Jahrbuch für Europäische Ethnologie
Im Auftrag der Görres-Gesellschaft herausgegeben von: Heidrun Alzheimer, Sabine Doering-Manteuffel, Daniel Drascek, Angela Treiber. Dritte Folge 1 (2006), 232 p.; 2 (2007), 221 p. ISSN 0 171-9904
A német néprajz egyik nagymúltú periodikuma, a Jahrbuch für Volkskunde első folyama 1936–1938 között látott napvilágot, Georg Schreiber szerkesztésében. Az akkori nemzetiszocialista ideológiával szembehelyezkedő periodikum hagyományait követve 1978-tól a Görres Társaság (alapítva: 1876) hasonló címen indította útjára az évkönyv második folyamát, amelyet kezdetben az innsbrucki Nikolaus Grass és a würzburgi Wolfgang Brückner jegyzett. Grass 1999-ben bekövetkezett halálát követően 2005-ig Wolfgang Brückner szerkesztette. Az újraindított Jahrbuch für Volkskunde profilját alapvetően a történeti-néprajzi kutatások, a nemzetközi tájékozódás és a vallási néprajz interkonfesszionális felfogása jellemezte. Rögtön az első kötetben (1978) a kifejezetten német témák mellett olvashatunk tanulmányokat a dán búcsújárásról, valamint a svéd és az olasz vallási néprajz legfrissebb kutatási eredményeiről. Ez a nemzetközi tájékozódási igény mindvégig (2005-ig) jellemezte az évkönyvet. A magyar néprajzot például Czövek Judit, Csilléry Klára, Gulyás Éva, Hofer Tamás, Knapp Éva és Tüskés Gábor képviseli a Jahrbuch für Volkskunde második folyamának 28 kötetében. Sajnos a szlovák néprajz képviselői nincsenek jelen, s a csehek közül is mindössze Richard Jeøábek és Petr Lozoviuk szerepel egy-egy tanulmánnyal. Tematikailag is rendkívül sokrétű a periodikum. Olvashatunk benne heves polémiát a német néprajz egyik alapító nagy egyénisége, Wilhelm Heinrich Riehl megítéléséről, a nemzetiszocialista időszak német néprajzának értékeléséről, tanulmányblokkokat a farsang-kutatás módszertanáról és elméletéről, a búcsújárás néprajzáról és így tovább. Aki a 20. század végi német néprajzban tájékozódni akar, számára a Jahrbuch für Volkskunde vaskos kötetei megkerülhetetlenek.
A Görres Társaság 2005-ös aacheni közgyűlése Heidrun Alzheimert (Bamberg), Sabine Doering-Manteuffelt (Augsburg), Daniel Drascekot (Regensburg) és Angela Treibert (Eichstätt-Ingolstadt) bízta meg az évkönyv további szerkesztésével. Az újabb, fiatalabb szerkesztőgárda színrelépésével egyszersmind nevet, s részben profilt is változtatott a periodikum. A harmadik folyam immár Jahrbuch für Europäische Ethnologie címen még nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az európai népek összehasonító néprajzi vizsgálatára, nyomatékosabban kíván a „régiók Európájával”, valamint a komparatív vallási néprajzzal, az interreligiozitás kérdéseivel foglalkozni.
Az új folyam első számát Angela Treiber, a másodikat Heidrun Alzheimer állította öszsze. Mindkét kötet tematikus blokkokat tartalmaz a vallás és szokásvilág, az elbeszélés- és a képkutatás, a nemzeti szocializmus időszakának néprajza, valamint a német „nemzeti specifikumok” vizsgálatának témaköreiből. A továbbiakban a gazdag választékból szemezgetve néhány tanulmányra tudom csak felhívni a figyelmet.
Christine Aka a halálos kimenetelű közúti balesetek helyszínén felállított emlékjelekhez, haláljelekhez kapcsolódó újkeletű rítus megnyilvánulási formáit elemzi (Heilige Orte am Straßenrand. Sinnsuche, Krisenritual und neue Spiritualität; 1–2006). A témára (és ezt a német néprajzban kevesen tudják), ismereteim szerint először a horvát Zorica Rajkoviè hívta föl először a figyelmet 1976-ban, majd tőle nyilván függetlenül a magyar Kovács Ákos 1990-ben. A német kutatás Konrad Köstlin 1992-es tanulmányától számítja a problémakör ismeretét4. Michael Prosser a Szent Orbán napjához kapcsolódó szokásokat a kutatás újabb, elsősorban magyarországi eredményeinek a tükrében vizsgálja (Das Fest Sancti Urbani. Neue Befunde unter besonderer Berücksichtigung Ungarns; 1–2006)5. Ugyancsak Michael Prosser nevéhez fűződik az a mikrokutatás, amelyet a freiburgi Johannes-Künzig Institutban található Karasek-gyűjtemény egy darabja inspirált (Zum Wandel der Funktion und des Traditionswertes von Sagen-Texten. Ein exemplarischer Problemaufriss aus der ’Sammlung Karasek’; 2–2007). Magának a szóban forgó gyűjteménynek a létrehozása Alfred Karasek nevéhez kapcsolódik. Karasek a 20. század első felében (főleg a két világháború között, illetve a második világháború alatt) végzett (és szervezett) gyűjtéseket, elsősorban a Közép-Lengyelországban, Galíciában, Szlovákiában és Magyarországon élő németek körében. Ezeket a kutatásokat munkatársaival aztán a második világháború után a Kelet-Európából Németországba telepített németek körében is folytatta. Jelenleg az archívumban mintegy 20.000 „mondaszerű” szöveg található (csak Magyarországról 6200 textus!). Prosser ebből a mérhetetlenül nagy gyűjteményből egy, 1939-ben Vértesbogláron lejegyzett, német nyelvű szöveget ad közre (a kereszteletlenül elhalt gyerekek lelkeiről szóló típust), majd ennek először tartalmi interpretációjára tesz kísérletet, közép-európai kontextusba helyezve a mondaszöveget, illetve a hiedelemképzetet; végül pedig az elemzett elbeszélés lejegyzésének okait firtatja a szerző. Megállapítja, a szöveg rögzítésére, dokumentálására nem azért került sor, hogy az elmulasztott keresztelés szörnyű következményeire figyelmeztesse a későbbi olvasót, még csak azért sem, hogy a babonaság egy formájára rámutasson. A lejegyzés, archiválás üzenete a nyelv, a német nyelv létének a demonstrálása volt kisebbségi környezetben. Ne feledjük, a nemzetiszocializmus tomboló időszakában járunk, amikor a többi között a német nyelvszigetkutatás, de maga a német néprajz is egyértelműen a rasszista ideológia szolgálólányává szegődött. Michael Prosser a lejegyzésnek ehhez az aspektusához is gazdagon adatolt kommentárt fűz.
Végezetül Matthias Hamann dolgozatát szeretném megemlíteni, aki a „mi a német?”, a korrekt válasz lehetősége szempontjából kilátástalannak tűnő kérdésköréhez6 hoz mai adalékokat (Friedrich Schiller und der Baumarkt. Von deutschen Dingen). A dolgozat egy, a nürnbergi Germán Nemzeti Múzeumban megrendezett, „Mi a német?” című kiállítás megvalósítása közben, mintegy annak melléktermékeként keletkezett. A szerző először a „tipikus német” hétvégi szabadidő tevékenységeket tekinti át, amelyek, mint (várható módon) kiderült, történetileg változnak: az 1960-as évek németjeinek szombati foglalatossága az utca felsöprése és a kádfürdő volt, ami az 190-es évekre autómosásra változott. Az 1980-as évek németjei szombat esténként egy televíziós szórakoztató kvízműsor előtt ültek, míg viszont ma szombatonként a bevásárlás jelenti a fő elfoglaltságot. Igen: szórakozást. A szerző azt követi nyomon, miként nyilvánulnak meg a németeknél azok az elfoglaltságok (IKEA, Baumarkt, Hornbach stb.), amelyek a világ bármely részén realizálódhatnak. Ennek a kis esettanulmánynak a tükrében végezetül magának a kiállításnak a koncepcióját is bemutatja. Az öt tematikus egység (Vágyakozás; Szellem; Hit; Karakter; Haza) köré vélt vagy valós német (vélten vagy valósan német) etnikus specifikumokat sorakoztattak föl a rendezők. A Vágyakozás témakört például további három speciális egységre bontották: Vágyakozás a mélység iránt (ezt a mély és sötét német erdőkkel illusztrálták); Vágyakozás a messziség iránt (itt elsősorban a németek közismert Itália utáni vágyakozásának lenyomatait láthatta a közönség); Vágyakozás a nagyság iránt (a többi között Hitler mellszobra jelképezte ezt a tulajdonságot). Noha nem vagyok benne biztos, hogy az elméleti szintű definíciókon túlmenően valóban, a valóságban is létezik-e etnikus specifikus, Matthias Hamann írása, s főleg az általa bemutatott kiállítás, nyilván hozzájárult (hozzájárulhat) a problémafölvetéssel egyidejűleg feltörő kérdések megválaszolására is. De legalábbis szabatos megfogalmazásunkra…