A Néprajzi Múzeum napja – Emlékülés a Néprajzi Múzeum alapításának 150. évfordulója alkalmából (Budapest, 2022. március 5.)

A Néprajzi Múzeum 2022. március 5-én ünnepelte megnyitásának 150. évfordulóját, melynek megünneplésére a múzeum szakmai konferenciát szervezett. A rendezvényt Kemecsi Lajos beszéde nyitotta. A Néprajzi Múzeum főigazgatója rövid történeti összefoglalás után elsősor- ban a múzeum jelenével és a jövőbeli tervekkel foglalkozott. Röviden bemutatta a jelenlegi költözködés helyzetét, hangsúlyozva, hogy az új épületben az első kiállítások hamarosan meg- nyitásra kerülnek [a múzeum megnyitására végül május 23-án került sor]. Ezután a jelenlegi és jövőbeli társadalmi és tudományos célokat ismertette. Kifejtette, hogy a múzeum mindig az elméleti tudás és a tárgyi kultúra gyűjtésén, illetve annak gyakorlatba való áthelyezésén mun- kálkodik, így az antropológiai gyűjtés segítségével a gyűjtemény további fejlesztése folya- matos cél. Az eredmények közzététele emellett a múzeum második legfontosabb célja, amely a társadalmi és kulturális változások miatt folyamatos kihívások elé állítja a dolgozókat. Hi- szen a múzeumi tevékenység folyamatosan kapcsolódik nemcsak a helyi, hanem a globális társadalmi rendszerekhez is, így azok változása előbbi változását is magával hozza. Az utóbbi időben a közzététel, a kulturális funkció, az ismeretátadás mellett egyre nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a társadalom felé való nyitás, a szórakoztatás, az attrakció, a látogatóknak való élménynyújtás; azaz a muzeológia alkalmazott tudományágként való működése egyre hangsúlyosabb.

Kemecsi Lajos megnyitó beszéde után Csorba Lászlónak, A Nemzeti Múzeum főigaz- gatójának az előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Ő Pulszky Ferencnek a magyar muzeológiában, kultúrpolitikában betöltött szerepét elemezte. Ellentmondásos személyiségét a magyarországi tudományok intézményesülésének tekintetében vizsgálta meg. A reformkori politikában aktív Pulszky a szabadságharc leveréséig a külügyminisztérium államtitkáraként működött, megvádolása után Londonba emigrált. Munkásságának fontosságát emeli, hogy egész életében világpolitikai hálózatban tevékenykedett. Londonban találkozott az 1850- es évektől induló, a muzeológia, a múzeumi tárgyak és a művészetek átértékelő irányzattal (design school, világkiállítások iparművészeti szemszöge [1851 – London], South Kingston Museum). Az irányzat lényege, hogy a múlt esztétikai mintáit kell alapul venni, azokat kell beépíteni a tömegtermelés rendszerébe. Ehhez elengedhetetlen olyan intézmények felállítása, amik azokat a tárgyakat és tudást gyűjtik, melyek ezt az esztétikai értéket hordozzák. Így Pulszky előadásaiban már egy nemzeti múzeum megalapítását szorgalmazta. Emellett azon- ban szükségesnek tartotta szakmúzeumok létrehozását is. Támogatta egyebek között az Ipar- művészeti Múzeum létrejöttét, és egy néprajzi múzeum létrehozásának ötletét is. Fia, Pulszky Károly később Xántus János nyomdokaiba lépett. Pulszky Ferenc személyiségének jelentősé- ge tehát elsősorban abban állt, hogy egy, nyugatról magával hozott kultúrstratégiát képviselt és honosított meg.

Harmadikként Gyarmati Jánosnak, a Néprajzi Múzeum főmuzeológusának előadása kö- vetkezett. Ő Xántus János életének azt a szakaszát mutatta be, amely során természettudomá- nyi gyűjtőből néprajzi gyűjtővé vált (életét körülbelül az 1850-es évektől 1875-ig követhettük nyomon). A kutató olyan dokumentumokat is megvizsgált Xántus életéből, melyek korábban nem kerültek a tudomány látószögébe. Elsőként kiderült, hogy 1850. november 18-án lépett be a londoni Természettudományi Társaságba. Minden bizonnyal nagy hatással volt rá az 1851-es londoni világkiállítás, és nagy valószínűséggel a Regent’s Park-i állatkert is. 1864-es hazaté- réséig ugyanis rengeteg állatkertet látogatott meg. Ezeket jól működő, nyereséges vállalkozás- nak látta, melyekről később a pesti állatkert igazgatójaként is mintát vett. Gyűjtéseit az 1850- es évek elején az Egyesült Államokban kezdte meg. 1855-től az amerikai hadsereg tagja lett, ebben az időszakban már folyamatosak természettudományi gyűjtései (Riley-erőd). Később a Partkutató Szolgálat munkatársa lett, ahol elsősorban az ár-apály jelenséget vizsgálta. Köz- ben folyamatosan gyűjtéseket végzett a Smithsonian Intézetnek. A Szent Lukács-fokról 92 000 példányt adott le, és 290 új fajt fedezett fel. A Magyar Nemzeti Múzeumba első gyűjteménye 1859-ben érkezett. Az 1868–70 között megszervezett kelet-ázsiai expedíció gyűjtéseiben for- dulópontnak tekinthető. Habár egy 1874-es bejegyzés szerint már ez előtti időszakból is került 46 tárgy a Néprajzi Gyűjteménybe, „Gerinctelenek és Kézműtaniak Gyűjteménye” címmel, ezek nagy része magángyűjteményében maradt, a felgyűjtött anyag pedig még nem tudatos etnográfiai gyűjtés eredménye. A kelet-ázsiai expedíció alatt azonban mér feltett szándéka „tárgyak és a népismeret” gyűjtése. Ahogy Pulszkynál láthattuk, nála is elsősorban a felgyűj- tött tárgyak, minták, ismeretek azt a célt szolgálták, hogy azok az iparcikkek gyártásában esz- tétikai javulást eredményezzenek. Ennek az irányzatnak térnyerése az 1867-es párizsi világ- kiállításon is megragadható volt, ami befolyásolhatta Xántus hozzáállását is a terepen végzett munkájához. Rómer Fóris tudósítása a magyar kézművesipar elkeserítő állapotáról szintén motiválhatta Xántust a néprajzi gyűjtésben. Népismei gyűjteménye végül közel 3000 darabot számlált, amelyből 1872. március 5-én létrehozták a Magyar Nemzeti Múzeum Ethnographiai Osztályát, melynek első őrévé is kinevezték.

Végül Lackner Mónika főmuzeológus Rómer Flóris háziipari gyűjtését mutatta be. A nem- zeti háziipari gyűjtési programhoz, melyet az 1873-as bécsi világkiállításra való felkészülés- hez hirdettek meg, és amely szintén a hazai ipar fejlesztésének törekvésébe illeszkedett bele, Rómer közel kétezer tárggyal járult hozzá. Ezek Észak-Magyarország, Mohács és a Dél-Du- nántúl területéről származnak. Utolsó gyűjtését pedig 1873-ban a Győr–Székesfehérvár vo- nalon végezte el. Munkájában fontos szerepet játszottak a kiemelt és alkalmi segítői, a kutató ugyanis gyűjtői hálózatot épített ki és tartott fent sikeresen. Különös hangsúlyt fektetett a ma interetnikus kapcsolatokként értelmezett jelenségeknek. Sok tárgyat nem egyszerűen össze- gyűjtött, hanem rendelésre készíttetett, gyűjtőivel beküldetett, vagy piacokon vásárolt. Külön- leges gyűjtési helyszínei a központi börtönök. Érdeklődési körébe, sok egyéb mellett, elsősor- ban a szűrszabók tevékenysége, az antikvár tárgyak, a céhrendszer tárgyai, a pásztorélethez kapcsolódó tárgyi világ (ostorok, pásztorfaragások, szalmamozaikok) tartoztak.

A színvonalas emlékülés keretein belül tehát a Néprajzi Múzeum történetének érdekes, eddig feltáratlan részleteivel lettünk gazdagabbak, Kemecsi Lajos főigazgató előadása, és az emlékülést záró kortárs táncelőadás segítségével pedig betekintést nyerhettünk a múzeum je- lenébe, sőt jövőjébe is.