kedd, szeptember 21, 2021

A galántai régió hagyományos népi kultúrája – A Galántai Honismereti Múzeum új állandó néprajzi kiállítása

A Galántai Honismereti Múzeum Galánta Fő utcáján álló épületének felújítását és kibővítését követően hamarosan elkészültek az új, csaknem 500 m2 alapterületű termekben helyet kapó új állandó kiállítások. A megújult épület átadására és az új kiállítások megnyitására 2014. december elején került sor. 2015-ben a múzeum elnyerte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma által odaítélt Az év múzeuma 2014 címet.

A múzeum új állandó kiállításának néprajzi része terjedelmes teret elfoglalva bemutatót nyújt a hagyományos népi kultúra azon területeiről, amelyek az elmúlt 150–200 évre jellemző népéletet tükrözik vidékünkön.

A galántai régió hagyományos népi kultúrájának jellemzése

A galántai régió hagyományos népi kultúrájának jellegét elsősorban a szlovák és a magyar lakosságú községek határozták meg. Mellettük az egyes korszakokban jelentős csoportja élt itt a zsidóknak, a németeknek és a romáknak is. A hagyományos népi kultúráról alkotott hű kép megformálásának érdekében figyelmünket nem kerülhetik el azok az alföldi (elsősorban Békés megyei, Magyarország) szlovákok, akik 1947-ben Galántán és a környékén telepedtek le. Vallási hovatartozás szempontjából a lakosság háromnegyed része napjainkig római katolikus vallású. Kisebb számú a kálvinista és az evangélikus vallásúak csoportja, viszont a hagyományos népi kultúra szempontjából szintén jelentőséggel bírnak.

A múltban gazdag vízhálózattal rendelkező régió sík területei a megélhetéshez kitűnő feltételeket biztosítottak. A földrajzi adottságok megfelelőek voltak a pásztorkodásra és az állattartásra, amelyhez szerteágazó állatkereskedelem kapcsolódott. A jobb gazdasági feltételek megteremtésében nagy szerepet játszott a települések határának lecsapolása, a mezőgazdaságra használható nagyobb földterületek nyerése és kultiválása. A földműveléshez szükséges kitűnő feltételek megteremtésével elterjedt a nagybirtokokon való gazdálkodás, és a 19. század végétől fokozatosan áttértek a mezőgazdasági területek intenzív kihasználására. A termesztett növények közül a legfontosabbak voltak a gabona- és zöldségfélék. A szőlőtermesztés a régió északi területeire volt jellemző.

Az elmúlt évszázadok folyamán az itt élő emberek életmódjára hatással voltak a történelmi utak, a vásárjoggal bíró városok, a vasútvonal kiépítése, a cserekereskedelem, amelyek elősegítették az új gazdasági és kulturális változások közvetlen beáramlását. A települések szerkezetének fejlődésében a nagyobbrészt sík terület játszott szerepet. Csak néhány kisebb település alakult ki itt, gyakoribbak voltak a nagyobb települések. A kisebb falvakra hagyományosan az úti településszerkezet volt a jellemző, a nagyobbak általában halmazfaluként alakultak ki. A népi építészet hagyományos formáinak változásai a 19. század végétől mutatkoztak meg. A lakóházak eredeti sövény- vagy vert falát a nyers vagy égetett téglából épített falak váltották fel. A hagyományos tetőfödémet (a terület nagy részén nádat, az északi régióban rozsszalmát használtak) a zsindely és az égetett cserép váltotta fel. A hagyományos népi enteriőrök elengedhetetlen alkotóelemei voltak a híres asztalosműhelyek termékei. A legelterjedtebbek a kelengyeládák voltak, amelyeket a férjhez adó lányok hozományként kaptak. Közülük az ún. komáromi ládák voltak a legismertebbek. A festett népi bútorok külön csoportját alkották a Galántán, Vágsellyén, Szeredben, Nyitrán és a környező községekben működő asztalosműhelyekben készített bútordarabok. Ezek közül a szlovákok által lakott falvakban népszerű volt a sokszínű virágos mintákkal való díszítés. A Sopornyán és Pattán közkedvelt festett bútorok a 19. század második és a 20. század első felében alkotó Salzmann-féle körbe tartozó mesterek munkái voltak. A magyarok által lakott régióra jellemző volt a bútorok kevésbé kihívó díszítése. A népi lakásbelső általánosan használt bútordarabjai voltak a fali téka, ágy, bölcső, pad, asztal, székek és más kiegészítő darabok (tükör, fogas, képek, szent szobrocskák, stb.). A múzeum gyűjteményében a festett bútorok különleges csoportját alkotják az alföldi műhelyek (Hódmezővásárhely, Magyarország) termékei, amelyek az 1947-ben itt letelepedő szlovák családokkal kerültek a galántai régióba.

A helyi kisipari termelés és a vele összefüggő kereskedelem a mezőgazdasági termelés ágazataihoz, az építkezéshez és a lakáskultúrához, az öltözködéshez és az étkezéshez kötődött. Az iparosok jelentősebb központjai a mezővárosok mellett a nagyobb községekben voltak, ahol kovácsok, ácsok, molnárok, kötélverők, asztalosok, kőművesek, bognárok, kerékgyártók, lakatosok, cipészek és csizmadiák, takácsok, kosárfonók, pékek és mészárosok dolgoztak. A háziiparnak szezonális jellege volt, szorosan kapcsolódott a földműveléshez és az állattartáshoz, s magába foglalta a használati tárgyak helyi nyersanyagból való kézi készítését a saját vagy a közvetlen környezetükben élők számára. Ezek közé a munkák közé tartozott a kosárfonás (Sempte, Sopornya, Alsószeli), a lábtörlők, táskák (Ábrahám), a szalmából és kukoricaháncsból készült dekoratív tárgyak (Szered, Pusztafödémes, Vága) készítése. A fából készült használati eszközöket (pl. vajforma, mosófa, mángorló stb.), a gyerekjátékokat és a népi építészeti elemeket gyakran díszítették faragással. A rendszeresen végzett téli munkák közé tartozott a kenderfonál házi előállítása. A helyi takácsok termékei (törülközők, kenyérruhák, abroszok stb.) elengedhetetlen kiegészítői voltak a lakásbelsőnek.

A galántai régióban a múltban az egyes etnikai, ill. regionális csoportok különbözőségének fontos kifejezőeszköze volt a népviselet és annak egyes alkotóelemei. A népi öltözködés és a lakástextil fejlődésére nagy hatással volt a polgári ízlés elterjedése és azok a szövetek, amelyeket már a 18. századtól a manufaktúrákban és gyárakban állítottak elő. A színes népviselet leginkább a szlovák falvakban terjedt el, amelyen belül három kisebb regionális különbségekkel bíró csoportot különböztetünk meg: a nagyszombati viseletet hordó katolikus lakosság, a pozsonyi vidéki evangélikusok és a Nyitra vidéki népviselet jellegzetességeit magán hordó viseletet. Az alföldi szlovákok (Békéscsaba környéke, Magyarország) ruházata polgári vonásokat hordozott, amelynek a drága gyári szövetek, a brokát és a selyem ünnepi jelleget kölcsönöztek. A magyarok népviseletének polgári jellege a ruházat összetevőiben és a felhasznált anyagok minőségében, színezetében és díszítésében jelent meg. A hímzések applikálásának a ruházat egyes darabjain és a lakástextíliákon nagy hagyományai vannak. A hímzés korábbi típusa, amely kendervászonra szálszámolásos kivarrással készült, a 20. század első felében igényes hímzésmódokra változott (mint például a lyukhímzés, arany- és ezüsthímzés, tüll rátétes hímzés), amelyek kompozícióit ügyes kezű asszonyok rajzolták elő. A polgárság nagy érdeklődése miatt a hímzés egészen a második világháborúig jó kereseti lehetőség volt a vidéki lányoknak, asszonyoknak. Az alföldi szlovákok vidékünk népi kultúráját értékes hímzőhagyománnyal gazdagították.

A néprajzi kiállításról

A Galántai Honismereti Múzeum új állandó néprajzi kiállítása a múzeum gazdag és sokrétű néprajzi gyűjteményének alapján bemutatja a galántai régió népi kultúrájának struktúráját és fejlődését az 1800–1950-es időszakban. A kiállított tárgyakon és tárgykollekciókon keresztül a szakrális művészet, a lakáskultúra, a kézművesség, a népviselet, a népművészet hagyományos formáit követhetjük nyomon.

A galántai régió népi szakrális művészetét bemutató tárgyi emlékek csoportja a 19. századból származik, alkotójuk ismeretlen, és egy-egy darabjuk eredetileg falusi templomok, kápolnák belső terének, paraszti otthonokban házi oltároknak a díszítésére szolgált. A kiállított fából készült plasztikák felülete színesen festett, vagy bronz, ezüst és arany réteggel díszített. Témájuk szerint a Szentháromságot, Madonnát a gyermekkel, Krisztust a keresztfán, Nepomuki Szent Jánost és Keresztelő Szent Jánost ábrázolják.

A Galántai Honismereti Múzeum néprajzi gyűjteménye részletesen dokumentálja a helyi lakáskultúra jellemző vonásait és változásait az utóbbi 200 év folyamán. A régió sokszínű népi kultúrája több kisebb, megkülönböztető jegyeket magán hordó területegységre osztható. A kiállításon ezeket egymás mellett elhelyezve különálló egységet alkotva mutatjuk be.

Sopornya és Patta hagyományos népi kultúrája a szomszédos nagyszombati és nyitrai régiók néprajzának jellegzetes vonásaiból merít és átmenetet képez a népi kultúra e két területe között. Az eltérések elsősorban a hagyományos népviselet egyes elemeiben mutatkoznak meg, amelyeket a színes hímzés és a vert csipke gazdagon díszít. A bábukon egy férfi és egy fiatalasszony nyári ünnepi viseletét mutatjuk be. A népi festett bútorok és az első szoba berendezése díszítésének módja a 19. század második és a 20. század első harmadában működő Salzmann-féle körbe tartozó mesterek keze nyomát tükrözi. Ezek közül kiállításra kerülnek itt a kelengyeládák, a sarokszekrény Szűz Mária szobrocskájával, hintaló és a fakeretbe helyezett, vallási témájú üvegre festett képek. Az enteriőr díszítésére előszeretettel használták a fajansztányérokat, -tálakat, szenteltvíztartót, amelyek az ismert nyugat-szlovákiai fazekasműhelyekben készültek. A kiállítás anyagát kiegészíti néhány 20. század elején Sopornyán készült tárgy, mégpedig egy női kendervászon ingváll, szőtt gyermekhordó lepedő, csipkeverő vánkos sopornyai vert csipkeszegélyekkel és egy 1945-ben készült, menyasszony és vőlegény ünnepi viseletét megörökítő esküvői fénykép nagyméretű reprodukciója.

Az egyik legdekoratívabb hagyományos szlovák népviselet a 20. század első felében a nagyszombati viselet volt, amelyet a galántai régióban Ábrahám, Geszt, Gány, Salgócska, Nemeskürt, Pusztakürt és Németgurab római katolikus lakossága hordott. A bábukon bemutatásra kerül egy középkorú asszony és egy fiatalember ünnepi viselete. Az öltözék egyes darabjainak jellegzetes ismérvei a drága gyári szövetek használata, tüllrátétek és a fémszálas, arany- vagy ezüstszínű kartonhímzés, amelyet esetenként tarka pamutszállal kivarrott hímzés egészít ki. A kelengyeláda Gányról származik és valószínűleg egy helyi asztalosműhelyben készült 1901-ben. A kendervászonból készült ágytakaró széles piros színű szálszámolásos keresztszemes hímzéssel díszített. Megvalósítója, a nemeskürti Danišovič Šándor, takács volt, aki maga szőtte meg a vásznat és a hímzést 1899–1900 telén varrta ki. Bemutatásra kerülnek itt még a fémszálas kartonhímzés elkészítéséhez szükséges geszti eszközök és minta a 20. század elejéről, egy fehérhímzéseket tartalmazó mintagyűjtemény Pusztafödémesről 1895-ből, és egy-egy páldi és geszti, fiatalasszony ünnepi viseletéhez tartozó főkötő, egy ábrahámi női ünnepi kiskabát és egy római katolikus imakönyv a 20. század elejéről. A vidék népi építészetét bemutató nagyméretű fotón két, Semptén, a 20. század elején épült lakóház utcai homlokzata látható, előtte pitvarajtó tejesköcsögökkel.

Németgurab evangélikus lakosságának népviselete a múzeum kutatási területén egy következő típust mutat be. A két női bábun egy fiatal és egy középkorú asszony ünnepi viselete van a 20. század 20–30-as éveiből. A férfi bábun ugyanebből a korból származó nyári ünnepi viseletet láthatunk. A népi hímzések használatának a viseleti darabokon itt nagy hagyománya volt. A motívumok kedvelt kompozícióit rajzoló asszonyok rajzolták elő és a helyi asszonyok, lányok varrták ki. A 20. század elején készült, gazdagon hímzett, monogramos fejkendőkön is ezeket a mintákat láthatjuk. Németgurabon és környékén az első szoba berendezéséből nem hiányozhatott a kelengyeláda, amelyből leginkább az ún. komáromi ládát vásárolták. A kiállított kelengyeláda is a híres komáromi asztalosműhelyek egyikében készült 1859-ben. A szoba berendezésének további reprezentatív darabja volt a festett ágy a kendervászon vánkos- és dunyhahuzatokkal, a tükör, valamint a dekoratív faszekrényes falióra. A falak díszítésére általános volt a festett keménycserép tányérok nagy csoportjának a használata. A textíliák gondozására a 20. század első felében használt vasalók közül bemutatjuk a tömör öntöttvasból, a vasból készült faszenes és a sárgarézből készült vasbetétes vasalókat.

A festett népi bútorok sajátos csoportját képviselik azoknak az asztalosműhelyeknek a termékei, amelyek a galántai régióban (Galántán, Vágsellyén és a környező községekben) működtek és az itt élő magyarok körében kedveltek voltak. Termékeik közül itt egy kisebb méretű, decens díszítésű kelengyeládát mutatunk be, amely a múzeum gyűjteményébe Vághosszúfaluból került és a 19. század második felében készült. A helyi iparosműhelyekben készítették a további kiállított bútordarabokat (asztal, székek, bölcső) és lakáskiegészítőket is. A hagyományos szobai enteriőr részei voltak a lakástextil és a ruhadarabok elhelyezésére szolgáló különböző típusú fogasok. A helyiség falán kapnak helyet a tükör a színes keménycserép tányérokkal, a vallási témájú képek (Utolsó vacsora, Sasvári emlék, Szentcsalád stb.), a hímzett falvédő és polcszegélyek, a farámába helyezett családi fényképek és az 1911–14-es évekből származó kép, emlék a katonasági évekre. Az asztalon petróleumlámpa, máriavölgyi szenteltvizes kiskorsó, borosüveg üvegpoharakkal, egy tálon hagyományos karácsonyi fonott kalács és imakönyv van. Ezeket egészítik ki a tárlóban elhelyezett olajosüveg, pálinkamérő üvegpoharak, befőttesüvegek és az üvegből készült légyfogó. A magyar paraszti enteriőrt bemutató kiállításon látható tárgyak Alsószeliből, Felsőszeliből, Vágtornócról, Vághosszúfaluból, Nádszegről, Galántáról, Diószegről, Negyedről, Taksonyból, Nemeskajalról, Vágsellyéről, Boldogfáról, Farkasdról, Deákiból, Zsigárdról, Kismácsédról, Vágáról és Vágkirályfáról kerültek a múzeum gyűjteményébe. A mátyusföldi magyarok népviselete a 20. század elején általánosan polgári jellegű volt. A ruházat egyes darabjai a városi típusú öltözködés mintájára különböző jó minőségű gyári szövetekből készültek, amelyeket csipkével, selyemszalagokkal, rojtokkal, zsinórozással, gombokkal, csatokkal és brossokkal díszítettek. Különösen értékesek az öltözék fontos kiegészítő darabjai: a hímzett főkötő, zsebkendő, jegykendő, kékfestőből készült fejkendők. Az ünnepi női viseletet bemutató bábun Alsószeliből a 20. század elejéről származó fekete színű ruházatot láthatunk, az ünnepi férfiviselet kismácsédi gyűjtés. A bölcsőben elhelyezett csecsemő öltözete a 20. század első évtizedeiből Galántáról és Vághosszúfaluból került a múzeum gyűjteményébe.

Az alföldi asztalosműhelyekben (Hódmezővásárhely, Tótkomlós, Magyarország) készült festett bútordarabok a múzeum néprajzi gyűjteményének gazdag kollekcióját alkotják. Ebből bemutatunk egy reprezentatív tálalószekrényt, egy 1825-ben készült sarokszekrényt, az 1878-as évszámmal ellátott kelengyeládát, falifogast 1881-ből, két festett széket a 20. század elejéről és egy 1826-os datálású ládikót, amely a családi iratok és más értékek megőrzésére szolgált. A hagyományos szobai enteriőrt az alföldi (Mezőtúr, Tószeg, Hódmezővásárhely, Szarvas, Tótkomlós) fazekasműhelyek termékei (festett feliratos tálak és tányérok, feliratos és datált vizeskorsók, pálinkásbutellák, bögrék, vázák, tárolófazekak, vizeskanta, tejesköcsögök stb.), keménycserép edények (kancsók és csészék), családi fényképek, fehér és színes hímzéssel díszített lakástextíliák (törülközők, terítők) gazdagon egészítik ki. A kiállításnak ebben a részében az 1920–30-as években készült tárgyakból láthatunk válogatást, kiegészítve további tárgyakkal, mint például festett varródoboz, citera, vagy az új menyecske viseletét kiegészítő főkötő rézből készült kontytűvel. Az alföldi szlovákok hagyományos ruházata polgári vonásokat mutat, amelynek a drága gyári szövetek, a brokát és a selyem ünnepi jelleget kölcsönöztek. A bábun fiatalasszony ünnepi viseletét láthatjuk a 20. század 30-as éveiből.

A kiállításon a háziipar keretén belül felhasznált nyersanyagokból készült szép tárgyakból is bemutatásra kerül egy kollekció. A fából készült és faragással díszített tárgyak között láthatunk szerelmi ajándékként 1928-ban Németgurabon és 1898-ban Alsószeliben készített egy-egy mángorlófát. Kiállításra kerül itt egy Deákiban gyűjtött 1928-as datálású mosófa és egy vajköpülő, egy-egy egy darab fából kivájt kismozsár Vágkirályfáról és Nemeskajalról 1881-es datálással és egy ábrahámi vajforma a 20. század elejéről. Látható még itt a szeredi Jozef Filadelfi, a népművészet mestere által az 1950-es években készített merőkanál és egy fűszertartó, amely a 20. század elején, Tótkomlóson készült és a múzeum gyűjteményébe Felsőszeliből került. A szalmából és vesszőből készült kosarak és tárolóedények népszerűek voltak ezen a vidéken. A 20. század első évtizedeiben használtak közül kiállításra kerül egy-egy vesszőkosár (komakosár Alsószeliből, kenyérkosár Galántáról), szalmából készült kiskosár Farkasdról, valamint nagyméretű tárolókosarak Sopornyáról és tarhonyás-, illetve tárolókosár Tótkomlósról.

Vidékünk falusi háztartásaiban általánosan használták a fazekasok termékeit, amelyek a múzeum gyűjteményében nagy számban fordulnak elő és a Kárpát-medence különböző területein működő fazekasműhelyekben készített használati kerámiát képviselik. Az első tárlóban bemutatásra kerülnek a nyugat-szlovákiai műhelyekben (Modor, Bazin, Sasvár, Máriavölgy) a 20. század első harmadában készült agyagedények (lakodalmas fazék, főző- és tárolóedények, ikerfazék, vizeskorsó, boroskancsó, tálak, liba és különböző formájú kalácsok sütőedényei). Külön tárlóban helyezkedik el az a válogatás, amely az e vidéken a 19. század második felében előállított fajanszedényeket (váza, fedeles fazék 1857-es datálással, bokályok, korsó, tányér, tálak) mutatja be. A következő tárlóban a bakabányai és a magasmarti fazekasműhelyek a 20. század első felében falvainkban használt termékei láthatóak. Köztük vannak a jellegzetes motívumokkal díszített tárolóedények, vizeskorsó, tejesköcsög, kuglófsütő forma, kis és nagy tál. Az észak-dunántúli (Tata, Csákvár, Magyarország) fazekasműhelyek 20. század elején készült termékei (lekváros- és főzőfazék, tejesköcsög, vizeskorsó, tányér) és a kelet-szlovákiai Pazdicson az 1950-es években készített tejesköcsögök és tárolóedények egy közös tárlóban kaptak helyet. A gömöri, kishonti és nógrádi fazekasok termékei a területünkre másodlagosan kerültek, mégpedig 1947-ben a galántai régióban letelepedett szlovákság hozta magával az Alföldről a helyi fazekasok termékeivel együtt. A gömöri, kishonti és nógrádi fazekasok termékeiből a következő tárlóban találunk egy-egy főző- és tárolófazekat, tálat, gyertyamártó edényt, lakodalmas fazekat. Az agyagedényeken kívül a 19. század végétől a háztartásokban elterjedt a keménycserép edények használata is. Ezekből is bemutatásra kerül egy-egy paraszti, illetve polgári környezetben használatos tárgygyűjtemény (tárolófazék, tejesköcsög, kisebb és nagyobb ásványvizes palack, bárány formájú sütőedény húsvéti kalács sütésére, fűszertartók és higiéniai készlet), amelyek morvaországi és ausztriai gyárakban készültek a 19. és a 20. század fordulóján.

Az egyes kiállított tárgyak restaurálására 1986-ban a pozsonyi Állami Restaurátor Műteremben, folyamatosan a múzeum konzervátorműhelyében, 2000–2007 között Adrián Giač, a nagyszombati Nyugat-szlovákiai Múzeum restaurátora felügyeletével Szépvölgyi Pál restaurátor által Nemeskajalon és František Šmigrovský szeredi restaurátor műhelyében került sor a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma anyagi támogatásával. A többi tárgy kiállításra való előkészítését, hasonlóan mint a kiállítás forgatókönyvének elkészítését és a műszaki kivitelezését is a múzeum munkatársai valósították meg.

Danter Izabella