A népi vallásosság közép-európai kontextusban – Etnológiai és folklorisztikai aspektusok

A huszadik „életévét” betöltő Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központja a Selye János Egyetemmel karöltve kétnapos konferenciát rendezett a népi vallásosság szerteágazó és mindig aktuális tematikájában. Maga a tanácskozás tulajdonképpen egy vándorkonferencia, amelynek előzményeit – Erdélyi Zsuzsannára emlékezve – az elmúlt években Balassagyarmaton és Szécsényben szervezték meg. A mostani (amelyet Juhász György, a Selye János Egyetem rektora nyitott meg), harmadik alkalommal a szervezők bővítették a kört azzal, hogy nemzetközivé tették az eseményt, ugyanis hat országból érkeztek előadók, többen – mint például Pozsony Ferenc Kolozsvárról, Marta Botiková Pozsonyból, Hana Dvořáková Brünnből vagy Michael Prosser-Schell Freiburgból – az Etnológiai Központ régi barátai. Mindez mutatja, hogy az intézmény mindig is törekedett a magyar nyelvterület tudományosságán túlnyúló regionális kapcsolatok kiépítésére és fenntartására. A tanácskozás ezzel együtt nem pusztán nemzetközi, hanem egyúttal többnyelvű is volt. A szinkrontolmácsolásnak köszönhetően a szlovák, német és a cseh szakma képviselői is anyanyelvükön adhattak elő, amivel mintegy mellékesen jól megragadhatóan érzékeltették Közép-Európa nyelvi sokszínűségét is.

Az első plenáris előadást Tatiana Bužeková (Pozsony) tartotta, amelyben számos jelentős antropológiai elmélet mentén összegezte a különbségeket olyan kulcsfogalmak között, mint amilyen a népi és hivatalos vallásosság, epizodikus és sematikus emlékezet, majd pedig a saját, szlovák népmesék belső logikájára irányuló, kutatásai kapcsán arról beszélt, miként értelmezi a populáris kultúra a szerencsétlenségek és balesetek okait, illetve hogy miként próbálja őket kezelni a saját autentikus módján. Mindez jól érzékeltette azt a mindenkori társadalmi és kulturális dinamikát, amely meghatározza a hívők transzcendenshez való viszonyát, illetve a populáris kultúra önálló mivolta és működése is kihangsúlyozásra került. A másik plenáris előadó, Povedák István (Szeged) a neonacionalizmus vallási aspektusainak magyarországi kutatására felfűzve vetett fel jó néhány kulcsfontosságú elvi kérdést. Főként arról volt itt szó, hogy miként is értelmezhetők a nemzeti identitást különböző vallási (keresztény, neopogány stb.) elképzelésekkel fuzionáló kortárs és huszadik századi törekvések. Egyúttal az is szóba került – az előadást követő vita során pedig éppen ehhez szóltak többen hozzá –, hogy mit tegyen a kutató, amikor saját racionális és „földhözragadt” meggyőződésével alapvetően ellenkezik az, amit az adatközlők vallanak. Érdekes módon Povedák és a hozzászólók is csak egy-egy lehetséges gondolatszálat vetettek fel erről, jelezve, hogy a néprajzi/antropológiai terepmunka rendkívül összetett, kifinomult és emberközeli módon működik, ahol aligha lehet sematikus módszertani elvekben megoldani a terepmunka által támasztott gyakran igen szituatív problémákat az adatközlőinkkel szemben.

Az első szekció előadásai közül három a vallási élet tárgyi megjelenéséről szólt, sokatmondóan rámutatva arra a körülményre, hogy a (populáris) vallásosság mennyire sok szálon kötődik az adott idő- és térbeli kontextus társadalmi totalitásához. Pozsony Ferenc (Kolozsvár) számos konkrét példán keresztül beszélt a szakrális kisemlékek felhasználhatóságának rendkívüli gazdagságáról, néhány román vonatkozású példával színesítve az elmondottakat. Gecse Annabella (Szolnok) Velkenye plébániának csaknem száz évvel ezelőtti létrehozásának történetén keresztül a helyi közösség önmeghatározásáról is beszélt, hangsúlyozva, hogy a vallási élet több mint puszta vallásgyakorlás. Marta Botiková (Pozsony) előadása lényegében ugyanerről szólt azzal a különbséggel, hogy az Alföldet a 18. és a 19. században benépesítő különböző szlovák közösségekről beszélt. Negyedik előadóként Limbacher Gábor (Szécsény) kissé kilógott a sorból, ő a kör mint szimbólum megjelenését ismertette formális szempontok szerint különböző építészettörténeti példák segítségével, világtörténelmi kitekintéssel.

A második szekcióból már nem hiányoztak a régebbi korok jelenségeinek történeti néprajzi vizsgálatai sem. Bárth Dániel (Budapest) a 18. századi vallásos amulettek terjedésének és elterjedtségének különféle regionális összefüggéseit boncolgatta, rámutatva így arra a kapcsolathálóra, amely mindenkor meghatározta a kulturális jelenségek terjedését, és gyakran nem ismert nyelvi és etnikai határokat. Silling Istvánnak (Kupuszina) köszönhetően tárgyi néprajzi témát is hallhattak a résztvevők: vajdasági templombelsők különböző szakrális és profán textíliákkal (szőttes, kilim, oltárterítő stb.) való díszítéséről, azok használatának törvényszerűségeiről volt szó. Végül egy szintetizáló összefoglalás is színesítette a konferenciát: Mária Žiláková (Budapest) a rendelkezésünkre álló kutatások alapján a dunántúli szlovák közösségek népi vallásosságának jellegzetességeit foglalta össze, kitérve egyes jelenségek területi elterjedésére.

Mivel a konferencia egyben az Etnológiai Központ húszéves évfordulójához is kapcsolódott, az első nap zárásaként Liszka József foglalta össze az elmúlt két évtizedet, annak gyümölcseit, betekintést nyújtva munkájuk eredményeiről, értve ez alatt a különféle adattárakat, a Központ könyvtárát, valamint a több tucatnyi kötetüket a szlovákiai magyarok néprajzának számos aspektusáról.

A második napot Michael Prosser-Schell (Freiburg) nyitotta, aki a Magyarországról elvándorolt/kitelepített németek ausztriai és németországi búcsújárási szokásairól adott áttekintést, nem elfeledve a történeti változások dinamikáját sem. Hana Dvořáková (Brünn) a második világháború traumatikus eseményeinek népi vallásosságra gyakorolt hatásáról mutatott be példákat. Mindkét előadás fontos tanulságokkal szolgált arra, hogy egy közösség vallási kultúrája miként alakul át, formálódik újjá földcsuszamlásszerű történelmi fordulópontokat követően. Újabb tematikai váltás következett, amelyet követően Klamár Zoltán (Vác) és Lengyel Ágnes (Balassagyarmat) előadásai remekül kiegészítették egymást. Előbbi kutató a Galga-mente zarándoklatairól adott számot. A hosszabb ideje végzett terepmunkának köszönhetően jó belátást kaphattunk a zarándokok belső világára, különös tekintettel a térben való mozgásra és a szerveződésre. Lengyel már csak egy eseményre összpontosított: a pásztói könnyező Mária-szobrokra, amelynek kultusza egészen friss, és folyamatosan alakul. Ebben az esetben, valamint a szekciót követő vitában is ismét felmerült a Povedák-előadás során már érintett kérdés: hogyan viszonyuljon etikusan a kutató és a külvilág a bizonyos szempontból „irracionális” vallási jelenségekhez.

Az utolsó szekciót Verebélyi Kincső (Budapest) nyitotta meg, aki a paraszti lakóházbelsők szimbolikus világának értelmezési lehetőségeiről adott elő. Gyakorlatilag az értelmezési módszertan volt az előadás szervezőelve, hiszen Verebélyi kétségbe vonta, hogy a ház egy átfogó jelképes egységként megközelíthető, mivel szerinte sokkal fontosabb, hogy miként szerveződött meg a házak jelképes világa, hiszen minden egyes összetevő egy hosszú, sajátos történettel bír. Ezt követően Voigt Vilmos (Budapest) egy nemrég megjelent, történeti anyagot feldolgozó magyar folklorisztikai kötetet mutatott be[1]. Az utolsó három előadást a szakrális kisemlékek tematikája kötötte össze. Két fiatal kutató, Psenák Emese (Szeged) és Turcsányi Dániel (Sárospatak) Párkány környékén, illetve a Felső-Bodrogközben végzett munkájukról adott kimerítő áttekintést, míg L. Juhász Ilona (Komárom) az alsóbodoki Esterházy János keresztút helyi, a napi politikától sem mentes jelenségét elemezte.

Látható, hogy összességében jó hangulatú, igencsak változatos és tartalmas konferenciát tudhattak maguk mögött a résztvevők. Az eddig még publikációvá nem formált előadások közül jó néhányat várhatóan az Etnológiai Központ soron következő 2018-as Évkönyvében olvashatunk majd nyomtatásban.