Zoboralja Múzeum nyílt Alsóbodokon
A magyar néprajz által a magyar nyelvterület egyik legarchaikusabbnak gondolt tájegysége (noha időről időre kiderül, hogy ez a régiesség sok esetben inkább másodlagos), a Zoboralja. A szűk értelemben vett Zoboraljához a Zobor, Zsibrica, Tribecs, Piliske hegyek tövében, nyelvszigetként csoportosuló tizenhárom községet (Alsócsitárt, Alsóbodokot, Bábindalt, Bédet, Gerencsért, Gesztét, Gímest, Kolont, Barslédecet, Menyhét, Nyitraegerszeget, Pogrányt és Vicsápapátit) szokás sorolni. A megnevezést illetően nincs egységes gyakorlat, de talán úgy lenne szerencsésebb, ha ezt a szűkebb értelemben vett (amúgy három további alcsoportba sorolható) tájegységet mondanánk Zoboraljának, a tágabb értelemben, lényegében a Nyitra vonzáskörzetéhez tartozó magyar falvakat pedig Zoborvidéknek (vannak szerzők, akik ezt a tágabb térséget ráadásul Nyitra-vidéknek mondják). A közelmúltban (2017. augusztus 5-én) Alsóbodokon, a helyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola épületében megnyílt állandó kiállítás (múzeum) földrajzi aspektusból ez utóbbi értelemben kezeli a kutatási területet.
Maga a kiállítás Fehér Sándor[1] és felesége, Fehér Pindes Ivett[2] több évtized alatt felhalmozott magángyűjteményén alapszik. Noha Zoboralja Múzeumnak mondják, de területileg – ahogy arra fentebb már utaltam – annál jóval többet markol. Ami nem baj: sőt! A bevezető, természetrajzi tárlatot (ásványok, kövületek, védett növények stb.) nem is lehet (nem is szabad!) egy néprajzi tájegység (ami esetében kérdés is, hogy mennyire tájegység) Prokrusztész ágyába gyömöszölni. Aztán a történeti, kultúrtörténeti rész összeállítása során sem ragaszkodtak ahhoz a bizonyos 13 településhez, hanem inkább Nyitra tágabb, magyar (vonatkozású) vonzáskörzete volt az, ami a táji keretet adja. Így aztán Mocsonok ugyanúgy szerepel benne, mint Nyitranagykér vagy Verebély…
A kiállított tárgyak közös vonása, hogy vagy ebben a térségben került elő, vagy valamilyen más, Nyitra vidéki kötődése van (Örkény István egy kötete azért került például az egyik tárlóba, mert a nagy magyar író édesanyja Verebélyen született, s maga Örkény gyerekkora nyarait szívesen töltötte a verebélyi nagyszülőknél). Számomra az impozánsan gyönyörű feliratos tégla- és metszetgyűjtemény volt a legizgalmasabb, de az érdeklődő vázlatos képet kap a térség történetéről (régészeti leletek, írásos dokumentumok, képeslapgyűjtemény stb.), kultúrtörténetéről, irodalmi hagyományairól is. Mindez az első terembe van besűrítve. A másodikat lehetne a szó szoros értelemben vett néprajzi résznek mondani (főleg viseleti darabok, kapcsolódó metszetekkel, a gazdálkodás, a mesterségek, főleg borászat néhány kiemelt tárgya, eszköze), noha itt kapott helyet az egyházi élethez kötődő tárgyi anyag, illetve a térség zsidósága mindennapjait és vallási életét idéző néhány exponátum.
Afféle kis ékszerdoboz ez a kiállítás: azt mutatja meg, hogyan kell(ene) kinéznie egy okosan összeállított helytörténeti bemutatónak. Nem túlzsúfolt, szemmel láthatóan nem azt rakták ki, ami a rendelkezésre állt, hanem értelmes válogatást adnak. És mindaközben élő az egész, hiszen Fehér Pindes Ivett elmondása szerint a két körmeneti zászló, amiket édesanyja hímzett, ma is használatban vannak. Eddig otthon, a ládafiában őrizték őket, és csak a nagyobb egyházi ünnepeken vették elő. Most bárki számára megtekinthetőek, miközben. ha a vallási életben szükség van rájuk, eredeti funkciójukban is hasznosulnak.