szombat, november 26, 2022

Néprajzi monográfia. Újvidék: Forum 2020, 349 p. ISBN 978-96- 323-1145-9

A szerző könyve előtanulmányaként 2008 és 2015 között 12 dolgozatot publikált a vásározás témaköré- ben. A jelentős terepmunka mellett kiterjedt levéltári búvárkodások is jellemezték témája megközelítését. Ez a tudományos aktivitás tekinthető a doktori értekezés előfutárának, illetve a disszertáció lépcsőfo- kának. Az előtörténetről még annyit, hogy opponensként láttam, olvastam a kézirat anyagát, és most a könyvvé érlelt munkát kézbe véve láthatom a végterméket is!

Silling Léda úttörő munkát végzett, hiszen korábban nem volt ilyen fajta áttekintésünk a vajdasági vásárokról. Az időbeli kereteket illetően a szerző a vásárok virágkorára fókuszált, ami a 19–20. század éveit jelenti, de szerencsére igen izgalmas képet rajzol a 20. század végéről is a recens gyűjtések tükré- ben. A helyszín a Vajdaság három nagy történeti régiója: Bácska, Bánság és Szerémség. Ebből a hármas egységből Bácska emelkedik ki, a szabad királyi városok, Zombor, Szabadka és Újvidék. Ahogy az egy monográfiától elvárható, szemlézi és összegzi a téma szempontjából fontos magyar és szerb kutatási eredményeket. Utóbbi tény azért is örvendetes, mert sajnos a délszláv kutatók még napjainkban sem ismerik a területre vonatkozó magyar anyagot. Egy kitekintés erejéig, vázlatosan utal a Balkán felé ori- entálódó kereskedelem és vásározás történelmi gyökereire, majd az általa vizsgált terület vásárainak tör- ténetére. Külön fejezetben elemzi a vásárok éves rendjének változásait, a vásáros napok számát. Azután kitér a vásárok híreinek terjesztésére, arra hogyan szereznek tudomást a vonzáskörzetek lakói a vásáros eseményekről. Az elemzés fontos része a várástartási jog megszerzése és a vásáros jövedelmek, mint forrás megjelenése a települések költségvetésében. Újabb fejezetben tárgyalja a vásárterek kialakulását, kijelölését és áthelyezését. Ezekhez az intézkedésekhez illusztrációként számos, korabeli térképet közöl, majd a vásárok belső képét, szerkezetét teszi elemzés tárgyává. Az egykori jegyzékek alapján mutatja be az árusok összetételének változását egészen napjainkig kísérve a folyamatot.
A fejezettel valójában lezárja a vásártörténet történetiségi vizsgálatát és egy újabb fejezetben, Vásá- rok ma cím alatt, a szerző kutatásának tereptapasztalatait osztja meg olvasóival. Izgalmas, élő képet fest árusokról, áruféleségekről, táji kapcsolathálóról, a ma is működő várárokról. Így a topolyairól, a csanta- vériről, a kispiaciról, óbecseiről, zentairól, torontálvásárhelyiről, rumairól és újvidékiről.

A zárófejezet a vonzáskörzet kutatásról szól, amit számos térképpel illusztrál. Ahogy időben közelít a mához, úgy kezd egyre szegényesebbé válni az elemzés, ami azt mutatja, hogy a vásárok jelen korban egyre veszítenek korábban tapasztalt táji áruközvetítő szerepükből. Mindössze egy-egy megújulni tudó vásárhely tartja még pozícióját a vizsgált régióban.
Végezetül szólni kell a gazdag és színes képanyagról, ami a kutató terepjáró szorgalmát dicséri.