Ábrahám Vera: Lőw Immánuel sírversei. Textusok a szegedi neológ izraelita temetőben
Budapest: MTA-ORZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport–Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem 2009, 93 p. /Magyar Zsidó Szemle Füzetek 3./ ISBN 978-963-88644-1-3
Lőw Immánuel (Szeged 1878 – Budapest 1944), a tudós szegedi rabbi korának nemzetközileg elismert és közismert szaktekintélye a keleti nyelvtudomány és a tudományos bibliakutatás, illetve a néprajz, a folklorisztika terén is kiemelkedőt alkotott. Néprajzi tanulmányai ma ugyanolyan jelentőséggel bírnak, mint megjelenésük időpontjában – kár, hogy eddig senki sem vállalkozott arra, hogy ezeket összegyűjtve magyar nyelven megjelentesse. Valószínűleg édesapja, Lőw Lipót (Černá Hora 1811 – Szeged 1875) Die Lebensalter in der jüdischen Literatur (Szeged 1875) című munkája inspirálhatta őt néprajzi kutatásra, írja Scheiber Sándor az általa szerkesztett, Lőw Immánuel német nyelven megjelent 8 tanulmányát tartalmazó kötet bevezetőjében.1
Lőw Immánuel korának több kiemelkedő tudósával és más jelentős személyiségével együtt a Vészkorszakban kitaszítottan és üldözöttként, méltatlan körülmények fejezte be életét. A 90 éves tudós is a szegedi deportáltak között volt, de végül a budapesti gettóba került, ahol elhunyt. Így menekült meg a további szenvedéstől és attól, hogy sok millió áldozathoz hasonlóan a haláltábor krematóriumában ő is füstté és hamuvá váljon…
A Szegedi Zsidó Hitközség kiadásában 1939-ben jelent meg a Kétszáz beszéd 1919–1939 című kötet2, amely különböző alkalmakra írt beszédeit tartalmazza. Ezzel a kiadvánnyal tisztelegtek 60. születésnapja alkalmából a tudós rabbi előtt. A kötet magába foglalja az 1923-ban, a szegedi Széchenyi Nyomda által kiadott 100 beszédet (hitéleti és közéleti ünnepek, megemlékezések alkalmával elmondottakat egyaránt), valamint az azóta elmondott újabb 100 (emlékbeszédek, gyászbeszédek, sírkőavatók, iskolai élethez kapcsolódóak) beszédét is. A kiadvány Függelékében olvashatóak azok a sírversek, amelyek már korábban napvilágot láttak a Szegedi Zsidók (1885), a Szegedi Chevra (1887) című kötetekben, valamint az 1938-ban megjelent Jeruzsálem című füzetben.
Lőw Immánuel e sírverseinek bemutatására, több szempontú elemzésére vállalkozott Ábrahám Vera. Mielőtt azonban rátérnénk e kiadvány ismertetésére, elöljáróban szólnunk kell a szerző eddigi munkásságáról is. Évek óta kutatja, dokumentálja a zsidó temetőket, eddig 36 sírkertet dolgozott fel. Munkája eredményeit különböző helyeken publikálta, e témakörben megjelent hosszabb-rövidebb írásain túl már két önálló kötete is napvilágot látott.3
A most bemutatásra kerülő kiadvány két részre tagolódik. Az első rész nyitó fejezetéből (A szegedi Lőw rabbi-dinasztia és a sírversköltészet) megtudhatjuk, hogy Szegeden a zsidó sírversköltészetet már Lőw Immánuel édesapja, a csehországi születésű tudós rabbi, Lőw Lipót is művelte. Az általa szerkesztett Ben Chananja folyóiratban Ueber Grabschriften címmel megjelent írásából is kitűnik, hogy a rövid és frappáns szövegezés, valamint az elhunyt személy jelleméhez illő megfogalmazás híve, miközben némi él sem hiányozhatott ezekből. Lőw Lipót sírversei az 1885-ben megjelent Szegedi zsidók 1875-től 1885-ig című kötetben, illetve az említett Ben Chananja című folyóirat egyes számaiban találhatók meg.
Lőw Immánuel folytatva a családi hagyományt, számos sírfeliratot írt. Sírversek címmel 1922-ben megjelent kis kötetében többek közt az alábbiakat olvashatjuk: „Nem adtam volna közre ezeket a sírverseket, ha azt nem remélném, hogy a sokszavú sírfeliratok szerzői talán egy kis tömörséget kölcsönöznek majd belőlük” (2. o.). E sorok is bizonyítják, hogy nem volt híve a túlburjánzó, hosszú sírfeliratoknak.
Ábrahán Vera megemlíti, hogy Lőw Immánuel néhány verse a különböző közlési helyeken mind a szóhasználat, mind pedig a helyesírás szempontjából eltérést mutat. A sírversek tartalmi analízisét illetően a szerző nyolc jellemző témakört emelt ki (családi státusz, életkor, gyászolók személye, haláleset, hivatás/munka, névadat, tulajdonság/jellem, vallási élet), mindegyikhez példákat sorakoztatva fel. Az elhunyt családi státuszát illetően valamennyi erre utaló 116 variánst felsorolja, (pl. anya, anya-feleség, anya-hitves, anya- nagyanya, anya-nagyanya-hitves, anya-testvér, anya-hitves-testvér stb.).
Az életkorra utaló verssorok 26 variánsa fordul elő, a gyászolók személyére vonatkozóan pedig 93 variáns ismert. A halálesetre és az elhunyt sorsára utaló 85 variánssal kapcsolatban Ábrahám Vera megjegyzi: „Különös tehetséggel fogalmazott a Szerző, amikor rímekbe szedve, és néhány sorba sűrítve egy életutat tárt fel”. Néhány sor annak illusztrálására, hogy pontosan milyen sorokra gondol:
Tíz év özvegyi gyásza betelt… melletted nyugszik…; vagy Munka, szüntelen igyekvés rabja voltál: kimerültél! Munka után nyugalom…; Morvák földje szülé, Tisza rétje nevelte…
Az elhunyt hivatására, munkájára utaló sírverssorokat bemutató táblázatban 38 variánst találunk. Néhány példa: Küzdöttért a jogért s értünk odaadóan pihenetlen (jogász); Mint iparost ügyes és avatott kezű munka díszíté (iparos); Mint bíró a jogért, mint író, küzdte a szépért… (bíró, jogász, író); Búvárélekkel szolgáltad e hon tudományát (tudós kutató).
A névadatokat tartalmazó 6. számú táblázatban összesen 11 elhunyt utónevét tartalmazó szöveg szerepel, ezek között teljes személynév nem található. Például: Angyali Margitkánk kora húnytod sebhelye sajgó; …első magzatod Ilka! Remélt, dédunokát s unokát; …földi Édenből oh Zsiga, kiragadt szörnyű halál.
Az elhunyt tulajdonságaira utaló sorokat tartalmazó táblázatban 162 változat szerepel. Néhány példa: Munka után pihenést az anyaföld öle rejt (dolgos ember); …soha nem tudja feledni minő jó vala a te szíved (jószívű); Szinte különccé vált: élt ridegen egyedül (különc, magányban élő); Pajzán életkedv hevített…játszadozó lelked játszik (pajzán, életvidám, játékos lelkű).
A legutolsó (8. sz.) táblázat az elhunyt vallási hűségére utaló változatokat tartalmazza itt összesen 26 variánst találunk, mint például: …hitében erős nő: hívő lelke örök égi honát kereste…; Istennek házát míg éltél hűn gyakoroltad.
Ábrahám Vera kitér a Lőw Immánuel verseiben található sajátos kifejezésekre, állandó szókapcsolatokra is. A temető helyett többek között például a végnyugvó hely, illetve a végpihenő kifejezést is használja. A sírgödörre, az elhunyt nyughelyére vonatkozóan anyaföld öle, éj pihenése a hant, föld ölelő enyhe öle, hant, síri ágy, sírlakod ágya stb. szókapcsolatokat használja. A sírkövet az egyik versben sziklaszülött jel kifejezéssel illeti. A túlvilágra utaló sorok számos variánsa fordul elő, például: ég magasa, mennyei béke öle, öröklét boldog öle stb.
A szerző szól a sírversekben előforduló, a zsidóság hitére és a halhatatlan lélekre utaló sorokról (pl. Hívő lelke örök égi honát keresé), valamint a Lőw játékos stílusáról is.
A második részben a szerző közli Lőw Immánuel valamennyi sírversét, ezek között az első világháborúban elesett szegedi zsidó katonák emlékművén szereplő verset is:
Küzdtetek! Oh, elapadt forrása a harcos erőnek:
Ifjan haltatok el, hadviselő feleink!
Nem fogadott be tömegsír jeltelen öble: begyűjténk
Itt szomorúfűzeink enyhe nyugalma alá.
Álomhüvelyező végnélküli létre kelétek –
Hálásan jelölök, hős fiaink, porotok.
Mivel ezek a sírversek nyomtatott formában már több kiadványban is megjelentek, elképzelhető, hogy ebből más zsidó hitközségek, közösségek tagjai is merítettek. Akár további kutatás témája is lehetne annak vizsgálata, vajon előfordulnak-e ezek a sírversek, illetve variációjuk más közeli vagy távolabbi településeken (zsidó és keresztény temetőkben egyaránt)? Voltak-e, s ha igen, milyen hatással voltak a zsidó és nem zsidó sírkőköltészetre Lőw Immánuel sírversei?