péntek, szeptember 24, 2021

„Az utazásom Kés márkra 1884dik évben!
Őri Sz. Péterről indultam Augusztus 30dikán szombaton;
Csákányig fizettem 1 forint 50 kr,
Csákánytól Szombat helyig 97kr, –
Szombat helyről Bécsig 4 f. 39 kr,
Bécstől Pozsonyig, 1 f. 65 kr,
Pozsonytól Poprádig 10 f. 63 kr,
Poprádról Kés márkig 50 kr.
Nagyobb álomások Szombat hely; Bécs új hel;
Bécs; pozsony; Bécsen alul a morva határon megy
a gőzös a morva folyón át megy a morva fojó vallasztja
ausztriát magyar országtól!
Augusztus 30dikán estve 7 órakor érkeztem Pozsonyban
31dikén ott üdőztem nevezetesseb helyeit meg néztem!
Pozsonyból indultam Szeptember elseén reggel 10 órakor
Poprádra érkeztem estve 7 órakor poprádról Kés márkra,
kocsin érkeztem 10 órakor estve;
utazás Pozsonytól Kés márkig nagyobb álomások;
Pozsony; Bazin; Nagy Szombat; Pöstyén! Vág új hely!
Trencsén! Trencsén Tepla! Ílava – – Puczkó,.
Nagy Bécse; Zsolna; Rutka, Turány Rózsa hegy,.
Liptó Szent miklós; Liptó újvár; Csorba! Lucsivna!
Poprád felka; – –
Pozsonytól indulva a vas út mely az embert viszi
a vág völgyi vas útnak nevezik! Bal oldalon a morva
határ van; melyet a Kis Kárpátok jeleznek;
Trencsénnél a vas út a vág fojón megy át!
Trencsén város és a vár rom mely igen szép a jobb
oldalon fekszik, hajdan gr. Íllés háziaké volt, később;
Csák Mátéé, Zsolnától mindig ma[ga]ssab hegyek jőnek
jobról és balról; és fojton a vág fojó mellet megy a vas út,
mi előtt Rutkára Érkezik egy alag úton megy keresztűl
a vas út. Rutkától a vidék még szebb kezd lenni. Liptó
Szent Miklóson már a nagy Liptói hegyek láthatók;
Liptó Szent miklóstól a harmadik állomáson kezdődik a
Kárpát hegység! és Lipptó Sz. miklostól a vas út fojton fel
felé megy; Csorbai állomástól pedig le felé egész Poprádig;”
„Késmárkot kelet felől szintén magas hegyek kerittik;
a mit jeruzsálem hegynek neveznek; leg nagyobb
épület az Evangélikus templom második a katholikus templ
Két fő úttzája van, melyben mind emeletes házak vannak,
a mű szövő iskola a régi téren van; én a régi téren laktam
özvegy Grámonnénál, kinek fia már szövő tanittó!
Kosztelenczki János mű szövő barátommal laktunk egygyüt”

Ez a furcsa helyesírású leírás szép, rendezett kézírással, fekete tintával írva egy ma már elég viharvert állapotú könyv első oldalain olvasható. A könyv része Kovács Antal őriszentpéteri takácsmester hagyatékának, amely az ő és cége, a Kovács és Czihák Műszövőde (sic!) hivatalos dokumentumait tartalmazza. A hagyatékot unokája, Horváth Juliánna és férje, Markó Gyula ajándékozta az Őrségi Gyűjteménynek, onnan került a körmendi múzeumba.1 Tanulmányom ezt a forrásanyagot dolgozza fel azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a takácsmesterség e sajátos és rendkívül fejlett ágára és a kézművesipar történetének a 19–20. század fordulóján végbement változásaira.
A múzeumba került dokumentumok a következők:
84.11.1. Kovács Antal műszövő mester [megrendelései] 1884.
A könyvben a késmárki utazás leírásán kívül egy Jacquard-szövőgép és a hozzá tartozó eszközök, egy szövőszék, valamint alkatrészek, eszközök és mintakártyák beszerzéséről szóló lista, a mester megrendeléseit, a behozott házi fonal mennyiségét és a teljesítést tartalmazó bejegyzések olvashatók 1903-ig.
84.11.2. El adott munkák naplója
A napló a cég megrendeléseit, az egyes termékek mennyiségét és árát is tartalmazza. A „Kovács Antal műszövő 1884” megrendeléseit folytatja egy év átfedéssel, 1902-től 1912 októberéig. A könyv végébe céges, illetve szakmai feljegyzések, a segédeknek kifizetett pénzösszegek kerültek.
84.11.3. Fonal raktárkönyv. Termelési könyv. és Calculation könyv.
Első része 1903. május 1-től kezdődően tartalmazza a különféle szövött termékek anyag- és munkabérszükségletét. Az 5–6. oldalon a damasztáruk mintáinak nevét és számát sorolja fel, majd a termékek befűzési rendjét, végül termékenként egy-egy lapon a megfelelően kikalkulált árakat. Több oldalon csíkos anyag – valószínűleg rolónak való „csinvat” – színritmusának leírása található.
84.11.4.a A Kovács és Czihák cég nyomtatott árjegyzéke 1903.
A borítólapon szereplő cím szerint: „Az 1900 évi első iparpártolási kiállításon díszoklevéllel kitüntetett Kovács és Czihák műszövöde Őri Szent Péter Vasmegye, Vasúti állomás: Csákány. Árjegyzék damaszt lenáruk, vásznak, gör- és fafüggönyökről. Nyomatott Bertalanffy Józsefnél Körmend. 1903.”
84.11.4.b Notesz
Első 12 oldalán a különböző termékek táblázatszerű felsorolása található méretválasztékkal és árakkal, majd különböző feljegyzések, számolások és megrendelések viszonylagos összevisszasága következik. Kiemelkedik közülük a 23. oldal, amelyen a feljegyzés írója valószínűleg valamelyik testületi ülésre való felkészülésként több kérdésbe foglalva az iparosmesterek problémáival (házalás, engedélyek, boltnyitás, kereskedés) foglalkozik.
84.11.5. Pénztárkönyv
Nagyméretű, franciakockás füzet, amelybe több témáról írtak feljegyzéseket, és minden új témánál a lapok számozása is újra kezdődik. A Pénztár számla és Pénztár napló, valamint a Gyűjtő napló töredékei mellett itt is megtalálható a damasztabroszok és szalvéták árkalkulációja, valamint Kovács Antal, majd Czihák Nándor betétjeinek és kivétjeinek felsorolása, valamint egyéb üzleti kiadások.
84.11.6. Kovács Antal levelezése
Főként 1903 utáni, tehát a társas vállalkozás korszakából való különféle üzleti levelek, árajánlatok, megrendelések, fuvarlevelek és számlák. Legérdekesebbek a különböző fonalgyártók, közülük is a Heinrich Palme morvaországi cégének árajánlata, amelyhez fonalmintákat is mellékeltek. Így fogalmat alkothatunk a színes damasztáruk, kávésterítékek lehetséges (kék, sárga, rózsaszín) színösszeállításáról is. Ebben a csomagban van egy 1891-ből származó, Kovács hitelképességéről szóló igazolás, valamint a Soproni Kereskedelmi és iparkamara engedélye egy mángorló állami pénzből történő vásárlására.2
A hagyaték másik fontos része egy később nyilvántartásba vett tétel, amelyben a takácsmester mintáinak egy része is látható.
2008.5.1. Céhartikulusok (1820) kézzel írott, töredékes másolata, amelynek utolsó lapjaira néhány bonyolultabb, de hagyományos (szedett/lanszé) mintát rajzoltak.
2008.5.4. Kovács Antal mintakönyve, és a benne lévő két külön lapon lévő minta leltári száma 2008.5.2. és 2008.5.3. Domonkos Ottó közli összefoglaló művében. (Domonkos 1998, 86 és 290–305) Ő azonban – valószínűleg csak a fénymásolt és összekeveredett lapok alapján – téves következtetésekre jut: a mintagyűjteményt Balázs János miháldi szövész művének tartja, akinek Kovács Antal benősült a családjába. (Domonkos 1998, 290) Domonkos a hagyományost és archaikust előnyben részesítő szemléletet követve nem tartja valami nagyra a 43 „mintát” – tulajdonképpen 42 darab, kártya kiverésére szolgáló kötésrajzot és a végén egy, 5 nyüsttel leszőhető, hagyományos mintarajzot – tartalmazó együttest. „Kizárólag damasztszövésre tervezett nagy rózsák, növényi motívumok sorakoznak e lapokon, bár nem valami nagy rajzkészségről tanúskodó mester próbálkozásaiként.” (Domonkos 1998, 86)
A mintakönyvbe belerakott két különálló és külön leltári számon is szereplő lap valóban Miháldról származik. Kovács Antal kapott és nyilvántartása szerint vásárolt is ilyen kötésrajzokat és Jacquard-géphez használható lyukkártyákat. Mivel késmárki tanulmányainak köszönhetően maga is tudott hasonlókat készíteni, valamint vejére, Horváth Elekre mint textiltervezőre és rajztanárra emlékeznek utódai,3 valószínűnek tartom, hogy ezeket a lapokat csereberélték is az egymással jó kapcsolatot ápoló szövőmesterek.
Ennyi tehát a rendelkezésünkre álló forrásanyag, amelyből rekonstruálni tudjuk egy nyugat-magyarországi községben4 sikeresen működő iparos, majd cégalapító vállalkozó életútját, és a takácsmesterségnek a 19. század végén, 20. század elején történt átalakulását.
Kovács Antal életpályája arra a korszakra esik, amikor a céhes szervezetek felbomlása után, a hagyományos mesterségek korábbi keretek közötti művelésének ellehetetlenülésével a kézműveseknek új utakat, új formákat kellett keresniük megmaradásuk érdekében. Ebben a korban mind a falusi, mind a városi lakosság textiláruk iránti igényeit döntően a gyári tömegtermelés elégítette ki. A hagyományos takácsműhelyek általában nem voltak képesek sem mennyiségben, sem minőségben az olcsó és színes anyagokkal szemben állni a versenyt. Ugyanakkor a polgárosuló társadalmi rétegek körében megjelent a korábban csak a gazdag nemesi körök számára elérhető, a kor divatjának megfelelő árufélék iránti kereslet, s ezt a modernizálódó kisüzemek még évtizedekig képesek voltak kielégíteni. Ilyenek működtek Őriszentpéter mellett Egyházasrádócon, Körmenden, Csornán, és másutt.
Az átalakulást mindenekelőtt az ismeretek új módon – államilag szervezett, iskolai keretek között – történő megszerzését jelentették. Másrészt új, fejlettebb módon történt az ipar­űzés kereteinek megszervezése és működtetése, amelyhez az ismereteket, ötleteket, kapcsolatokat szintén az iskoláztatáson, illetve magán az iskolán keresztül szerezhették meg a tanulók. A termékszerkezet átalakítása már az otthon, saját műhelyben dolgozó iparosok feladata volt. Ehhez az indulási eszközöket, gépeket – az iskola segítségével – ugyancsak az állam igyekezett biztosítani. Végül a termékek minőségének biztosítása, új termékek bevezetése és a régi típustermékek minél változatosabb mintával való előállítása, valamint azok népszerűsítése ismét csak a mesterek rátermettségén, ambícióin múlott.

Kovács Antal 1848. május 28-án, Őriszentpéteren született.5 Édesapja, János az 1848-as őrségi katonai összeírásban földművesként szerepel, de a vele együtt, az egy háztartásban összeírt négy fiútestvér közül Kovács György és apai nagybátyja, Mihály foglalkozásaként takács van bejegyezve.6 Kovács János felesége, Baksa Katalin ugyancsak egy őriszentpéteri takácsmesternek, Baksa Sándornak volt a leánya és Baksa József takácsnak a testvére.7 Egészen bizonyos tehát, hogy a népes takácsfamíliából származó Antal családja körében sajátította el mestersége alapjait. Önállóan 1870 körül kezdett dolgozni.8
Az 1880-as években jelentős változások történtek a takácsmester életében.9 Az 1884-es ipartörvény előírása szerint iparengedélyt csak megfelelő szakképesítést szerzett és erről sikeres vizsgát tett mester kaphatott. A családi műhelyben elsajátított tudás ehhez nem volt elegendő. Saját ambícióin kívül nyilván ez volt az oka annak, hogy Kovács Antal valamikor az évtized közepe táján két évre az ország egy távoli városába, Késmárkra utazzon, és szakmai tanulmányokat folytasson az akkor még csak mintegy 15-20 tanulót felvevő szövőipari szakiskolában, amelyet a korai években a szepesmegyei háziipari egyesület, majd a Földművelési, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium tartott fenn. (1. kép) Ez a Műszövő Szakiskola lett Erdélyen kívül szinte az egész Kárpát-medence legnagyobb és legszínvonalasabb textilipari oktatási központja. Életre hívója az az állami törekvés volt, amely a céhek megszűnte után, a 19. század folyamán igyekezett a magyar ipart az ausztriai színvonalra fejleszteni, ezzel együtt a magyarországi kis- és kézműiparosoknak önállóságukat is megőrizve tisztességes megélhetést biztosítani.10 (Domonkos 1991, 115–120) Az oktatás célja volt nagy tudású iparosokat képezni, akik a gép- és műszövés elméletét és gyakorlatát olyan szinten elsajátítják, hogy piacképes termékeket tudnak előállítani, és a vállalkozásokhoz szükséges ismeretekkel is rendelkeznek. Ugyanakkor a kereskedőket is ellátni a megfelelő tudással a szövetek értékének meghatározásához.11

 

1. kép: A Késmárki Műszövő Szakiskola alaprajza
Az iskolában nemcsak a szövéssel kapcsolatos tananyagot: szakrajzot, anyag-, kötés- és szerszámtant, szövetelemzést és -számítást oktattak a résztvevőknek tankönyveket is kezükbe adva, hanem általános tárgyakat: magyar nyelvet, helyesírást és szaknyelven történő írás-olvasást, számtant, mértant és mértani rajzot, szabadkézi rajzot is. Ezenkívül az alapvető vállalkozási ismereteket, a könyvvitelt és az üzleti levelezést is el kellett sajátítaniuk.12 Erre elméleti és gyakorlati órákon készültek fel a szakmai műhelygyakorlatokkal párhuzamosan, és vizsgát is kellet tenniük. Az oktatás nyelvéről nincs szó az Értesítő füzetekben, de Baán József panaszaiból tudjuk, hogy a szakmai része általában német nyelven folyt. (Domonkos 1991, 115) Ezt persze nem lehet csodálni, hiszen az iskolának otthont adó Késmárk és általában a Szepesség iparos lakosságának tekintélyes része német volt, az oktatókat is a magas színvonalú textiliparral rendelkező cseh, német és morva területekről hívták meg az iskolába. Az értesítőben külön kiemelik, hogy a tanulók – egy kivétellel – más nyelvet is beszélnek.13
A gyakorlati oktatáshoz a gépek karbantartása is hozzátartozott. A Késmárkon megkezdett könyvben a következő receptet olvashatjuk: „A sima gép részeket meg lehet ovni (sic) a rozsdától; oly képpen; viaszt fel olvasztjuk terpentin közé keverjük hogy ez tömeget képezzen, ezzel időnként be kenjük;”14
Az iskola által nyújtott előnyök közé számít az is, hogy a végzett iparosok jó kapcsolatokat alakíthattak ki egymással, valamint olyan gyárak és cégek címeihez juthattak hozzá, ahonnan később gépeket, fonalat, készárut rendelhettek. Ezek a címek Kovács Antal dokumentumaiban, mintakönyvében is megtalálhatók.15
A tanulmány elején idézett útleírás az egyetlen bizonyítéka annak, hogy Kovács Antal a műszövő szakmát a Késmárki Állami Szövőipari Szakiskola tantermében és műhelyében tanulta. (Bősze–Léces 1996, 16–18)16 A könyvének címkéjén szereplő évszám alapján vélhető, hogy az 1884/85-ös és 1885/86-os tanévet töltötte a szakiskolában, ahová 36 évesen képzett takácsként iratkozott be. Iparát gyakorló, nős, gyermekes, valószínűleg katonaviselt17 emberként nyert felvételt, hogy megfeleljen a századvég kihívásainak.
Bár hivatalos dokumentuma nem maradt tanulmányainak, az iskolában szerzett szakmai és vállalkozási ismeretek egész további életét és pályafutását meghatározták. A forrásokban szereplő adatokból nagyon jól nyomon követhető, mi mindent hasznosított a takácsmester az iskolai oktatásból és a régitől gyökeresen különböző szemléletmódból.
Nemcsak a korábbinál magasabb szintű szaktudásnak jutott itt birtokába, amelynek segítségével teljesen új típusú (damaszt) termékeket készíthetett és ajánlhatott szélesedő vevőkörének, hanem olyan gyümölcsöző kapcsolatokat alakított ki, amelyek segítségével saját céget alapított és működtetett, eszköz-, gép- és fonalmegrendeléseit az itt megismert és ajánlott, megbízható cégekkel bonyolította, cégtársa, segédei vagy bedolgozói ugyancsak a szakiskola tanulói voltak hosszabb-rövidebb ideig. Sőt Késmárkon tanult, majd dolgozott későbbi veje is, aki valószínűleg mindvégig segítségére volt vállalkozásában.
Tanulmányaival egy időben bővítette ki műhelyét az 1885-ben minisztériumi támogatásból megvásárolt 300-as Jacquard-géppel, és egy másik, hagyományos szövőszékkel is.18 Ezeket a gépeket a szakiskola ajánlására és közreműködésével szerezték be az arra érdemesnek talált iparosok. A gépek összeszerelésében pedig a tanárok és műhelyvezetők is részt vállaltak.
Iparigazolványát 1890-ben kapta kézhez a következő szöveggel:
„Kovács Antal őri szt péteri lakos kellően bejelentette, hogy Őri Szt. Péter község területén műszövő ipart szándékozik űzni. Miután az 1884. XVII. t.cz. által előírt kellékekkel igazolta azt, hogy ezen ipar űzésére jogosult, Kovács Antalt 109/1890 szám alatt bejegyeztük iparlajstromunkba és részére ezen iparigazolványt kiadtuk. Kelt Szentgotthárdon 1890. június hó 27-n. Papp Antal sk. főbíró mint I. fokú iparhatóság”.19 (Horváth 1998, 137)
1898-ban a Soproni Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara értesíti, hogy a minisztériumtól max. 400 forint értékben egy „simító sajtó”, azaz mángorló vásárlására kapott pénzt és engedélyt.20 Látható tehát, hogy a Késmárkon tanultak bővülést, fejlődést hoztak az őriszentpéteri szövödébe.
Rendeléseinek nagysága valószínűleg meghaladta a szokásos mértéket, a levelezésében ugyanis az őriszentpéteri elöljáróság, valamint a szentgotthárdi közjegyző 1891. március 22-én kelt igazolása is szerepel, amely tanúsítja, hogy a műszövész ingó és ingatlan vagyona 2.000 forintot tesz ki, tehát a rendelései kockázat nélkül teljesíthetők.21
Hogy ez az ingatlan vagyon – a műhely felszerelését nyilván nem számolva – miből állt, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság egy későbbi, 1926-ban kelt kötvényből tudható meg. A kötvényen vegyes falazatú, cseréptetős lakóház, téglából épült és cseréppel fedett istálló és pajta, valamint egy fából készült, zsúpfedelű ól szerepel.22 Bár a dokumentum későbbi, a mester halála után valószínűleg nem változott a telken lévő épületek száma és jellege, ami teljesen megfelel egy átlagos nyugat-dunántúli parasztporta épületállományának.23 (Bali 2012)
Kovács Antal gyorsan és jó érzékkel kamatoztatta a Késmárkon megszerzett tudást és az állami támogatással kapott gépeket. Részt vett a 19. század második felében már több-kevesebb rendszerességgel megrendezett iparkiállításokon. Az 1887-es Vas vármegyei Iparkiállításon a bírálóbizottság ezüstéremmel tüntette ki. (Horváth 1998, 138) Az 1986-os Ezredéves kiállításra is egész kollekciót küldött. A kiállítás katalógusának 44. oldalán olvasható szöveg szerint „damaszt asztalnemüek és egyéb műszövő készítmények, lanczezirozott24 magyar munkák, smyrna szőnyegek” is szerepeltek tőle. (Domonkos 1998, 290) A listán szereplő tételek mindegyike megtalálható a késmárki értesítő felsorolásában is, amely a Műszövő Szakiskolában diákok által készített és a kiállításra beküldött textileket tartalmazza.25 A tanulók által „kiállított tárgyak középpontját egy teríték képezi, mely a koronázási jelvényeket mutatja »Millennium 1896« felírással.” Ennek a kiemelt terítéknek a megfelelője is megvan Kovács kiállítási anyagában. Ez pedig egy hatszemélyes abrosz, amely középen Árpád fejedelem bőrsisakos arcképét, különböző magyarság-szimbólumokat és Thaly Kálmán: Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted kezdetű versének első szakaszát ábrázolja. (A terítő részletes technikai és ikonográfiai elemzése: Marx 2008.) Az Árpád-abrosz a bírálóbizottság tetszését elnyerte, készítőjét „haladásért” kiállítási éremmel tüntette ki. Az érem Őriszentpéteren volt látható, a róla kiadott díszes oklevelet pedig a körmendi múzeumban őrzik.26 (2. kép) Kevesen voltak díjazott szövők. Rejtő Sándor iparfelügyelő, műegyetemi tanár, a kiállítás sokkötetes elemzésében így írt róluk:
„Meg kell továbbá említenem, hogy három szövő az ezredéves kiállításra történelmi képeket szőtt. Képek szövése rendes viszonyok között ugyan érdemnek nem róható, de jelen esetben, mert a nagy fáradsággal és költséggel járó munkát a millennium fényének emelése érdekében végezték, dicséretet érdemelnek. E három derék kisiparos neve: Virág Apró József Kecskemétről, Török István Körmendről s Kovács Antal Öri-Szentpéterről.” (Rejtő 1897, 626)

 

2. kép: Az Ezredéves kiállítás oklevele (1896)

A három abroszból kettőt a zalai múzeumok őriznek: a kisebbik, Árpád-fejes a Göcseji Múzeum néprajzi gyűjteményében, a Török István által szőtt 12 személyes, hatalmas damaszt, amelyen Munkácsy Honfoglalás című képe látható, a nagykanizsai Thúry György Múzeum helytörténeti gyűjteményének darabja. (Marx 2014, 111–120)
Az Árpád-abrosz fehér és színes változatban is készült. Millenniumi debütálása után a mester nyilván még több példányt is készített belőle, kettő közülük üzleti könyveiben is szerepel. Egyik ismeretlen dátummal, de még 1903 előtt Wágner Antalhoz került Rábakeresztúrra27 (ma Heiligenkreuz, Ausztria), a másikat az El adott munkák naplójának tanúsága szerint Bereczky Emma vette meg 1909. március 12-én.28 Utóbbiról tudjuk, hogy 62 korona 85 fillért fizetett érte. Ez az összeg igen magas volt, több mint tízszerese az ugyanakkor vásárolt, azonos méretű (158×180 cm-es), de tucatjával szőtt damasztabroszoknak, amelyeknek ára 5 korona 50 fillért tett ki. Az árat nemcsak a nagy fáradsággal és költséggel járó munka, hanem valószínűleg az elnyert kiállítási díj is befolyásolta.
Az abrosz egy sárga láncfonallal készült változatát Batári Ferencnek, az Iparművészeti Múzeum egykori osztályvezetőjének gyűjteményéből árverezték el 2006-ban.29 Ez azt jelenti, hogy az abroszt Kovács legalább kétszer vetette fel a Jacquard-szövőszékre. A készítésre a mintarajzok kapcsán még visszatérek.
Az új termékek bevezetéséhez elengedhetetlen volt a magasan képzett munkatársak foglalkoztatása. Késmárki iskolából került ki két legfontosabb munkatársa, Horváth Elek és Czihák Nándor.
Horváth Elek 1868. augusztus 6-án született Őriszentpéterben.30
Már 1893 januárjában szerepel Kovács elszámolásaiban „Elek munkája”, amikor is 274 db különböző textil szövését és az érte járó fizetséget számolta össze munkaadója.31 Nem derül ki, hogy ezt és a sok későbbi munkát bedolgozóként vagy segédként teljesítette-e.
A késmárki értesítőkből tudjuk, hogy az 1894/95-ös tanév végén mint őriszentpéteri önálló szövő záróvizsgát tett.32 A következő években pedig olvashatjuk, hogy Tschörner József mérnök-igazgató iskolai működésén kívül, Magyarits iparfelügyelő megbízásából a házi szövőipar emelésére … „szövőszékeket építtetett szövőmesterek számára Iváncon, Szentesen és Eőri-Szt. Péteren.”33 Bartos Miklós művezető pedig segédkezett a szövőszékek felállításánál, valamint Jacquard- és damasztrajzokat készített és kártyákat vert ki, szakértői tanácsokat adott különböző helyeken lakó iparosok, szövők számára.34 A fenti őriszentpéteri fejlesztések – akárcsak tíz évvel korábban Kovács Antalnál – valószínűleg a frissen végzett Horváth Elek műhelyében történtek.
Horváth azonban nem maradt meg az otthoni szövőszék mellett. Mint az Értesítőkben olvasható, a 61766/1899-es minisztériumi ügyiratban, mint ösztöndíjas művezető jelöltet a szövőiskolához osztották be. A szabadkézi és szakrajz oktatásában is segédkezett, valamint rajzokat készített a műhely számára is.35 Iskolai „karrierje” folyamatos. 1900-ban segédművezető, 1902-től művezető, 1906-tól segéd-raktárkezelő, majd 1907-től a fonal- és áruraktár kezelője lett, emellett szakrajzot oktatott. 1909-ben „ötödéves pótlékban” részesült. Az 1910/11-es tanévi értesítő hiányzik a sorozatból, ezért nem tudjuk, miért vált meg állásától, a következő értesítőben már nem szerepel.36
1900 utolsó negyedévében tagjai közé választotta a Magyar Iparművészeti Társulat.37 E minőséget jelző tagság mutatja, hogy az őriszentpéteri szövöde a sima vászon és felszedett mintás abrosz szövésétől az iparművészeti munkák tervezéséig jutott.
Iskolai állása mellet rendszeresen dolgozott Kovács Antalnak is.38 Közben 1903 januárjában feleségül vette Kovács Antal leányát, Juliánnát.39 Az esküvőt Őriszentpéteren tartották, de elsőszülött gyermeküknek, Győzőnek Juliska Késmárkon adott életet ugyanazon év november 21-én. A második gyermek, Horváth Juliánna 5 évvel később már Őriszentpéteren született.40 (3. kép)
Valószínű, hogy Horváth Elek Késmárkról hazatérve együtt élt és dogozott apósával. A mintakönyv családi bejegyzéseinek végére ő írta be Kovács halálának és temetésének időpontját. Nem maradt azonban végleg együtt a családjával. Elvált feleségétől és másodszor is megnősült. Unokájának közlése szerint nyugdíjaskorában költözött csak vissza Őriszentpéterre, addig Szombathelyen textiltervezőként, festőként és rajztanárként dolgozott. Munkái, rajzai és az azok alapján kivert kártyák, amelyek a Jacquard-gépet szebbnél szebb minták előállítására vezérelték, nagyban hozzájárultak Kovács Antal műhelyének és később cégének sikeréhez.

A másik fontos személy a műszövő mester életében Czihák Nándor volt. Az iskolai értesítők szerint Szamos-Dobokán (Doboka, majd Szolnok-Doboka vm., ma Románia) született 1876-ban. Hat elemit végzett, majd esti tanfolyamon kezdte a szövőiskolát az 1896/97-es tanévben,41 a következőben lett rendes tanuló. Nagyon jól tanult, számtani, magyar nyelvi és rajzi pályamunkáival díjakat nyert, ösztöndíjat is kapott.42 Az 1899/1900-as tanévben már raktárnokként részt vett a Mesterek tanfolyamán Bartos Miklós művezetővel együtt (aki az Őriszentpéterre szállított szövőgép összeszerelésében és a mintakártyák, szakrajzok előállításában részt vett).43
A felsőbb tanügyi hatóság 108722/1907 ügyiratában ösztöndíjas művezetőjelöltté nevezte ki, és az újonnan berendezett kézi és gépszövő műhelybe osztatta be.44 Ettől az időtől kezdve a kongré szövését is oktatták a szakiskolában. 1911-ben Czihákot segédművezetővé nevezték ki, a következő évben pedig véglegesítették állásában,45 sőt tanulmányútra – mintegy a „vándorlást” helyettesítendő – 200 korona költséget engedélyezett neki a minisztérium.46 Kovács Antal halálakor 1915-ben még mindig a Szakiskola segédművezetője volt. Késmárki raktárnoki és művezetői állásával párhuzamosan – mint azt a későbbiekben részletezem – Őriszentpéteren is dolgozott, sőt a dokumentumok egyikében 1903-ban, mint „helybeli” lakos szerepel.47 Lehetséges, hogy a közös vállalkozás miatt váltott lakóhelyet.
Megállapítható, hogy Kovács Antal biztosította a szakmai színvonal feltételeit egy korszerű vállalkozás megindításához.
1903 elején ugyanis Kovács Antal a fiatal szakemberrel közösen társas vállalkozást hozott létre, a Kovács és Czihák Műszövődét (sic!). Ettől az évtől kezdve a két vállalkozó egyenlő mértékben viselte a beruházási és működési költségeket, és egyenlő mértékű osztalékot vett fel a cégtől.48 Olyan esetben, amikor a kiadások meghaladták a közös cég lehetőségeit, Kovács Antal és Czihák Nándor magánszemélyként adta be a szükséges összeget, amelyet aztán a Műszövőde részletekben visszatörlesztett nekik.49 Volt példa a külső kölcsönfelvételre is: „500 Korona kölcsöntől a késmárki tak[arék]”.50
Közvetlen okirat a vállalkozás alapításáról nem került a múzeum birtokába, a „közjegyzőnek”51 és az „ipar engedélyért”52 fizetett díjakból következtethetünk az átalakulásra. A felmerülő költségekből az is kiderül, hogy az új vállalkozás a tevékenység kiszélesítése mellett a helyiségek megfelelő bővítésével, új műhely építésével járt együtt.53
A tanultaknak megfelelően Kovács a korszerű vállalkozás adminisztrációs eszközeit is biztosította. 1903 nyarán szerezte be üzleti könyveit, bélyegzőjét és a levelezéséhez szükséges papírárut, bélyeget, írószert. Vett egy szekrényt is 16 koronáért, amiben talán a megnövekedett mennyiségű hivatalos iratokat tartotta.54
Mindenképpen új jelenség, és a szemléletváltás újabb bizonytéka, hogy a korai időkben reklámra is költöttek. A kiadások között szombathelyi és budapesti lapokban megjelent hirdetések szerepelnek.55 Ugyancsak 1903-ban a cég Bertalanffy József körmendi nyomdájában árjegyzéket is56 nyomatott. (4. kép) Ebben a hagyományos, Kovács Antal takácsműhelyében korábban is készült textileknek – hímes abroszok, kendők, törölközők, ágyneműk, vásznak stb. – már csak az utolsó oldalon jutott néhány sor. Helyettük a korábban kevésbé jelentős szerepű damasztáru szélesebb választéka mellett megjelentek az új típusú termékek, a különféle függönyök, rolók és redőnyök is. Az árjegyzéket postán küldték ki a reménybeli vevőknek.57
A vállalkozás megindítása a műhely bővítését, új gépek beszerzését is magával hozta. Ezek közül is kiemelkedő jelentőségű volt a Kluge kékfestő cégtől vásárolt mángorló,58 amely lehetővé tette, hogy a textil minőségét javító és a damaszt mintáit kiemelő, a kelme felületét fényesítő appretúrát is helyben végezhessék el. A mángorlást újonnan felépített külön épületben végezték. Ezenkívül egy kártyaverő gép is tartozott az új beszerzések közé,59 valamint egy vetőállvány és vetőléc vagy felvetőléc a láncfonalak kimérésére.60 Vásároltak nagymennyiségű nyüstszálat és zsinórt a gépek felszereléséhez.61
A műhelynek lehettek másféle gépei is. A hagyatékban szerepel ugyanis két fotó, az egyik Kovács Antalt, feleségét, Laczó Máriát és leányát, Juliánnát ábrázolja még fiatal leányként, vélhetőleg valamikor az 1890-es évek végén, talán a millenniumi sikerrel kapcsolatosan.62 (5. kép) A másik, szintén dátum nélküli fotón63 egy hölgy áll, akit sem az őriszentpéteri adatközlők, sem a múzeumi kollégák nem tudtak azonosítani. Ez a műhely belsejében készült, és két gép látszik rajta, a nő bal keze felé eső gép egy vetülékcsévélő, a jobb keze felé eső pedig valószínűleg egy angol típusú láncfelvető gép.64 (6. kép) Még a vállalkozás kezdetén sor került újabb, 400-as két Jacquard-gép beszerzésére.65 A finomabb áruk szövésére azonban kellett nagyobb szövőgép is – a Termelési és Calculation könyvben felsorolt 600-as szövésű damaszttermékek erre engednek következtetni.

 

6. kép: A Kovács és Czihák cég műhelye csévélőgépekkel (1900-as évek)
A műszövő műhely felszereléséhez feltétlen hozzátartoztak a különböző mintarajzok66 és lyukkártyák, amelyek szerint a Jacquard-gépet befűzték, illetve leszőtték a textileket. Ezeket Kovács több helyről szerezte be. Részint voltak saját mintái a Domonkos által közölt mintakönyvében,67 amelyet minden valószínűség szerint Késmárkon rajzolt, s kapott más szövőktől is lapokat, ilyen a már szintén említett két betétlap a mintakönyvben, amely Balázs János miháldi műszövőtől származott.68 Készíttetett ilyeneket pénzért késmárki szakemberekkel, ilyen volt Horváth Elek, akinek 5 koronát fizetett 1 db 300-as mintarajzért,69 és Bartos Miklós, neki 300-as kártyáért járt 9 korona 24.70 Vásároltak mintákat Késmárkról a Wein Károly és Társa cégtől is.71
Az iskolai értesítőkből tudjuk, hogy a szakiskolában készültek mintarajzok és lyukkártyák is kifejezetten vidéki szövők számára,72 és az igazgató Tschörner József „rajzokat készített a mintalapok első és második füzetei számára”.73 Ezek egyikét rendelte meg 1903 augusztusában Kovács Antal is.74 „1 minta gyüjtemény ku[p]fer 3.80 ”, mely a bejegyzés szerint rézmetszetekkel készült. Sajnos, a hagyaték sem ezt a füzetet, sem más, sokszorosított mintalapokat nem tartalmazta. Pedig nemcsak kapott, hanem küldött is mintafüzetet, mégpedig a Temesvárhoz közel fekvő Fibisre (Temesfüves, volt Temes vm., ma Románia) Kiss Elemérnének 19 db különböző színes és fehér, kockás és egyéb textília mellett.75
Van viszont egy sor az El adott munkák naplójában, ami egy érdekes mozzanatra hívja fel a figyelmet. Rosenberg Betti petánci (ma Petanjci, Szlovénia) megrendelő listája mellé és alá a „mintául” és „a fény kép minta könyv vel (sic)”76 szavakat jegyezték. Ez a kis szöveg jelentheti: a) hogy a hölgy, aki gyakori megrendelője, talán viszonteladója volt Kovács Antal portékáinak, fénykép, esetleg fényképekkel illusztrált mintakönyv segítségével pontosította a kívánságára készített damasztok mintáit. Esetleg b) Kovács küldött neki kész darabot és fényképes gyűjteményt a megrendelések kiválasztására.
A minták nagyobb részét, amelyekből az 1884-es könyv tizenegyfélét nevezett meg (rózsabimbó, szőlőfürt, szórt virág, futó virágos, nagykoszorús, „pátráncos” = páfrányos, gyümölcsös, madaras, aprócsillagos, nagycsillagos és kávészem) Kovács Antal kézzel rajzolt mintakönyvéből készíthették. Ezeket most a mintafüzet számozása szerint választhatta ki a megrendelő. Van a régiek közt is 1. számmal jelölt, valamint „2 új minta” és „2 szebb minta”, amelyről nem tudjuk, valójában mit is ábrázolt, csak azt mutatja, hogy a műhely folyamatosan újított a minta- és kártyakészleten. A 84.11.3. leltári számú Fonal, Termelési és Calculation könyvben a mintákat termékek szerint csoportosítva találjuk,77 nem minden esetben dönthető el, milyen ábráról is van szó (pl. dísztörölköző bordür, dessertli minta, magyar stílusban). Ilyenkor feltehető, hogy a mintakönyvet is megnézhették a megrendelők. A lista a dokumentum használatba vételéből következően 1904 körül keletkezhetett. Nem sok újdonságot tartalmaz a korábbiakhoz képest, a havasi gyopár, a lepkés, a vadrózsa, a pontos szélű és a magyaros stílusú lehet új, a szőlőfürt viszont eltűnt a kínálatból.
Érdekes kérdéseket vet fel a millenniumra készült Árpád-képes abrosz – és természetesen a hasonló, festmények után készült képes abroszok – mintája. Az Ezredéves Országos Kiállításon Kovácshoz hasonlóan „Haladásért” érmet nyert Török István körmendi műszövő Munkácsy-képes abroszáról a Vasvármegye 1896. április 26. száma közölt méltató cikket. A cikk írója szerint a damasztabrosz rajzát Rábai Zsigmond lapszerkesztő készítette. (Marx 2014, 117) Ez azonban nyilvánvalóan nem lehet igaz. Egy ügyes kezű lapszerkesztő készíthetett Munkácsy – akkor még nagyon friss! – Honfoglalás-képéről egy „szürkeárnyalatos” másolatot, s ennek alapján egy damasztszövésben járatos szakember, aki nemcsak a technológiát, hanem azt a konkrét gépet is ismerte, amelyen a szövést végzik, el tudta készíteni a kötésrajzot. Így lehetett ez az Árpád-abrosz esetében is, annyi könnyebbséggel, hogy ez esetben az alapkép is fekete-fehér (metszet) volt, és a korabeli reprodukciók is, amelyekről a szakrajz készülhetett.78 (7. kép)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7. kép: A millenniumi kiállításra készített damasztabrosz Árpád vezér bőrsisakos képével
Még egy nagyobb tétele volt az 1903-as átalakítások költségeinek, az anyagbeszerezés. A kártyakiverő géphez papír kellett.79 A mángorláshoz szükséges anyagokon (keményítő, gumiarábikum) és a kenéshez szükséges eszközökön (lavór) kívül ekkor rendeltek alkatrészeket (csont- és rézkarika, porcelánszeg, zsinór és szalag különböző színekben) az új árufajtákhoz, a függönyökhöz és rolókhoz.80
Ettől az időtől kezdve nagymértékben megnőtt a műhely fonalszükséglete. Az újonnan alakult vállalkozás több helyről is kért/kapott árajánlatokat, amelyekről – talán csak részben – Kovács Antal levelezésében is olvashatunk.81 Az ajánlatok között színes fonalmintákat is találunk. A megrendelések az első időben több cég között oszlottak meg. Általában cseh és morva területekről származó fonalakkal dolgozott. De már rövid idő elteltével kialakult az a néhány vállalkozó, akikkel mindvégig kapcsolatban maradt:
• D Goldberger, Freudenthal (Bruntál, Szudéta-vidék, ma Csehország) – a legnagyobb, a későbbiekben szinte egyetlen fonalszállítója lett.
• J. W. Zuppinger Mechanikus orsógyára, Römerstadt, Morvaország (ma Janovice-Rýmařov, Csehország) – a szövőgépekhez szükséges alkatrészek gyártója.
• Strunz Adolf készítette a fa vetülékpálcákat és rudakat a redőnyökhöz.82
• Faltin & Hecht Seilerwarenfabrik in Prag – bordó, zöld, nyers zsinórt rendelt tőlük a függönyökhöz.83
• Ugyancsak ehhez a termékhez csináltatott függönyrudakat, esetenként festve Nemsen Ernő őriszentpéteri asztalossal.84 A szükséges apróbb alkatrészek (csont- és rézkarikák, porcelánszegek) pedig Neu Ignác és Fiától, Körmendről rendelte meg.85

Folyamatos beszállítója volt a cégnek az Edouard Niessner Lienen-Baumwoll- und Damastwaren Weberei, Römerstadt. Olyan kész termékeket rendeltek meg ettől a cégtől, amelyek nem vágtak a Kovács és Czihák Műszövőde profiljába, vagy amelyeket valamilyen okból nem tudtak előállítani. Ezeket a termékeket felárral adták tovább. Előbbire az ágyterítők és egyéb terítők, zsebkendők lehetnek példák, utóbbira nagyobb mennyiségű vászon és a kanavász.86 A Wein Károly és Társa cég is szállított különböző finomságú és szélességű végvásznat Késmárkról Őriszentpéterre.

Egy vállalkozás jelentőségét meghatározza, hogy hány és milyen képzettségű munkaerővel rendelkezik. Már a társas vállalkozás előtti néhány évből is vannak adataink arról, hogy Kovács Antal foglalkoztatott takácsokat, műszövőket megrendelései teljesítésére. Bár az üzemszervezés szempontjából fontos tényező lenne, nem (mindig) tudjuk megállapítani, hogy ezek az emberek, akiknek Kovács fizetett bizonyos mennyiségű textil elkészítéséért, bedolgozóként vagy segédként, helyben dolgozva végezték-e a munkát. A nekik kifizetett összeg kétféleképpen szerepel a dokumentumokban, volt úgy, hogy darabra számolt el, de volt, amikor fizetést írt az összeg mellé. Általában előleget adott, majd bizonyos idő után – hetente vagy havonta – elszámolt a dolgozóval.
Sajnos, a forrásokból nem dönthető el, hogy egy-egy név szerint is említett ember pontosan mennyi ideig állt Kovács alkalmazásában, sem pedig, hogy egy időben hányan dolgoztak neki. A dátumokból feltételezhető, hogy a segítők munkába állására az 1890-es években, a damasztok iránti megnövekedett kereslet miatt került sor. Kovács Antal minden segéd után gondosan fizetett a betegsegélyező pénztárnak, és ezeket az összegeket is elkönyvelte az El adott munkák naplójában.
Még nehezebb a dolgunk, ha az inasokat vagy tanoncokat próbáljuk számba venni. Tudjuk ugyan, hogy szinte folyamatosan volt inas a műszövő műhelyben, mert havi kosztpénzük rendszeresen szerepel a könyvelésben. Név szerint azonban csak egyet ismerünk közülük 1903-ból, őt Jakosának hívták, egy szalafői takácsfamília gyermeke volt.87 A vállalkozás indulásakor arra is volt példa, hogy két tanuló volt a műhelyben.88
A fentebb felsoroltakon kívül rendszeresen végzett kiegészítő munkát a cégnek a helyi varrónő.89
A damasztáru leggyakoribb díszítési módja az azsúrozás volt. Ha a vevő készre varrt terítéket vagy ágyneműt kért, annak árában a mángorláson és varráson kívül az azsúrozás is benne foglaltatott. Az azsúr többnyire egyszeres vagy kétszeres, ún. létra-azsúr vagy cikcakk-azsúr lehetett, ennél bonyolultabb mintákat csak saját részre vagy luxuskereskedők számára állítottak elő, a műszövők nem foglalkoztak vele. Árazását az El adott munkák naplója 233. oldalán olvashatjuk. Azsúrozással általában a műszövők családtagjai foglalkoztak. A Kovács és Czihák cég kifizetései között is találunk erre példát.90
És utoljára, de nem utolsósorban természetesen a műszövő mesterek maradtak. Nem tudni, hogy volt-e közöttük valamiféle munkamegosztás, a kifizetések alapján ez nem vehető észre. Mindketten ismerték és végezték az összes szövéssel kapcsolatos munkafolyamatot, amelyeknek külön-külön is volt meghatározott áruk. Eszerint kapták a cégüktől a fizetést,91 a nyereségből pedig – amikor volt – osztalékot vettek ki.92
Munkájuk összetettségének és bonyolultságának szemléltetésére álljon itt egy példa a Termelési és Calculation könyvből, amely egy szokványos damasztáru készítésének munkafázisait és azok bérezését mutatja:

Munkabérek az abrosznál.93
Lánc csévélés: 204 matring 2 matringtól 3 fillér 3.06
Vetülék csévélés: 257 matring 2 matringtól 7 fillér 9.03
Lánc felvetés: 5000 : 56 = 89 menet, 3 menet 6 fillér 1.78
Lánc sodrás: 89 menet 3 menet 8 fillér 2.56
Szövőbér: 1 rőftől 48 fillér, 1 métertől 60 fillér × 100 60.-
Tisztítás: 1 métertől 5 fillér 5.-
Mángorlás: 1 métertől 20 fillér 20.-
Préselés, csomagolás: 10 fillér 10.-
munkabérek 111.41
fonal árak 150.71
előállítási ár 100 m 262.12
50% Regi 131.06
100 méter ára 393.18
1 méter ára 3.93
0,90 m ára 3.51
1 abrosz 154/190 cm ára 7.44”

A cég termékskálájában és vevőkörében fokozatos, de nagyon jelentős változások, arányeltolódások mentek végbe.
A régi üzletfeleket felsorakoztató 1884-es könyvben Kovács Antal felírta, mennyi saját fonalat adott le a megrendelő, és mit szeretne készíttetni belőle. A korai időkben ez volt az általános. A fonalat fontban mérték, legtöbbször zsákkal együtt, esetleg pakliban ruhával, de gombolyag és kötet is előfordul mértékként. Volt, amikor a maradékot visszaadták,94 de gyakrabban a megrendelt áru fajtái után csak annyit jegyeztek meg: „a többi kendő”, vagy: „a többi vászony”95. A gyengébb minőségű házi fonalat általában csak vetüléknek használták el, láncfonalat hozzáadott a takács. Ezt Kovács gépfonalnak írja. A hozzáadott fonal gyakran pamut, ezt a vevő előre fizette.96 Az így megszőtt vegyes vászon puhább volt a nyers házi fonalból készültnél, de nem tartott olyan hosszú ideig.
A korai munkák között is volt már damaszt, de arányaiban több volt még a hagyományos takácsszőttes: szakajtóruha, kenyérruha és a sávolyszövésű kendők, szalvéták, törölközők. Időnként – nem gyakran – piros „stráfokkal”.97
A különböző finomságú végvásznak mellett készítettek „krádlit” – azaz gárdlit vagy csinvatot (sávolykötésű, pamut-len anyagú erős szövet), ponyvát, dunyha- és párnahuzatot, ún. „kapric-párnát” vagy kispárnát, lepedőt. A rőfben számolt abrosz, a kendők valószínűleg szintén vászonból készültek. A damasztárunál nem hosszméret, hanem a teríték nagysága (6, illetve 12 személyre) van megadva, és külön számolja a szalvétákat, általában tucatjával. Damasztabrosz és -szalvéta esetén a vevő gyakran meghatározta a mintát is. Különleges termék volt ekkor még a kávésteríték, melyet általában színes vetülékkel készítettek. Kérésre készítettek rojtozott darabokat is, mint pl. a Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona számára szőtt, különböző méretű kredencterítők és tálcakendők.98
Az 1870–90-es évek vevőköre nagyjából a Délnyugat-Dunántúlra terjedt, Dél-Burgenland, az Őrség, Hetés és a Muraköz, valamint Zala vármegye nyugati részének és Vas vármegyének falvaira. Sok közülük ma már meg sem található, összeolvadt a közeli községekkel, városokkal. A megrendelők a falusi társadalom különböző rétegeiből kerültek ki. Voltak közöttük iparosok (gerencsér, kőműves, asztalos, molnár, pék) falusi értelmiségiek (tanítók, jegyzők, lelkészek), volt bíró, ügyvéd, csendőr, illetőleg a feleségeik. De a legnagyobb részük mindössze névvel vagy az ismeretség fokával (Bokorné anyja) jelölt egyszerű polgár, legfeljebb XY úr vagy úrnő, asszonyság és „tensasszony”.
Már az 1890-es években nőtt a damasztáru aránya az eladott termékek között. Ebben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy Kovács Antal résztvevője volt a különböző iparkiállításoknak, megyei seregszemléknek, majd az Ezredéves Országos Kiállításnak. Sikerének nyilván megvolt a visszhangja a helyi sajtóban is.
Damasztot házilag font fonalból, nem eléggé egyenletes vastagsága miatt, nem lehetett szépet szőni. Az új vállalkozásban ezért a házi fonalnak egyre kisebb lett a jelentősége. Az árjegyzék és az üzleti bejegyzések ugyan azt mutatják, hogy vállaltak még ilyen munkát is, de a vevőkör jelentősen átrendeződött.
Az Eladott munkák naplójából kiderül, hogy a saját személynek szóló megrendelések csökkennek, közülük is többen messzire küldetik maguknak a kész textileket, Budapestre, Miskolcra, Kadarkútra, Pécsre, Győrbe, Sopronba vagy Bécsbe. Eljutottak az abroszok a Kárpát-medence legszélső pontjaira, mint Brekinszka (volt Pozsega vm., ma Horvátország) sőt Temes és Szatmár vármegyébe is. A vevők között pedig megjelentek a magas állást vagy tisztséget betöltő urak, és jelentős személyiségek.99 Szállított a Lendvai uradalomnak, a Tulipán Szövetségnek,100 függönymegrendelést kapott a muraszombati közkórháztól. A lekönyvelt fuvar- és útiköltségekből látható, hogy a közelebbi helységekbe fuvarossal,101 a távolabbiakba vasúton szállíttatta termékeit a Műszövőde.102
Bár a megrendelők száma kevesebb, a fonalrendelés ebben az időben sem csökken, sőt. A kb. egy év leforgása alatt szinte kizárólagos fonalszállítóvá vált Goldberger cég hatalmas mennyiségeket küld Őriszentpéterre. Hacsak nem veszett el egy, az egyéni megrendeléseket külön tartalmazó üzleti könyv, ami nem valószínű, akkor ez azt jelenti, hogy az árut már jórészt viszonteladók, kereskedők vásárolták és adták tovább. Bizonyosan ilyen volt az őriszentpéteri Haász Kálmán, a miskolci Tagleicht Károlyné, a zalaegerszegi Fenyvesi Miksa, a Métnek-pusztai (ma Szentgyörgyvölgy, Zala m.) Országh Adolf és Sándor, a dugaresai (Duga Resa, volt Zágráb vm., ma Horvátország) Spitzer Regina, Lentiben pedig Mitzger Miksa, de még hosszú lehetne a felsorolás.
Rendszeresen, nagy mennyiségeket rendeltek olyanok is, akiknek nem kereskedő volt a foglalkozásuk, például a lövői Dobránszky Gyuláné és Tihanyi Ödön plébános, valamint Mozsonyi Sándor lelkész és felesége Kadarkútról. Ők valószínűleg összegyűjtötték környezetükből az igényléseket, és egyben rendelték meg a textilárut. A vásárlásoknál gyakran találkozunk azzal is, hogy ugyanabból a helységből többen rendelnek, esetleg nagyobb mennyiséget is, valószínűleg a szállítási költségek megoszlása miatt.103
A termékek teljes skáláját az Árjegyzék 104 és a Notesz sorolja föl részletesen. Megtudhat­juk belőle, hogy kétféle minőségű damasztot szőttek, egy finomabbat és egy vastagabbat (ezt jelző nélkül egyszerűen csak damasztnak nevezték). Két szélességben (145 és 158 cm) mindegyikhez hatféle hosszúságot párosítva mérték az abroszt, a szalvétákat négy, illetve három méretben adták. A teljes terítékek skálája még nagyobb volt, a damaszt 145 cm-es szélességéhez 18-féle hosszúság és háromféle méretű szalvéta (42 x 42, 65 x 65 és 70 x 70 cm) tartozott, a finom damaszt 158 cm széles volt, négyféle szalvétamérettel (42 x 42, 70 x 70, 75 x 75 és 80 x 80 cm) és ebből adódóan 24-féle variációban volt rendelhető. A mesterségbeli tudást mutatja, hogy az abroszt és a szalvétákat ugyanolyan mintával, ugyanannak a fűzésnek a felhasználásával feleakkorára tudták leszőni.
Pamut damasztabroszra is készült árszámítás,105 ez a termék azonban sem a megrendelések között, sem az árjegyzékben nem jelenik meg.
Az asztalneműn kívül mindkét damasztminőségből készítettek törölközőket két-két szélességben és hosszúságban. A damaszt ágynemű csak a vékonyabb minőségből készült egy 145 x 390 cm-es dunyhahuzat, 45 x 110 cm-es kispárnák, 78×200 cm-es nagypárnák tartoztak hozzá. (Ezek a méretek megvarrva felére csökkennek.)
A méterben, kétféle szélességben kapható damasztgrádli mellett az árjegyzékben megjelennek a barna-piros csíkos lenfüggönyök, ezek mai szóhasználattal rolók, kilenc szélességben rugós hengerrel működtek. A másik vadonatúj termék a fafüggöny volt, amelyet gyűrűkön átvezetett zsinórral lehetett felhúzni. Ezt is 5 cm-enként emelkedő szélességben és szimpla vagy douple (sic)106 vastagságban állították elő.
A hagyományos termékek, vásznak 78-tól 175 cm szélességig voltak kaphatók, házi vetülékfonal esetén csak 158 centiig.
Álljon itt egy lista az 1903. augusztus 28-án Czihák Nándornak kifizetett textíliákról, ezeken nemcsak a színválaszték, hanem néhány különleges szövési technika is megjelenik.107

„1 abrosz 150×150 [szalvéták hozzá] 39×39 6 személyes rózsa
Zsebkendő 4 sima fehér
[zsebkendő] 4 széllel
[zsebkendő] 12 tiszta len
[zsebkendő] 13 tiszta len
[zsebkendő] kék és fehér
[zsebkendő] kék és piros
[zsebkendő] valódi piros
[zsebkendő] sötét kék
törölköző 44/100 fehér
[törölköző] 44/100 félnyers
[törölköző] 44/100 csillagos
[törölköző] 44/100 pontos
[törölköző] 44/100 pontos fehér
[törölköző] 44/100 csillagos fehér
[törölköző] tiszta len kivar[r]ni
[törölköző tiszta len] piros szél
[törölköző tiszta len] mak[k] fehér
[törölköző tiszta len]dam[aszt] rojtos
törlő kendő piros fehér
[törlő kendő] fél nyers
pamutszalv. Jacquard
vegyes [szalv. Jacquard] feh[ér]
tiszta len [szalv. Jacquard] feh[ér]
tiszta len [szalv.] dam.[aszt] gyüm.[ölcsös]
tiszta len [szalv.] dam.[aszt] rózsa
abrosz 7/4 kockás feh.[ér]
abrosz 6/4 kék és piros
[abrosz] 7/4 fehér és [piros]
[abrosz] 8/4 kék és [piros]
abrosz 6/4 kék és fehér
abrosz 6/4 rózsa [és fehér]
[abrosz] 7/4 fehér piros
abrosz 6/4 kék és piros
[abrosz] 8/4 dam[aszt] rózsa feh[ér] II
[abrosz] 8/4 rózsa piros II
[abrosz] 8/4 kék piros II
[abrosz] 8/4 valódi rózsa rojt[tal] I
6 dessertli 39×39 [szalvéta] hozzá
8/4 abrosz I Jacq.[ard] rojt[tal]
8/4 [abrosz] sejtes fehér piros
8/4 [abrosz] sejtes lila fehér”

Asztalneműkből és a függöny- és rolóanyagból színesek is készültek. A fonalmegrendelések azt mutatják, hogy a színes damaszt esetében a sárga és a rózsaszín volt a népszerűbb, de készült piros-fehér, piros-kék, lila-fehér és még számos egyéb változat.
A rolóvászon (tulajdonképpen sávolykötésű csinvat vagy grádli volt ez is108) színes csíkritmusaira is sokféle változatot találtam.109 Gyakori volt a barna-piros-sárga, a fekete-piros-sárga, a barna-fehér-fekete, a barna-piros, a fekete-piros, de akadt kékkel, krémszínűvel vagy zölddel, okkerrel és arannyal kombinált változat is.
A dokumentumok adataiból nyomon követhetjük az a folyamatot, amelynek során egy hagyományos falusi takácsmesterből korszerű, megújuló termékskálát előállító és értékesíteni tudó vállalkozó lett. A házilag megfont fonalat felhasználó népi textilektől saját szakismeretei és az általa foglalkoztatott, kiválóan képzett mesterek munkájával eljutott az iparművészeti színvonalon tervezett és kivitelezett termékekig. Ezeknek hírét már reklámokkal és a sajtóban megjelentetett hirdetésekkel juttatta el a megcélzott vevőkörhöz, így elérte, hogy áruját a műhelyétől igen távoli vidékekről is megrendelték, megvásárolták. Fogyasztói köre a falusi iparos és értelmiségi, valamint kisnemesi rétegekről a városi polgárságra tevődött át, ezzel párhuzamosan a városi bolthálózatot is elérte. A cég felfuttatásához a damasztáru és az egyéb új termékek polgári divatja teremtette meg a kapaszkodót, amelyet Kovács Antal jó érzékkel ismert fel. Tevékenységét az állami támogatás is segítette, amely éppen az ilyen vállalkozások felkarolásától remélte az ország iparának felzárkóztatását. Szaktudását, kockázatvállalását, befektetéseit egy jól működő cég igazolta. Őt magát pedig lakóhelyének köztiszteletben álló polgárává, számos helyi szervezet vezetőjévé tette. Az első világháborút, amely elnyelte az övéhez hasonló ipari vállalkozásokat, már nem élte végig. Veje, Horváth Elek pedig nem önálló iparosként, hanem egy szombathelyi textilüzem tervezőjeként dolgozott nyugdíjazásáig.110 (8. kép)

Irodalom

A földmívelés-, ipar-, és kereskedelemügyi m. kir. ministerium által segélyezett Késmárki Műszövő Szakiskola 1883-84. tanévi értesítője. Budapest: 1884.

A késmárki m. kir. állami szövőipari szakiskola értesítője az 1899/1900. tanévről. Késmárk: 1900.
1900/01. tanévről. Késmárk: 1901.
1901/02. tanévről. Késmárk: 1902.
1907/08. tanévről. Késmárk: 1908.

Bali János (2012): A lakóház és a lakóudvar változása Hetés falvaiban. In A kódisállástól a kockaházig és tovább… Marx Mária szerk. Zalaegerszeg: Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 35–78. p.

Domonkos Ottó (1991): A késmárki Műszövő Szakiskola. In VII. Kézművesipartörténeti Szimpózium. Nagybákay Péter et al. szerk. Veszprém, 1990. november 12–14. Veszprém: MTA–VEAB. 115–120. p.

Domonkos Ottó (1998): A magyarországi takácsok mintakönyvei. Sopron: Soproni Múzeum.

Értesítő a Késmárki Állami Szövőipari Szakiskola működéséről az 1895/96. tanévben. Késmárk: 1896.
1896/97. tanévben. Késmárk: 1897.
1897/98. tanévben. Késmárk: 1898.
1898/99. tanévben. Késmárk: 1899.

Gráberné Bősze Klára–Léces Károly (1996): A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1850/51 – 1948/49. 10. kötet (A magyar neveléstörténet forrásai XVII.) Budapest: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum.

Horváth Sándor dr. (1998): Erdők és utak ölelésében. Őriszentpéter monográfiája 996–1996. A község ipara. Őriszentpéter: magánkiadás.

Marx Mária (2008): „Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted…” Milleniumi damaszt terítő a Göcseji Múzeum néprajzi gyűjteményében. (Vasi népművészeti tár III.) Vasi Szemle 62/3, 344–350. p.
Marx Mária (2014): Reprezentatív damaszt-tárgyak a zalai múzeumok gyűjteményeiben. In A textilművesség évezredei a Kárpát-medencében. Szulovszky János szerk. Budapest: Plusz Könyvek, 111–120. p.

Rejtő Sándor (1898): Textilipar. In Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye. VII. kötet. Matlekovics Sándor szerk. Budapest: Pesti Könyvnyomda Rt. 617–627. p.

Umelecké tkáčstvo v maďarskom meste Őriszentpéter
na prelome 19.–20. storočia

(Súhrn)

V 80-tych rokoch minulého storočia sa dostala do múzea v Körmende pozostalosť tkáčskeho majstra Antala Takácsa z mestečka Őriszentpéter vo Vašskej župe. Nachádzajú sa v nej rôzne písomnosti od cechových artikúl z roku 1820 až po úradné dokumenty do jeho úmrtia v roku 1915, ktoré sa týkajú jeho firmy Umelecká tkáčska dielňa Kovácsa a Cziháka (Kovács és Czihák Műszövőde). Moja štúdia spracováva tento pramenný materiál s cieľom predstaviť jedno špecifické, mimoriadne rozvinuté a v národopisnom výskume doteraz neprávom opomínané odvetvie tkáčskeho remesla, ako aj zmeny, ktoré nastali v remeselnej výrobe na dedinách a v mestečkách na prelome 19. – 20. storočia.
Na základe údajov v spomenutých dokumentoch môžeme sledovať proces, v priebehu ktorého sa z tradičného dedinského tkáča stáva moderný, paletu svojich výrobkov inovujúci a na trhu zhodnocujúci podnikateľ. Od ľudových textílií, vyhotovených z domácky pradených nití, sa svojimi vlastnými odbornými znalosťami a s pomocou práce ním zamestnávaných vysoko kvalifikovaných majstrov dospel až k výrobkom, navrhnutým a spracovaným na umelecko–remeselnej úrovni.
K takejto premene už vedomosti získané v rodine nepostačovali. Pre získanie nových poznatkov musel vtedy už vyučený tkáčsky majster odísť do Kežmarku, ležiacom na opačnom konci Uhorska, kde ich školitelia – pochádzajúci predovšetkým z Moravy a Čiech – učili používať novšie, oveľa vyspelejšie a módnejšie odvetvie tkáčskeho remesla, a to jacquardové tkanie.
Na Odbornej škole tkáčskej v Kežmarku sa naučil nielen nové tkáčske techniky, ale v súlade so široko zameranými učebnými osnovami si osvojil aj podnikateľské a finančné znalosti. S odporučením pedagogického zboru a so štátnou podporou získal moderné tkáčske stavy a mangľovacie stroje. Prvý Jacquardov tkáčsky stav v jeho dielni mu pravdepodobne tiež zostavili jeho učitelia.
Svoje dobré vzťahy so školou neprerušil ani neskôr. Z tohto okruhu pochádzal aj jeho neskorší spoločník vo firme, rodák zo sedmohradskej obce Doboka (teda taktiež z iného konca krajiny), a tiež aj jeho nastávajúci zať Elek Horvát sa učil na tejto škole. Odtiaľto si kupoval vzory a tu dostal aj mená a adresy dodávateľov pre svoju firmu. Dokonca v istom období svojej činnosti dal v Kežmarku bieliť a mangľovať ním vyrábané damaskové plátno.
Správy o svojich nových výrobkoch doručoval cielenému okruhu svojich zákazníkov pomocou reklám a inzerátov, uverejňovaných v tlači. Tým dosiahol, že jeho výrobky si objednávali a kupovali aj zákazníci z veľmi vzdialených krajov. Okruh jeho spotrebiteľov sa z vrstvy dedinských remeselníkov, inteligencie a drobných zemanov presunul na mešťanov a súčasne s tým aj do mestskej obchodnej siete. K rozvoju jeho firmy prispela meštianska móda damaskového a iného nového tovaru, čo si Antal Kovács uvedomil s dobrým citom pre obchod. Jeho činnosť podporovala aj štátna dotácia, ktorá práve podporou takýchto podnikaní mala prispieť k rozvoju priemyslu v krajine. Výsledkom jeho odborných znalostí, podstúpenia rizík a jeho investícií bola jedna dobre prosperujúca firma. A z neho samého sa stal vážený občan svojho bydliska a predseda viacerých miestnych organizácií. Prvú svetovú vojnu, ktorá podobné priemyselné podnikania pohltila, už nezažil do konca. Jeho zať Elek Horváth už nepracoval ako samostatný remeselník, ale až do svojho odchodu do dôchodku bol riaditeľom jednej textilnej fabriky v Szombathelyi.
Die Kunstweberei in Őriszentpéter an der Wende vom
19. zum 20. Jahrhunderts

(Zusammenfassung)

In den 1980-er Jahren hat das Museum in Körmend den Nachlass von Antal Kovács, eines Webermeisters aus Őriszentpéter (Komitat Vas), erworben, der alle offiziellen Dokumente der Kunstweberei Kovács und Czihák enthält, von der Zunftordnung aus dem Jahr 1820 bis zum Jahr 1915, dem Todesjahr des Handwerkers. Die vorliegende Studie stützt sich auf dieses Quellenmaterial, mit dem Ziel, diesen spezifischen, äußerst entwickelten – und in der ethnographischen Forschung bisher kaum beachteten – Zweig der Kunstweberei näher vorzustellen, darüber hinaus die Veränderungen der dörflichen und kleinstädtischen Handwerksindustrie an der Wende vom 19. zum 20. Jahrhunderts.
Dank dieser Dokumente können wir den Prozess verfolgen, der einen herkömmlichen dörflichen Webermeister zu einem Unternehmer werden ließ, der eine moderne und stets aktualisierbare Produktpalette herstellen und vermarkten konnte. Ausgehend von volkstümlichen Stoffen, die aus selbst gesponnenem Garn hergestellt wurden, ist es ihm aufgrund eigenen Fachwissens sowie der Arbeit der von ihm beschäftigten und bestens ausgebildeten Meister gelungen, Produkte auf kunsthandwerklichem Niveau hervorzubringen.
Für diese Innovation reichten die im Familienkreis angeeigneten Kenntnisse nicht mehr aus. Der bereits ausgebildete Weber musste, um die aktuelle Entwicklung kennen zu lernen, nach Késmárk (Käsmark), ans andere Ende des Landes gehen, wo ihm die dortigen (mehrheitlich aus Böhmen und Mähren stammenden) Meister den neueren, höher entwickelten und modischeren Zweig seines Metiers, die Jaquard-Musterung, beigebracht haben. In der Käsmarker Fachschule für Kunstweberei konnte er sich nicht nur die neue Webtechnik aneignen, sondern – gemäß dem umfassenden Unterrichtsplan – auch kaufmännische und unternehmerische Kenntnisse erwerben. Auf Empfehlung des Lehrer­kollegiums bzw. mit staatlichen Zuschüssen hat er die Möglichkeit gehabt, zeitgemäße Maschinen zum Weben und Mangeln zu erwerben. Die erste Jacquard-Maschine wurde ihm vermutlich von seinen Lehrern in seinem Atelier installiert. Die gute Beziehung zu seiner Schule blieb bis in spätere Zeiten erhalten. Aus diesem Umfeld stammte auch sein späterer Unternehmenspartner, der aus Doboka (also ebenfalls vom anderen Ende des Landes) stammte – und auch sein späterer Schwiegersohn, Elek Horváth, hat hier seine Studien vollendet. Hier hat er seine Muster gekauft und hier hat er auch die Adressen seiner Lieferanten erhalten. Während einer bestimmten Periode seines Schaffens ließ er sogar seine eigene gesponnene Damast-Ware in Käsmark bleichen und mangeln.
Den Ruf seiner neuen Produkte hat er mittels gezielter Werbungen und Zeitungsinseraten verbreitet, wodurch er erreichen hat, dass seine Artikel auch in weit von seiner Werkstatt entfernten Gegenden vermarktet werden konnten. Der Kreis seiner Klienten, bisher dörfliche Handwerker, Intellektuelle sowie Käufer aus dem Niederadel, verlagerte sich nun zum städtischen Bürgertum, und parallel dazu konnte er auch die städtischen Geschäftsnetzwerke erreichen. Dem Aufschwung hat vor allem die bürgerliche Mode der Damast-Ware und anderer neuer Artikel den Weg geebnet – Antal Kovács hatte ein gutes Gespür für die neuen Tendenzen. Seine Aktivitäten wurden auch durch staatliche Zuschüsse gefördert, da die Regierung das Aufblühen der Industrie gerade mit gezielter Unterstützung von Unternehmen dieser Art erzielen wollte. In Folge seiner Fachkenntnisse, seiner Risikobereitschaft und seiner Investitionen hat sich sein Betrieb zu einem gut funktionierenden Unternehmen entwickelt. Er selbst avancierte zu einem allgemein geachteten, hochangesehenen Bürger in seinem Wohnort und ist Vorsitzender mehrerer lokaler Vereinigungen geworden.
Das Ende des Ersten Weltkrieges (der Handwerksunternehmen wie seines vernichtet hat) konnte er nicht mehr miterleben. Sein Schwiegersohn, Elek Horváth wirkte nach dem Krieg nicht mehr als eigenständiger Handwerker, sondern hat bis zu seinem Ruhestand als Angestellter einer Textilfabrik in Szombathely (Steinamanger) gearbeitet.