Vaskatona, vaskorona, vasturul
A nemzeti áldozatkészség szobrai az első világháborúban
Az első világháború idején állított szobrok közül különleges típust képviselnek a „nemzeti áldozatkészség szobra” kategóriába sorolható objektumok. Ebben az esetben persze nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett szoborról, hiszen míg más emlékjelek esetében egy kész, befejezett alkotást avatnak fel, addig a nemzeti áldozatkészség szobrai a felavatás pillanatában nem tekinthetők befejezett műnek, az átadást követően az „alkotás” egy másik fázisában még módosul, mégpedig a megalkotójától függetlenül. Ezeket a kizárólag fából készült szobrokat bárki alakíthatta, aki jótékonysági céllal bizonyos összegért szöget, vagy fémpikkelyt vásárolt, amit aztán ő maga beleszögelhetett az alkotásba.
A nemzeti áldozatkészség szobrának első változata hársfából készült és Bécsben állították fel 1915. március 6-án a Schwarzenberg téren, alkotója Joseph Müllner volt, az ötletet pedig Theodor Hartig gróf, Ferencz Ferdinánd egykori tengerészadjutánsa vetette fel. Egy középkori lovagot ábrázolt, s a „Wehrmann im Eisen” nevet kapta (Szabó 1994, 60. Lásd még: Loidl 2004), amely a magyar szóhasználatban vashonvédként terjedt el.
A szobor ötletét az Európa-szerte elterjedt, a magyar néprajzi szakterminológiában vastuskónak nevezett objektum adta. Ennek lényege, hogy nevesebb városok bizonyos pontján álló fába a vándor-mesterlegények szöget vertek be annak emlékére, hogy megfordultak ott. Európában több vastuskóról tudunk, egy a Pozsonyi Városi Múzeum gyűjteményében is megtalálható, ahová 1930-ban került. Eredetileg a Vásártér 25. és a Lőrickapu utca 21. számú ház sarkán állt, egy fülkében. Az épületben működő egykori „vastuskóhoz” nevű vegyeskereskedést 1872-ben áruházzá bővítették, ahol kegytárgyakat árultak. A tulajdonos Kohn Adolf a ház falán kb. 130 cm magasságban egy mélyített fülkét készíttetett, s ebbe helyezte be reklámként a vastuskót. A tuskó akkor került a múzeumba, amikor ezt a házat lebontották és helyébe egy új épületet emeltek (Uzsoki 1969, 160–161). A győri vastuskó ma is látható az eredeti helyén, a Széchenyi tér 4. számú lakóház sarkán. Az egykori székesfehérvári vastuskót pedig a Szent István Király Múzeum gyűjteményében őrzik (Lukács 2007, 117).
Szabó Dániel a nemzeti áldozatkészség szobrok történetét részletesen feldolgozó tanulmányából tudjuk, hogy Bécs egyik ilyen híres látványossága, a „Stock im Eisen” inspirálta az ötletgazdát. „Mint az 1915-ös propaganda mondja, a mesterlegények szögbeveréssel fejezték ki büszkeségüket, hogy ott jártak a Birodalom fővárosában, s most mindenki szögbeveréssel fejezheti ki büszkeségét, hogy e nagy időkben osztrák lehet.” (Szabó 1994, 70). A fából készült szoborba pénzért vásárolt szögeket lehetett beverni, s a cél az volt, hogy ezek a szögek idővel teljesen beborítsák a szobrot. A befolyt összeget a Hadsegélyző Hivatal különféle jótékony célokra fordította. A bécsi szobor amellett, hogy jótékonysági célt hivatott szolgálni, megtestesítette az ideális hős alakját is, akit a katonák példaképüknek tekinthettek.
A bécsi szobor példájára a Német Birodalom központjában, Berlinben egy élő személy, Hindenburg tábornok (1847–1935) monumentális, 13 méter magas és 26 tonna súlyt nyomó alakját készítették el fából. Később a Német Birodalom, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia egész területén megjelentek a fából készült különféle kisebb-nagyobb méretű alkotások. Ezek között meg lehetett találni a különféle történelmi alakokat és hősöket, de készültek fakeresztek, pajzsok, sasok, obeliszkek, sőt tengeralattjáró is.1 Az első bécsi szobor mintájára készült különféle objektumok Európa több országa mellett Törökországban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban és Argentínában is megjelentek.2
Budapesten 1915. szeptember 12-én avatták fel a Deák-téren a nemzeti áldozatkészség szobrát, Sidló Ferenc Mátyás korabeli hatalmas lovasszobrát. Azzal a céllal, hogy minél jobban kiemelkedjék a környezetéből, egy magas talapzatra helyezték. A szobor felavatását megelőzően, és azt követően is országszerte felhívások jelentek meg a sajtóban a kezdeményezéssel kapcsolatban. Ezekben adakozásra szólították fel a lakosságot. Az általam kutatott területen megjelenő helyi lapokban, újságokban is megtalálhatjuk ezek többé-kevésbé átdolgozott változatait, vagy pedig az eredeti szöveget. A legterjedelmesebb szövegeket, kutatásaim jelenlegi állása alapján, elsősorban a szlovákok lakta északi városok lapjaiban közölték.3
Példaként nézzük a szlovák többségű Breznóbányán megjelent Garamvidék című lapban 1915. június 6-án közzétett első felhívás néhány részletét:
„A múlt napokban írt már a fővárosi sajtó arról a hivatásában és céljában gazdag és áldásos actióról, amelynek tárgya a jótékonyság páncéljával beborítani egy fából faragott hatalmas lovasszobrot. Ez a szobor a nemzeti áldozatkészség szobra lesz, amelynek pikkelyeit a jóság, a hála s a segítés vágya fogja a szobor fatestére reárakni.
Az actio lelkes végrehajtó bizottsága hatalmas szervezési munkájával immár elkészült, s örömmel értesít bennünket arról, hogy ő cs. és kir. Felsége apostoli királyunk legkegyelmesebben jóváhagyta az actziót s megengedte, hogy a nemes és áldásos mozgalom védőségét Auguszta kir. főherceg és Károly István kir. főherceg ő fenségeik elfogadhassák, s egyben az egész fenséges udvar támogassa, megbízván Károly István kir. főherceget különösen azzal, hogy őfelsége nevében a szobron ilyen lemezt helyezzen el.
A fenségek védősége alatt gróf Tisza István m. kir. miniszterelnök, Csernoch János bíboros hercegprímás és báró Hazai Samu m. kir. honvédelmi miniszter vállalták el az actzió díszelnöki tisztét, míg egy nagybizottságnak és hölgybizottságnak s azok többtagú elnökségének megalakulása s a végrehajtó bizottság országos szervezési munkájával kapcsolatban most van folyamatban.
(…) Úgy értesültünk, hogy a végrehajtó bizottság abból kiindulva, hogy a nemes actzióban való részvételt bárkinek is lehetővé tegye, a nevekkel ellátott lemezek árát 2 koronától kezdődőleg állapította meg: a törvényhatóságok nagyobb adományaik révén címereiket helyezhetnék el a szoborra s készséggel vétetnek figyelembe a városoknak, testületeknek, társaságoknak és egyes családoknak is ugyancsak címerrel vagy nagyobbszerű lemezeken való megörökítés iránti óhajai is. A bizottság ezen kívül még egy nemzeti múzeumban elhelyezendő s elsőrendű művészek által tervezett és készített pergament-emlékkönyvben is megörökíti mindazok neveit, akiknek pikkelyes lemezei hazafias áldozatot képviselnek, Az actzióban résztvevők még hivatalos emléklapot is kapnak, valamint egy igen ízléses kivitelű külső jelvénnyel is dokumentálni fogják az áldásos és történelmi emlékezésű actzióban való részvételüket.
A végrehajtó bizottság úgy kontemplálja, hogy a szobor ünnepélyes felavatására való tekintettel a pikkelyes lemezek elárusítását folyó évi június hó 20-án lezárja.
A bizottság helyiségi a parlamentben vannak, ahol ’A nemzeti áldozatkészség szobrának végrehajtó bizottság’ készséggel ad minden érdeklődőnek felvilágosítást. Ugyanide küldendők mindennemű pénzadományok.”4
Az idézett lapban, nagyjából két hónappal később közzétettek egy újabb, sokkal terjedelmesebb felhívást. Ebben már számos újabb, a szoborral és a kezdeményezéssel kapcsolatos részletinformációt, tudnivalót közöltek az olvasóval.5 A terjedelmes szövegben azonban nem említik a bécsi és a berlini hasonló kezdeményezést sem, ezáltal úgy tűnik, mintha eredeti ötletről lenne szó. A felhívás szövegét eleve olyan stílusban fogalmazták, hogy minél jobban hathasson az olvasók érzelmeire, mindenekelőtt adakozási kedvére. Ebben az időszakban már különböző problémák adódtak a hadiellátásban, tehát nagy szükség volt a lakosság pénzadományaira.6
A budapesti szobrot megelőzte a pozsonyi Vashonvéd felavatása, amelyre 1915. május 23-án került sor. A magyar korona országaiban tehát ez a Rigele Alajos szobrászművész által készített alkotás volt a legelső ebben a kategóriában. Más magyarországi vidéki nagyvárosokban is állítottak az év folyamán hasonlóakat, Szabó Dávid szerint a következő időrendben: Nagyszeben (augusztus 1.), a Kolozsvár (augusztus 18.), a Szeged (szeptember 8.)7, majd a Székesfehérvár (szeptember 12.) követte (Szabó 1994). A székesfehérvári szobor a Vértes Vitéz nevet kapta, s ugyancsak Rigele Lajos alkotása. Ma is megvan a székesfehérvári múzeum gyűjteményében, s Lehel Zsolt Rigele monográfiájában szerepel egy erről készült kép is (Lehel 1977, 104). Demeter Zsófia történész is említést tesz róla a székesfehérvári ezredek első világháborús emlékeiről szóló tanulmányában. A következőket írja: „Ilyen ’furcsa köztéri alkotás’ Székesfehérváron is állt, eredetileg a Városháza téren (ma a múzeum gyűjteményében van). A Vértes Vitéz szobrát Lyka Döme készíttette az adakozás céljára Rigele Alajos pozsonyi szobrásszal. A vitéz hársfából készült el, amelybe az adakozók szögeket verhettek, így alakult ki a vitéz vértje (…) A szobrot 1915. szeptember 8-án8 avatták föl a Városháza előtt, Prohászka Ottokár megyés püspök és Saára Gyula polgármester beszédével.” (Demeter 2008, 234–248) Ennek a szobortípusnak országszerte különféle változatait készítették el. „Akadt olyan kocsmáros, aki az ő üzletében iszogató pótzászlóalj emlékére ’szögezendő’ emlékpajzsot készíttetett, vagy olyan gyógyszerész, aki a falujából bevonult katonák dicsőségére állíttatott hasonlót” (Szabó 1994, 59–60). Megemlítendő, hogy a brassói Vashonvéd elkészítésére Ján Koniarik szlovák szobrászművész kapott megbízást. A szobor nem készült el, a miniatűr változatának fényképe viszont képeslapra került, így ennek köszönhetően lehetnek elképzeléseink arról, hogyan nézett ki a tervezett 4 méteres szobor kicsinyített mása. A művész elmondása szerint a szobor befejezésére és felállítására nem került sor, mert közben véget ért a háború.9 Ma már lehetetlenség lenne valamennyit számba venni, mivel egyrészt nem minden esetben beszélhetünk művészi alkotásokról, s általában a múzeumok gyűjteményébe se kerültek be.
Az általunk kutatott területen a felhívás hatására több helyen is követték a példát, egyrészt kezdeményezték a nemzeti áldozatkészség szobor felállítását, vagy pedig pénzt gyűjtöttek a budapesti szoborra elhelyezendő pikkelyekre. A továbbiakban, a felállítások időrendi sorrendjében nézzünk néhány, a mai Szlovákia területéhez kötődő kezdeményezést!
Pozsony
A pozsonyi Vashonvéd állítását Szapáry Ilona grófnő kezdeményezte, az összegyűjtött összeget pedig a rokkantak megsegítésére, a pozsonyi Invalidusotthon támogatására szánták. A kezdeményezéssel kapcsolatban a pozsonyi lapokon kívül több vidéki sajtóorgánum is beszámolt. A Nagyszombati Hetilapban például a következő hír jelent meg:
„Három-négy hét múlva egy szobor áll a pozsonyi színház előtt, hogy a jelen idők komolyságát és Pozsony áldozatkészségét hirdesse. Szapáry Ilona grófnő vetette fel az eszmét, hogy az Invalidusotthon alapjára egy szobrot állítsanak fel, amely a társadalom jótékonyságának örök emléke legyen a jövőben. A szobor fából készül s honvédet fog ábrázolni. Mintázásával a most katonai szolgálatot teljesítő Rigele Alajos szobrászművészt bízták meg, aki a maga ideái szerint faragja meg. A faszobor az adakozók kis vas szögeiből érc páncélt fog kapni. Vas szöget csak az verhet bele, aki jótékonyságot gyakorol. A szobrot a színház előtt állítják fel s a jótékonyság regisztrálása végett egy könyvet is felfektetnek, ahová az adományozók bejegyzik a nevüket. Szép emléke lesz a mai időknek ezen eredeti ötlet.”10
Hogy a Pozsonytól távolabbra eső városokban is tudomást szerezhettek a kezdeményezésről, bizonyítja a pöstyéni lapban megjelent hír is:
„A pozsonyi Invalidusotthon alapjának javára Pozsonyban egy szobrot állítanak, melynek eszméjét Szapáry Ilona grófnő vetette fel. A szobor fából készül, s honvédet ábrázol, páncélját az adakozók beléje vert vasszögei képezik, a szobrot Riegele (sic!) Alajos pozsonyi szobrász faragja, ki most katonai szolgálatot teljesít s szabad óráiban buzgón dolgozik a szobron, melyet már néhány hét múlva állítanak fel a színház előtt.”11
A Pozsonyi Színház épülete előtt felavatott szoborral kapcsolatos híreket később is rendszeresen közölték a sajtóban. A Nyugatmagyarországi Híradóból szerezhetünk tudomást például arról, hogy „minden vasár- és ünnepnapon délelőtt 11–12 óráig a pozsonyi honvédzenekar hangversenyez a vashonvéd előtt. Műsor 10 f. a honvéd rokkantalap javára.”12
Ugyanebből lapból értesülhetünk róla, hogy a szobor fölé pavilont emeltek. Aztán, hogy még jobban megvédjék a téli időjárás viszontagságaitól, úgy döntöttek, inkább zárt helyre szállítják, ahol azonban továbbra is betölti eredeti küldetését, tehát bizonyos összeg fejében szöget verhetnek a Vashonvédba, ezzel is növelve a Pozsony-megyei rokkant katonák jótékonysági alapját:
„A színház-téri kis barokk pavillon lakója tegnap ideiglenesen elhagyta helyét, melyen pünkösd vasárnapja óta állott és a testébe fogadott vasszögek ellenértékeként már több mint negyvenezer koronával gyarapította a pozsonyi és pozsonymegyei rokkant katonák alapját. A rokkantalap bizottsága, melynek élén Bartal Aurélné, városunk és vármegyénk főispánjának neje fejt ki már eddig is igen szép eredményt felmutató tevékenységet, azt tervezi, hogy a ’Vashonvéd’ majd betöltötte hivatását és egyetlen szögre sem lesz már hely Rigele Alajos művészi alkotásán, alkalmas miliőben elhelyezi azt az igazán ’vashonvéd’-dé vált faszobrot, hogy közönségünk hazafias áldozatkészségének örök emlékéül fennmaradjon. Tehát vigyázni kell a szoborra a külsőségek tekintetében is, s nehogy a szokatlanul korán beállott téli időjárás rozsdássá tegye a Vashonvédet, a hideg évszak idejére elszállították helyéről. Werner János zongoragyáros vállalkozott teljesen önzetlenül a szobor átszállítására s a Vashonvéd tegnap délelőtt óta ott áll már ideiglenes (téli) szállásában: a vármegyeháza nagytermében. Meg kell jegyeznünk, hogy a Vashonvéd átszállítása nem jelenti hazafias és jótékony missziójának szünetelését. A ’Vashonvéd’ a vármegyeházán is nyitva áll a nagyközönség előtt s ezen túl is akár egyesek, akár küldöttségek áldozhatnak szegbeveréssel a humanizmus oltárán. (Tavasszal a vashonvéd ismét viszszakerül a színház előtt lévő pavilonjába.)”13
A szóban forgó szobor egy Havas József nevű diákot is megihletett 1919-ben, versét a Pozsonyban megjelenő Turul diáklap közölte.14
A szobrot 1919-ben a csehek távolították el, ma már nem létezik, azonban a róla készült korabeli képeslapnak köszönhetően tudjuk, hogy nézett ki, s a Rigele Lajos szobrászművész munkásságát feldolgozó, fentebb már említett képzőművészeti albumban is találhatunk felvételt róla. Lehel Zsolt, a Rigele monográfia szerzője megemlíti, hogy „Jótékony célból kerültek forgalomba a szobor, különböző nagyságban készült cínváltozatai is” (Lehel 1977, 103). A magyar királyi 113. honvéd gyalogezred bronzplakettjén ugyancsak megörökítette a művész a vashonvéd alakját (Lehel 1977, 104). A Pozsonyhoz közeli Gútoron 1929-ben állított első világháborús emlékmű szoboralakja, a puskájára támaszkodó katona testtartása csak nagyon kis mértékben tér el a vashonvédtől. Ennek alkotója is Rigele Alajos (Lehel 1977, 129).
Pöstyén
Kutatásaim során az is kiderült, hogy a budapesti szobrot nem csupán a pozsonyi Vashonvéd, hanem a pöstyéni Vaskorona is megelőzte a sorban. Az eddigi adatok alapján tehát elmondhatjuk, hogy ebben a kategóriában a pöstyéni szobrot tekinthetjük a másodiknak. A híres és közkedvelt, nagy idegenforgalmat lebonyolító, zömében szlovákok-lakta fürdővárosban nagyon sok vendég megfordult az Osztrák-Magyar Monarchia különböző vidékeiről, de a Német Birodalomból is. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a Bécsben és Berlinben, illetve más német és osztrák városokban felállított áldozatkészség szobrok híre jóval korábban eljuthatott ide, mint a hivatalos magyarországi felhívás. Ahogy arra fentebb már utaltam, a pozsonyi Vashonvéddel kapcsolatban még annak felállítása előtt közöltek egy hírt a helyi lapban.15 Mindezek fényében érthető, hogy Pöstyénben is korán megszületett egy hasonló szobor állításának gondolata. Eredetileg Frigyes főherceg faszobrát szándékoztak felállítani, az erre vonatkozó felhívást 1915. július 5-én tették közzé az alábbi szöveggel:
„Vas-Frigyest Pöstyénnek.
Pöstyén, július 5.
A szegbeverési akció úgy a monarkiában, mint Németországban oly kiváló sikerrel jár, hogy szinte magától vetődik fel az eszme Pöstyénben hasonló mozgalmat iniciálni.
(…) Egyébként pedig a szép és minden hazafias érzésű ember legmelegebb pártolására méltó eszme annál könnyebb lesz, mert egyik kiváló szobrászművészünk, Finta Sándor, akinek a dologról említést tettünk, máris szíves volt a nemes ügyben való közreműködését felajánlani.
A szobor elhelyezésének kérdése sem okozna nagyobb nehézségeket. Azt hiszszük, hogy a közvélemény nézetét osztjuk, ha a szobor helyéül a parkot ajánljuk, annak valamely forgalmasabb pontját a zenepavillon körül. Ami már most az eszme megvalósulása esetén várható eredményeket illeti, még pesszimikus számítás mellett is jelentékeny sikerre van kilátásunk. Itt van elsősorban a számottévő pöstyéni és környékbeli közönség. A beverést 1 koronával számítva, ezen a réven legalább is 5000 korona gyűlne egybe, ugyanannyit számíthatunk az itt üdülő tisztek és fürdővendégek részéről is úgy, hogy rövid időn belül igen tekintélyes összeg, 10 000 korona állana rendelkezésre a rokkant katonák javát szolgáló intézménynek.
Ami a szobor alakját illeti, csak önmagunkat tisztelnének meg vele, ha azt dicső hadseregünk győzelmes parancsnokáról, Frigyes főhercegről mintáztatnók. Annak a határnélküli hálának, igaz meleg szeretetnek s lángoló lelkesedésnek, melyet a diadalmas, muszkaverő fővezérrel szemben táplálunk, legszebb, legmegfelelőbb kifejezője, örök időkre szóló dokumentuma volna a parkban felállított Vas-Frigyes. (f. s.)”16
Két hét múlva már arról tudósítottak, hogy mégsem Frigyes főherceget mintázzák meg, hanem szent koronát készíttetnek, amelyet „Hősök Emléke”-ként a parkban avatnak majd fel. A kezdeményezést Erdődy grófné karolta fel:
„A ’Pöstyéni Újság’ egyik közeli számában az országszerte mindnagyobb arányokat öltő szegbeverési mozgalommal kapcsolatban azt az eszmét vetette föl, hogy a fürdő – részben a hadsegély javára, másrészt azonban a nagy történelmi idők maradandó emlékeként – szobrot állítson győzelmes hadseregünk fővezérének, Frigyes főhercegnek. Az eszme társadalmunk minden rétegében és vendégeink körében is lelkes visszhangra talált, főleg azonban Erdődy Imréné grófné karolta fel az ideát, mely a vörös kereszt fiók hétfői ülésén tüzetes megbeszélés tárgyát képezte. Az egylet Erdődy Imréné grófné javaslatára hazafias készséggel vállalta az ülés folyamán a szükségszerűen némileg módosult eszme megvalósítását s elhatározta, hogy annak mielőbbi megtestesülése érdekében széleskörű akciót indít.
A gyűlésen ugyanis a szobor kivitelének kérdésénél több oldalról is aggályok merültek fel, s így abban állapodtak meg az egylet tagjai, hogy szobor helyett a magyar szent korona megfaragására adnak megbízást. A koronát, mikor már tele lesz szögekkel, márványtalapzaton, mint ’Hősök Emléké’-t fogják a parkban felállítani.17
Az újságcikkből már konkrét elképzelésekről értesülhettek az olvasók, sőt már az első szeg beverésének időpontját, azaz a korona felavatásának konkrét dátumát is kitűzték. Figyelemre méltó, hogy a korona felszentelésének ünnepségét jótékonysági rendezvénnyel kötötték össze (az előzetes program is olvasható a cikkben), amelynek bevételét egy újabb háborús emlék, a „hősök emléke” alapjára fordítják.
„A vánkoson nyugvó korona – mint értesültünk – már készülőben van. Az első szögek beverését augusztus 20-ra, Szent István napjára tervezik, amikoris fényes ünnepélyt rendez a vörös kereszt a később elkészítendő művészi alapzat javára. Az ünnepély a Golfklub helyiségeiben lesz. A sikert már eleve is biztosítja az a körülmény, hogy a védnökséget Erdődy Imre gróf és neje vállalták. Az ünnepélyről egyébként a következő komünikét kaptuk:
őméltósága Endrődy Imre gróf és neje Erdődy Imréné grófné védnöksége alatt, a magyar Szent Korona Országai Vörös kereszt Egyletének pöstyéni fiókja a parkban létesítendő „Hősök Emléke” szoboralap javára augusztus 20-án pénteken ünnepélyt rendez a következő műsorral:
1. Ünnepélyes megnyitása a kézimunka és régiségkiállításnak a Golfkulb helyiségeiben… 2. Ezzel kapcsolatban Szent István vaskoronájába az első szögek beverése. 3. Tombola a Kurszalon terrasszán. 4. este 9 órakor Konfetticsata parkban.
Az egylet ugyancsak ezzel az ünnepéllyel kapcsolatban a következő felhívással fordul a közönséghez:
A Magyar Szent Korona Országai Vörös Kereszt Egyletének pöstyéni fiókja, Erdődy Imre gróf és neje Erdődy Imréné grófné szül. Migazzi Irma grófnő őméltóságuk védnöksége alatt f. é. augusztus 20-tól 29-ig a ’Pöstyéni Golfkulb’ helyiségeiben kiállítástrendez, melynek jövedelmét a szoboralap (a parkban létesítendő ’Hősök Emlékszobra’) javára fordítja…”18
A helyi sajtóban a felavatás után is rendszeresen közöltek minden, az emlékművel kapcsolatos hírt. Ezek alapján nyomon követhető a korona további sorsa is. Megtudható például, hogy az időjárás viszontagságaitól egy üvegburával tervezték megvédeni:
„A Vörös Kereszt fiók ideiglenes alapzatot és vastag üvegburát készíttetett a vaskoronának úgy, hogy az most erős időjárásban is künn maradhat.19 A vaskorona a virágpavillon előtt lett ideiglenesen fölállítva. Szegeket a vaskoronába egész napon át lehet beverni.”20
A téli közeledtével mégis úgy döntött a város vezetősége, hogy az időjárás viszontagságaitól védendő, a Vaskoronát zárt helyiségbe szállítják, azonban ott a nagyközönségnek továbbra is lehetőséget adnak a szögelésre. A cikkből az is megtudható, hogy a korona felavatása óta milyen összeget eredményezett a szögbeverési akció.
„Az augusztus 20-án felavatott „Szent István vaskoronája” eddig 5446 korona 95 fillér tiszta jövedelmet hozott a nemes célnak. A Vaskoronát legközelebb a főszolgabírói hivatal egyik helyiségébe viszik, s ott marad egész télen át. Szögeket ugyanott naponta délelőtt 9–12-ig s délután 3-6-ig lehet beverni.”21
Ugyanezen év októberében már arról tájékoztatták a lap olvasóit, hogy Vaskorona emlékét, keletkezésének körülményeit és a felavatási ünnepséget egy albumban is megörökítik:
„Mint értesültünk, a Vörös Kereszt vezetősége a nagy napok eseményeit művészi alkotással megörökítendő elhatározta, hogy a Vaskorona albumának belső fedőlapját háborús motívumú festménnyel díszítteti. A kivitellel Remsey Jenő festőművészt, a ’Kéve’ kitűnő tagját, aki mint üdülő katona itt tartózkodik, fogják megbízni.”22
Egy másik lapszámban aprólékosan leírnak minden információt, amit erről az albumról tudni lehet, s valamennyi személy nevét is felsorolják, akinek a Vaskoronához vagy pedig az Albumhoz valamilyen köze volt. Annak ellenére, hogy egy háborús emlékjelhez kötődő kiadványról van szó, egyetlen háborúban elesett pöstyéni katona nevét sem említik meg benne. Ez a kiadvány nagyon jól példázza, hogy a háborús emlékjelek állítását nem mindig az elesettek iránti kegyelet, vagy pedig a részvét inspirálta, a politikai és társadalmi elit öncélúan sokkal inkább a saját maga emlékének megörökítésére törekedett. Az alábbiakban közöljük az ezzel kapcsolatos újságcikk teljes szövegét, hogy szemléltessük, mit is tartottak elsődlegesnek és legfontosabbnak megörökíteni az utókor számára a kezdeményezők.
„A Vaskoronához készült emlékalbum fedőlapját Remsey Jenő festőművész, a Kéve kitűnő tagja, akiről itteni művészi tevékenysége révén már többízben megemlékezett a Pöstyéni Újság, gyönyörű művészi rajzzal látta el. A rajz, mely a Corvinák stílusában van tartva, a következő kódexszerűen készült szöveget zárja körül:
’Az 1914. évben mint a pokol kísértetei támadtak reánk ősi hazánk minden ellenségei. A nemzet fiai mint a sasok küzdöttek ellenségeinkkel – és Isten kegyelméből immár győzelem int fegyvereink felé.
Hálával eltelve a hősök iránt
Mi, a magyar szt. korona orsz. vöröskeresztegyletének pöstyéni fiókegyesülete.
Erdődy Imre gróf és neje, szül. Migazzi Irma grófné védnöksége, Czocher Kálmán főszolgabíró elnöksége és dr. Fodor Kálmánné szül. Berchtold Sephine grófnő társelnöksége alatt.
Elhatároztuk, hogy a magyar szt. korona mását fából elkészítjük és a vázat ékítő érczszegek megváltásának jövedelmét, a pöstyéni járásnak a haza védelmében rokkanttá vált katonáit és az elesettek özvegyei és árvái segítésére fordítjuk.
Isten áldása azokon, kik e nemes ügyhöz kegyes adományaikkal hozzájárultak, s kiknek neveit ezen könyv örökíti meg.
Pöstyén, 1915. év Boldogasszony hava
Szent István napján.
A koronát
Seilnacht
galgóczi faragómester készítette
a pöstyéni fürdősziget egyik százados nyárfájából.
Ezen emlékkönyvet
Winter Lajos és Ármin
a pöstyéni fürdő bérlői adományozták
Ezt az oklevelet A. D. 1915.
Remsey Jenő festette.’
A szöveg, melyet művészi iniciálék díszítenek, Remsey fogalmazása.23
Trencsén
Ugyancsak fentebb már idézett Pöstyénben megjelent lapból értesülhetünk róla, hogy Trencsénben is kezdeményezték az áldozatkészség szobrának elkészítését:
„A pöstyéni vaskoronához hasonló háborús emlékmű létesítését célzó mozgalom hírét vesszük a szomszédos Trencsénből, ahonnan tegnap az a megkeresés érkezett hozzánk, hogy a „Pöstyéni Újság” azon számait, melyekben a Vaskoronáról írtunk, engedjük át a bizottságnak, amit készséggel megtettünk. A mozgalom élén Szalavszky Gyula v. b. t. t., a vármegye főispánja áll.”24
A szóban forgó trencséni kezdeményezésről a Vágvölgyi Lap már egy terjedelmesebb írást közölt, amelyből egy emlékszobor elkészítésének konkrét terve rajzolódik ki, egy bizottság megalakulásáról is értesülhetünk, azonban a szobor felállítására vonatkozó későbbi konkrét adatra ezidáig sehol sem sikerült rábukkannom. A szóban forgó cikk a kezdeményező kormánybiztos-főispán, Szalavszky Gyula érdemeinek méltatásával kezdődik, akinek személye a cikk szerzője szerint a kezdeményezés megvalósítása szempontjából garanciát jelent:
„Azon nagyarányú hivatalos tevékenység mellett, melyet a kormánybiztos-főispán urunk ő Excellenciája a háborúval kapcsolatban oly bámulatra méltó önfeláldozással kifejt, talált időt arra is, hogy kivegye részét a karitatív célokat szolgáló mozgalmakból is és azokban részben irányítólag, de jó részben kezdeményezőleg is a jóügy szolgálatába állítsa hatalmas szervező és agitatív tehetségét. Minden elismerés és hála illeti meg ezért kormánybiztos-főispán urunkat, mert az ő személyes vezetése bármely ügyénél a kimaradhatatlan siker biztos záloga.
Folyó hó 14-én is egy új, gyönyörű célú mozgalomnak adta meg az első lökést, Midőn Trencsén város minden jóra kész társadalmából értekezletre hívta meg azokat, akiknél föltételezte, hogy szívesen állítják be érdeklődésüket, idejüket, munkájukat, egy oly magasztos ügy újabb szolgálatába, mely ügyet hiszen egy vagy más formában ma mindenki szolgál, aki nincs a fronton.
(…) Ily megvalósításra érdemes és a fényes siker minden kilátásával biztató eszme egy oly szobornak a felállítása Trencsénben, melybe e vármegye áldozatkész közönségének minden egyes tagja bele verhesse a maga pikkelyes szegét, felajánlva ennek fejében a segélyezés céljára annyit, amennyi tőle kitelik. A szegek különféle nagyságban való előállítása lehetővé fogja tenni, hogy a tehetősek, pénzintézetek, vállalatok, községek nagyobb összeggel, a magánosok pedig több osztályú kisebb összeggel váltsák meg szegüket.
A kormánybiztos-főispán úr által előadottakhoz az egész értekezlet lelkes örömmel járult hozzá s elhatározta, hogy bizottsággá alakul, mely a szép eszmét kiviszi a társadalomba, s minden erejével azon lesz, hogy az mihamarább meg is valósuljon.
A szervező bizottság tagjai a következők lettek:
Elnök: Szalavszky Gyula v. b. t. t. kormánybiztos főispán.”
Tagok: [a politikai és társadalmi elit vezető képviselői, valamint a helyőrség katonai parancsnoka, az egyház képviselője, valamint ’művészek’: Hindi Szabó Kata festőművész, André Dezső festőművész, főhadnagy, Dobay Székely Andor festőművész, e. é. önkéntes, Lányi Dezső szobrász – a szerző megjegyzése].25
Nyitra
Egy másik megyei székhelyen, Nyitrán a nemzeti áldozatkészség szobraként 1915 októberében leplezték le a „Nyitrai Vasturult”. A pöstyéni Vaskoronához kapcsolódó albumhoz hasonlóan itt is emlékkönyvet alapítottak, amelyben megörökítették valamennyi adományozó nevét:
„A ’Nyitrai Vasturult’ október hó 17-én délelőtt 11 órakor leplezik le Nyitrán a Városháztéren, a nagy idők komolyságához és a kitűzött cél magasztos jellegéhez méltó ünnepies keretek között. Az adományozó nevére ellátott arany szeg (testületek, családok és magánosok részére) ára: 50 korona. Az adományozó nevével ellátott ezüst szeg (kizárólag egyesek részére) ára: 10 korona. Vasszeg ára: 1 korona. – Vasszeg tanulóifjúság és gyermekek részére: 20 fillér. Felülfizetéseket hálás köszönettel fogad és a ’Nyitrai Vasturul’ emlékkönyvében nyugtáz a rendezőség. Miután a név bevésése több időt vesz igénybe, kívánatos, hogy az ilyen szegekre szóló előjegyzések néhány nappal előbb a „Vörös Kereszt Egylet” titkáránál, dr. Szathmáry István várm. tb. főjegyzőnél jelentessenek be. A szegek megváltásából befolyó adományok a nyitramegyei illetőségű katonák özvegyeinek és árváinak támogatására fognak fordíttatni.”26
A Vasturul leleplezéséről a Nyitramegyei Szemle október 24-i száma tudósított. A cikkből kiderül, hogy a szobor fölé „oszlopos tető” került, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól.
„A Nyitrai Vasturul leleplezési ünnepélye f. hó 17-én folyt le díszes keretek között. A pozsonyi honvédzenekar a Himnusz, a „Gott erhalte” és a Wacht am Rein” felemelő dallamával nyitotta meg az ünnepélyt, melynek lefolyása alatt Jeszenszky Alajos prelátus és kanonok, gróf Nemes Jánosné és dr. Thuróczy Tibor polgármester beszéltek. A polgármester a város nevében átvette az emléket gondozásba s ennek külső jele már eddig is az az oszlopos tető, mely az emlékmű fölött emelkedik és a város költségén készült. A felavatás után kezdetét vette a szegek beverése s mindjárt ez alkalommal az arany és ezüst szegek hosszú sorát verték be a Vasturul oszlopába. A szegek megváltásából eddig 26 ezer kor. folyt be.”27
Losonc
A Losoncon felállítandó nemzeti áldozatkészség szobrának – egy páncélos magyar vitéz – tervéről első alkalommal a Felsőnógrád 1915 novemberében megjelent cikkéből értesülhetünk. Ebben említést tesznek az előzményekről is: a bécsi, berlini és budapesti, szobrokról is, azonban tévesen a berlinit említik elsőként, holott azt csak a később, a bécsi után állították:
„Berlinben készült az első ’nemzeti áldozatkészség szobra’. Annak nagy sikere folytán Bécsben, majd Budapesten, s végül a vidéki városokban is felállították ezen szobrokat. A háborús jótékonyság legmaradandóbb emlékei lesznek országszerte ezek a szobrok. Értesülésünk szerint Losoncon is készül egy ilyen szobor. Friedmann József szobrász, aki jelenleg mint 29-es vadász a losonci üdülőben van, készíti a szobrot. A szobor egy páncélos magyar harcost fog ábrázolni. A szobor siloidból – egy műkőszerű anyagból – lesz kiöntve és Losonc valamelyik terén lesz kiállítva. A szobrot azután a város áldozatkész polgárai és katonái fogják szögekkel kiverni. A szobor felállítása körüli teendőket br. Vecsei őrnagy és Nádas hadnagy az ürülő parancsnokai végzik.”28
A losonci „áldozatkészség-szobor bizottsága” 1916. augusztus 18-ra hirdette meg a szobor leleplezését. A pikkelyekből befolyó összeget a losonci katonai parancsnokság területéről besorolt elesett katonák hátramaradt hozzátartozóinak támogatására szánták:
„A losonczi cs. és kir. hadkiegészítő parancsnokság területéről sorozott csapatok keretében hősi halált halt katonák özvegyei és árvái gyámolítására, a Kubínyi téren felállított áldozatkészség-szobor ünnepélyes leleplezése e hó 18-án vasárnap délelőtt fog megtartani, melyet d. e. 9 órakor ugyanott tábori mise előz meg.
Járuljon minden jó szív hozzá a hősök özvegyei és árvái könnyeinek letörléséhez! Üsse mindenki hazafias áldozatkészségének szögét a felállított emlékműbe! Minden szög egy, a haza és nemzetért éhező ajaknak nyújt enyhítő falatot s nyugodtabbá teszi a rideg földben pihenő hősök örökké áldott álmát.
Losoncz, 1916. június hó.
A bizottság.”29
A Losonci Újságban megjelent hírből már pontosabb leírást kapunk a szoborról, illetve a felszögelendő pikkelyek áráról, valamint az is kiderül, hogy a szobor nem az eredetileg tervezett anyagból, azaz sziloidból, hanem fából készült:
„…A fából kifaragott szobor egy páncélba öltözött középkori lovagot ábrázol és egy katonáskodó Friedmann nevű művész igen jól sikerült alkotása. A szobrot magát páncélpikkelyek fogják borítani és aranyozott címerek kés gombok díszítik. Minden adakozó egy-egy pikkelyt verhet a szoborba. Aki pedig 500 koronát adományoz, annak neve is bevésetik a pikkelybe. Legkisebb összeg, melyért már egy pikkely jár 50 fillér. Hisszük, hogy rövidesen már az egész szobor be lesz borítva az adakozók pikkelyeivel.”30
A Losoncon készült áldozatkészség szobra jó példa annak prezentálására, hogy egy egész régió és a környező vármegyék is figyelemmel kísérték egy ilyen vidéki szobor állításával kapcsolatos történéseket. Már a fentebb idézett újságcikkek is bizonyítják, hogy a szomszédos vármegyék nemcsak erkölcsileg, hanem anyagiak tekintetében is támogatták a kezdeményezést. Példaként idézzük a Besztercebányai Hírlapban megjelent egyik tudósítás néhány részletét:
„Nógrád, Gömör és Zólyomvármegyék közönsége aggódó szemmel kíséri mind a harcokat, melyekben a losonci hadkiegészítő parancsnokság által kiállított cs. és kir. csapatok küzdenek, hiszen ezen csapatokban harcol a családfő, az atya és fiú egyaránt. (…) A hadkiegészítő kerület székhelyén, Losoncon az áldozatkészségnek egy újabb szobrát állítja fel, melyet holnap, május hó 21-én a 25. gyalogezred által vitézül végigharcolt asperni csata évfordulóján fog ünnepélyesen leleplezni. A cs. és kir. kiegészítő parancsnokság székhelyén Wimmer Ede ezredes elnöklete alatt alakított bizottság ez úton is kéri a közönséget, hogy a leleplezés ünnepét megjelenésével tegye fényessé s adakozásaival járuljon hozzá az alap gyarapításához.”31
A Gömör Kishont című regionális lapban Szoborleleplezés Losonczon című tudósításból pontosabb részleteket is közölnek a szobor felavatására rendezett ünnepség programjáról:
„E hó 18-án, vasárnap leplezték le fényes ünnepségek között a losonczi áldozatkészség szobrot. – A szoborleleplezést megelőző este katonazene és takarodó volt s vasárnap reggel is katonazene járta be a város utczáit. Az ünnepélyes alkalomból a város zászlódíszt öltött s a szobor helye – a Kubinyi tér – a szövetségesek zászlóival pazarul volt feldíszítve. Pont kilencz órakor kezdődött a tábori mise, melyet dr. Valihora János apátplébános fényes segédlettel celebrált, s amelyen a katonai notabilitásokon kívül részt vettek a szomszédos vármegyék kiküldött képviselői s a losonczi polgári előkelőségek is. A tábori mise után Wimmer Ede ezredes beszélt, majd Losoncz város polgármestere, Wágner Sándor átvette a szobrot. A szobor Friedmann József művész közlegény rendkívül sikerült, erősen plasztikus munkája. A beszédek után a pikkelyek elhelyezése következett. Gömör és Kishont vármegyei aljegyző szögezte be s rövid beszédben hangsúlyozta, hogy a losonczi háziezred hősei, a gömöriek legendás hősei is, s özvegyeik és árvákról való gondoskodás a mi legszebb kötelességünket fogja képezni. Nógrádvármegye lemezét Török Zoltán nyugalmazott főispán, Zólyomvármegyéjét dr. Bárczy Emil vármegyei tiszti főügyész helyezte el. A szoborra eddig összegyűlt összeg túlhaladja a 2000 koronát.”32
Amint az a fent idézett újságcikk s bizonyítja, a losonci szoborra más vármegyék és városok is adakoztak. A Rozsnyón megjelenő lapban is megemlítik, hogy a város polgármestere a kezdeményezést adományok gyűjtésével támogatta:
„Gyűjtés. A losonczi áldozatkészség szobrára befolyt adományokról szóló kimutatásban olvassuk, hogy Pósch József dr., városunk polgármestere a szoboralapra 50 koronát gyűjtött és az összeget a vármegyei alispáni hivatalnak küldte be.”33
Komárom
Komáromban 1916-ban vetették fel egy köztéri vashonvéd felállítását, azonban ezt megelőzte egy másik, ugyanebbe a kategóriába sorolható tárgy, a nemzeti áldozatkészség pajzsa, amelyet még 1915. decemberében helyeztek el a helyi római katolikus plébánia épületében, a helyi leányegyesület boltjában. A szögvásárlásból összegyűlt összeget a hadiárvát támogatására kívánták fordítani:
„A fővárosi áldozatkészség szobrának pendant-ja akad nálunk, Komáromban. Nevezhetjük áldozatkészség pajzsának, mert pajzsnak tényleg pajzs. Nem nagy, s ha Komárom áldozatkész közönsége összefogna, egy nap alatt beszögezhetné területét fekete, vagy fehér szögekkel. Egy fekete szög ára 40 fillér, egy fehér szög ára 20 fillér. A csinos fapajzs a Leányegyesület boltjában (Plébánia épület) van elhelyezve, ahol naponként verhető bele a szög d. e. 9 – fél 1-ig és d. u. 3–6-ig. A majdan megtelt pajzs a Komáromi Múzeumban nyer elhelyezést, a jövedelmével pedig a komárommegyei hadiárvák alapja gyarapodik. Reméljük, hogy sokan felkeresik a Leányegyesület boltját, hogy elhelyezzék az áldozatkészség szögeit. Minden kalapácsütés nyomában egy-egy könnycsepp szárad fel, melyeket pici gyermekek szemében fakasztott a szomorú árvaság.”34
Az 1916-ban nemzeti áldozatkészség szobraként egy vashonvéd felállítását is tervezték, az ebből származó jövedelmet a komáromi rokkant katonák megsegítésére szánták. Megjegyezzük, hogy a városban a szoborállítás tervével egy időben vetették fel a budapesti mintájára egy komáromi lövészárok létesítésének ötletét is.35 A vashonvéd konkrét tervét egy rokkant honvéd 1916. márciusára készítette el:
„…Fischer Márton rokkant katona, kinek foglalkozása faszobrász, tervet dolgozott ki és nyújtott be városunk vezetőségéhez a Komáromban felállítandó vashonvédre. A szobor olajbafőtt, bronzszínű hársfából készülne, fölötte kis gloriett. A jótékonysági szögeket a közönség veri be a szoborba. A munkát ingyen végzi el a szobrász, csak előzetes költségei megtérítését kéri.
A város vezetősége felkarolta a tervet, s a vashonvédet Komárom valamely forgalmas utcájában fel fogja állítani. A vashonvéd ügye kizárólag a komáromi katonák rokkantalapja javára fog szolgálni. A nemes akció élén Gaál Gyula dr. városi tanácsos áll, aki a vashonvéd előzetes költségeit, mintegy 1200–1400 koronát társadalmi úton fogja összegyűjteni. Már érkezett hozzá e célra 200 kor. adomány…”36
A sajtóban gyakran közöltek a különféle rendezvényekhez, vagy a háborúhoz és az emlékművekhez kötődő alkalmi verseket. A Komáromi Lapok április 16-i számának címlapján a nemzeti áldozatkészség szobrához kapcsolódóan Somlyó Zoltán fahonvédről szóló verse olvasható.37
A komáromi honvédszoborra vonatkozó elképelés közzététele után a május végén megjelent következő hírből már arról értesülhetünk, hogy a nagyszabású tervben gondolkodó vashonvéd szoborbizottság már kétszer is ülésezett, s a szobor megtervezésébe és kivitelezésébe neves képzőművészeket is – pl. Hajós Alfrédot – bevonnak, s a felállítását júniusra tervezik:
„A héten két ízben tartott ülést a komáromi vashonvéd szoborbizottsága F. Szabó Géza polgármester elnöklete alatt a városházán. Az értekezleteken ott láttuk az elnöklő polgármesteren kívül Gaál dr. (a szobor eszméjének megpendítője s az ügy lelkes propagálója) és Szijj dr. városi tanácsosokat, Madurkay Miklós dr. plébánost, Vargha Sándor ref. lelkészt, B.-Janovits Józsefet, Aranyossy László dr.-t, Fried Jenőt, Milch Dezsőt és másokat.
A helyben állomásozó katonaság képviseletében Tormássy Dezső ezredes jelent meg. Jelen volt továbbá Hajós Alfréd tart. mérnök-hadnagy, a kiváló műépítő is, aki a szobor építészeti részének kidolgozását a hazafias ügyre való tekintettel teljesen díjtalanul vállalta. A hely kérdésében körülbelül megállapodásra jutott a bizottság. A vashonvéd alkalmasint a kultúrpalota telkére kerül, az Iskola-utca és a Nádor-utca sarkára, arra a helyre, ahová annak idején a palota tervezője: Hültl professzor már eredetileg is szánt valami szoborművet, amelynek felállítását azonban fedezet híján jobb időkre halasztották. A szoborminta elkészítésére Fischer Márton fa-szobrász vállalkozott, aki városunkban teljesít szolgálatot. A fába faragást ugyancsak Fischer fogja végezni, aki a szobor megmintázásával már a közeli napokban elkészül. A bizottság azt hiszi, hogy a szobor, amely fölé Hajós Alfréd művészi tervei szerint stílusos gloriet kerül, június végén fel lesz állítandó.”38
A helyi sajtó alapján úgy tűnik, ezt követően hosszabb ideig nem foglalkoztak a Vashonvéd szobrának ügyével, de egy év múlva, 1917. júliusában A honvédszobor címmel már egy másik művész által elkészített szobortervről számolnak be a Komáromi Hírlapban:
„A Komáromban felállítandó honvédszobor gipszmodelljét vasárnap, f. hó 24-én d. e. mutatta be felsőeőri Fülöp Elemér szobrász az ez alkalomra egybehívott szoborbizottságnak. Az egy méteres magas gipszszobor a Kárpátokban őrködő honvédnépfölkelőt ábrázol, amint feltűrt gallérral téli köpenyben, szuronyos fegyverére támaszkodva éles figyelemmel kémleli a határt. A művészi modell július hó 1-től kezdve megtekinthető a városház nagytermében a hivatalos órák alatt. A szobor melletti persely a szoborköltségeket van hivatva összegyűjteni. – adakozzék ki-ki tehetsége szerint, hogy a szép eszme megvalósulását lehetővé tegye.”39
Novemberben ismét megjelentettek egy verset a készülő szoborral kapcsolatban, ezúttal A vaskatona címmel Follinus Ervin nevű szerző tollából.40 Ezt követően már semmilyen hírt sem találunk egyetlen komáromi sajtótermékben sem a szoborral kapcsolatban. Az eddigi kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy a nagyszabású tervek ellenére a komáromi vashonvéd felállítása mégsem valósult meg. 41 az eredeti céllal, de 1918-ban a Komáromi Lapokban Forradalmi est és képkiállítás címmel megjelent egy írás, amelyben egy Komáromban rendezett képzőművészeti kiállítás kapcsán egy félmondatban megemlítik, hogy „…a vernisage után egy faemlékművet lepleznek le…”42 Az emlékmű formájára és küldetésére vonatkozó más hírt egyetlen lapban sem találtam, így csak feltételezhetjük, hogy esetleg a nemzeti áldozatkészég szobraként elkészült honvédről lehet szó. Mivel a rendezvényt a háború végén, 1918 novemberében szervezték, egy Vashonvéd felállítása ekkor már egyáltalán nem lett volna időszerű.43
A kezdeményezés kudarca több okkal is magyarázható. Egyrészt 1915-ben már elkészült a fentebb már említett „áldozatkészség pajzsa”, tehát ezt a fajta adakozás már megvalósult a városban. Másrészt a tervezett katona elkészítését sok, előre nem várt különféle háborús esemény befolyásolhatta, az ország egyre szegényebb lett, egyre több áru számított hiánycikknek, s a város lakosainak nagyon sok más célra is adakozniuk kellett. Ráadásul 1916 őszén erdélyi menekültek is érkeztek a városba és környékére, az ő ellátásukról elszállásolásukról ugyancsak a lakosságnak kellett gondoskodnia, majd ismét gyűjtést (pénzadományok, ruházat, élelmiszer), kellett szervezniük hogy elegendő élelmiszert biztosítsanak nekik a visszautazásukra.44
***
A nemzeti áldozatkészség Budapesten felállított úgynevezett központi szobrára az ország különböző pontjairól érkeztek adományok a pikkelyekre, sokszor egészen kis összegek is. Liptó vármegyéből például 5 koronát küldtek be (Szabó 1994, 7).
Több vidéki városban is megalakult az úgynevezett Nemzeti Áldozatkészség Szobrának helyi bizottsága azzal a céllal, hogy a gyűjtéseket szervezte a szoborra kerülő pikkelyek megvásárlására. Breznóbányán is alakult egy ilyen bizottság, amelynek tevékenységéről rendszeresen tájékoztatták a nagyközönséget:
„…Breznóbányán is megalakult a nemzeti áldozatkészség szobrának helyi bizottsága Kuhn János városi főjegyző, polgármester helyettes elnöklete alatt. E bizottság révén városunk közönségének is módjában lesz kivenni részét az országos kiterjedésű hazafias mozgalomból. Szentül meg vagyunk győződve róla, hogy annak a városnak a lakossága, mely eddig is ezreket tett le a jótékonyság oltárára, eddigi áldozatkészségét messze fölülmúló fellángolással veendi ki részét a nemzeti áldozatkészség szobrának fölépítéséből s igy fogja demonstrálni az ország színe előtt is a hazafias lelkesedését, áldozatkészségét, hogy senki se mondhassa soha Breznóbányáról, hogy ennek lakóssága önző módon elzárkózott kötelességeinek becsületes teljesítése elől a nagy háború megpróbáltatásának nehéz napjaiban. Úgy legyen!”45
A helyi bizottság egyik következő üléséről szóló beszámolóból kiderül, hogy a szervezők többek közt szóvá tették az ifjúság kezdeményezéssel szembeni passzív hozzáállását is:
„…a Nemzeti Áldozatkészség Szobrának helyi bizottsága a város hölgyközönségének bevonásával e hó 1-én d. u. a városháza tanácstermében Kuhn János polgármester helyettes elnöklete alatt ülést tartott. Városunk hölgyközönsége igen szép számban jelent meg a gyűlésen, szokott lelkesedésével felkarolandó a nemescélú mozgalom ügyét. Annál elszomorítóbb volt azonban, hogy Breznóbánya itthonmaradt kevés számú ifjúsága, akinek közreműködésére szintén számított a helyi bizottság, távollétével tündökölt. Válaszul Mazarek Róbertné igen helyes indítványára a mozgalomból való részvételből kihagyattak. A gyűjtést a jelenvolt lányok nagy készséggel teljesen magukra vállalták s a pikkelyek árusítása a nemzeti áldozatkészségét hirdető lovas vitéz beborítására már folyamatban van.”46
A mai Szlovákia különböző városaiból küldtek adományokat, általában a megyeszékhelyeken szervezték a gyűjtéseket. Többek közt a zömében szlovák és német lakosságú szepességi városból, Iglóról is érkeztek adományok. A Szepesi Lapok című regionális lapból értesülhetünk róla, hogy ebben a városban is egy bizottság karolta fel a kezdeményezést:
„Münnich Kálmán udvari tanácsos orsz. képviselő elnöklete alatt f. hó 21-én ülésezett, mely alkalommal elhatározta, hogy Igló városa és közönsége együttesen, egy lemezen kíván szerepelni a Nemzeti áldozatkészség Szobrán és erre a célra igyekezni fog a város, testületek, intézetek, gyárak és magánosok részéről 500 koronát összegyűjteni. Ez a tekintélyes összeg méltóan fogja kifejezni a város közönségének hazafias áldozatkészségét. Természetesen, ha valaki külön is akar szerepelni, ez módjában áll és a kibocsátandó gyűjtőíven részére az egyik rovat rendelkezésére áll….” 47
A bizottság munkája sikerrel járt, egy szűk hónap alatt 722 koronát gyűjtöttek össze, s a lap hasábjain nyilvánosan is közölték, hogy pontosan milyen pikkelyeket és milyen összegért szögeltek fel a budapesti nemzeti áldozatkészség szobrára:
„A Nemzeti Áldozatkészség Szobrának Végrehajtó Bizottsága iglói helyi Bizottsága által eszközölt gyűjtésnek eredményeképpen 4 darab pikkelyt helyeztek el a szoborra: ’Igló Város és Polgársága’ felírással és Igló Város címerével ellátva 1 darab pikkely 500 kor. ’Igló Polgári Olvasókör’ felírással, 1 darab pikkely 100 kor. ’Münnich Kálmán kerti tennis társasága Iglón’ felírással 1 darab pikkely 72 kor. ’Szepes Iglói Takarék és Hitelintézet’ felírással 1 darab pikkely 50 kor. Összesen 722 kor. A közös nagy pikkelyre adakoztak…: [itt közlik a teljes névsort. L.J.I. megj.]
…A gyűjtéssel járt költséget, valamint a portó kiadásokat az elnök fedezte. A szíves adakozóknak az Iglói Végrehajtó Bizottság nevében köszöntet mond Launer János bizottsági pénztáros, Münnich Kálmán bizottsági elnök.”48
Gyakran tették közzé a lapokban a szoborra összegyűjtött összeg gyarapodásáról szóló beszámolót, közölve az adakozók névsorát, valamint az általuk adományozott pénzösszeget és feltüntették. Az Ipolyságon megjelenő Honti Lapok 1916. januári számában olvasható, hogy „A gyűjtés eddigi eredménye: 1559 korona 93 fillér”.49
A nemzeti áldozatkészség szobrának miniatűr változata
A nemzeti áldozatkészség budapesti szobrának elkészítették kicsinyített másolatát is, amit ugyancsak jótékony céllal árusították. A 20 koronába kerülő szobor megrendelésével kapcsolatos információkat és felhívást a korabeli sajtóban is közzétették, a Honti Lapokban például a következő szöveggel:
„A Nemzeti Áldozatkészség szobrának végrehajtó-bizottsága a szobrot kisebbített mértekben ábrázoló miniatűr fémszobrot hoz forgalomba. A fémszobor rendkívül ízléses, művészies kivitelben, lovas és ló tizenöt centiméter magasságban, fekete színre patinázva készült. Eladási árát darabonkint húsz koronában állapították meg. Megrendelhető a Nemzeti Áldozatkészség Szobrának végrehajtó bizottságánál Budapest V, Képviselőház. A pénz előzetes beküldése ellenében e fémszobrot bérmentesen szállítják, míg utánvételes megrendelés esetén a szállítási költsége a megrendelőt terheli.”50
A budapesti példát ezen a téren is követték vidéki kezdeményezések A losonci áldozatkészség szobor kicsinyített mását az eredeti szobor tervezője készítette el, s az ezredének ajánlotta fel ajándékul. Az ezred azonban a szobrot tovább ajándékozta a losonciaknak, amikor, amikor egy hivatalos küldöttség meglátogatta őket a városból:
„A 25-ik s 27. t. t. ezred figyelme. Domokos István műszaki rajzoló a harctéren elkészítette a Losoncon felállított áldozatkészség szobrát en miniatur. A szobrocska rendkívül szépen sikerült s készítője – ki különben a losonci szobrot is megtervezte – az ezrednek ajánlotta fel. Az ezred viszont a fronton járt küldöttség által hozott üdvözletek viszonzásául a városnak ajánlotta fel. – A 27. t. t. ezred pedig egy ellenséges gránát rézanyagából készített emléklapot, melyet vörösbársony keretbe foglalt s a városnak megküldött.” 51
Miután a rozsnyóiak tudomást szereztek róla, hogy a miniatűr változatot egy rozsnyói katona készítette el, Rozsnyói Híradóban is beszámoltak az eseményről:
„Domokos Sándor polgártársunk tehetséges fiának igen szép, művészi sikeréről ad hírt a Losoncon megjelenő ’Felsőnógrád’, írván a következőket: Domokos Sándor műszaki rajzoló a harctéren elkészítette a Losoncon felállított áldozatkészség szobrát en miniatur. A szobrocska rendkívül szépen sikerült s készítője – ki különben a losonci szobrot is megtervezte – az ezrednek ajánlotta fel. Az ezred viszont a fronton járt küldöttség által hozott üdvözletek viszonzásául a városnak ajánlotta fel.”52
***
A vashonvédek alakjához több történet is kötődik. A Szegeden 1915-ben felállított szoborhoz kapcsolódó szájhagyomány szerint például több édesanya a szoborban saját elhunyt katonafiát vélte felfedezni. Tömörkény István is említést tesz egyik írásában egy idős falusi asszonyról, aki rendszeresen bejárt a szegedi múzeumba a szoborhoz. Miután kisírta magát, távozóban visszanézve így szólt: „A gyüvő hétön mögint begyüvök a fiamhoz.”53
Kutatásaim során viszont sehol sem találkoztam egyetlen olyan adatközlővel sem, akinek tudomása lett volna a nemzeti áldozatkészség szobrának valamelyik változatáról. Csupán néhány értelmiségi tudott a pozsonyi Vashonvédról, a róla készült és terjesztett képeslapnak köszönhetően, vagy pedig Lehel Zsolt Rigele Alajos munkásságát bemutató képzőművészeti albumból szereztk róa tudomást (Lehel 1977, 103). Arról sincsenek információim, hogy valamelyik, az általam kutatott területen készült ilyen objektum, vagy pedig annak egyik darabja megtalálható lenne valahol, esetleg valamelyik múzeum gyűjteményében. Ha figyelembe vesszük az ezen a területen történt különböző impériumváltásokat, nem nagyon csodálkozhatunk ezen. Másrészt a bevert, később megrozsdásodott szögek és pikkelyek hatására a faanyag is tönkremehetett, s ezáltal még a szobrászművészek által készített szobrok sem képviseltek különösebb esztétikai vagy művészi értéket, s nyilván viszonylag rövid időn belül el is tűntek a közterekről.
Irodalom
Demeter Zsófia
2008 A székesfehérvári ezredek az I. világháborúban. In Az I. világháború emlékezete. Bedécs Gyula szerk. Budapest: Totem Kiadó, 234–248. p.
Lehel Zsolt
1977 Rigele Alajos. Bratislava: Madách.
Loidl, Tristan
2004 Andenken aus Eiserner Zeit. Patriotische Abzeichen de österreichisch-ungarischen Monarchie 1914–1918. Wien: Verlag Militaria.
Lukács László
2007 A székesfehérvári vastuskó. In uő A tisztes ipar emlékei. Céhek, céhemlékek, az iparosok hagyományai Fejér megyében és Székesfehérváron. Székesfehérvár: Szent István Király Múzeum, 117–119. p.
Szabó Dániel
1994 A nemzeti áldozatkészség szobra (Avagy fából vaskatona). Budapesti Negyed 2/1, 59–84. p.
Uzsoki András
1969 A vastuskóról. Néprajzi Értesítő 51, 159–175. p.
Feldolgozott helyi periodikumok:
Felsőnógrád
Besztercebányai Hírlap
Garamvidék
Gömör-Kishont
Honti Lapok
Komáromi Hírlap
Komáromi Lapok
Losonci Újság
Nagyszombati Hetilap
Nyitramegyei Szemle
Nyugatmagyarországi Híradó
Pöstyéni Újság – Pöstyéner Zeitung
Rozsnyói Híradó
Sajó-Vidék
Szepesi Lapok
Turul
Vágvölgyi Lap
Melléklet
A magyar nemzethez!
A művész szobrot farag a fából, a nemzet áldozatkészsége pedig ércbe önti, hogy éppen összetételének csodálatosságával végtelen időkig hirdesse a magyar társadalom dicsőségét.
Szobrot emelünk magunknak büszke hiúsággal hogy fiaink, unokáink, elkövetkezendő új nemzedékek megcsodálják alkotásunkat és ha hasonlóan históriai idők szereplői lesznek, tanuljanak belőle. Szobrot emelünk magunknak szerény alázatossággal, mert nem magunkért csináljuk, hanem heroikus csaták borzalmas tüzében elpusztult hősök özvegyeiért, árváiért, kezét, lábát vesztett, megvakult, boldogtalanná tett nyomorék, rokkant hőseinkért. Szobrot emelünk magunknak jogos kérkedéssel, hogy az egész világ lássa a dicső magyar nemzet kimeríthetetlen erőbírásának gyönyörű szimbólumát!
Megalkotjuk a Nemzeti Áldozatkészség Szobrát!
Mi, akik most ő Felsége Apostoli Királyunk legkegyelmesebb pártfogása, – Auguszta kir. főhercegasszony és Károly István kir. főherceg ő fenségeik magas védnöksége, – gróf Tisza István m. kir. miniszterelnök, Csernoch János bíboros hercegprímás és báró Hazai Samu m. kir. honvédelmi miniszter díszelnöksége alatt ezzel az indítvánnyal lépünk a magyar nemzet elé, – úgy tervezzük, hogy az emlék megalkotásában közvetlen közreműködéssel vegyen részt a magyar társadalom minden tagja.
A művész fából kifaragja a szobrot, a hazafias társadalom pedig az adakozók nevével bevésett apró fémpikkelyekkel borítja azt be. Így oldjuk meg a szobor felépítésének munkáját mindannyian, akik a nagy históriai időt éljük, – valamennyien, ahányan e szép magyar hazát vérünkkel, szellemi és anyagi erőnkkel védelmezzük. Ez emlékből, melyet fanatikus lelkesedéssel és áldozatkészséggel mi magunk építünk meg, a história levegője árad, hogy a magyar nemzet dicsőségének és hősi nagyságának hirdetője legyen évezredek múltán is. A szobrot befutja majd a patina, de alkotóinak nevét remekművű album őrzi meg a Nemzeti Múzeumban, sőt minden adakozó ereklyekép okmányt kap az áldozatkészség szobrának rajzával, amelyen fémlemezének helye is meg lesz jelölve. Minden magyar embernek részt kell vennie ebben a nemzeti jótékony munkában, mert az actió jövedelme az elesettek özvegyeinek és árváinak, továbbá rokkantak nyugalmas jövőjét is biztosítja. Mindenkit kérünk, hogy a gyűjtőíven jegyezze elő lemezét, hazafias adományát pedig a gyűjtők közvetítésével juttassa el „A nemzeti áldozatkészség szobrának végrehajtó bizottságához.”
A szobor Mátyás király ragyogó korának büszke lovagját ábrázolja. A dicső királyról egy legenda azt tarja, hogy nem halt meg, hanem egy barlangban alszik. Barlangja előtt a Megváltó születésének éjjelén kivirul egy hársfa és édes illatot árasztva virágzik. A nagy király páncélos lovagjának fából készült szobra mintha képviselné a költői képzetet, Boldog jövőnk megváltásának küzdelmes éjszakájában viruljon ki a jótékonyság fája, virágozzék, árassza balzsamos illatát. Ha majd felvirrad az áldozatkészség napja, olvassza fel a szenvedés zord jégmezejét és szárítsa fel a könny-harmatot, amit özvegyek, árvák és minden életörömtől megfosztott rokkantak hullajtanak!
Tájékoztató a fenti szózathoz
A m. kir. Honvédelmi Minisztérium hadsegélyző Hivatala és az Auguszta Alap a háború kitörése óta országosan szervezik a hadi jótékonyságot olyan célok szolgálatára, amelyek a háború legsúlyosabb problémáját képezik. Ezek a célok: az ország védelmében elesett katonák özvegyeinek és árváinak, valamint rokkant harcosainak tisztességes, a magyar nemzet heroizmusához méltó eltartása.
Mind a két feladat tökéletes elvégzése a nemzet dolga, mert a nemzeti jólétünk ügye az, hogy a háború utáni jövőben fejlődésünk útját ne állják a háború borzalmai. Ne terheljék az újjáalakítás óriási munkáját a háború pusztításai nyomában támadt gondok és bajok. A bajok és a gondok már most mutatkoznak és minél tovább tart a háború, annál jobban megnövekszenek.
A társadalomnak, amely a nemzet egyik ugyanolyan hatalmas szerve, mint az állami szervezete, sötét jelenségek fellépésével szemben meg kell kezdeni elimináló munkáját, még mielőtt a bajok nagyra nőnek, mielőtt a társadalom életképességét, működésének zavartalanságát veszélyeztetnék. Az állami szervezet egyelőre a jelen gondjainak elhárítása foglalkoztatja, – a társadalom kötelessége tehát – már a tehermegosztás elvénél fogva is – a jövő biztonságának előkészítése. A két hadsegélyező intézmény egyéb actión kívül ezt a célt szolgálja:
A nemzeti áldozatkészség szobra is.
Az actió érzelmi motiválását a magyar nemzethez intézett szózat, amelyet fentebb közlünk, kimeríti. – Ez a tájékoztató a szervezés módjára mutat rá.
Az actió célja lehetőleg minél nagyobb tőkének felhalmozása a rokkantak és az özvegyek és árvák alapja javára. A két alap azonban csak úgy képes kiegészíteni az állami eltartás hiányosságát, ha sok millió áll a rendelkezésre. Ezeket a milliókat. – miután országos érdekeket elégítenek ki, – csak országos mozgalommal tudjuk összegyűjteni. Csak az egész nemzet közreműködésével létesülhet egy nagy nemzeti alap. A cél tehát az, hogy a nemzet szerencsétlen özvegyei és árvái és a nemzet rokkant mártírjai, mire a háború befejeztetik, már igénybe vehessék a nemzeti alap védelmét. De célja a demonstráció is, hogy az adakozás révén méltó emléke emelkedjék a nemzet áldozatkészségének.
Mátyás király korából való lovasszobor készül Budapesten, az ország székesfővárosában. A nagy históriának monumentális emléke. A szobrot tömörfából faragják Sidló Ferenc szobrászművész mintája után. A fából való szobrot a nemzet áldozatkészsége beborítja fémpikkelyekkel. Egy fémlemez legkisebb ára 2 korona.
Azért szabtuk meg ilyen csekély összegben az áldozatkészségben való részvétel minimumát, hogy mindenki, a legszegényebb ember is, leróhassa nemzeti adóját, de természetes, hogy a jobbmódú vagyonos lakosság, a törvényhatóságok, a társadalmi, pénzügyi, kereskedelmi és ipari élet társaskörei, pénzintézetei, egyesületei, részvénytársaságai, vállalatai, anyagi erejükkel arányosan, progressive, magasabb összeggel vesznek részt a nemzeti áldozatkészség szobra öntésének hazafias munkájában.
A törvényhatóságok, – vármegyék és városok – áldozatkészség szobrán külön elhelyezendő nagyobb címeres lemezekkel vesznek részt az actióban, címereiket véshetik a lemezbe a családok is és nagyobb lemezeket rendelhetnek a testületek, egyesületek stb. Minden pikkelyes lemezre reávéshetjük a mozgalomban résztvevő, az áldozatkészséget 2 koronás adománnyal lerovó nevét is. Minden adakozó nevét beiktatjuk egy örökéletre szánt, remekművű históriai pergament albumba, amelyet a Nemzeti Múzeum őriz meg az elkövetkezendő évezredek számára, mint a magyar nemzet példátlan áldozatkészségének dicső dokumentumát. Ezt az albumot Basch Árpád festőművész tervezte. Ezenkívül minden adakozó külön is kap egy történelmi okmányt a lovasszobor képével, a szobor alakon feltűnő formában megjelölten azt a helyet, amelyen fémlemezét elhelyezték. A díszes kiállítású okmányt minden adakozó számára családi relikviának szántuk.
Ezzel neveljük a jövő generátiót az áldozatkészségre!
Úgy tervezzük, hogy a szobrot aug. havában állítjuk fel ő Felsége pikkelyének elhelyezésével ünnepélyes formák között leplezzük le. Kívánatos volna már erre az alkalomra, hogy impozáns eredménye legyen az agitációnak. Nagyhatású lenne, ha a leleplező ünnepélyre a szobor nagy részét beborítanók a lemezekkel. A pikkelyeket ünnepélyes külsőségek közt helyezzük el a szoborra, a vármegyék, városok, községek küldöttséggel, vagy megbízottal képviseltethetik magukat. Az adományozók neve olvashatóan kaligrafikusan jegyzendő fel az adományozott összegek feltüntetésével.
Itt megjegyezzük, hogy a pikkely minimális árán, a 2 koronán túli felülfizetéseket nyilvánosan nyugtázzuk.
A nemzeti Áldozatkészség szobrának Végrehajtó bizottsága
(Garamvidék 1915. augusztus 1., 1–2)
Somlyó Zoltán
A fahonvéd
Egy kis vidéki város piacán
Felállítottak egy nagy fahonvédet.
Nagy ünnepség volt, nagy leleplezés,
Az ablakokban hosszú gyertya égett.
Egy parasztasszony volt a nép között,
Sötét pruszlikban, összetett kezekkel,
S a fahonvédet nagyon nézte ő
Kisírt, szomorú szelíd kék szemekkel.
Odament hozzá egy jóságos őr,
Megkérdezte tőle: Miért könnyezik néni?
– Már hogyne hullna két szememből könny,
Mikor a fahonvédet oly jó nézni!
Szakasztott olyan, mint az én fiam,
A tekintete, bajsza, meg az orra…
S a rozmaringot, ami nála volt,
Letette szépen, légyen a szoborra…
És sötét lett a város piacán,
A nagy szobor ott állt a nagy homályban,
Becsukva mind az apró ablakok,
Aludt a kisváros a kisszobákban.
S hogy megkondult a templom tornya fent
S éjféli tizenkettőt vert éppen:
A fahonvéd a rozmaring után
Lenyúlt és sipkájára tűzte szépen.
(Komáromi Lapok, 1916. április 8., 1)
Follinus Ervin
A Vaskatona
Két kis lányka érkezett
Egy éjjelen a várba,
Amelynek régi udvarán
Egy vasvitéz a várta.
Két kis leányka, két gyerek,
Lehet, hogy testvérek,
Amerről jöttek, a faluk
Rőt lobogással égtek.
Amerről jöttek: ott a vér,
Mint folyó vize, áradt.
Amerről jöttek… nagy az út –
A két árva kifáradt.
Kis lábacskájuk remegett,
Hogy elértek a térre,
És úgy néztek fel, szomorún,
A sötét vasvitézre.
A szobor alján mélyedés,
S bár kő ott is a párna,
Elalhat ben egy éjjelen
A hajléktalan árva.
A két gyermek ott összebújt,
Mint két ázott madárka,
Lenézett, s rázta vasfejét
A vasvitéz, a várta.
A fegyver szíjja meglazult,
A puska tussa zörrent,
Amint a súlyos vaslegény
Fürgén a földre zökkent.
Vasköpönyegét teríti,
A két árva fölébe,
És míg ezt teszi – óh csodák! –
Könny szökik vasszemébe.
Kis panganétját tűzi fel,
A puskacső hegyére,
És odaállít feszesen
A két gyermek elébe.
Haptákban állt a vasvitéz,
Fején a hold cicázott,
S ha arra tévedt valaki
Hát halberdót kiáltott.
(Komáromi Lapok 1916. november 4., 5)
Miről beszél a pozsonyi vashonvéd.
Diadalmámortól izzik a város
S büszke trikolort lenget a szél
Véres csatákról, – hősi halálról
Fülünkbe súgva halkan beszél…
Szenvedő hőseink homlokára
Vércsókot lehel az őszi alkonyat.
A sárguló levelek halkan peregnek
Behintve mindent, a néma hantokat.
Bíborrózsák nyílnak az arcokon
Mikor elsuhan a langyos esti szél…
Sok gyilkos golyóról… dicső halálról…
Nekünk egy néma vashonvéd beszél.