Sza­bó Lász­ló 70 éves

2009. szep­tem­ber 27-én töl­töt­te be 70. élet­év­ét Sza­bó Lász­ló nép­rajz­ku­ta­tó, mu­ze­o­ló­gus, so­kunk­nak Ta­nár Úr. A szol­no­ki Dam­ja­nich Já­nos Mú­ze­um­ban, egyet­len fő­ál­lá­sú mun­ka­he­lyén szep­tem­ber 29-én kis ün­nep­ség­gel, ki­ál­lí­tás­sal, a Tisicum (a Jász–Nagykun–Szol­nok Me­gyei Mú­ze­u­mok év­köny­ve) er­re az al­ka­lom­ra meg­je­len­te­tett szá­má­val kö­szön­töt­tük a Ta­nár Urat.

Sza­bó Lász­ló pá­lyá­já­nak főbb ál­lo­má­sai kö­zé tar­to­zik, hogy 1963-ban szer­zett Deb­re­cen­ben mag­yar–történelem–népra­jz sza­kos dip­lo­mát, és ugyan­ek­kor ke­rült a Dam­ja­nich Já­nos Mú­ze­um­ba. 1968-ban dok­to­rált, 1974-ben kan­di­dá­tu­si fo­ko­za­tot szer­zett, 1993-ban do­cens lett, 1994-ben ha­bi­li­tált, 1997-ben pe­dig aka­dé­mi­ai dok­to­ri cí­met ka­pott.
Pub­li­ká­ci­ós jegy­zé­ke – a szer­kesz­tett mun­kák­tól el­te­kint­ve – je­len­leg 350 té­tel­ből áll, ezek kö­zött mint­egy 20 önál­ló kö­tet. Az ő ne­vé­hez fű­ző­dik a mai Jász–Nagykun–Szolnok me­gye te­rü­le­té­nek egye­dül­ál­ló nép­raj­zi fel­tá­rá­sa. A Csa­log Zsolt­hoz és Pócs Évá­hoz kö­tő­dő kez­de­mé­nye­zés­nek 1965-ben lett az irá­nyí­tó­ja és ös­­sze­fo­gó­ja, eb­ből a csa­pat­mun­ká­ból szü­le­tett a Szol­nok Me­gye Nép­raj­zi At­la­sza két-két kö­te­te. Ilyen tí­pu­sú fel­tá­rás az­óta sem ké­szült egyet­len má­sik ma­gyar­or­szá­gi me­gyé­ben sem.
Az At­lasz mun­ká­la­ta­i­val pár­hu­za­mo­san gyűl­tek ös­­sze a vé­gül két kö­tet­té for­mált me­gye­be­li te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti ada­tok. A fel­tá­ró mun­ka elő­ké­szü­le­tei so­rán szü­let­tek azok a leg­in­kább „fa­lu­lap”-nak ne­vez­he­tő adat­so­rok, ame­lyek min­den te­le­pü­lés­ről azo­nos tör­té­ne­ti for­rá­sok ada­ta­it ren­de­zik egy­más mel­lé, ala­pot te­remt­ve ez­zel min­den tí­pu­sú ké­sőb­bi ku­ta­tás­hoz. En­nek a mun­ká­nak könyv for­má­ban meg­je­lent ered­mé­nye az Ada­tok Szol­nok me­gye tör­té­ne­té­ből két kö­te­te.
Ha­son­ló je­len­tő­sé­gű, tel­je­sen Sza­bó Lász­ló ne­vé­hez kö­tő­dő kez­de­mé­nye­zés az a vál­lal­ko­zás, amely má­ra sok ma­gyar­or­szá­gi me­gyé­ről el­ké­szült, ám Szol­nok me­gyé­vel kez­dő­dött, az ő mód­szer­ta­ni út­mu­ta­tá­sá­val. Ez pe­dig a me­gyék nép­mű­vé­szet­ét az Eu­ró­pa Könyv­ki­adó Nép­mű­vé­sze­ti Örök­sé­günk cí­mű so­ro­za­tá­ban be­mu­ta­tó ki­ad­vá­nya. A Szol­nok me­gyei kö­tet el­ső­ként, a ké­sőb­bi­ek szá­má­ra is irány­adó­ként, 1987-ben je­lent meg.
Muze­oló­giai mun­ká­já­nak va­la­men­­nyi te­rü­le­te ma­gán vi­se­li ezt a faj­ta kez­de­mé­nye­ző, ere­de­ti és a kul­tú­ra lé­nye­gi vo­ná­sa­it meg­ra­gad­ni és meg­mu­tat­ni, ér­tel­mez­ni tö­rek­vő lá­tás­mó­dot, ám va­la­men­­nyit még em­lí­tés szint­jén fel­so­rol­ni is le­he­tet­len. Ezek kö­zül is nagy je­len­tő­ség­gel bír az a muze­oló­giai tárgy­gyűj­tő szem­pont, amely­nek ér­vé­nye­sí­té­sé­vel már az 1970-es évek leg­ele­jén tel­jes egé­szé­ben gyűj­tött be egy, tör­té­ne­ti­sé­gé­ben, szink­ron vizs­gá­la­tá­ban egy­aránt fel­dol­go­zott tel­jes ta­nyai gaz­da­ság anya­gát. Ez a komp­lex szem­lé­let a mai ma­gyar muze­ológiában is ér­ték­ál­ló.
Ha­son­ló komp­le­xi­tás jel­lem­zi tu­do­mány­szem­lé­le­tét. A tu­do­má­nyok kö­zöt­ti át­jár­ha­tó­sá­got, egy­más ered­mé­nye­i­nek fel­hasz­ná­lá­sát ma­nap­ság gyak­ran az inter­dis­z­ci­pli­nar­itás szó­val je­löl­jük. Sza­bó Lász­ló mun­kás­sá­gát a tu­do­má­nyok kö­zöt­ti ma­ga­biz­tos át­já­rás jel­lem­zi, már az 1960-as évek óta. Leg­ha­té­ko­nyab­ban a tör­té­net­tu­do­mány hasz­no­sít­ja nép­raj­zi lá­tás­mód­ját. Szem­lé­le­te – a mú­ze­u­mi tu­do­má­nyos éle­ten kí­vül – leg­in­kább a Haj­nal Ist­ván Kör kon­fe­ren­ci­á­in és ta­nul­mány­kö­te­te­i­ben ha­tott.
Szám­ta­lan pub­li­ká­ci­ó­ja, ki­ál­lí­tás-ren­de­zé­se és tárgy­gyűj­té­se mel­lett, azok­hoz vi­szo­nyít­va nem iga­zán do­ku­men­tál­ha­tó, még­is: azok­nál is je­len­tő­sebb egyé­ni­sé­gé­nek, el­mé­le­ti mun­kás­sá­gá­nak ha­tá­sa ta­nít­vá­nya­i­ra. Tu­do­má­nyos pá­lyá­ja kez­de­te óta fo­lya­ma­to­san fog­lal­ko­zik a mun­ka ku­ta­tá­sá­val. A tár­sas­munkák vizs­gá­la­tá­nak tör­té­ne­té­ből ki­in­dul­va, leg­in­kább Fél Edit ered­mé­nye­i­hez csat­la­koz­va a ma­gyar nyelv­te­rü­let egész Du­nán in­ne­ni ré­szén vizs­gál­ta a mun­ka­szer­ve­ze­ti for­má­kat. Ezek a ku­ta­tá­sok, az ezek­ből le­vont kö­vet­kez­te­té­sek in­dí­tot­ták el azon az úton, amely­nek so­rán a tár­sa­da­lom­nép­rajz fo­gal­má­nak új, csak hoz­zá köt­he­tő ér­tel­me­zést adot­t. En­nek ér­tel­mé­ben szá­má­ra a (né­pi) tár­sa­da­lom nem csu­pán tár­gya a ku­ta­tás­nak, ha­nem – őt idéz­ve: „A tár­sa­da­lom­nép­rajz a kul­tú­rát tár­sa­dal­mi je­len­ség­ként ér­tel­me­zi, s di­na­mi­kus ol­da­lá­ról kö­ze­lí­ti meg. Nem kész pro­duk­tu­mok, ha­nem az azt lét­re­ho­zó te­vé­keny­ség ol­da­lá­ról vizs­gál­ja a pa­rasz­ti (né­pi) kul­tú­ra egészét…”
Er­re az ér­tel­me­zés­re ter­mé­sze­te­sen rí­mel Sza­bó Lász­ló kul­tú­ra­de­fi­ní­ci­ó­ja, mi­sze­rint „a kul­tú­ra az em­be­ri te­vé­keny­ség és an­nak min­den ered­mé­nye”. Már ez a meg­ha­tá­ro­zás is árul­ko­dik ar­ról, hogy el­mé­le­té­nek egye­di­sé­ge nem ab­ban me­rül ki, hogy szem­be megy má­sok­kal, leg­in­kább az elő­dök­kel. Ami­kor de­fi­ní­ci­ó­ját meg­fo­gal­maz­ta, ar­ra is fel­hív­ta a fi­gyel­met, hogy a ma­gyar nép­rajz­tu­do­mány an­­nyi ada­tot, ered­ményt mond­hat már ma­gá­é­nak, ami meg­en­ge­di, ne­tán meg­kö­ve­te­li a több­fé­le ér­tel­me­zést.
Ez a sa­já­tos tár­sa­da­lom­nép­rajz per­sze nem je­len­ti azt, hogy más­sal nem fog­lal­ko­zott, nem fog­lal­ko­zik. Alap­ve­tő ku­ta­tá­so­kat vég­zett el már ed­dig is a csa­lád, a ro­kon­sá­gi rend­szer, a pa­raszt­ság ér­tel­me­zé­se, a nép­mű­vé­szet tá­gan fel­fo­gott té­má­i­ban – hogy iga­zán csak né­há­nyat em­lít­sünk. Amen­­nyi­ben ku­ta­tá­sa­i­nak föld­raj­zi ke­re­te­it ke­res­sük, az va­ló­ban Ma­gyar­or­szág – a mai ha­tá­ro­kon is át­nyú­ló – Du­nán in­ne­ni ré­szét je­len­ti. Ezek­nek a ku­ta­tá­sok­nak, tu­do­má­nyos ered­mé­nye­ik mel­lett fi­gye­lem­re mél­tó más ho­za­dé­kuk is van. „Szabólacis” gyűj­tő­mód­sze­ré­től min­dig is igen tá­vol állt az a faj­ta tu­dós at­ti­tűd, aki pusz­tán adat­köz­lő­ként ke­ze­li be­szél­ge­tő­part­ner­ét. Ezért le­het­sé­ges – és ez szám­ta­lan­szor be is bi­zo­nyo­so­dott –, hogy min­den­ki, aki­vel va­la­ha is be­szél­ge­tett, vis­­sza­vár­ja őt. Ez­zel nem csu­pán ön­ma­ga, ha­nem va­la­men­­nyi te­re­pen ku­ta­tó nép­raj­zos jóhírét öreg­bí­ti, mun­ká­ját kön­­nyí­ti meg.