péntek, március 29, 2024

A Füleki Városi Honismereti Múzeum 1994 óta működik a helyi Vigadó épületében, korábban a ferences kolostor földszinti termeiben székelt. Az intézményt a város fenntartóként 2008 elejével összevonta a várral, így azóta a Füleki Vármúzeum részlegeként működik. Az épület beltereinek rekonstrukcióját és berendezéseinek cseréjét, valamint modern múzeumi technikával való felszerelését 2010–2011-ben az Európai Unió finanszírozta a Regionális Operációs Programon keresztül. A múzeum egykori állandó kiállítása 1994 augusztusában a helyi „vendégség” (búcsú) keretén belül nyílt meg. Szinte napra pontosan az akkori megnyitó 20. évfordulóján (2014. augusztus 15-én) nyílt meg az intézmény A füleki pálmától a világhírű kakasig című új állandó kiállítása a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának hathatós anyagi támogatásával. A tárlatot Jaromír Kaličiak, Fülek polgármestere és Agócs Attila, a Vármúzeum igazgatója nyitották meg.
A kiállítás címében szereplő pálma a 18. század elején került Fülek városi jelképeibe a Bebek család középkori címeréből, a kakas pedig a füleki zománcgyár védjegyében vitte el a helyi termékeken keresztül a nógrádi kisváros hírét a világ minden pontjára, hiszen a füleki edényeket az 1950-es évek végétől négy világrészre exportálták Európában Görögországtól Svédországig, Ázsiában Irántól Szingapúrig, Afrikában Marokkótól Csádig és Amerikában Kanadától Paraguayig. Mindkét szimbólum a hamvaiból feltámadni képes városka erejére utal tehát, hiszen a tárlat a város történetét a vár 1682-es lerombolásától – pontosabban a város 17. század végi újratelepítésétől – követi végig az 1960-as évekig, különös hangsúlyt helyezve a zománcgyár megalapításával megindult iparosodási és városiasodási folyamatokra az 1908 és 1945 közötti időszakban.

Az első terem a helyi nemesség és iparosság tárgyi emlékeit és a környék katolikus lakosságának kulturális örökségét tárja a látogatók elé. A Füleken a 19. és a 20. században kastélyt vagy kúriát, illetve uradalmakat birtokló nemesi családok (Berchtold, Stephani és Herold; Koháry és Coburg; Czebrián és Bakách-Bessenyei) néhány használati tárgya, valamint az egyes, helyben is tevékenykedő családtagok fényképei mellett a város 19. század eleji vásártartási joga is kiállításra került. A végvári mezőváros 17. századi fénykorába vezet vissza a helyi csizmadia- és szabócéh története. Tárgyaik jellegzetes lenyomatai a törökkor és az azt követő újratelepítés közötti átmenetet jellemző diszkontinuitási/folyamatossági önellentmondásnak, hiszen például a füleki csizmadiák a város 1682-es lerombolása utáni elnéptelenedését, majd adminisztratív jellegének hanyatlását követően még a 19. század derekán is az eredeti – még a végvári katonák közül verbuvált mesteremberek által metszetett – 1636-os pecsétnyomójukat használták. A katolikus vallási élet tárgyai közül kiemelkedik az az antifonálé, melyet II. Koháry István utolsó füleki várkapitány ajándékozott a helyi ferenceseknek a templomszentelés kapcsán 1726-ban, továbbá egy 1796-ban készült német feliratú feszületes türelemüveg, Szent Borbála 18. század derekán készült faszobra a fülekpüspöki templomból, egy különös szépségű öltöztetős Szűz Mária-szobor a füleki templom kápolnájából, valamint két barokk angyal az egykori sőregi középkori templomból.
Az észak-nógrádi és délnyugat-gömöri palócság népművészete mellett a kiállítás második terme rámutat a város és a kistérség multietnikus jellegére is. A jellegzetes palóc áttört faragású huszáros és címeres lócák és padhátbetétek mellett egy szintén a 19. század utolsó évtizedében gyártott – Ajnácskőről a múzeum gyűjteményeibe került – festett népies bútoregyüttes, egy gömöri szuszékpár és két tulipános láda (melyek egyike 18. század végi keltezésű) adja a helyiség anyagának gerincét. A népi, illetve népies bútorművesség környékbeli emlékeit a tárlókban és a falakon pásztorfaragások (ivócsanakok, vajformák, rézberakással és ólmozással díszített botok és ostornyelek), szőttesek és hímzések, valamint nógrádi népi ezüst ékszerek egészítik ki. A helyi kézművesipar megismerésének szempontjából különös fontosságú az a Hróbel József füleki fazekas által 1853. december 24-én gyártott, vélhetően hegyközségi kancsó, amely gazdag szimbolikájával és feliratos felületeivel tűnik ki a jórészt későbbi keltezésű gömöri és gácsi fazekak, lábasok és drótozott korsók közül. A Fülek környéki palócság tárgyai mellett a vidékre a két világháború közötti csehszlovák földreformot, majd a második világháborút követően tervszerűen betelepített Gyetva környéki és részben észak-nógrádi szlovák kolonisták népi textíliái és díszes fafúvós hangszerei (Jozef Valach által készített fujarák, furulyák és szarufaragások), az utolsó füleki cigány kosárfonó gyártmányai, valamint az elveszett füleki zsidó hitközség tárgyai és iratai szemléltetik a város 20. század első harmadára kialakult etnikai képét.

A kiállítás néprajzi terme a domináns festett és áttört faragású palóc bútorral (Marian Mesiarik felv. 2014)

Külön termet kapott a füleki zománcgyár (későbbi iparművek) gazdag tárgyi hagyatéka, melyben az egykori mívesen díszített zománcedények mellett a tűzhelygyári, kályhagyári, faipari és egyéb részlegek gyártmányai is bemutatásra kerülnek. A korábbi fazekastermékeket kiváltó, ezért azokat alakjukban részben idéző, lemezből sajtolt edények (különböző korsók, kancsók, fazekak és tálak) mellett fokozatosan megjelentek a füleki termékskálán az újabb funkciójú zománcozott gyártmányok (tálcák, kávéskészletek, teáskannák, hamutálcák, virágkaspók stb.). A díszítmények fejlődése a kézzel vastag rétegben felfestett virágmotívumoktól, a sablonok segítségével szórópisztollyal fújt virágos, geometrikus, antropo- és zoomorf dekorációkon keresztül jut el az aranytinktúrával felvitt díszítőelemekig. Az emberábrázolás jellemzően az exportra szánt darabokon jelenik meg. A két világháború között az angol és holland piacra gyártott kézzel festett edényeken – főként bögréken – a holland viseletben ábrázolt gyerekek, majd az 1950-es évek második felében az afrikai néger bennszülött, a dél-amerikai vagy az arab világ hagyományos mindennapjaiból vett tarka jelenetek és a célországok nyelvén írt feliratok színesítik a tálakat és fazekakat. Hogy ezeket a fülekiek is használták, szépen példázza egy arab feliratú fedeles vajtartó, mely a város egyik utolsó düledező parasztházából került a múzeumba, hiszen egykori lakói is a gyárban dolgoztak. A kiállított gyártmányokon végigkövethetőek a füleki gyár védjegyének változásai, mely az egyre bővülő ipari létesítmény birtoklástörténetének egyes fordulópontjain rendszerint új formát kapott, hogy a kilencágú csillagtól, a naturalisztikus kakason át, majd a szfinxen és a MÁVAG-os repülő madáron keresztül az 1945-öt követő időszakban újra visszatérjen az utódcégek által máig is használt F-farkú kakashoz. Az ipartörténeti terem egyik sarkában berendezett enteriőrrészlet az 1940-es évek kisvárosi konyháit idézi meg füleki gyártású zománcozott virágos tűzhellyel, fa hűtőszekrénnyel és fából készült fagylaltgéppel, öntvény darálóval és üvegedényre applikált habverővel.
A kiállítás „első szintjét” a tárlók és a szabadon installált tárgyak adják. Mindezeket a fölöttük futó függesztőlécre támaszkodó, kissé megdöntött fotónagyítások egészítik ki. Míg az első teremben több olyan, közérdeklődésre számot tartó fotó került felhasználásra, melyeket az elmúlt években helyi családi albumokból kiemelve digitalizált az intézmény, a néprajzi helyiségben Fábián Gyula Losonc vidéki mintarajzai és néprajzi fotói dominálnak, az ipartörténeti teremben pedig a helyi gyár 1908 és 1964 között vezetett képes krónikájának legtöbb metaadattal ellátott képei illesztik a kor társadalmi közegébe a gazdag tárgyi anyagot.
A kiállításon a Füleki Vármúzeum saját gyűjteményeit a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria műtárgyaival, valamint a helyi ferences kolostorból és a füleki 47. Számú Koháry István Cserkészcsapat által kezelt egykori Koháry-kastélyból kölcsönzött egyedülálló tárgyi emlékekkel toldotta meg, hogy minél átfogóbb képet adhasson egy erősen iparosodott nógrádi kisváros történetének megközelítőleg kétszáz évnyi szakaszáról.