Szárnyfesztáv és projekciós felület – ideológia és testszerűség. KissPál Szabolcs: The Rise of the Fallen Feather (2016) – egy közelítési kísérlet

(Összefoglalás)

Jelen írás – a szerző diplomamunkájának egy fejezete – KissPál Szabolcs képzőművész The Rise of the Fallen Feather (A lehullott toll felemelkedése) című doku-fikciós videóját elemzi egy close reading formájában. A diplomamunka vizsgálati horizontjához igazodva ez esetben is a(z etnikai) nacionalizmus mélystruktúrái, illetve mindezek képzőművészeti reflexiója állnak a szerző érdeklődésének középpontjában. A videó központi alakzata a turulmadár – pontosabban a turulnak a magyarországi szélsőjobboldal általi ideológiai kisajátítása az első világháborút követően (illetve a turulmadár napjainkban tapasztalható reneszánsza a napi politikában, a köztereken és a populáris kultúra különféle csatornáin). A szerző részletesen elemzi a film szerkezetét, különféle formai aspektusait, a felvonultatott narrációs eljárásokat, az alapvetően mesejellegű szerkezetet, elsősorban a fikció és a tényszerűség alakzatainak bonyolult, rafinált interferenciáira összpontosítva. Külön hangsúlyt kap a képi médiumok és képalkotó eljárások hatalmi diskurzusokba való beágyazódottsága, politikai és ideológiai kitettsége (már csak az alkalmazott kép- és hangmontázsok, kompilációs technikák bonyolult dramaturgiai szövete révén is). A szerző elsősorban amellett érvel, hogy a videó rendkívül árnyalt és rétegzett módon teszi szemléletessé, mit jelent, illetve hogyan lép működésbe az emlékezetpolitika kontextusában, a társadalmi múlt kollektív reprezentációinak (re)konstruálása közben az ideológia – miközben párhuzamosan több szinten, több regiszterben is érzékelteti, miként szervezi meg magát és vonja bűvkörébe szubjektumait a mítosz (mely hol egy nagyobb közösség alapozó elbeszéléseként, hol pedig egy barthes-i értelemben vett, szemiolingvisztikai ihletettség felől szemlélt, mindennapjainkban is rutinszerűen működtetett ideológiai konstrukció formájában rajzolódik ki előttünk). KissPál Szabolcs videója szép példája annak, hogy egy (alapvetően kritikai beállítottságú és antropológiai érdeklődésű) képzőművészeti praxis miként képes komplex történeti és szociokulturális jelenségekre (ugyanakkor önmaga mediális kereteire, nyelvezetére, annak vakfoltjaira is) kritikai éllel reflektálni, miközben emancipatorikus, didaktikai potenciállal is rendelkezik – és szubverzív, illetve revelatív erővel is képes hatni.