kedd, szeptember 21, 2021

Az idén az első világháború centenáriumának évében egymást követték a különféle konferenciák, kiállítások, nem is beszélve a számtalan, e témához kapcsolódó kiadványról, tanulmányról stb. Pozsonyban két kiállítás is nyílt, elsőként 2014. május 13-án a Városi Múzeumban, majd ezt követte 2014. augusztus 13-án a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának tárlata a Brämer-kúriában.
„A háború másik oldala” (Vojna z druhej strany) című kiállítás Pozsony viszonylatában elsősorban a hátországi mindennapokra és a lokális eseményekre fókuszálva a „prešporák” civilek és katonák szemszögéből mutatja be a témát a Városi Múzeum, az Óvárosháza helyiségeiben. A vitrinekben kiállított anyag egyrészt a múzeum gyűjteményéből, valamint a háborúban harcoló katonák leszármazottaitól származik. A tárlat anyaga nyolc tematikus egységre épül. Az első rész még a háború előtti, idillikusnak tűnő városi életet prezentálja, míg az utolsó már az emlékezéskultúrát. Az első világháború idején is nagy szerepet játszó háborús propaganda eszközei a cenzúrázott sajtón túl a különféle plakátokkal és képeslapokkal is a Monarchia szempontjáról igazságos háború és a biztos győzelem illúzióját közvetítették a lakosság felé. A propaganda eme elsősorban pozsonyi vonatkozású eszközeiből is bőven kaphat ízelítőt a látogató.
A kiállítás elsősorban a panelokon látható képi anyagra épül, aránylag kevés a vitrinekben kiállított tárgy. A hátországi lakosság körében jótékonysági céllal árusított különféle tárgyak között, a gyűrűktől a koronázási földet tartalmazó üvegen stb. át, egyebek mellett a Rigele Alajos pozsonyi szobrászművész által készített pozsonyi „Vashonvéd” fémből készült szobrának miniatűr változatáig – amelynek másolatait jótékonysági céllal árusították – sok minden megtekinthető. A kiállítás egyébként külön tematikus részt szentel a „Vashonvédnak”, amely a nevével ellentétben nem vasból, hanem fából készült, s a színház (ma Szlovák Nemzeti Színház) közelében, a mai Hviezdoslav téren állt, s az Osztrák–Magyar Monarchia területén készült számtalan hasonló objektumhoz hasonlóan a háborús jótékonyság és propaganda céljait volt hivatott szolgálni. A jótékonykodni szándékozók bizonyos összegért szögeket vásárolhattak, amelyeket a fakatona testébe vertek (a tervek szerint ezeknek a szögeknek kellett volna beborítaniuk a szobrot, ezáltal vált volna valóban vashonvéddé), az összeget pedig az rokkant katonák otthonára, a pozsonyi „Invalidusotthonra” fordították.9 A művész által készített világháborús emlékművekről/emlékjelekről készült felvételek a tárlat egy másik helyiségében található panelon kaptak helyet.
A fronton harcoló katonák mindennapjait bemutató képeken túl a vitrinekben a pozsonyi katonák személyes tárgyai, a harci eszközökből általuk készített emléktárgyak stb. is helyet kaptak. Több tárgy és az egyik panelon szereplő több dokumentum és fotó is kötődik a legendássá vált 72. gyalogezredben („die Pozsonyer Kinder”) harcoló katonákhoz. Egyebek között a Vöröskereszt tevékenységébe és a pozsonyi hátországi mindennapok különféle szegmentumaiba is betekintést kap a látogató, s amint arról már szó volt, az emlékezéskultúrához kötődő dokumentumok, valamint a különféle pozsonyi és környékbeli emlékjelekről készült felvételek is helyet kaptak a kiállításon.
Sajnos, szinte anakronisztikusan hat, hogy a soknemzetiségű Osztrák–Magyar Monarchia történetének egyik meghatározó eseményét bemutató pozsonyi kiállításról (alig pár kilométerre a szlovák–magyar és a szlovák–osztrák határtól) hiányoznak a magyar és a német nyelvű feliratok, ezek ugyanis csupán szlovákul és angolul olvashatóak. Nem méltó ez az egykori a háromnyelvű (magyar, német, szlovák) város – Prešporok – és az itt élő „prešporákok” emlékéhez! Természetesen az sem elhanyagolható tény, hogy napjainkban Dél-Szlovákiában (Pozsonyban is!) jelentős számú magyar ajkú lakosság él. A leírtakkal szemben pozitívumként értékelhető, hogy a tárlat két szerzője, Elena Kurincová és Gaucsík István Pozsony megnevezésére Bratislava helyett (sok történésszel ellentétben) következetesen a Prešporok helynevet használta. Bár kevesen tudják, de a Bratislava városnév csak 1919 óta használatos.
„Népeimhez” – Történetek a nagy háborúból címet viseli az előzőnél sokkal nagyobb szabású másik, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában rendezett multimediális tárlat. A kivitelezés és koncepció tekintetében is jelentősen eltér a Városi Múzeum kiállításától.
E tárlat részben a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma s az annak égisze alatt tevékenykedő Hagyományok és Értékek Polgári Társulás által indított országos gyűjtés anyagából, valamint a Dél-Szlovákiában működő múzeumokban található tárgyakból és dokumentumokból készült.
A kiállítás két szemszögből mutatja be a nagy háborút. Az első tematikai egység egyéni sorsokon keresztül, például hivatásos katona, forradalmár, helytörténész, gazdálkodó és szakmunkás magántörténetére építi mondanivalóját. A tárlat második része – a Városi Múzeumban látható kiállításhoz hasonlóan – nyolc tematikus egységet ölel fel, és időrendi sorrendben mutatja be a háborút az alábbi csoportosításban: A háború kitörése; Az Osztrák–Magyar Monarchia védereje, harcterek; Az orosz betörés 1914–1915; Hadifogolytáborok; A hátország; Kultusz és propaganda; A háború vége.
Egyebek között betekintést kaphat a látogató az egykor Dél-Szlovákiában működő fogolytáborok életébe is. A kiállított tárgyaknak és dokumentumoknak és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet anyagából származó több archív felvételnek és elsősorban az installációknak köszönhetően a látogató teljesen beleélheti magát az adott korba, helyzetbe. A digitális technikának köszönhetően megtekinthetőek a Dél-Szlovákiában állított különféle háborús emlékjelek nagy részéről készült felvételek A köztéri emlékműveken és a szakrális kisemlékek kategóriájába (keresztek, képoszlopok, szobrok, lourdes-i barlangok stb.) sorolható objektumokon túl láthatóak azokról a síremlékekről készült felvételek, amelyeken a hozzátartozók megörökítették az idegen földben nyugvó katona emlékét, illetve amelyek az exhumálás után hazaszállított és hazai földben eltemetett áldozatok sírjairól készültek (Görföl Jenő, Hushegyi Gábor, valamint e sorok írójának felvételei). A kiállítás a múzeum munkatársa, Papp Sándor koncepciója alapján készült.
A múzeum földszinti galériájában a kiállítás részeként a látogatók megtekinthetnek egy válogatást az Érdekes Újság által 1914 karácsonyán meghirdetett pályázatára beérkezett fényképanyagból. Az összesen 1600 beküldött felvételből válogatták ki azt a 120 darabot, amelyeket aztán az Érdekes Újság világháborús fotóalbumában tettek közzé. A számonként 12-12 felvételt tartalmazó összesen 10 megjelent háborús fotóalbum közül 4 a Szlovákiai Magyar Kultúra múzeumának gyűjteményében is megtalálható. E 4 album anyagát tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás teljes anyaga Pozsonyból rövidesen tovább vándorol, a tervek szerint az elkövetkező években még 20 helyen mutatják be.

Sajnos, a migrációhoz kapcsolódó történéseket egyik kiállítás sem érintette, annak ellenére, hogy a háború négy éve során az Osztrák–Magyar Monarchia ma Szlovákiát alkotó területére nagy számban érkeztek menekültek különféle helyekről. Először (1915-ben) a galíciai, majd 1916-ban a románok betörését követően elmenekült, majd kitelepített sok ezer erdélyi menekült. IV. Károly gyermeknyaraltatási akciója 1918 nyarán (!) ugyancsak nagy terhet rótt a lakosságra. A pénz- és természetbeni adományok (élelem, ruha, használati cikkek stb.), másrészt a különféle intézményeken túl a sok száz, sokszor maguk is nélkülöző családnál elszállásolt menekült és nyaraló osztrák gyerek ellátása a folyamatos élelmiszerhiány, rekvirálások stb. közepette a hátország lakosságának hétköznapjait (városokban és falvakban egyaránt) több szempontból is jelentős mértékben érintette. E témában már jelentek meg publikációk,10 s nem mellesleg: mind Pozsony, mind a magyarlakta dél-szlovákiai régiók vonatkozásában a korabeli lapokban rengeteg információ található ezzel kapcsolatban.

Ha összehasonlítjuk a két kiállítást, akkor a mérleg nyelve mindenképpen a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma javára billen. A Városi Múzeum kiállításának megtekintése után/során az embernek az az érzése, mintha egy még nem teljesen kész tárlatot látna, amelyről hiányoznak az utolsó simítások. Az installáció kivitelezésének módja sokat árt az ott látható – egyébként értékes – anyagnak. A hiányosságtól eltekintve mindkét kiállítás nagy szolgálatot tesz azzal, hogy a ma embere egy átfogó képet kapjon/alkosson a következő évtizedek történelmét, az európai népek sorsát meghatározó nagy háborúról, vagy ahogyan az egyik, nemrégiben megjelent tanulmánykötet11 címében szerepel: a „huszadik század őskatasztrófájáról”.