Gondolatok napjaink folklorisztikai kutatásainak időszerű kérdéseiről – Szlovák kutatások nemzetközi kontextusban

Bevezetés: folklorisztika és etnológia

Jelen írásom célja közreadni néhány gondolatot a kortárs szlovák folklorisztikai kutatások helyzetéről. Folklorisztika alatt olyan tudományágat értek, amelynek tárgya a hagyományos népi kultúra és korunk mindennapi kultúrája művészi (szöveges, zenei, tánc és dramatikus) jelenségeinek vizsgálata. Jelentős mértékben leegyszerűsített meghatározás ez, amelyet gyakorlati okokból használok munkadefinícióként ezen dolgozat céljaira. Ez az értekezés kapcsolódik egy, az etnológiai és folklorisztikai kutatások jelenkori tendenciáiról szóló korábbi dolgozatomhoz (Kiliánová 2016), annak egyes gondolatait fejti ki részletesebben.

Nem célom részletes vitát nyitni a „folklorisztika” terminusról, bár a szakmai véleménycsere erről a kérdésről már néhány évtizedes múltra tekint vissza mind a nemzeti (Profantová 2000), mind a nemzetközi akadémiai fórumokon (Bendix 1998; Kirschenblatt–Gimblett 1998; Oring 1998; Ivey 2011). Szlovák viszonylatban a kifejezés tartalmával Zuzana Panczová foglalkozott részletesebben, vizsgálva használatának hazai és nemzetközi kontextusát, illetve a tudományág más, alternatív megnevezései bevezetésére irányuló törekvéseket (Panczová 2017, 49 an.). Jómagam egy előző dolgozatomban (Kiliánová 2006) a folklorisztikát, pontosabban a szövegfolklorisztikát az etnológia részeként írtam le. Véleményem e tekintetben alig változott. Ma is olyan szubdiszciplínának tekintem a szövegfolklorisztikát, amely Szlovákiában mindenekelőtt, bár nem kizárólagosan, az etnológiával, s tágabb értelemben a kulturális és szociális antropológiával mutat átfedést. Ezt tükrözi az intézményi beágyazódása is: folklorisztikai kutatások zajlanak a Szlovák Tudományos Akadémia Etnológiai Intézetében (szöveg- és zenei folklorisztika egyaránt),[1] de jelen van a folklorisztika egyebek között a Comenius Egyetem Bölcsészkara Etnológiai és Muzeológiai Tanszéke,[2] a Konstantin Filozófus Egyetem Bölcsészkara Etnológiai és Folklorisztikai Tanszéke,[3] a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Bölcsészkara Társadalmi Tanulmányok és Etnológia Tanszéke[4] munkatársainak pedagógiai és tudományos munkásságában is.

Szlovák viszonylatban nem véletlenül említem, hogy a (szöveg)folklorisztika hosszú távon az etnológia keretein belül fejlődött. Ez a tény ugyanis hatással volt és van a bizonyos elméleti és módszertani irányzatokhoz kapcsolódó kutatási témák és módszerek megválasztására. Dolgozatom első részében arról szeretném röviden elmondani a véleményemet, hogyan jellemezhető a kortárs szlovákiai etnológia, melyek a kutatási céljai, valamint módszertani irányultságának tendenciái. A második részben a (szöveg)folklór jelenlegi szlovákiai kutatását veszem górcső alá. Kísérletet teszek annak megfogalmazására, hogy melyek a folklorisztikai kutatások aktuális kérdései, milyen tudományos elképzelésekre és területekre összpontosul a kutatók figyelme.

A kortárs szlovák etnológia és célkitűzései

 A szlovák etnológia a néprajzból nőtt ki, amely tudományágként a (saját) nemzet, pontosabban a nép mint a nemzet része kultúráját vizsgálja.[5] A néprajz 20. századi fejlődése Szlovákiában hasonló volt, mint a szomszédos közép-európai országokban, ahol ez a diszciplína (Volkskunde, národopis, ludoznawstvo stb.) a 19. század néplélekről alkotott romantikus elképzeléseinek a hatására (Johann Gottfried Herder) figyelmét a saját országa/nemzete népi kultúrájára fordította (pontosabban arra, amit a kutatók népi kultúrának véltek), esetleg más európai nemzetek népi kultúrájával hasonlította össze (Vermeulen 1995; Hann–Sárkány–Skalník 2005, 4–9). Nem kívánok a már mintegy két-három évtizede vitatott kérdéssel foglalkozni, hogy Szlovákiában, illetve Közép-Európában támaszkodik-e az etnológia a néprajzra, s ha igen, mennyire. Erről önálló tanulmányban fejtettem ki a véleményemet (Kiliánová 2012). Meg kell viszont említeni, hogy az etnológia az ötvenes évek végétől, a hatvanas évek elejétől Európában és Szlovákiában is számos változáson ment keresztül, mind a kutatási témák, mind a kutatási módszerek tekintetében. Ezek közül fontosnak tartom a kulturális és a szociális antropológiához való közeledést, a társadalomtudományos diskurzusokból merített inspirációt, valamint a posztmodern megközelítés szellemében az egyes tudományágak határainak átlépését. A földrészünkön hosszú múltra visszatekintő európai etnológiának a kb. a második világháború után született és fejlődésnek indult kulturális és szociális antropológiához való közeledése ennek a posztmodern hozzáállásnak az egyik iránya (Frykman 2012). Végül is mára, amikor több kutató már nemcsak az interdiszciplinaritást, hanem egyenesen a transzdiszciplinaritást szorgalmazza (Fairclough 2005), a tudományágak megnevezéséről és a határaik pontos kijelöléséről folytatott késhegyre menő viták jelentősége némileg csökkent. Fontosabb ennél a konkrét időben és országban zajló etnológiai kutatások irányvonalát megvizsgálni. Nem kétséges, hogy Szlovákiában (és nem csak itt) az etnológia az utóbbi két évtizedben az ember s annak kulturális és társadalmi tevékenysége komplex kutatása felé mozdult el. Röviddel az akkori Csehszlovákiában lezajlott 1989. évi kulcsfontosságú politikai és társadalmi változásokat követően Milan Leščák (1991) már felvázolt egy ilyen lehetséges fejlődési irányvonalat. Ezért elegendő lesz, ha tömören, tézisszerűen foglalom össze, mit értek etnológia alatt:

1. Az etnológia a humán- és társadalomtudományok határán elhelyezkedő diszciplína, amelynek képviselői továbbra is elsősorban (bár nem kizárólag) saját országuk területén folytatnak kutatásokat. Ezek tárgya a teljes modern társadalom, tehát nem csupán a többségi társadalom, hanem a különbözőképpen definiált kisebbségi csoportok is (etnikai, vallási, nyelvi, nemi és egyéb kisebbségek). A kutatások a társadalmi viszonyokra, az életmódra és a kulturális hagyományokra fókuszálnak. Az etnológusok a globális, regionális és lokális kulturális és társadalmi jelenségek és folyamatok konkrét formáit vizsgálják. Niedermüller Péterrel értek egyet, aki találóan jegyezte meg, hogy „az európai etnológia […] a (késő)modern társadalmak kulturális konstrukcióira figyel […], és a lokális világok szociokulturális logikájára” (Niedermüller 2002, 293, kiemelés a szerzőtől).
2. Az etnológiában a kutatás elsődleges objektumai általában a territoriális (helyi, regionális stb.) vagy társadalmi (etnikai, vallási, nemi, nyelvi stb.) kategóriák alapján meghatározott csoportok. De az egyes vizsgálatok az egyéneknek mint a kutatott folyamatok szereplőinek a szintjére, az egyéni stratégiák feltárására is fókuszálhatnak. A témák és célok függvényében folyhat a kutatás mikro-, mezzo- vagy makrotársadalmi szinten.
3. Szlovákiában, ahogy más európai országokban is, továbbra is tárgya az etnológiai kutatásnak a kulturális hagyomány, a hagyományos népi kultúra és annak múltbeli változásai, jelenlegi formái, valamint a hozzá kapcsolódó múltbéli és jelenkori tevékenységek.
4. Az etnológia fő kutatási módszere a kvalitatív kutatás, elsősorban az etnográfiai terepkutatás, az interjú és a megfigyelés – ezek a tudományos információk primer forrásai. A módszerek skálája azonban az utóbbi évtizedekben jelentősen bővült. A kutatás témájának, a konkrét projektum elméleti keretének, a kutatás céljainak függvényében (alapkutatás vagy alkalmazott kutatás) a kutatók a különböző participatív eszközöket is alkalmazhatják (a vizsgált társadalmi csoport tagja mint a kutató partnere), de nyúlhatnak az audiovizuális eszközökhöz stb. is. Az empirikus adatok gyűjtéséhez kvantitatív módszereket is használnak (kérdőív, kvantitatív felmérés reprezentatív mintán stb.) Az etnológusok modern társadalmakat vizsgálnak, ahol az írás és más technikai eszközök segítségével zajló kommunikáció, napjainkban különösen a digitális technológiák kommunikációs eszközként való használata, fontos volt és fontos is maradt. A terepkutatás során gyűjtött empirikus adatokat a kutatók ezért levéltári kutatások adataival egészítik ki, vizsgálják a különböző írásos és ikonográfiai forrásokat. Már két évtizede rendkívül fontos a világháló és egyéb digitális források szerepe, amelyeket a mai társadalom embere, a tudósokat is beleértve, bőven kiaknáz és megoszt másokkal is.[6]
5. A kortárs etnológiában a kutatás során fontos a kutató önreflexiója, azaz az önmegfigyelés és önértékelés. Az önreflexió az etnográfiai terepmunka és a válaszadókkal való interakciók során használatos. Terepmunka közben a kutató etikai okokból alkalmazza az önmegfigyelést: tudatosítja a válaszadókkal szembeni felelősségét, magánszférájuk és integritásuk védelmének szükségességét. Tudatosítja, hogy kerülnie kell az olyan viselkedést, amelynek nemkívánatos következményei lehetnek a vizsgált környezetben és csoportban. Ezért folyamatosan ügyel a terepen önmaga viselkedésére. Másrészt az önreflexió része a teljes megismerési folyamatnak. A kutató tudatában van, hogy személyes kvalitásai, a szociális kategóriák, amelyekbe önmagát sorolja, saját ideológiai, világnézeti, tudományos és egyéb nézetei (bizonyos mértékig) befolyásolják a tudományos tevékenységét akkor is, ha megtartja a sztenderd módszertani eljárásokat. Ez nem új kérdés a tudományban. A tudományos megismerés objektivitásának és szubjektivitásának kérdése régóta vitatott, kiválóan írt erről már a múlt század elején Max Weber is (Weber 1904). A szociális és kulturális antropológiában a reflexivitás és etika kérdésére a 20. század hatvanas-hetvenes éveitől összpontosult kiemelt figyelem, a viták a 90-es években lángoltak fel ismételten (Scheper-Hughes), s azóta sem csendesedtek el (Caplan 2003).
6. Az etnológia a jelenkutatásra összpontosít. Amennyiben a múlttal foglalkozik, ritkán megy az időben két-három évtizednél korábbra, ami az európai országok viszonylatában azt jelenti, hogy ritkán megy vissza az európai társadalmak modernizációs folyamatainak kezdetét megelőző korszakokig.

Napjaink szlovák folklorisztikai kutatásai

Fordítsuk most figyelmünket a dolgozat következő témájára: a jelenkori folklorisztikai kutatásokra. A hagyományra és napjaink kutatásaira is tekintettel a szlovákiai (szöveg)folklorisztikát továbbra is az etnológia, illetve a szociális és kulturális antropológia közvetlen közelében fejlődő diszciplínának tekintem. A folklorisztikára alapjában véve ugyanazok a jellemzők érvényesek, amelyeket az etnológia vonatkozásában az 1–6. pontban felsoroltam. A folklorisztika figyelme Szlovákiában elsősorban a hagyományos népi kultúra és a jelenkori mindennapi kultúra művészi megnyilatkozásaira összpontosul az ország területén, illetve az országhatáron túl élő szlovák kisebbségi közösségek körében. Amint azt az alábbiakban majd bemutatom, gyakran vizsgál bizonyos kulturális jelenségeket kis létszámú szociális csoportokban.[7] A kutatás fontos részét képezik a hagyományos kultúrához kapcsolódó folklórjelenségek régebbi formái, amelyekre ma a kulturális hagyomány részeként tekintünk. A kutatás fő módszere továbbra is a terepmunka, a folklórjelenségek gyűjtése, de használatosak különböző történeti, levéltári módszerek, illetve a digitális technológiákat alkalmazó módszerek is. S végül a folklorisztikában is fontos a kutatók önreflexiója, a kutatási etika.

Melyek a folklorisztika időszerű kérdései, milyen elgondolásokra irányul ma a figyelem? Több vita – elsősorban a 20. század kilencvenes éveiben zajlott vitákra gondolok – foglalkozott a következő kérdésekkel: Van-e értelme a folklór megnevezés használatának, s ha nincs, mivel helyettesítendő? Mi a kutatás tárgya a 21. században? Melyek a folklorisztika leggyakoribb kutatási kérdései s kutatási koncepciói?

Az első kérdés kapcsán emlékeztetnék arra a véleménycserére, amely a Journal of American Folklore 1998-as évfolyamának lapjain zajlott, vagy a Zuzana Profantová (2000) szerkesztette tanulmánygyűjteményben és egyebütt kapott hangot. Akkoriban több kutató (Kirscheblatt–Gimblett 1998; Bendix 1998; Leščák 2002) úgy nyilatkozott, hogy el kívánja hagyni a folklór kifejezés használatát. Jómagam az előző dolgozatomban (Kiliánová 2006) ahhoz a véleményhez csatlakoztam, hogy folklór alatt a hagyományos kultúrához kötődő szöveges, tánc-, zenei és egyéb művészi jelenségeket kellene érteni. Továbbra is úgy gondolom, hogy ahogy az etnológiában népi kultúra helyett a bizonyos történelmi időszakhoz köthető hagyományos kultúrával kezdtünk foglalkozni, a folklórra is tekinthetünk úgy, mint egy meghatározott történelmi időszakhoz kötődő kulturális jelenségek csoportjára, amely Közép-Európában többé-kevésbé már a múlté. A folklórhoz sorolt ének-, zenei, tánc-, drámai, képzőművészeti megnyilvánulásokat például az UNESCO programjai alapján szellemi örökségként kezdték jelölni, s ez a fogalom a szakterminológiában is helyet kapott (Craith 2008). A fentebb ismertetett vélemények ellenére a folklór mint fogalom továbbra is használatos, és fenntartását a szakírók is szorgalmazzák (Ivey 2011). Mi több, olyan új kutatási területeken is meghonosodott, mint a tömeges szöveges (és képi) folklóralkotások a világhálón, melyeket elektronikus folklór, e-folklor, Internet folklor nevekkel illetnek.[8] A közbeszédben is gyakori a használata, még szélesebb jelentéssel, mint az akadémiai közegben (Krekovičová 2005, 83–100). Leszögezhetjük tehát, hogy a folklór terminus továbbra is a folklorisztikai kutatás tárgyának általános megnevezése.

Melyek a kortárs szlovákiai folklorisztika trendjei az európai és tengerentúli tudomány kontextusában? A Slovenský národopis/Slovak Ethnology a „What’s up folklore? Role of folklore in the contemporary world” témájának szentelt különszámában Eva Krekovičová (2014, 158–161) több, a 20. század közepétől megfigyelhető változásra hívta fel a figyelmet. Elsősorban az interdiszciplináris szemlélet, illetve általában a humán- és társadalomtudományok aktuális diskurzusai irányából érkező impulzusok hatására bővült az elméleti megközelítések és koncepciók regisztere. Új megközelítési módokat igényelt a kutatás tárgya, tehát maga a folklór is, hiszen megváltozott a formája, funkciója, megváltoztak azok a kommunikációs helyzetek, amelyek közepette a folklór a modern társadalomban létezett és létezik. Az elméleti megközelítések bővülésére hatással volt a humán- és társadalomtudományi diskurzus változása is, amely a „nagy” elméletektől[9] a „szerény” elméletek irányába való elmozdulás formájában jelentkezett (Noyes, 2008). Eva Krekovičová a folklorisztikai kutatások két alapvető irányát emelte ki: 1. a jelenkori nem professzionális művészi jelenségek, 2. a hagyományos népi kultúrához kapcsolódó folklór összefoglalása, vagyis a kulturális örökség vizsgálata (Krekovičová 2014, 158–159). Ha áttekintjük a szöveges és egyéb folklórjelenségek kutatóinak nézőpontjait, több kutatási irányvonalat tudunk azonosítani. A kutatók ezeket egyrészt mint bizonyos szociális csoportokhoz vagy egyénekhez köthető kulturális jelenségeket vizsgálják. Szerintem továbbra is érvényes Dorothy Noyes megállapítása, miszerint a folklorisztika (angolban folklore studies) végső soron a szociokulturális különbségeket vizsgálja, tehát azt, hogy mikor és milyen körülmények közepette kezdik a társadalmak a társadalmi szereplőket kulturális jegyeik alapján megkülönböztetni (Noyes 2005, 3). Ez a megközelítés olyan eszmékhez kötődik, amelyek nemcsak a folklorisztikai, de az etnológiai, antropológiai és egyéb kutatásokat is meghatározzák: ezek a kultúra mint jelrendszer[10] és a kultúra mint identitás elmélete. Ha kutatásunk középpontjában a szociokulturális különbségek állnak, akkor tulajdonképpen a kulturális jelenségeket figyeljük a „mi és mások”, „saját és más/idegen” szemszögéből, vagyis a szociális státus, etnikai származás, vallás, nem, kor, foglalkozás szerint, ideológiai, műveltségi vagy egyéb hovatartozás alapján vagy életmód szerint megkülönböztetett csoportok szemszögéből (Noyes 2005, 4). A kutatási kérdések ezután azokra a jel- és szimbolikus kódokra irányulnak, amelyek alapján a csoportok és az egyének megkülönböztetik magukat. Ugyancsak kutatás tárgyai a folyamatok, amelyek során a kódok keletkeznek, illetve az, hogy a csoportok és egyének ezeket hogyan fogadják (vagy utasítják) el, s hogyan adják tovább (vagy éppen nem adják tovább). Más szóval, vizsgáljuk a jelenség folyamatát és tartalmát is – mi is ez, miből lesz jel és kód. Az ilyen megközelítésre példa a valamely csoportról vagy jelenségről kialakult sztereotípiák vizsgálata olyan műfajok, mint a vicc (pl. Krekovičová 2015), a kortárs hiedelemtörténetek (pl. Ditmarová 2014) vagy az összeesküvés-elméletek (Panczová 2017) narratívái alapján, de ide sorolható a folklór azonosulási folyamatokban játszott szerepének kutatása is (Hlôšková 2002; Vanovičová 2014). Másodsorban továbbá is aktuális kutatási irány a folklórjelenségek előadása (performansz), mint egy adott csoporton belüli kulturális és társadalmi kommunikáció bizonyos formája. A kutatásnak ez a vonulata a szlovákiai folklorisztikában egyáltalán nem számít újdonságnak, a viták róla már a hatvanas és hetvenes évek fordulóján zajlottak, az inspirációt újfent a francia strukturalizmus és a brit antropológus Edmund Leach[11] munkássága szolgáltatta. E kutatási irányzatnak kiváló összefoglalását adta Milan Leščák (2002). Három évvel később az Eva Krekovičová, Tatiana Bužeková és Zuzana Panczová (2005) szerzőhármas tért vissza a kérdésre; ők egyébként a folklór/társadalmi kommunikáció kérdései mellett új kutatási területeket is nyitottak, főleg az elektronikus folklór irányában. A folklórnak a kommunikáció koncepciója felőli megközelítése lehetővé teszi a kollektív emlékezet és a transzmisszió csatornáinak vizsgálatát a múltban és a jelenben. Ez további kutatási kérdéseket generál, mint pl. azt, hogy milyenek a vizsgált folklórjelenség formái, funkciói, jelentései az adott időszakban. A kutató figyelhet a kulturális jelenség időbeli változásaira/átalakulásaira a különböző társadalmi folyamatok (politikai, gazdasági, technikai, civilizációs változások stb.) függvényében.

Harmadrészt, nem függetlenül az emlékezet, identitás koncepciójától, a folkloristák kutatásaiban megjelent a reprezentációelmélet is (Sperber 1993; Hall 1997). Megkezdődött például az elbeszélések mint olyan szóbeli közlések vizsgálata, amelyek nem csupán a társadalmi valóságról alkotott elképzeléseket továbbítják, de az egyén vagy a vizsgált társadalmi csoport számára képviselt jelentéseket is. A kutatás következő lépése a társadalmi valóság konstruálása folyamatainak vizsgálata egy-egy csoport szemszögéből, nemcsak belülről, hanem kívülről, azaz a mások, az idegenek szemével nézve is (pl. Kiliánová 2013). Amennyiben a szlovák folklorisztikában fellelhető elméleti és módszertani megközelítéseket tekintjük át, nem feledkezhetünk meg a kognitív antropológia és religionisztika területéről érkezett impulzusokról sem, amelyek például a természetfölöttire vonatkozó elképzelések, a hiedelemmondák (memoratok) és egyéb narratív műfajok vizsgálatakor használatosak (Bužeková 2009; Bahna 2012).

Negyedszer, szlovák viszonylatban mind a folklorisztikai, mind az etnológiai kutatásokban önálló fejezetet képeznek az oral historyra épülő vizsgálatok, amikor is az interjúk szövege a múlt megismerésének primer forrása, pontosabban a múlt képeinek a forrása. Ezek a képek az egyének és csoportok történelmi (kollektív) emlékezetének részei. Tájékoztatnak nemcsak a múltról, hanem a múltról alkotott elképzelésekről is (a múlt képei), amelyek a csoport történelmének konstrukciós elemeivé, illetve a csoport/kollektív identitás konstruálásának egyik elemévé válhatnak (Hlôšková 2008; Profantová 2015).

Ötödrészt, a szlovák folklorisztika nem téveszti szem elől, hogy a kutatásnak ugyanolyan fontos célja a hagyományos folklór műfajainak és témáinak vizsgálata, elemzése, átalakulásuk követése. A kutatók foglalkoznak az egyes műfajok poétikájával, szerkezetével, formájával és funkcióival, figyelik az egyes tematikus típusok és motívumok elterjedését Szlovákiában és nemzetközi kontextusban stb. (nemrégiben pl. Droppová–Krekovičová 2010 és mások).

Befejezés

A szöveges folklórral foglalkozó kortárs szlovák folkloristák kutatásai mind a témák, mind az alkalmazott elmélet és módszertan, illetve a kutatási irányok szempontjából rendkívül sokrétűek. Fentebb ezeket öt csoportba soroltam, de hangsúlyozom, hogy ez csak egy segédkategorizáció. Az egyes szerzők az itt példaként bemutatott munkáikban gyakran több irányzatot egyesítenek, s az elemzéseikhez kortárs és régebbi, történelmi forrásokat is használnak. S nem utolsósorban, mivel figyelmük művészi jelenségekre irányul, tudományos munkájuk során vizsgálják ezek esztétikai funkcióit, formáit, alkotóik és hordozóik kreativitását, a folklór alkotóképességét és értékét a modern kor embere számára.

(Sándor Eleonóra fordítása)

Irodalom

Ambrózová, Jana (2018): Aplikácia digitálnych technológii vo výskume tradičnej inštrumentálnej hudby na Slovensku. Slovenský národopis 66, 29–55. p.

Bahna, Vladimír: Kognitívne aspekty rozprávaní o stretnutiach s nadprirodzenými činiteľmi. Dizertačná práca. Školiteľka Mgr. Tatiana Podolinská PhD., Bratislava.

Barthes, Roland (1967): Nulový stupeň rukopisu: Základy semiológie. Praha: Československý spisovatel.

Ben Amos, Dan (1971): Toward a Definition of Folklore in Context. Journal of American Foklore 84, 3–15. p.

Bendix, Regina (1998): Of Names. Profesional Identities and Disciplinary Future. Journal of American Folklore 111, No. 441, 235–246. p.

Benža, Mojmír (1995): Národopis. In Encyklopédia ľudovej kultúry Slovenska, diel I., 396. p.

Bogatyrjov, Piotr Grygorievič (1935): Funkčno-štrukturálna metóda a iné metódy etnografie a folkloristiky. Slovenské pohľady 51, 550–558. p.

Bužeková, Tatiana (2009): Nepriateľ z vnútra: nadprirodzená hrozba v ľudskej spoločnosti. Bratislava: Veda.

Caplan, Pat ed. (2003): The Ethics of Anthropology. Debates and dilemmas. London and New York: Routledge.

Craith, Máiréad Nic (2008): Intangible Cultural Heritages: The Challenge for Europe. Anthropological Journal of European Cultures 12, 54–73. p.

Ditmarová, Lucia (2014): Súčasné povesti a fámy ako text v kontexte. Teoreticko-metodologické prístupy k štúdiu dvoch naratívnych žánrov. Etnologické rozpravy XXI, 109–130. p.

Domokos, Mariann (2014): Towards Methodological Issues in Electronic Folklore. Slovenský národopis/ Slovak Ethnology 62, 283–295. p.

Fairclough, Norman (2005): Critical discourse analysis in trans-disciplinary research on social change: transition, re-scaling, poverty and social inclusion. Lodz Papers in Pragmatics 1, 37–58. p.

Frykman, Jonas (2012): A Tale of Two Disciplines: European Ethnology and the Anthropology of Europe. In A Companion to the Anthropology of Europe. Ullrich Kockel, Máiréad Nic Craith and Jonas Frykman eds. Chichester:Wiley: Blackwell, 572–589. p.

Geertz, Clifford (1973): Interpretation of Cultures. New York: Basic Books.

Hann, Chris–Sárkány, Mihály–Skalník, Peter (2005): Introduction: Continuities and Contrasts in an Essentially Contested Field. In Studying Peoples in the People’s Democracies.Socialist Era Anthropology in East-Central Europe. Chris Hann, Mihály Sárkány and Peter Skalník eds. Halle Studies in the Anthropology of Eurasia 8, Münster: Lit Verlag, 1–20. p.

Hlôšková, Hana (2002): Ústna história vo vytváraní historickej pamäti. Kto, prečo, ako na Slovensku – doteraz a v budúcnosti. Slovenský národopis 50, 353–363. p.

Hlôšková, Hana (2008): Individuálna a kolektívna historická pamäť – vybrané folkloristické aspekty. Bratislava: Univerzita Komenského.

Hlôšková, Hana (2018): Andrej Melicherčík – osobnosť v dobe, doba v osobnosti (na príklade jednej bádateľskej témy). Slovenský národopis 66, 140–155. p.

Ivey, Bill (2011): Values and Value in Folklore. Journal of American Folklore 124, 6–18. p.

Kiliánová, Gabriela (2006): Tendencie súčasného výskumu v etnológii. (So zvláštnym zreteľom na výskum folklóru). In Od lidové písně k evropské etnologii. Jana Pospíšilová, Jana Nosková eds. Brno: Etnologický ústav AV ČR, 183–187. p.

Kiliánová, Gabriela (2012): Mitteleuropean Ethnology in Transition. In A Companion to the Anthropology of Europe. Ullrich Kockel, Máiréad Nic Craith and Jonas Frykman eds. Chichester: Wiley: Blackwell, 103–121. p.

Kiliánová, Gabriela (2013): Tod und Tödin in Medzev. Interferenzen der kulturellen Repräsentation in einem mehrsprachigen Kommunikationsraum. In Wellenschläge. Kulturelle Interferenzen im östlichen Mitteleuropa des langen 20. Jahrhunderts. Ute Raßloff ed. Stuttgart: Franz Steiner Verlag, 183–222. p.

Kiliánová, Gabriela–Zajonc, Juraj (2016): 70 rokov Ústavu etnológie Slovenskej akadémie vied: kontinuity a diskontinuity bádania a jednej inštitúcie. Bratislava: Veda, Ústav etnológie SAV.

Kirschenblatt-Gimblett, Barbara (1998): Folklore’s Crisis. Journal of American Folklore 111, 281–327. p.

Krekovičová, Eva (2005): Mentálne obrazy, stereotypy a mýty vo folklóre a politike. Bratislava: Eterna Press.

Krekovičová, Eva (2014): Editorial. Slovenský národopis / Slovak Ethnology 62, 158–162. p.

Krekovičová, Eva (2015): Komická figúrka Róma na Slovensku v premenách času: na príklade anekdot a karikatúr. In Čierno-biele svety : Rómovia v majoritnej spoločnosti na Slovensku. Tatiana Podolinská a Tomáš Hrustič eds. Bratislava: Ústav etnológie SAV, Veda, 398–416. p.

Krekovičová, Eva–Bužeková, Tatiana–Panczová, Zuzana (2005): Folklór a komunikácia v procesoch globalizácie. Bratislava: Slovak Academic Press.

Leščák, Milan (1991): Horizonty súčasného slovenského národopisu (od etnológie cez etnografiu, ľudovedu, národopis k etnológii). Múzeum 36, 1–5. p.

Leščák, Milan (1995): Folkloristika. In Encyklopédia ľudovej kultúry Slovenska, diel I., 140. p.

Leščák, Milan (2002): Folklór ako forma sociálnej komunikácie. Slovenský národopis 50, 318–329. p.

Lévi-Strauss, Claude (1969): Štrukturálna antropológia. Národopisné informácie 1, 4–43. p.

Lič (=Leach), Edmund (1983): Kultura i komunikacija. Logika povezivanja simbola. Uvod u primenu strukturalističke analize u socijalnoj antropologiji. Beograd: Prosveta.

Lyotard, Jean–François (1979): La condition postmoderne: rapport sur le savoir. Paris: Minuit.

Miller, Daniel and Horst, Heather A. (2012): Introduction. The Digital and the Human: A Prospectus for Digital Anthropology. In Digital Anthropology. Heather A. Horst and Daniel Miller eds.: Elérhető: https://www.amazon.com/Digital-Anthropology-Heather-Horst/dp/0857852906 [letöltve: 26.04.2018].

Niedermüller Péter (2002): Európska etnológia: nová veda pre „nový“ svet. Slovenský národopis 50, 292–300. p.

Noyes, Dorothy (2005): On Sociocultural Categories. Indian Folklore 19, 3–7. p.

Noyes, Dorothy (2008). Humble Theory. Journal of Folklore Research 45, 37–43. p.

Oring, Elliot: Anti Anti-Folklore. Journal of American Folklore 111, 328–338. p.

Panczová, Zuzana (2017): Konšpiračné teórie: témy, historické kontexty a argumentačné stratégie. Etnologické štúdie 29. Bratislava: Veda, Ústav etnológie SAV.

Profantová, Zuzana (2000): Folklór a folkloristika na prahu milénia. In Folklór a folkloristika na prahu milénia na Slovensku. Zuzana Profantová ed. Bratislava, ARM 333, 29–39. p.

Profantová, Zuzana (2015): Žili sme v socializme II. Helena. (Biografický prístup v etnológii každodennosti). Bratislava: Ústav etnológie SAV.

Scheper-Hughes, Nancy (1995): The primacy of the ethical propositions for a militant anthropology. Current Anthropology 15, 227–283. p.

Sperber, D.: Interpreting and explaining cultural representations. In Beyond Boundaries. Understanding, Translation and Anthropological Discourse. Exploration in Anthropology. G. Pálsson ed. Oxford: Providence, 162–183. p.

Urbancová, Hana (2016): Vybrané kapitoly z dejín slovenskej etnomuzikológie. Bratislava: Ústav hudobnej vedy SAV.

Urbancová, Viera (1995): Etnografia. In Encyklopédia ľudovej kultúry Slovenska, diel I., 125–127. p.

Vanovičová, Zora (2014): Autorita symbolu. Bratislava: Ústav etnológie SAV /Etnologické štúdie, 20./

Vermeulen, Han F. (1995): Origins and Institutionalization of Ethnography and Ethnology in Europe and USA, 1771–1845. In Fieldwork and Footnotes: Studies in the History of European Anthropology. Han F. Vermeulen and Arturo Alvaréz Roldán eds. London: Routledge, 39–59. p.

Weber, Max (1904): Die ‚Objektivität‘ sozialwissenschaftlicher und sozialpolitischer Erkenntnis. Archiv für Sozialwissenschaft und Sozialpolitik 19, 22–87. p.

*A dolgozat a VEGA 2/0050/16 sz., Innovatív megközelítések az etnológia/szociális antropológia területén Szlovákiában (Aplikácia inovatívnych prístupov v etnológii/ sociálnej antropológii na Slovensku) projekt keretében készült.