Lakatos Menyhért: Füstös képek

Budapest: Wesley János Kiadó 2009, 291 p. ISBN 978-963-9744-20-2

Olyan a mi igazságunk, mint a koldus köpenye (…),
a sok folttól és kosztól nem látszik a posztó.

(Lakatos Menyhért)

A magyarországi cigány irodalom egyik alapművének negyedik kiadása került a kezembe, amely legfőképpen a roma identitás (etnonim) kérdéskörét járja körbe, önéletrajzi benyomások alapján. Azt az etnikus azonosságtudatot szeretné megmutatni, amely a cigány népnél rendkívül differenciált.
Lakatos Menyhért a cigány próza úttörője, 1975-ben jelentette meg először Füstös képek című művét, amely máig hatással van a cigány írónemzedék prózájára.14
Vésztőn született 1926. április 11-én, Lakatos Gusztáv és Lévai Irén gyermekeként. A nagykőrösi népi kollégiumban folytatott mérnöki tanulmányai után (1954) üzemmérnökként helyezkedett el (1962–1964), majd létesített egy cigány téglagyárat, ahol vályogvető cigányok dolgoztak 1964 és 1969 között. 1969-tól 1973-ig a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai kutatócsoportjának ciganológiai munkatársaként dolgozott. Első írásait 1970-ben jelentette meg. 1973-tól szabadfoglalkozású író volt. 1988-tól a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének elnöke, majd 1994-ben a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választásokon. 2007. augusztus 21-én hunyt el Budapesten.
Rövid életrajzából15 is láthatjuk, hogy iskolái után nem fordult el gyökereitől, egész életének a cigányság pozitív irányba terelése, az előítéletek lerombolása volt a fő célja. Munkásságát több irodalmi díjjal is kitüntették: József Attila-díj (1976, 1993), Füst Milán-díj (1976), Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (1999), Az Országos Cigány Önkormányzat életműdíj (2000), stb.
A Füstös képek című művet többféleképpen lehet olvasni, értelmezni, osztályozni. Tekinthetjük önéletrajzi regénynek, családtörténetnek egy bizonyos fokig, de szociográfiának, egyfajta történelmi korrajznak is. A történet meseszerűen kezdődik, majd anekdotákkal átszőtt elbeszéléssé válik, s így mutatja be belülről, naturalisztikusan a cigányok világát. Hogy mennyire fontos műről van szó, azt az is érzékelteti, hogy a regényt 30 nyelvre fordították le.16 2003-ban pedig egy filmadaptáció is születik a műből, amelyben maga a szerző, Lakatos Menyhért is szerepel.17
Az egyik legfontosabb motívuma a regénynek az oktatás. Amikor a nem orális irodalom megjelenik a Cigánypárizsban (így nevezik a regénybeli putrit, a cigányok lakóhelyét), mindenki, még Khandi, a mesélő is tátott szájjal hallgatja. Lakatos Menyhért az elsők között volt, aki már a Kádár-korban rámutatott, hogy a cigányság csupán akkor képes kilábalni elszigetelt helyzetéből, akkor tud előrelépni, kitörni a jelenlegi állapotából, ha tanítják és tanul, vagyis az oktatáson keresztül. Hiszen az oktatás nélkül a társadalmon belüli távolság nem csökken, hanem mint az érzékeljük napjainkban, egyre nő.
A főszereplő vívódásait követhetjük nyomon, ahogy a putrik világa és az iskola között próbál jól választani, vagyis inkább megfelelni mindkét környezetben az elvárásoknak. Ez párosul a gyermek- és ifjúkor szabadságvágyával, illetve a külvilág előítéleteivel. Bármennyire is igyekszik bizonyítani rátermettségét, a zsidótörvények korában – amelyek köztudomásúlag a cigányokat is sújtották és a roma holokausztba, a porajmosba torkollottak – el kell hagynia az iskolát és menekülnie kell. Érdemes lenne a regényt ebből a szempontból összehasonlítani olyan interjúkkal, beszélgetésekkel, amikből az derülhetne ki, hogy milyen a XXI. századi iskola és a diáktársak viszonya egy hasonló közegből érkező szereplővel szemben.
Ha a néprajztudomány irányából közelítjük meg a művet, akkor figyelembe kell venni annak regényes, meseszerű jellegét és emiatt nem tekinthető kimondottan forrásirodalomnak, mégis nagyon fontos mű, ami a roma és magyar társadalom viszonyára is rávilágít. Illetőleg érdemes lenne a mesekutatás és néphit szempontjából is megvizsgálni a kötetet, mivel rengeteg olyan információra bukkanhatunk, amely szervesen kapcsolódik ezekhez a kutatási területekhez.
A mű azóta ötödik kiadásban is megjelent a L’Harmattan kiadó jóvoltából18, ahol remélhetőleg azokat a hibákat is kiküszöbölték a szerkesztők, melyek miatt a regény veszít értékéből. Gondolok itt most az idézett kötet helyesírási hibáira, valamint arra a hiányosságra, hogy sok cigány, vagy tájnyelvi kifejezést elfelejtettek megmagyarázni, vagy elírtak (pl. izíkel 188. p.; dufla ótás 285. p.; rapszos kípü 156. p., míg a Romano Kriszi-t többször is megmagyarázzák 181. p., 185. p., és van olyan lábjegyzet is a szégyell szónál, amit úgy magyaráz, hogy szegei – szégyenlős a 116. oldalon, illetve a bogót borúnak írja és sovány lóként magyarázza 256. p.).
A regény 30 év után sem veszített aktualitásából, csupán a körülmények változtak meg, de a problémák a többségi társadalom és a cigányság között újra és újra előtörnek Kelet-Közép- Európában.