed­dig is az az osz­lo­pos te­tő, mely az em­lék­mű fö­lött emel­ke­dik és a vá­ros költ­sé­gén ké­szült. A fel­ava­tás után kez­de­tét vet­te a sze­gek be­ve­ré­se s mind­járt ez al­ka­lom­mal az arany és ezüst sze­gek hos­­szú so­rát ver­ték be  a Vas­tu­rul osz­lo­pá­ba. A sze­gek meg­vál­tá­sá­ból ed­dig 26 ezer kor. folyt be.”27

Lo­sonc

A Lo­son­con fel­ál­lí­tan­dó nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak – egy pán­cé­los ma­gyar vi­téz – ter­vé­ről el­ső al­ka­lom­mal a Fel­sőnóg­rád 1915 no­vem­be­ré­ben meg­je­lent cik­ké­ből ér­te­sül­he­tünk. Eb­ben em­lí­tést tesz­nek az előz­mé­nyek­ről is: a bé­csi, ber­li­ni és bu­da­pes­ti, szob­rok­ról is, azon­ban té­ve­sen a ber­li­nit em­lí­tik el­ső­ként, ho­lott azt csak a ké­sőbb, a bé­csi után ál­lí­tot­ták:

„Ber­lin­ben ké­szült az el­ső ’nemzeti ál­do­zat­kész­ség szob­ra’. An­nak nagy si­ke­re foly­tán Bécs­ben, majd Bu­da­pes­ten, s vé­gül a vi­dé­ki vá­ro­sok­ban is fel­ál­lí­tot­ták ezen szob­ro­kat. A há­bo­rús jó­té­kony­ság leg­ma­ra­dan­dóbb em­lé­kei lesz­nek or­szág­szer­te ezek a szob­rok. Ér­te­sü­lé­sünk sze­rint Lo­son­con is ké­szül egy ilyen szo­bor. Fri­ed­mann Jó­zsef szob­rász, aki je­len­leg mint 29-es va­dász a lo­son­ci üdü­lő­ben van,  ké­szí­ti a szob­rot. A szo­bor egy pán­cé­los ma­gyar har­cost fog áb­rá­zol­ni. A szo­bor silo­id­ból – egy mű­kő­sze­rű anyag­ból – lesz ki­önt­ve és Lo­sonc va­la­me­lyik te­rén lesz ki­ál­lít­va. A szob­rot azu­tán a vá­ros ál­do­zat­kész pol­gá­rai és ka­to­nái fog­ják szö­gek­kel ki­ver­ni. A szo­bor fel­ál­lí­tá­sa kö­rü­li te­en­dő­ket br. Vec­sei őr­nagy és Ná­das had­nagy az ürü­lő pa­rancs­no­kai végzik.”28

A lo­son­ci „ál­do­zat­kész­ség-szo­bor bi­zott­sá­ga” 1916. au­gusz­tus 18-ra hir­det­te meg a szo­bor le­lep­le­zé­sét. A pik­ke­lyek­ből be­fo­lyó ös­­sze­get a lo­son­ci ka­to­nai pa­rancs­nok­ság te­rü­le­té­ről be­so­rolt el­esett ka­to­nák hát­ra­ma­radt hoz­zá­tar­to­zó­i­nak tá­mo­ga­tá­sá­ra szán­ták:

„A loson­czi cs. és kir. had­ki­egé­szí­tő pa­rancs­nok­ság te­rü­le­té­ről so­ro­zott csa­pa­tok ke­re­té­ben hő­si ha­lált halt ka­to­nák öz­ve­gyei és ár­vái gyá­mo­lí­tá­sá­ra, a Kubí­nyi té­ren fel­ál­lí­tott ál­do­zat­kész­ség-szo­bor ün­ne­pé­lyes le­lep­le­zé­se e hó 18-án va­sár­nap dél­előtt fog meg­tar­ta­ni, me­lyet d. e. 9 óra­kor ugyan­ott tá­bo­ri mi­se előz meg.
Já­rul­jon min­den jó szív hoz­zá a hő­sök öz­ve­gyei és ár­vái kön­­nye­i­nek le­tör­lé­sé­hez! Üs­se min­den­ki ha­za­fi­as ál­do­zat­kész­sé­gé­nek szö­gét a fel­ál­lí­tott em­lék­mű­be! Min­den szög egy, a ha­za és nem­ze­tért éhe­ző ajak­nak nyújt eny­hí­tő fa­la­tot s nyu­god­tab­bá te­szi a ri­deg föld­ben pi­he­nő hő­sök örök­ké ál­dott ál­mát.
Losoncz, 1916. jú­ni­us hó.
A bizottság.”29

A Lo­son­ci Új­ság­ban meg­je­lent hír­ből már pon­to­sabb le­írást ka­punk a szo­bor­ról, il­let­ve a fel­szö­ge­len­dő pik­ke­lyek árá­ról, va­la­mint az is ki­de­rül, hogy a szo­bor nem az ere­de­ti­leg ter­ve­zett anyag­ból, az­az sziloidból, ha­nem fá­ból ké­szült:

„…A fá­ból ki­fa­ra­gott szo­bor egy pán­cél­ba öl­tö­zött kö­zép­ko­ri lo­va­got áb­rá­zol és egy ka­to­nás­ko­dó Fri­ed­mann ne­vű mű­vész igen jól si­ke­rült al­ko­tá­sa. A szob­rot ma­gát pán­cél­pik­ke­lyek fog­ják bo­rí­ta­ni és ara­nyo­zott cí­me­rek kés gom­bok dí­szí­tik. Min­den ada­ko­zó egy-egy pik­kelyt ver­het a szo­bor­ba. Aki pe­dig 500 ko­ro­nát ado­má­nyoz, an­nak ne­ve is be­vé­se­tik a pik­kely­be. Leg­ki­sebb ös­­szeg, me­lyért már egy pik­kely jár 50 fil­lér. His­­szük, hogy rö­vi­de­sen már az egész szo­bor be lesz bo­rít­va az ada­ko­zók pikkelyeivel.”30

A Lo­son­con ké­szült ál­do­zat­kész­ség szob­ra jó pél­da an­nak pre­zen­tá­lá­sá­ra, hogy egy egész ré­gió és a kör­nye­ző vár­me­gyék is fi­gye­lem­mel kí­sér­ték egy ilyen vi­dé­ki szo­bor ál­lí­tá­sá­val kap­cso­la­tos tör­té­né­se­ket. Már a fen­tebb idé­zett új­ság­cik­kek is bi­zo­nyít­ják, hogy a szom­szé­dos vár­me­gyék nem­csak er­köl­csi­leg, ha­nem anya­gi­ak te­kin­te­té­ben is tá­mo­gat­ták a kez­de­mé­nye­zést.  Pél­da­ként idéz­zük a Besz­ter­ce­bá­nyai Hír­lap­ban meg­je­lent egyik tu­dó­sí­tás né­hány rész­le­tét:

„Nóg­rád, Gömör és Zó­lyom­vár­me­gyék kö­zön­sé­ge ag­gó­dó szem­mel kí­sé­ri mind a har­co­kat, me­lyek­ben a lo­son­ci had­ki­egé­szí­tő pa­rancs­nok­ság ál­tal ki­ál­lí­tott cs. és kir. csa­pa­tok küz­de­nek, hi­szen ezen csa­pa­tok­ban har­col a csa­lád­fő, az atya és fiú egy­aránt. (…) A had­ki­egé­szí­tő ke­rü­let szék­he­lyén, Lo­son­con az ál­do­zat­kész­ség­nek egy újabb szob­rát ál­lít­ja fel, me­lyet hol­nap, má­jus hó 21-én a 25. gya­log­ez­red ál­tal vi­té­zül vé­gig­har­colt asper­ni csa­ta év­for­du­ló­ján fog ün­ne­pé­lye­sen le­lep­lez­ni. A cs. és kir. ki­egé­szí­tő pa­rancs­nok­ság szék­he­lyén Wim­mer Ede ez­re­des el­nök­le­te alatt ala­kí­tott bi­zott­ság ez úton is ké­ri a kö­zön­sé­get, hogy a le­lep­le­zés ün­ne­pét meg­je­le­né­sé­vel te­gye fé­nyes­sé s ada­ko­zá­sa­i­val já­rul­jon hoz­zá az alap gyarapításához.”31

A Gömör Kis­hont cí­mű re­gi­o­ná­lis lap­ban Szo­bor­le­lep­le­zés Loson­czon cí­mű tu­dó­sí­tás­ból pon­to­sabb rész­le­te­ket is kö­zöl­nek a szo­bor fel­ava­tá­sá­ra ren­de­zett ün­nep­ség prog­ram­já­ról:

„E hó 18-án, va­sár­nap lep­lez­ték le fé­nyes ün­nep­sé­gek kö­zött a loson­czi ál­do­zat­kész­ség szob­rot. – A szo­bor­le­lep­le­zést meg­elő­ző es­te ka­to­na­ze­ne és ta­ka­ro­dó volt s va­sár­nap reg­gel is ka­to­na­ze­ne jár­ta be a vá­ros utczáit. Az ün­ne­pé­lyes al­ka­lom­ból a vá­ros zász­ló­díszt öl­tött s a szo­bor he­lye – a Kubi­nyi tér – a szö­vet­sé­ge­sek zász­ló­i­val pa­za­rul volt fel­dí­szít­ve. Pont kilencz óra­kor kez­dő­dött a tá­bo­ri mi­se, me­lyet dr. Vali­ho­ra Já­nos apát­plé­bá­nos fé­nyes se­géd­let­tel ce­leb­rált, s ame­lyen a ka­to­nai no­ta­bi­li­tá­so­kon kí­vül részt vet­tek a szom­szé­dos vár­me­gyék ki­kül­dött kép­vi­se­lői s a loson­czi pol­gá­ri elő­ke­lő­sé­gek is. A tá­bo­ri mi­se után Wim­mer Ede ez­re­des be­szélt, majd Losoncz vá­ros pol­gár­mes­te­re, Wág­ner Sán­dor át­vet­te a szob­rot. A szo­bor Fri­ed­mann Jó­zsef mű­vész köz­le­gény rend­kí­vül si­ke­rült, erő­sen plasz­ti­kus mun­ká­ja. A be­szé­dek után a pik­ke­lyek el­he­lye­zé­se kö­vet­ke­zett. Gömör és Kis­hont vár­me­gyei al­jegy­ző szö­gez­te be s rö­vid be­széd­ben hang­sú­lyoz­ta, hogy a loson­czi há­zi­ez­red hő­sei, a gömöri­ek le­gen­dás hő­sei is,  s öz­ve­gye­ik és ár­vák­ról va­ló gon­dos­ko­dás a mi leg­szebb kö­te­les­sé­gün­ket fog­ja ké­pez­ni. Nóg­rád­vár­me­gye le­me­zét Tö­rök Zol­tán nyu­gal­ma­zott fő­is­pán, Zó­lyom­vár­me­gyé­jét dr. Bár­czy Emil vár­me­gyei tisz­ti fő­ügyész he­lyez­te el. A szo­bor­ra ed­dig ös­­sze­gyűlt ös­­szeg túl­ha­lad­ja a 2000 koronát.”32

Amint az a fent idé­zett új­ság­cikk s bi­zo­nyít­ja, a lo­son­ci szo­bor­ra más vár­me­gyék és vá­ro­sok is ada­koz­tak. A Rozs­nyón meg­je­le­nő lap­ban is meg­em­lí­tik, hogy a vá­ros pol­gár­mes­te­re a kez­de­mé­nye­zést ado­má­nyok gyűj­té­sé­vel tá­mo­gat­ta:

„Gyűj­tés. A loson­czi ál­do­zat­kész­ség szob­rá­ra be­folyt ado­má­nyok­ról szó­ló ki­mu­ta­tás­ban ol­vas­suk, hogy Pósch Jó­zsef dr., vá­ro­sunk pol­gár­mes­te­re a szo­bor­alap­ra 50 ko­ro­nát gyűj­tött és az ös­­sze­get a vár­me­gyei al­is­pá­ni hi­va­tal­nak küld­te be.”33

Ko­má­rom

Ko­má­rom­ban 1916-ban ve­tet­ték fel egy köz­té­ri  vas­hon­véd fel­ál­lí­tá­sát, azon­ban ezt meg­előz­te egy má­sik, ugyan­eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba so­rol­ha­tó tárgy, a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség paj­zsa, ame­lyet még 1915. de­cem­be­ré­ben he­lyez­tek el a he­lyi ró­mai ka­to­li­kus plé­bá­nia épü­le­té­ben, a he­lyi le­ány­egye­sü­let bolt­já­ban. A szög­vá­sár­lás­ból ös­­sze­gyűlt ös­­sze­get a ha­di­ár­vát tá­mo­ga­tá­sá­ra kí­ván­ták for­dí­ta­ni:

„A fő­vá­ro­si ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak pendant-ja akad ná­lunk, Ko­má­rom­ban. Ne­vez­het­jük ál­do­zat­kész­ség paj­zsá­nak, mert pajzs­nak tény­leg pajzs. Nem nagy, s ha Ko­má­rom ál­do­zat­kész kö­zön­sé­ge ös­­sze­fog­na, egy nap alatt be­szö­gez­het­né te­rü­le­tét fe­ke­te, vagy fe­hér szö­gek­kel. Egy fe­ke­te szög ára 40 fil­lér, egy fe­hér szög ára 20 fil­lér. A csi­nos fa­pajzs a Le­ány­egye­sü­let bolt­já­ban (Plé­bá­nia épü­let) van el­he­lyez­ve, ahol na­pon­ként ver­he­tő be­le a szög d. e. 9 – fél 1-ig és d. u. 3–6-ig. A maj­dan meg­telt pajzs a Ko­má­ro­mi Mú­ze­um­ban nyer el­he­lye­zést, a jö­ve­del­mé­vel pe­dig a komá­rom­me­gy­ei ha­di­ár­vák alap­ja gya­ra­po­dik. Re­mél­jük, hogy so­kan fel­ke­re­sik a Le­ány­egye­sü­let bolt­ját, hogy el­he­lyez­zék az ál­do­zat­kész­ség szö­ge­it. Min­den ka­la­pács­ütés nyo­má­ban egy-egy könny­csepp szá­rad fel, me­lye­ket pi­ci gyer­me­kek sze­mé­ben fa­kasz­tott a szo­mo­rú árvaság.”34

Az 1916-ban nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­ra­ként egy vas­hon­véd fel­ál­lí­tá­sát is ter­vez­ték, az eb­ből szár­ma­zó jö­ve­del­met a ko­má­ro­mi rok­kant ka­to­nák meg­se­gí­té­sé­re szán­ták. Meg­je­gyez­zük, hogy a vá­ros­ban a szo­bor­ál­lí­tás ter­vé­vel egy idő­ben ve­tet­ték fel a bu­da­pes­ti min­tá­já­ra egy ko­má­ro­mi lö­vész­árok lé­te­sí­té­sé­nek öt­le­tét is.35  A vas­hon­véd konk­rét ter­vét egy rok­kant hon­véd 1916. már­ci­u­sá­ra ké­szí­tet­te el:

„…Fischer Már­ton rok­kant ka­to­na, ki­nek fog­lal­ko­zá­sa fa­szob­rász, ter­vet dol­go­zott ki és nyúj­tott be vá­ro­sunk ve­ze­tő­sé­gé­hez a Ko­má­rom­ban fel­ál­lí­tan­dó vas­hon­véd­re. A szo­bor olajbafőtt, bronz­szí­nű hárs­fá­ból ké­szül­ne, fö­löt­te kis gloriett. A jó­té­kony­sá­gi szö­ge­ket a kö­zön­ség ve­ri be a szo­bor­ba. A mun­kát in­gyen vég­zi el a szob­rász, csak elő­ze­tes költ­sé­gei meg­té­rí­té­sét ké­ri.
A vá­ros ve­ze­tő­sé­ge fel­ka­rol­ta a ter­vet, s a vas­hon­vé­det Ko­má­rom va­la­mely for­gal­mas ut­cá­já­ban fel fog­ja ál­lí­ta­ni. A vas­hon­véd ügye ki­zá­ró­lag a ko­má­ro­mi ka­to­nák rok­kant­alap­ja ja­vá­ra fog szol­gál­ni. A ne­mes ak­ció élén Gaál Gyu­la dr. vá­ro­si ta­ná­csos áll, aki a vas­hon­véd elő­ze­tes költ­sé­ge­it, mint­egy 1200–1400 ko­ro­nát tár­sa­dal­mi úton fog­ja ös­­sze­gyűj­te­ni. Már ér­ke­zett hoz­zá e cél­ra 200 kor. adomány…”36

A saj­tó­ban gyak­ran kö­zöl­tek a kü­lön­fé­le ren­dez­vé­nyek­hez, vagy a há­bo­rú­hoz és az em­lék­mű­vek­hez kö­tő­dő al­kal­mi ver­se­ket. A Ko­má­ro­mi La­pok áp­ri­lis 16-i szá­má­nak cím­lap­ján a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rá­hoz kap­cso­ló­dó­an Som­lyó Zol­tán fa­hon­véd­ről szó­ló ver­se olvasható.37
A ko­má­ro­mi hon­véd­szo­bor­ra vo­nat­ko­zó el­ké­pe­lés köz­zé­té­te­le után a má­jus vé­gén meg­je­lent kö­vet­ke­ző hír­ből már ar­ról ér­te­sül­he­tünk, hogy a nagy­sza­bá­sú terv­ben gon­dol­ko­dó vas­hon­véd szo­bor­bi­zott­ság már két­szer is ülé­se­zett, s a szo­bor meg­ter­ve­zé­sé­be és ki­vi­te­le­zé­sé­be ne­ves kép­ző­mű­vé­sze­ket is – pl. Ha­jós Alfré­dot – be­von­nak, s a fel­ál­lí­tá­sát jú­ni­us­ra ter­ve­zik:

„A hé­ten két íz­ben tar­tott ülést a ko­má­ro­mi vas­hon­véd szo­bor­bi­zott­sá­ga F. Sza­bó Gé­za pol­gár­mes­ter el­nök­le­te alatt a vá­ros­há­zán. Az ér­te­kez­le­te­ken ott lát­tuk az el­nök­lő pol­gár­mes­te­ren kí­vül Gaál dr. (a szo­bor esz­mé­jé­nek meg­pen­dí­tő­je s az ügy lel­kes pro­pa­gá­ló­ja) és Szijj dr. vá­ro­si ta­ná­cso­so­kat, Madur­kay Mik­lós dr. plé­bá­nost, Var­gha Sán­dor ref. lel­készt, B.-Janovits Jó­zse­fet, Ara­ny­os­sy Lász­ló dr.-t, Fried Je­nőt, Milch De­zsőt és má­so­kat.
A hely­ben ál­lo­má­so­zó ka­to­na­ság kép­vi­se­le­té­ben Tor­más­sy De­zső ez­re­des je­lent meg. Je­len volt to­váb­bá Ha­jós Alfréd tart. mér­nök-had­nagy, a ki­vá­ló mű­épí­tő is, aki a szo­bor épí­té­sze­ti ré­szé­nek ki­dol­go­zá­sát a ha­za­fi­as ügy­re va­ló te­kin­tet­tel tel­je­sen díj­ta­la­nul vál­lal­ta. A hely kér­dé­sé­ben kö­rül­be­lül meg­ál­la­po­dás­ra ju­tott a bi­zott­ság. A vas­hon­véd al­kal­ma­sint a kul­túr­pa­lo­ta tel­ké­re ke­rül, az Is­ko­la-ut­ca és a Ná­dor-ut­ca sar­ká­ra, ar­ra a hely­re, aho­vá an­nak ide­jén a pa­lo­ta ter­ve­ző­je: Hültl pro­fes­­szor már ere­de­ti­leg is szánt va­la­mi szo­bor­mű­vet, amely­nek fel­ál­lí­tá­sát azon­ban fe­de­zet hí­ján jobb idők­re ha­lasz­tot­ták. A szo­bor­min­ta el­ké­szí­té­sé­re Fis­cher Már­ton fa-szob­rász vál­lal­ko­zott, aki vá­ro­sunk­ban tel­je­sít szol­gá­la­tot. A fá­ba fa­ra­gást ugyan­csak Fis­cher fog­ja vé­gez­ni, aki a szo­bor meg­min­tá­zá­sá­val már a kö­ze­li na­pok­ban el­ké­szül. A bi­zott­ság azt hi­szi, hogy a szo­bor, amely fö­lé Ha­jós Alfréd mű­vé­szi ter­vei sze­rint stí­lu­sos glo­ri­et ke­rül, jú­ni­us vé­gén fel lesz állítandó.”38

A he­lyi saj­tó alap­ján úgy tű­nik, ezt kö­ve­tő­en hos­­szabb ide­ig nem fog­lal­koz­tak a Vas­hon­véd szob­rá­nak ügyé­vel, de egy év múl­va, 1917. jú­li­u­sá­ban A hon­véd­szo­bor cím­mel már egy má­sik mű­vész ál­tal el­ké­szí­tett szo­bor­terv­ről szá­mol­nak be  a Ko­má­ro­mi Hír­lap­ban:

„A Ko­má­rom­ban fel­ál­lí­tan­dó hon­véd­szo­bor gipsz­mo­dell­jét va­sár­nap, f. hó 24-én d. e. mu­tat­ta be fel­sőeő­ri Fü­löp Elem­ér szob­rász az ez al­ka­lom­ra egy­be­hí­vott szo­bor­bi­zott­ság­nak. Az egy mé­te­res ma­gas gipsz­szo­bor a Kár­pá­tok­ban őr­kö­dő hon­véd­nép­fölkelőt áb­rá­zol, amint fel­tűrt gal­lér­ral té­li kö­peny­ben, szu­ro­nyos fegy­ve­ré­re tá­masz­kod­va éles fi­gye­lem­mel kém­le­li a ha­tárt. A mű­vé­szi mo­dell jú­li­us hó 1-től kezd­ve meg­te­kint­he­tő a vá­ros­ház nagy­ter­mé­ben a hi­va­ta­los órák alatt. A szo­bor mel­let­ti per­sely a szo­bor­költ­sé­ge­ket van hi­vat­va ös­­sze­gyűj­te­ni.  – ada­koz­zék ki-ki te­het­sé­ge sze­rint, hogy a szép esz­me meg­va­ló­su­lá­sát le­he­tő­vé tegye.”39

No­vem­ber­ben is­mét meg­je­len­tet­tek egy ver­set a ké­szü­lő szo­bor­ral kap­cso­lat­ban, ez­út­tal  A vas­ka­to­na cím­mel  Fol­li­nus Er­vin ne­vű szer­ző tollából.40 Ezt kö­ve­tő­en már sem­mi­lyen hírt sem ta­lá­lunk egyet­len ko­má­ro­mi saj­tó­ter­mék­ben sem a szo­bor­ral kap­cso­lat­ban. Az ed­di­gi ku­ta­tá­si ered­mé­nyek alap­ján úgy tű­nik, hogy a nagy­sza­bá­sú ter­vek el­le­né­re a ko­má­ro­mi vas­hon­véd fel­ál­lí­tá­sa még­sem va­ló­sult meg. 41 az ere­de­ti cél­lal, de 1918-ban a Ko­má­ro­mi La­pok­ban For­ra­dal­mi est és kép­ki­ál­lí­tás cím­mel meg­je­lent egy írás, amely­ben egy Ko­má­rom­ban ren­de­zett kép­ző­mű­vé­sze­ti ki­ál­lí­tás kap­csán egy fél­mon­dat­ban meg­em­lí­tik, hogy „…a ver­ni­sa­ge után egy fa­em­lék­mű­vet lep­lez­nek le…”42 Az em­lék­mű for­má­já­ra és kül­de­té­sé­re vo­nat­ko­zó más hírt egyet­len lap­ban sem ta­lál­tam, így csak fel­té­te­lez­het­jük, hogy eset­leg a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ég szob­ra­ként el­ké­szült hon­véd­ről le­het szó. Mi­vel a ren­dez­vényt a há­bo­rú vé­gén, 1918 no­vem­be­ré­ben szer­vez­ték, egy Vas­hon­véd fel­ál­lí­tá­sa ek­kor már egy­ál­ta­lán nem lett vol­na időszerű.43
A kez­de­mé­nye­zés ku­dar­ca több ok­kal is ma­gya­ráz­ha­tó. Egy­részt 1915-ben már el­ké­szült a fen­tebb már em­lí­tett „ál­do­zat­kész­ség paj­zsa”,  te­hát ezt a faj­ta ada­ko­zás már meg­va­ló­sult a vá­ros­ban. Más­részt a ter­ve­zett ka­to­na el­ké­szí­té­sét sok, elő­re nem várt kü­lön­fé­le há­bo­rús ese­mény be­fo­lyá­sol­hat­ta, az or­szág egy­re sze­gé­nyebb lett, egy­re több áru szá­mí­tott hi­ány­cikk­nek, s a vá­ros la­ko­sa­i­nak na­gyon sok más cél­ra is ada­koz­ni­uk kel­lett. Rá­adá­sul 1916 őszén er­dé­lyi me­ne­kül­tek is ér­kez­tek a vá­ros­ba és kör­nyé­ké­re, az ő el­lá­tá­suk­ról el­szál­lá­so­lá­suk­ról ugyan­csak a la­kos­ság­nak kel­lett gon­dos­kod­nia, majd is­mét gyűj­tést (pénz­ado­mány­ok, ru­há­zat, élel­mi­szer), kel­lett szer­vez­ni­ük hogy ele­gen­dő élel­mi­szert biz­to­sít­sa­nak ne­kik a visszautazásukra.44

***

A nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség Bu­da­pes­ten fel­ál­lí­tott úgy­ne­ve­zett köz­pon­ti szob­rá­ra az or­szág kü­lön­bö­ző pont­ja­i­ról ér­kez­tek ado­má­nyok a pik­ke­lyek­re, sok­szor egé­szen kis ös­­sze­gek is. Liptó vár­me­gyé­ből pél­dá­ul 5 ko­ro­nát küld­tek be (Sza­bó 1994, 7).
Több vi­dé­ki vá­ros­ban is meg­ala­kult az úgy­ne­ve­zett Nem­ze­ti Ál­do­zat­kész­ség Szob­rá­nak he­lyi bi­zott­sá­ga az­zal a cél­lal, hogy a gyűj­té­se­ket szer­vez­te a szo­bor­ra ke­rü­lő pik­ke­lyek meg­vá­sár­lá­sá­ra. Brez­nó­bá­ny­án is ala­kult egy ilyen bi­zott­ság, amely­nek te­vé­keny­sé­gé­ről rend­sze­re­sen tá­jé­koz­tat­ták a nagy­kö­zön­sé­get:

„…Breznóbányán is meg­ala­kult a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak he­lyi bi­zott­sá­ga Kuhn Já­nos vá­ro­si fő­jegy­ző, pol­gár­mes­ter he­lyet­tes el­nök­le­te alatt. E bi­zott­ság ré­vén vá­ro­sunk kö­zön­sé­gé­nek is mód­já­ban lesz ki­ven­ni ré­szét az or­szá­gos ki­ter­je­dé­sű ha­za­fi­as moz­ga­lom­ból. Szen­tül meg va­gyunk győ­ződ­ve ró­la, hogy an­nak a vá­ros­nak a la­kos­sá­ga, mely ed­dig is ez­re­ket tett le a jó­té­kony­ság ol­tá­rá­ra, ed­di­gi ál­do­zat­kész­sé­gét mes­­sze fö­lül­mú­ló fel­lán­go­lás­sal veen­di ki ré­szét a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak föl­épí­té­sé­ből s igy fog­ja de­monst­rál­ni az or­szág szí­ne előtt is a ha­za­fi­as lel­ke­se­dé­sét, ál­do­zat­kész­sé­gét, hogy sen­ki se mond­has­sa so­ha Breznóbányáról, hogy en­nek la­kós­sá­ga ön­ző mó­don el­zár­kó­zott kö­te­les­sé­ge­i­nek be­csü­le­tes tel­je­sí­té­se elől a nagy há­bo­rú meg­pró­bál­ta­tá­sá­nak ne­héz nap­ja­i­ban. Úgy legyen!”45

A he­lyi bi­zott­ság egyik kö­vet­ke­ző ülé­sé­ről szó­ló be­szá­mo­ló­ból ki­de­rül, hogy a szer­ve­zők töb­bek közt szó­vá tet­ték az if­jú­ság kez­de­mé­nye­zés­sel szem­be­ni pas­­szív hoz­zá­ál­lá­sát is:

„…a Nem­ze­ti Ál­do­zat­kész­ség Szob­rá­nak he­lyi bi­zott­sá­ga  a vá­ros hölgy­kö­zön­sé­gé­nek be­vo­ná­sá­val e hó 1-én d. u. a vá­ros­há­za ta­nács­ter­mé­ben Kuhn Já­nos pol­gár­mes­ter he­lyet­tes el­nök­le­te alatt ülést tar­tott. Vá­ro­sunk hölgy­kö­zön­sé­ge igen szép szám­ban je­lent meg a gyű­lé­sen, szo­kott lel­ke­se­dé­sé­vel fel­ka­ro­lan­dó a nemes­cé­lú moz­ga­lom ügyét. An­nál el­szo­mo­rí­tóbb volt azon­ban, hogy Brez­nó­bá­nya itthon­ma­radt ke­vés szá­mú if­jú­sá­ga, aki­nek köz­re­mű­kö­dé­sé­re szin­tén szá­mí­tott a he­lyi bi­zott­ság, tá­vol­lé­té­vel tün­dö­költ. Vá­la­szul Maza­rek Róbert­né igen he­lyes in­dít­vá­nyá­ra a moz­ga­lom­ból va­ló rész­vé­tel­ből ki­ha­gyat­tak. A gyűj­tést a je­len­volt lá­nyok nagy kész­ség­gel tel­je­sen ma­guk­ra vál­lal­ták s a pik­ke­lyek áru­sí­tá­sa a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­sé­gét hir­de­tő lo­vas vi­téz be­bo­rí­tá­sá­ra már fo­lya­mat­ban van.”46
A mai Szlo­vá­kia kü­lön­bö­ző vá­ro­sa­i­ból küld­tek ado­má­nyo­kat, ál­ta­lá­ban a me­gye­szék­he­lye­ken szer­vez­ték a gyűj­té­se­ket. Töb­bek közt a zö­mé­ben szlo­vák és né­met la­kos­sá­gú sze­pes­sé­gi vá­ros­ból, Igló­ról is ér­kez­tek ado­má­nyok. A Sze­pe­si La­pok cí­mű re­gi­o­ná­lis lap­ból ér­te­sül­he­tünk ró­la, hogy eb­ben a vá­ros­ban is egy bi­zott­ság ka­rol­ta fel a kez­de­mé­nye­zést:

„Münnich Kál­mán ud­va­ri ta­ná­csos orsz. kép­vi­se­lő el­nök­le­te alatt f. hó 21-én ülé­se­zett, mely al­ka­lom­mal el­ha­tá­roz­ta, hogy Igló vá­ro­sa és kö­zön­sé­ge együt­te­sen, egy le­me­zen kí­ván sze­re­pel­ni a Nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség Szob­rán és er­re a cél­ra igye­kez­ni fog a vá­ros, tes­tü­le­tek, in­té­ze­tek, gyá­rak és ma­gá­no­sok  ré­szé­ről 500 ko­ro­nát ös­­sze­gyűj­te­ni. Ez a te­kin­té­lyes ös­­szeg mél­tó­an fog­ja ki­fe­jez­ni a vá­ros kö­zön­sé­gé­nek ha­za­fi­as ál­do­zat­kész­sé­gét. Ter­mé­sze­te­sen, ha va­la­ki kü­lön is akar sze­re­pel­ni, ez mód­já­ban áll és a ki­bo­csá­tan­dó gyűj­tő­íven ré­szé­re az egyik ro­vat ren­del­ke­zé­sé­re áll….” 47

A bi­zott­ság mun­ká­ja si­ker­rel járt, egy szűk hó­nap alatt 722 ko­ro­nát gyűj­töt­tek ös­­sze, s a lap ha­sáb­ja­in nyil­vá­no­san is kö­zöl­ték, hogy pon­to­san mi­lyen pik­ke­lye­ket és mi­lyen ös­­sze­gért szö­gel­tek fel a bu­da­pes­ti nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rá­ra:

„A Nem­ze­ti Ál­do­zat­kész­ség Szob­rá­nak Vég­re­haj­tó Bi­zott­sá­ga iglói he­lyi Bi­zott­sá­ga ál­tal esz­kö­zölt gyűj­tés­nek ered­mé­nye­kép­pen 4 da­rab pik­kelyt he­lyez­tek el  a szo­bor­ra: ’Igló Vá­ros és Pol­gár­sá­ga’ fel­írás­sal és Igló Vá­ros cí­me­ré­vel el­lát­va 1 da­rab pik­kely 500 kor. ’Igló Pol­gá­ri Ol­va­só­kör’ fel­írás­sal, 1 da­rab pik­kely 100 kor. ’Münnich Kál­mán ker­ti ten­nis tár­sa­sá­ga Iglón’ fel­írás­sal 1 da­rab pik­kely 72 kor. ’Szepes Iglói Ta­ka­rék és Hi­tel­in­té­zet’ fel­írás­sal 1 da­rab pik­kely 50 kor. Ös­­sze­sen 722 kor. A kö­zös nagy pik­kely­re adakoztak…: [itt köz­lik a tel­jes név­sort. L.J.I. megj.]
…A gyűj­tés­sel járt költ­sé­get, va­la­mint a por­tó ki­adá­so­kat az el­nök fe­dez­te. A szí­ves ada­ko­zók­nak az Iglói Vég­re­haj­tó Bi­zott­ság ne­vé­ben kö­szön­tet mond Lau­ner Já­nos bi­zott­sá­gi pénz­tá­ros, Münnich Kál­mán bi­zott­sá­gi elnök.”48

Gyak­ran tet­ték köz­zé a la­pok­ban a szo­bor­ra ös­­sze­gyűj­tött ös­­szeg gya­ra­po­dá­sá­ról szó­ló be­szá­mo­lót, kö­zöl­ve az ada­ko­zók név­so­rát, va­la­mint az ál­ta­luk ado­má­nyo­zott pénz­ös­­sze­get és fel­tün­tet­ték. Az Ipoly­sá­gon meg­je­le­nő Honti La­pok 1916. ja­nu­á­ri szá­má­ban ol­vas­ha­tó, hogy „A gyűj­tés ed­di­gi ered­mé­nye: 1559 ko­ro­na 93 fillér”.49

A nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak mi­ni­a­tűr vál­to­za­ta

A nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség bu­da­pes­ti szob­rá­nak el­ké­szí­tet­ték ki­csi­nyí­tett má­so­la­tát is, amit ugyan­csak jó­té­kony cél­lal áru­sí­tot­ták. A 20 ko­ro­ná­ba ke­rü­lő szo­bor meg­ren­de­lé­sé­vel kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ó­kat és fel­hí­vást a ko­ra­be­li saj­tó­ban is köz­zé­tet­ték, a Honti La­pok­ban pél­dá­ul a kö­vet­ke­ző szö­veg­gel:

„A Nem­ze­ti Ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak vég­re­haj­tó-bi­zott­sá­ga a szob­rot ki­seb­bí­tett mér­tek­ben áb­rá­zo­ló mi­ni­a­tűr fém­szob­rot hoz for­ga­lom­ba. A fém­szo­bor rend­kí­vül íz­lé­ses, mű­vé­szi­es ki­vi­tel­ben, lo­vas és ló ti­zen­öt cen­ti­mé­ter ma­gas­ság­ban, fe­ke­te szín­re pa­ti­náz­va ké­szült. El­adá­si árát da­ra­bon­kint húsz ko­ro­ná­ban ál­la­pí­tot­ták meg. Meg­ren­del­he­tő a Nem­ze­ti Ál­do­zat­kész­ség Szob­rá­nak vég­re­haj­tó bi­zott­sá­gá­nál Bu­da­pest V, Kép­vi­se­lő­ház. A pénz elő­ze­tes be­kül­dé­se el­le­né­ben e fém­szob­rot bér­men­te­sen szál­lít­ják, míg után­vé­te­les meg­ren­de­lés ese­tén a szál­lí­tá­si költ­sé­ge a meg­ren­de­lőt terheli.”50

A bu­da­pes­ti pél­dát ezen a té­ren is kö­vet­ték vi­dé­ki kez­de­mé­nye­zé­sek A lo­son­ci ál­do­zat­kész­ség szo­bor ki­csi­nyí­tett má­sát az ere­de­ti szo­bor ter­ve­ző­je ké­szí­tet­te el, s az ez­re­dé­nek aján­lot­ta fel aján­dé­kul. Az ez­red azon­ban a szob­rot to­vább aján­dé­koz­ta a lo­son­ci­ak­nak, ami­kor, ami­kor egy hi­va­ta­los kül­dött­ség meg­lá­to­gat­ta őket a vá­ros­ból:

„A 25-ik s 27. t. t. ez­red fi­gyel­me. Do­mo­kos Ist­ván mű­sza­ki raj­zo­ló a harc­té­ren el­ké­szí­tet­te a Lo­son­con fel­ál­lí­tott ál­do­zat­kész­ség szob­rát en miniatur. A szob­rocs­ka rend­kí­vül szé­pen si­ke­rült s ké­szí­tő­je – ki kü­lön­ben a lo­son­ci szob­rot is meg­ter­vez­te – az ez­red­nek aján­lot­ta fel. Az ez­red vi­szont a fron­ton járt kül­dött­ség ál­tal ho­zott üd­vöz­le­tek vi­szon­zá­sá­ul a vá­ros­nak aján­lot­ta fel. – A 27. t. t. ez­red pe­dig egy el­len­sé­ges grá­nát réz­anya­gá­ból ké­szí­tett em­lék­la­pot, me­lyet vörösbár­so­ny ke­ret­be fog­lalt s a vá­ros­nak meg­kül­dött.” 51

Mi­u­tán a rozs­nyó­i­ak tu­do­mást sze­rez­tek ró­la, hogy a mi­ni­a­tűr vál­to­za­tot egy rozs­nyói ka­to­na ké­szí­tet­te el, Rozs­nyói Hír­adó­ban is be­szá­mol­tak az ese­mény­ről:

„Do­mo­kos Sán­dor pol­gár­tár­sunk te­het­sé­ges fi­á­nak igen szép, mű­vé­szi si­ke­ré­ről ad hírt a Lo­son­con meg­je­le­nő ’Felsőnógrád’, ír­ván a kö­vet­ke­ző­ket: Do­mo­kos Sán­dor mű­sza­ki raj­zo­ló a harc­té­ren el­ké­szí­tet­te a Lo­son­con fel­ál­lí­tott ál­do­zat­kész­ség szob­rát en miniatur. A szob­rocs­ka rend­kí­vül szé­pen si­ke­rült s ké­szí­tő­je – ki kü­lön­ben a lo­son­ci szob­rot is meg­ter­vez­te – az ez­red­nek aján­lot­ta fel. Az ez­red vi­szont a fron­ton járt kül­dött­ség ál­tal ho­zott üd­vöz­le­tek vi­szon­zá­sá­ul a vá­ros­nak aján­lot­ta fel.”52

***

A vas­hon­vé­dek alak­já­hoz több tör­té­net is kö­tő­dik. A Sze­ge­den 1915-ben fel­ál­lí­tott szo­bor­hoz kap­cso­ló­dó száj­ha­gyo­mány sze­rint pél­dá­ul több édes­anya a szo­bor­ban sa­ját el­hunyt ka­to­na­fi­át vél­te fel­fe­dez­ni. Tö­mör­kény Ist­ván is em­lí­tést tesz egyik írá­sá­ban egy idős fa­lu­si as­­szony­ról, aki rend­sze­re­sen be­járt a sze­ge­di mú­ze­um­ba a  szo­bor­hoz. Mi­u­tán ki­sír­ta ma­gát, tá­vo­zó­ban vis­­sza­néz­ve így szólt: „A gyüvő hét­ön mögint begyüvök a fiamhoz.”53
Ku­ta­tá­sa­im so­rán vi­szont se­hol sem ta­lál­koz­tam egyet­len olyan adat­köz­lő­vel sem, aki­nek tu­do­má­sa lett vol­na a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak va­la­me­lyik vál­to­za­tá­ról. Csu­pán né­hány ér­tel­mi­sé­gi tu­dott a po­zso­nyi Vas­hon­véd­ról, a ró­la ké­szült és ter­jesz­tett ké­pes­lap­nak kö­szön­he­tő­en, vagy pe­dig Le­hel Zsolt Rige­le Ala­jos mun­kás­sá­gát be­mu­ta­tó kép­ző­mű­vé­sze­ti al­bum­ból sze­reztk róa tu­do­mást (Le­hel 1977, 103). Ar­ról sin­cse­nek in­for­má­ci­ó­im, hogy va­la­me­lyik, az ál­ta­lam ku­ta­tott te­rü­le­ten ké­szült ilyen  ob­jek­tum, vagy pe­dig an­nak egyik da­rab­ja meg­ta­lál­ha­tó len­ne va­la­hol, eset­leg va­la­me­lyik mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­ben. Ha fi­gye­lem­be ves­­szük az ezen a te­rü­le­ten tör­tént kü­lön­bö­ző im­pé­ri­um­vál­tá­so­kat, nem na­gyon cso­dál­koz­ha­tunk ezen. Más­részt a be­vert, ké­sőbb meg­rozs­dá­so­dott szö­gek és pik­ke­lyek ha­tá­sá­ra a fa­anyag is tönk­re­me­he­tett, s ez­ál­tal még a szob­rász­mű­vé­szek ál­tal ké­szí­tett szob­rok sem kép­vi­sel­tek kü­lö­nö­sebb esz­té­ti­kai vagy mű­vé­szi ér­té­ket, s nyil­ván vi­szony­lag rö­vid időn be­lül el is tűn­tek a köz­te­rek­ről.

Iro­da­lom

De­me­ter Zsó­fia
2008    A szé­kes­fe­hér­vá­ri ez­re­dek az I. vi­lág­há­bo­rú­ban. In Az I. vi­lág­há­bo­rú em­lé­ke­ze­te. Bedécs Gyu­la szerk. Bu­da­pest: To­tem Ki­adó, 234–248. p.

Le­hel Zsolt
1977    Rige­le Ala­jos. Bratislava: Ma­dách.

Loidl, Tris­tan
2004    Anden­ken aus Eiser­ner Ze­it. Pat­ri­o­tis­che Abze­i­chen de österreichisch-ungarischen Monar­chie 1914–1918. Wi­en: Ver­lag Militaria.

Luk­ács Lász­ló
2007    A szé­kes­fe­hér­vá­ri vas­tus­kó. In uő A tisz­tes ipar em­lé­kei. Cé­hek, céh­em­lé­kek, az ipa­ro­sok ha­gyo­má­nyai Fej­ér me­gyé­ben és Szé­kes­fe­hér­vá­ron. Szé­kes­fe­hér­vár: Szent Ist­ván Ki­rály Mú­ze­um, 117–119. p.

Sza­bó Dá­ni­el
1994    A nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­ra (Avagy fá­ból vas­ka­to­na). Bu­da­pes­ti Ne­gyed 2/1, 59–84. p.

Uzso­ki And­rás
1969    A vas­tus­kó­ról. Nép­raj­zi Ér­te­sí­tő 51, 159–175. p.

Fel­dol­go­zott he­lyi periodikumok:

Fel­sőnóg­rád
Besz­ter­ce­bá­nyai Hír­lap
Garam­vi­dék
Gömör-Kishont
Honti La­pok
Ko­má­ro­mi Hír­lap
Ko­má­ro­mi La­pok
Lo­son­ci Új­ság
Nagy­szom­ba­ti He­ti­lap
Nyit­ra­me­gy­ei Szem­le
Nyu­gat­ma­gy­a­ror­szá­gi Hír­adó
Pösty­é­ni Új­ság – Pösty­é­ner Ze­i­tung
Rozs­nyói Hír­adó
Sajó-Vidék
Sze­pe­si La­pok
Tu­rul
Vág­völgyi Lap

Mel­lék­let

A ma­gyar nem­zet­hez!
A mű­vész szob­rot fa­rag a fá­ból, a nem­zet ál­do­zat­kész­sé­ge pe­dig érc­be ön­ti, hogy éppen ös­­sze­té­tel­ének cso­dá­la­tos­sá­gá­val vég­te­len idő­kig hir­des­se a ma­gyar tár­sa­da­lom di­cső­sé­gét.
Szob­rot eme­lünk ma­gunk­nak büsz­ke hi­ú­ság­gal hogy fi­a­ink, uno­ká­ink, el­kö­vet­ke­zen­dő új nem­ze­dé­kek meg­cso­dál­ják al­ko­tá­sun­kat és ha ha­son­ló­an his­tó­ri­ai idők sze­rep­lői lesz­nek, ta­nul­ja­nak be­lő­le. Szob­rot eme­lünk ma­gunk­nak sze­rény alá­za­tos­ság­gal, mert nem ma­gun­kért csi­nál­juk, ha­nem he­ro­i­kus csa­ták bor­zal­mas tü­zé­ben el­pusz­tult hő­sök öz­ve­gye­i­ért, ár­vá­i­ért, ke­zét, lá­bát vesz­tett, meg­va­kult, bol­dog­ta­lan­ná tett nyo­mo­rék, rok­kant hő­se­in­kért. Szob­rot eme­lünk ma­gunk­nak jo­gos kér­ke­dés­sel, hogy az egész vi­lág lás­sa a di­cső ma­gyar nem­zet ki­me­rít­he­tet­len erő­bí­rá­sá­nak gyö­nyö­rű szim­bó­lu­mát!
Meg­al­kot­juk a Nem­ze­ti Ál­do­zat­kész­ség Szob­rát!
Mi, akik most ő Fel­sé­ge Apos­to­li Ki­rá­lyunk leg­ke­gyel­me­sebb párt­fo­gá­sa, – Au­gusz­ta kir. fő­her­ceg­as­­szony és Kár­oly Ist­ván kir. fő­her­ceg ő fen­sé­ge­ik ma­gas véd­nök­sé­ge, – gróf Ti­sza Ist­ván m. kir. mi­nisz­ter­el­nök, Cser­noch Já­nos bí­bo­ros her­ceg­prí­más és bá­ró Ha­zai Sa­mu m. kir. hon­vé­del­mi mi­nisz­ter dísz­el­nök­sé­ge alatt ez­zel az in­dít­ván­­nyal lé­pünk a ma­gyar nem­zet elé, – úgy ter­vez­zük, hogy az em­lék meg­al­ko­tá­sá­ban köz­vet­len köz­re­mű­kö­dés­sel ve­gyen részt  a ma­gyar tár­sa­da­lom min­den tag­ja.
A mű­vész fá­ból ki­fa­rag­ja a szob­rot, a ha­za­fi­as tár­sa­da­lom pe­dig az ada­ko­zók ne­vé­vel be­vé­sett ap­ró fém­pik­ke­lyek­kel bo­rít­ja azt be. Így old­juk meg a szo­bor fel­épí­té­sé­nek mun­ká­ját mind­an­­nyi­an, akik a nagy his­tó­ri­ai időt él­jük, – va­la­men­­nyi­en, ahá­nyan e szép ma­gyar ha­zát vé­rünk­kel, szel­le­mi és anya­gi erőnk­kel vé­del­mez­zük. Ez em­lék­ből, me­lyet fa­na­ti­kus lel­ke­se­dés­sel és ál­do­zat­kész­ség­gel mi ma­gunk épí­tünk meg, a his­tó­ria le­ve­gő­je árad, hogy a ma­gyar nem­zet di­cső­sé­gé­nek és hő­si nagy­sá­gá­nak hir­de­tő­je le­gyen év­ez­re­dek múl­tán is. A szob­rot be­fut­ja majd a pa­ti­na, de al­ko­tó­i­nak ne­vét re­mek­mű­vű al­bum őr­zi meg a Nem­ze­ti Mú­ze­um­ban, sőt min­den ada­ko­zó erek­lye­kép ok­mányt kap az ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak raj­zá­val, ame­lyen fém­le­mez­ének he­lye is meg lesz je­löl­ve. Min­den ma­gyar em­ber­nek részt kell ven­nie eb­ben a nem­ze­ti jó­té­kony mun­ká­ban, mert az actió jö­ve­del­me az el­eset­tek öz­ve­gye­i­nek és ár­vá­i­nak, to­váb­bá rok­kan­tak nyu­gal­mas jö­vő­jét is biz­to­sít­ja. Min­den­kit ké­rünk, hogy a gyűj­tő­íven je­gyez­ze elő le­me­zét, ha­za­fi­as ado­má­nyát pe­dig a gyűj­tők köz­ve­tí­té­sé­vel jut­tas­sa el „A nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak vég­re­haj­tó bi­zott­sá­gá­hoz.”
A szo­bor Má­tyás ki­rály ra­gyo­gó ko­rá­nak büsz­ke lo­vag­ját áb­rá­zol­ja. A di­cső ki­rály­ról egy le­gen­da azt tar­ja, hogy nem halt meg, ha­nem egy bar­lang­ban al­szik. Bar­lang­ja előtt a Meg­vál­tó szü­le­té­sé­nek éj­je­lén ki­vi­rul egy hárs­fa és édes il­la­tot áraszt­va vi­rág­zik. A nagy ki­rály pán­cé­los lo­vag­já­nak fá­ból ké­szült szob­ra mint­ha kép­vi­sel­né a köl­tői kép­ze­tet, Bol­dog jö­vőnk meg­vál­tá­sá­nak küz­del­mes éj­sza­ká­já­ban vi­rul­jon ki a jó­té­kony­ság fá­ja, vi­rá­goz­zék, áras­­sza bal­zsa­mos il­la­tát. Ha majd fel­vir­rad az ál­do­zat­kész­ség nap­ja, ol­vas­­sza fel a szen­ve­dés zord jég­me­ze­jét és szá­rít­sa fel a könny-har­ma­tot, amit öz­ve­gyek, ár­vák és min­den élet­öröm­től meg­fosz­tott rok­kan­tak hul­laj­ta­nak!
Tá­jé­koz­ta­tó a fen­ti szó­zat­hoz
A m. kir. Hon­vé­del­mi Mi­nisz­té­ri­um had­se­gély­ző Hi­va­ta­la és az Au­gusz­ta Alap a há­bo­rú ki­tö­ré­se óta or­szá­go­san szer­ve­zik a ha­di jó­té­kony­sá­got olyan cé­lok szol­gá­la­tá­ra, ame­lyek a há­bo­rú leg­sú­lyo­sabb prob­lé­má­ját ké­pe­zik. Ezek a cé­lok: az or­szág vé­del­mé­ben el­esett ka­to­nák öz­ve­gye­i­nek és ár­vá­i­nak, va­la­mint rok­kant har­co­sa­i­nak tisz­tes­sé­ges, a ma­gyar nem­zet he­ro­iz­mu­sá­hoz mél­tó el­tar­tá­sa.
Mind a két fel­adat tö­ké­le­tes el­vég­zé­se a nem­zet dol­ga, mert a nem­ze­ti jó­lé­tünk ügye az, hogy a há­bo­rú utá­ni jö­vő­ben fej­lő­dé­sünk út­ját ne áll­ják a há­bo­rú bor­zal­mai. Ne ter­hel­jék az új­já­a­la­kí­tás óri­á­si mun­ká­ját a há­bo­rú pusz­tí­tá­sai nyo­má­ban tá­madt gon­dok és ba­jok. A ba­jok és a gon­dok már most mu­tat­koz­nak és mi­nél to­vább tart a há­bo­rú, an­nál job­ban meg­nö­vek­sze­nek.
A tár­sa­da­lom­nak, amely a nem­zet egyik ugyan­olyan ha­tal­mas szer­ve, mint az ál­la­mi szer­ve­ze­te, sö­tét je­len­sé­gek fel­lé­pé­sé­vel szem­ben meg kell kez­de­ni eli­mi­ná­ló mun­ká­ját, még mi­e­lőtt a ba­jok nagy­ra nő­nek, mi­e­lőtt a tár­sa­da­lom élet­ké­pes­sé­gét, mű­kö­dé­sé­nek za­var­ta­lan­sá­gát ve­szé­lyez­tet­nék. Az ál­la­mi szer­ve­zet egy­elő­re a je­len gond­ja­i­nak el­há­rí­tá­sa fog­lal­koz­tat­ja, – a tár­sa­da­lom kö­te­les­sé­ge te­hát – már a te­her­meg­osz­tás el­vé­nél fog­va is – a jö­vő biz­ton­sá­gá­nak elő­ké­szí­té­se. A két had­se­gé­lye­ző in­téz­mény egyéb acti­ón kí­vül ezt a célt szol­gál­ja:
A nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­ra is.
Az actió ér­zel­mi mo­ti­vá­lá­sát a ma­gyar nem­zet­hez in­té­zett szó­zat, ame­lyet fen­tebb köz­lünk, ki­me­rí­ti. – Ez a tá­jé­koz­ta­tó a szer­ve­zés mód­já­ra mu­tat rá.
Az actió cél­ja le­he­tő­leg mi­nél na­gyobb tő­ké­nek fel­hal­mo­zá­sa a rok­kan­tak és az öz­ve­gyek és ár­vák alap­ja ja­vá­ra. A két alap azon­ban csak úgy ké­pes ki­egé­szí­te­ni az ál­la­mi el­tar­tás hi­á­nyos­sá­gát, ha sok mil­lió áll a ren­del­ke­zés­re. Eze­ket a mil­li­ó­kat. – mi­u­tán or­szá­gos ér­de­ke­ket elé­gí­te­nek ki, – csak or­szá­gos moz­ga­lom­mal tud­juk ös­­sze­gyűj­te­ni. Csak az egész nem­zet köz­re­mű­kö­dé­sé­vel lé­te­sül­het egy nagy nem­ze­ti alap. A cél te­hát az, hogy a nem­zet sze­ren­csét­len öz­ve­gyei és ár­vái és a nem­zet rok­kant már­tír­jai, mi­re a há­bo­rú be­fe­jez­te­tik, már igény­be ve­hes­sék a nem­ze­ti alap vé­del­mét. De cél­ja a de­monst­rá­ció is, hogy az ada­ko­zás ré­vén mél­tó em­lé­ke emel­ked­jék a nem­zet ál­do­zat­kész­sé­gé­nek.
Má­tyás ki­rály ko­rá­ból va­ló lovas­szo­bor ké­szül Bu­da­pes­ten, az or­szág szé­kes­fő­vá­ro­sá­ban. A nagy his­tó­ri­á­nak mo­nu­men­tá­lis em­lé­ke. A szob­rot tö­mör­fá­ból fa­rag­ják Sidló Fe­renc szob­rász­mű­vész min­tá­ja után.  A fá­ból va­ló szob­rot a nem­zet ál­do­zat­kész­sé­ge be­bo­rít­ja fém­pik­ke­lyek­kel. Egy fém­le­mez leg­ki­sebb ára 2 ko­ro­na.
Azért szab­tuk meg ilyen cse­kély ös­­szeg­ben az ál­do­zat­kész­ség­ben va­ló rész­vé­tel mi­ni­mu­mát, hogy min­den­ki, a leg­sze­gé­nyebb em­ber is, le­ró­has­sa nem­ze­ti adó­ját, de ter­mé­sze­tes, hogy a job­bmó­dú va­gyo­nos la­kos­ság, a tör­vény­ha­tó­ság­ok, a tár­sa­dal­mi, pénz­ügyi, ke­res­ke­del­mi és ipa­ri élet tár­sas­kö­rei, pénz­in­té­ze­tei, egye­sü­le­tei, rész­vény­tár­sa­sá­gai, vál­la­la­tai, anya­gi ere­jük­kel ará­nyo­san, progressive, ma­ga­sabb ös­­szeg­gel vesz­nek részt a nem­ze­ti ál­do­zat­kész­ség szob­ra ön­té­sé­nek ha­za­fi­as mun­ká­já­ban.
A tör­vény­ha­tó­ság­ok, – vár­me­gyék és vá­ro­sok  – ál­do­zat­kész­ség szob­rán kü­lön el­he­lye­zen­dő na­gyobb cí­me­res le­me­zek­kel vesz­nek részt az actióban, cí­me­re­i­ket vés­he­tik a le­mez­be a csa­lá­dok is és na­gyobb le­me­ze­ket ren­del­het­nek a tes­tü­le­tek, egye­sü­le­tek stb. Min­den pik­ke­lyes le­mez­re reá­vés­het­jük a moz­ga­lom­ban részt­ve­vő, az ál­do­zat­kész­sé­get 2 ko­ro­nás ado­mán­­nyal le­ro­vó ne­vét is. Min­den ada­ko­zó ne­vét be­ik­tat­juk egy örök­élet­re szánt, re­mek­mű­vű his­tó­ri­ai per­ga­ment al­bum­ba, ame­lyet a Nem­ze­ti Mú­ze­um őriz meg az el­kö­vet­ke­zen­dő év­ez­re­dek szá­má­ra, mint a ma­gyar nem­zet pél­dát­lan ál­do­zat­kész­sé­gé­nek di­cső do­ku­men­tu­mát. Ezt az al­bu­mot Basch Ár­pád fes­tő­mű­vész ter­vez­te.  Ezen­kí­vül min­den ada­ko­zó kü­lön is kap egy tör­té­nel­mi ok­mányt a lovas­szo­bor ké­pé­vel, a szo­bor ala­kon fel­tű­nő for­má­ban meg­je­löl­ten azt a he­lyet, ame­lyen fém­le­mez­ét el­he­lyez­ték. A dí­szes ki­ál­lí­tá­sú ok­mányt min­den ada­ko­zó szá­má­ra csa­lá­di re­lik­vi­á­nak szán­tuk.
Ez­zel ne­vel­jük a jö­vő gene­rá­ti­ót az ál­do­zat­kész­ség­re!
Úgy ter­vez­zük, hogy a szob­rot aug. ha­vá­ban ál­lít­juk fel ő Fel­sé­ge pik­ke­lyé­nek el­he­lye­zé­sé­vel ün­ne­pé­lyes for­mák kö­zött lep­lez­zük le. Kí­vá­na­tos vol­na már er­re az al­ka­lom­ra, hogy im­po­záns ered­mé­nye le­gyen az agi­tá­ci­ó­nak. Nagy­ha­tá­sú len­ne, ha a le­lep­le­ző ün­ne­pély­re a szo­bor nagy ré­szét be­bo­rí­ta­nók a le­me­zek­kel. A pik­ke­lye­ket ün­ne­pé­lyes kül­ső­sé­gek közt he­lyez­zük el a szo­bor­ra, a vár­me­gyék, vá­ro­sok, köz­sé­gek kül­dött­ség­gel, vagy meg­bí­zot­tal kép­vi­sel­tet­he­tik ma­gu­kat. Az ado­má­nyo­zók ne­ve ol­vas­ha­tó­an kali­gra­fi­ku­san jegy­zen­dő fel az ado­má­nyo­zott ös­­sze­gek fel­tün­te­té­sé­vel.
Itt meg­je­gyez­zük, hogy a pik­kely mi­ni­má­lis árán, a 2 ko­ro­nán tú­li fe­lül­fi­ze­té­se­ket nyil­vá­no­san nyug­táz­zuk.
A nem­ze­ti Ál­do­zat­kész­ség szob­rá­nak Vég­re­haj­tó bi­zott­sá­ga
(Garamvidék 1915. au­gusz­tus 1., 1–2)
Som­lyó Zol­tán

A fa­hon­véd

Egy kis vi­dé­ki vá­ros pi­a­cán
Fel­ál­lí­tot­tak egy nagy fa­hon­vé­det.
Nagy ün­nep­ség volt, nagy le­lep­le­zés,
Az ab­la­kok­ban hos­­szú gyer­tya égett.
Egy pa­raszt­as­­szony volt a nép kö­zött,
Sö­tét prusz­lik­ban, ös­­sze­tett ke­zek­kel,
S a fa­hon­vé­det na­gyon néz­te ő
Ki­sírt, szo­mo­rú sze­líd kék sze­mek­kel.

Oda­ment hoz­zá egy jó­sá­gos őr,
Meg­kér­dez­te tő­le: Mi­ért kön­­nye­zik né­ni?
– Már hogy­ne hull­na két sze­mem­ből könny,
Mi­kor a fa­hon­vé­det oly jó néz­ni!
Sza­kasz­tott olyan, mint az én fi­am,
A te­kin­te­te, baj­sza, meg az orra…
S a roz­ma­rin­got, ami ná­la volt,
Le­tet­te szé­pen, lé­gyen a szoborra…

És sö­tét lett a vá­ros pi­a­cán,
A nagy szo­bor ott állt a nagy ho­mály­ban,
Be­csuk­va mind az ap­ró ab­la­kok,
Aludt a kis­vá­ros a kis­szo­bák­ban.
S hogy meg­kon­dult a temp­lom tor­nya fent
S éj­fé­li ti­zen­ket­tőt vert ép­pen:
A fa­hon­véd a roz­ma­ring után
Le­nyúlt és sip­ká­já­ra tűz­te szé­pen.

(Ko­má­ro­mi La­pok, 1916. áp­ri­lis 8., 1)

Fol­li­nus Er­vin

A Vas­ka­to­na

Két kis lány­ka ér­ke­zett
Egy éj­je­len a vár­ba,
Amely­nek ré­gi ud­va­rán
Egy vas­vi­téz a vár­ta.

Két kis le­ány­ka, két gye­rek,
Le­het, hogy test­vé­rek,
Amer­ről jöt­tek, a fa­luk
Rőt lo­bo­gás­sal ég­tek.

Amer­ről jöt­tek: ott a vér,
Mint fo­lyó vi­ze, áradt.
Amer­ről jöttek… nagy az út –
A két ár­va ki­fá­radt.

Kis lá­bacs­ká­juk re­me­gett,
Hogy el­ér­tek a tér­re,
És úgy néz­tek fel, szo­mo­rún,
A sö­tét vas­vi­téz­re.

A szo­bor al­ján mé­lye­dés,
S bár kő ott is a pár­na,
El­al­hat ben egy éj­je­len
A haj­lék­ta­lan ár­va.

A két gyer­mek ott ös­­sze­bújt,
Mint két ázott ma­dár­ka,
Le­né­zett, s ráz­ta vas­fe­jét
A vas­vi­téz, a vár­ta.

A fegy­ver szíj­ja meg­la­zult,
A pus­ka tussa zör­rent,
Amint a sú­lyos vas­le­gény
Für­gén a föld­re zök­kent.

Vas­kö­pö­nye­gét te­rí­ti,
A két ár­va fö­lé­be,
És míg ezt te­szi – óh cso­dák! –
Könny szö­kik vas­sze­mé­be.

Kis pan­ga­nét­ját tű­zi fel,
A pus­ka­cső he­gyé­re,
És oda­ál­lít fe­sze­sen
A két gyer­mek elé­be.

Hap­ták­ban állt a vas­vi­téz,
Fe­jén a hold ci­cá­zott,
S ha ar­ra té­vedt va­la­ki
Hát hal­ber­dót ki­ál­tott.

(Ko­má­ro­mi La­pok 1916. no­vem­ber 4., 5)

Mi­ről be­szél a po­zso­nyi vas­hon­véd.

Di­a­dal­má­mor­tól iz­zik a vá­ros
S büsz­ke tri­ko­lort len­get a szél
Vé­res csa­ták­ról, – hő­si ha­lál­ról
Fü­lünk­be súg­va hal­kan beszél…

Szen­ve­dő hő­se­ink hom­lo­ká­ra
Vér­csó­kot le­hel az őszi al­ko­nyat.
A sár­gu­ló le­ve­lek hal­kan pe­reg­nek
Be­hint­ve min­dent, a né­ma han­to­kat.

Bí­bor­ró­zsák nyíl­nak az ar­co­kon
Mi­kor el­su­han a lan­gyos es­ti szél…
Sok gyil­kos golyóról… di­cső halálról…
Ne­künk egy né­ma vas­hon­véd be­szél.