csütörtök, október 28, 2021

Kálvária-együttesek a Kisalföld szlovákiai részén

1. Ku­ta­tás­tör­té­ne­ti váz­lat

A vizs­gált te­rü­let, te­hát a mai Szlo­vá­kia 1918 előtt a tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szág ré­sze volt, s nagy­já­ból  Fel­ső-Ma­gyar­or­szág­nak fe­lelt meg. Eb­ből is adó­dó­an, a té­ma iránt mind a ma­gyar, mind a szlo­vák ku­ta­tás ér­dek­lő­dést ta­nú­sí­tott és ta­nú­sít. Előadásomnak1 nem le­het most cél­ja egy rész­le­tes ku­ta­tás­tör­té­net föl­vá­zo­lá­sa. Egy mód­szer­ta­ni kér­dés hang­sú­lyo­zá­sa után mind­ös­­sze né­hány je­len­tő­sebb ered­mény­re sze­ret­ném fel­hív­ni a fi­gyel­met.
A kál­vá­ria­ku­ta­tás nem önál­ló tu­do­má­nyos disz­cip­lí­na, idő­ről idő­re épí­té­szek, mű­vé­szet­tör­té­né­szek, et­no­ló­gu­sok és val­lás­tör­té­né­szek, mű­em­lé­kes szak­em­be­rek és mű­ve­lő­dés­tör­té­né­szek szól­nak hoz­zá a té­má­hoz, mi­köz­ben mind­egyik disz­cip­lí­ná­nak a pe­ri­fé­ri­á­ján he­lyez­ke­dik el. Ily mó­don a kál­vá­ria­ku­ta­tás in­ter­disz­cip­li­ná­ris meg­kö­ze­lí­tést igé­nyel, for­rás­anya­ga pe­dig igen sok­ré­tű és vál­to­zó szín­vo­na­lú.
A ko­rai kál­vá­ria­tör­té­ne­te­ket le­szá­mít­va, ame­lyek egy-egy konk­rét kál­vá­ria épí­té­si tör­té­ne­tét mond­ják el (pl. Sel­mec­bá­nya: Hid­vég­hy 1901; Eper­jes: Wick 1919; Kas­sa: Wick 1927; Deutschproben: Rich­ter 1935 stb.), a té­ma irán­ti ér­dek­lő­dés a szlovák(iai) ku­ta­tók kö­ré­ben in­kább a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után (s azon be­lül is fő­leg az 1989-es rend­szer­vál­tás kö­ve­tő­en), el­ső­sor­ban mű­vé­szet­tör­té­ne­ti és mű­em­lék­vé­del­mi szem­pont­ok sze­rint re­a­li­zá­ló­dott. A mű­em­lék­vé­del­mi szak­em­be­rek a mű­vé­szet­tör­té­ne­ti­leg ér­té­kes kál­vá­ria-együt­te­se­ket do­ku­men­tál­ták, ír­ták le. Az ún. varal­lói kez­de­mé­nye­zés nyo­mán (vö. Szil­ágyi 2004) Marián Èièo és mun­ka­tár­sai, a Szlo­vák Mű­em­lék­vé­del­mi Hi­va­tal mun­ka­prog­ram­já­ban Szlo­vá­kia ös­­szes kál­vá­ri­á­já­nak a szám­ba­vé­tel­ét tűz­ték ki cé­lul és rész­ben vé­gez­ték el. Nagy­sza­bá­sú mun­ká­la­ta­ik ered­mé­nye egy­részt az eu­ró­pai kál­vá­ria-at­lasz Szlo­vá­ki­át be­mu­ta­tó fe­je­ze­té­ben (Atlante 2001, 165–171), más­részt egy adatgazdag, és alap­ve­tő­en meg­bíz­ha­tó szlo­vá­ki­ai kál­vá­ria-mo­nog­rá­fi­á­ban re­a­li­zá­ló­dott (Èièo–Kalinová–Paulusová 2002). A va­ló­ban eu­ró­pai szín­vo­na­lú szin­té­zis két na­gyobb egy­ség­ből te­vő­dik ös­­sze. A szer­zők elő­ször a kál­vá­ria-ku­ta­tás rö­vid át­te­kin­té­sét, a kál­vá­ria-együt­te­sek meg­je­le­né­sé­nek, épí­té­sé­nek a tör­té­ne­tét, azok val­lá­si és kul­túr­tör­té­ne­ti ös­­sze­füg­gé­se­it, a meg­for­má­lás mi­lyen­sé­gét, tör­té­ne­ti ala­ku­lá­sa­it, vál­to­zá­sa­it, va­la­mint az iko­nog­rá­fi­ai és funk­ci­o­ná­lis kér­dé­se­ket tag­lal­ják. A kö­tet ge­rin­cét egy gaz­da­gon ada­tolt ka­ta­ló­gus ké­pe­zi, amely­ben 113 te­le­pü­lés kál­vá­ri­á­ja ke­rül tár­gya­lás­ra (a be­mu­ta­tott kál­vá­ri­ák szá­ma azon­ban en­nél több, hi­szen né­hány te­le­pü­lé­sen több kál­vá­ria is ta­lál­ha­tó).  Az egyes „szó­cik­kek” egy­sé­ges fel­épí­té­sű­ek, így jól hasz­nál­ha­tó­ak. Elő­ször a te­le­pü­lés alap­in­for­má­ci­ót kap­ja az ol­va­só (tör­té­ne­ti – ma­gyar, né­met, eset­leg la­tin, ré­gi­es szlo­vák – te­le­pü­lés­meg­ne­ve­zé­sek, mai já­rás, püs­pök­ség, rö­vid jel­lem­zés, da­tá­lás, meg­jegy­zé­sek). Ezt kö­ve­ti az ob­jek­tum rész­le­te­sebb (sok­szor több ol­da­las) le­írá­sa, jegy­ze­tek­kel, csat­la­ko­zó iro­da­lom­mal. A des­krip­ci­ót ar­chív fo­tók és mai fel­vé­te­lek, oly­kor ré­gi met­sze­tek egé­szí­tik ki. A könyv ös­­sze­ál­lí­tó­i­nak igé­nyes­sé­gét jel­zi, hogy a vi­szony­lag nagy szám­ban kö­zölt ma­gyar nyel­vű fel­irat­ok gya­kor­la­ti­lag hi­bát­la­nul van­nak le­ír­va, for­dí­tá­sa­ik jók, erő­sen tá­masz­kod­nak a ré­gi és mai ma­gyar és né­met iro­da­lom­ra is. A kö­te­tet hely- és sze­mély­név­mu­ta­tó, va­la­mint rész­le­tes né­met és an­gol nyel­vű ös­­sze­fog­la­lás te­szi tel­jes­sé. A könyv­höz csat­la­ko­zik egy ki­emel­he­tő tér­kép is, ahol a ka­ta­ló­gus­ban sze­rep­lő kál­vá­ri­á­kon túl­me­nő­en, a szer­zők ál­tal szá­mon tar­tott, már el­pusz­tult vagy ke­vés­bé ada­tolt ob­jek­tu­mok is föl van­nak tün­tet­ve. A kö­tet­ben köz­re­a­dott kál­vá­ria-együt­te­sek szá­ma – en­nek a kö­tet ös­­sze­ál­lí­tói is tu­da­tá­ban van­nak! – ter­mé­sze­te­sen még gya­ra­pít­ha­tó. El­ső­sor­ban a ki­sebb, ke­vés­bé frek­ven­tált he­lye­ken ta­lál­ha­tó kál­vá­ri­ák ma­rad­tak ki a jegy­zék­ből.
A ma­gyar ku­ta­tók kö­zül leg­alább a kö­zel­múlt­ban el­hunyt Szil­ágyi Ist­ván (1938–2005) ne­vét kell megemlíteni2, aki el­ső­sor­ban épí­tész­ként fog­lal­ko­zott a kál­vá­ri­ák kár­pát-me­den­cei prob­le­ma­ti­ká­já­val, azok épí­té­szet, tör­té­ne­ti (Szil­ágyi 1997b) és li­tur­gi­ai, tá­vo­labb­ról et­no­ló­gi­ai kér­dé­se­i­vel (Szil­ágyi 1990), és több, a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó kál­vá­ri­á­ról, azok va­la­mely rész­let­kér­dé­se­i­ről ala­po­zó jel­le­gű ta­nul­mányt adott köz­re (Po­zsony: Szil­ágyi 2000; Sel­mec­bá­nya: Szil­ágyi 2006. A szent­lép­cső kér­dé­se­i­hez: Szil­ágyi 1992b. Vö. Èièo 2000).
A Szlo­vák Mű­em­lék­vé­del­mi Hi­va­tal te­vé­keny­sé­gé­től füg­get­le­nül, ve­le pár­hu­za­mo­san zaj­lott/zaj­lik a Fó­rum In­té­zet ko­má­ro­mi Et­no­ló­gi­ai Köz­pont­ja ke­re­tei kö­zött 1997-ben lét­re­ho­zott Szak­rá­lis Kis­em­lék Ar­chí­vum do­ku­men­tá­ci­ós ak­ti­vi­tá­sa (Juhász–Liszka 2006; Juhász–Liszka 2006). Amíg az előb­bi in­téz­mény el­ső­sor­ban a mű­vé­sze­ti, mű­em­lé­ki, s rész­ben (jó­val ki­sebb mér­ték­ben) a (kultúr)történeti szem­pon­to­kat he­lye­zi elő­tér­be, ad­dig a Szak­rá­lis Kis­em­lék Ar­chí­vum in­kább nép­raj­zi, et­no­ló­gi­ai as­pek­tu­sok alap­ján vég­zi a do­ku­men­tá­lást. Eb­ben az eset­ben te­hát ma­gá­nak az ob­jek­tum­nak a for­mai be­mu­ta­tá­sán (rajz, fény­kép, le­írás) túl­me­nő­en, rend­kí­vül fon­tos sze­re­pet kap a kap­cso­ló­dó folk­lór­anyag­nak a szám­ba­vé­te­le (a vizs­gált ob­jek­tum­mal kap­cso­la­tos ere­det­tör­té­ne­tek, -mondák, a kap­cso­ló­dó rí­tu­sok, kul­tusz stb.). Ily mó­don a két kez­de­mé­nye­zés te­hát nem zár­ja ki, ha­nem sok­kal in­kább ki­egé­szí­ti egy­mást. Is­mét­lem: az egyik el­ső­sor­ban a for­mai, mű­vé­sze­ti és tör­té­ne­ti, a má­sik pe­dig in­kább funk­ci­o­ná­lis, kultúrhistóriai, et­no­ló­gi­ai as­pek­tus­ból vizs­gál­ja tár­gyát.
A kö­vet­ke­zők­ben, mi­köz­ben ter­mé­sze­te­sen a szlo­vák kál­vá­ria-mo­nog­rá­fi­át is hasz­nál­tam, és hi­vat­koz­ni is fo­gok rá, alap­ve­tő­en a ko­má­ro­mi Szak­rá­lis Kis­em­lék Ar­chí­vum adat­bá­zis­ára tá­masz­kod­va mu­ta­tom be a most ki­je­lölt ku­ta­tá­si te­rü­let kál­vá­ria-anya­gát.

2. A kál­vá­ria-együt­te­sek ke­let­ke­zé­si fo­lya­ma­ta a ku­ta­tott tér­ség­ben

2.1. Ter­mi­no­ló­gia és ti­po­ló­gia

A szak­ku­ta­tás ál­ta­lá­ban meg­kü­lön­böz­te­ti egy­más­tól a ke­reszt­út és a kál­vá­ria ki­fe­je­zé­se­ket. Az előb­bi alatt azt az áj­ta­tos­sá­gi for­mát szok­ták ér­te­ni, me­lyet a hí­vek Jé­zus kín­szen­ve­dé­se­i­nek az em­lé­ké­re jel­ké­pe­sen vé­gig­jár­nak (vö. Di­ós 2001b, 662; Läpple 1996, 138–141). Ke­reszt­út alatt a ke­reszt­úti áj­ta­tos­ság he­lye, a temp­lom­ban ki­ál­lí­tott ké­pek vagy sza­bad té­ren fel­ál­lí­tott stá­ci­ók is ér­ten­dő­ek (Èièo–Kalinová–Paulusová 2002, 9). Van olyan el­kép­ze­lés is, ami sze­rint a ke­reszt­út a Krisz­tus kín­szen­ve­dé­se­i­nek ti­zen­négy stá­ci­ó­ját je­len­ti, amely a kál­vá­ri­á­val (Krisz­tus és a két la­tor ke­reszt­jé­vel) zá­rul (Di­ós 2001b, 662–663). Szil­ágyi Ist­ván rész­ben ezek­kel a vé­le­mé­nyek­kel szem­ben kü­lön­böz­te­ti meg a zárt he­lyen (pl. temp­lom­bel­ső­ben) el­he­lye­zett kép­so­ro­za­to­kat (eze­ket ke­reszt­út­nak ne­ve­zi) a je­ru­zsá­le­mi via dolo­ro­sa sza­bad­té­ri, mi­ni­a­tűr és igen gyak­ran erő­sen le­egy­sze­rű­sí­tett má­so­la­ta­i­tól, ami­ket vi­szont kál­vá­ri­á­nak mond. A keres­ztre­fes­zí­tés je­le­ne­tét áb­rá­zo­ló mű­al­ko­tá­so­kat, ame­lye­ket a köz­nyelv igen gyak­ran szin­tén kál­vá­ri­á­nak ne­vez, Szil­ágyi – „mi­vel Krisz­tus szen­ve­dés­tör­té­ne­té­nek csu­pán egy meg­ha­tá­ro­zott moz­za­na­tát mu­tat­ják be, sta­ti­kus ál­la­pot­ban” – kál­vá­ria­je­le­net­nek mond (Szil­ágyi 1980, 9).
Vé­le­mé­nyem sze­rint tör­té­ne­ti­leg, ti­po­ló­gi­a­i­lag és funk­ci­o­ná­li­san is lo­gi­ku­sabb (és ma­gam a to­váb­bi­ak­ban ezt a ter­mi­no­ló­gi­át is kö­ve­tem majd), ha a szen­ve­dés­tör­té­net stá­ci­ók for­má­já­ban meg­je­le­ní­tett ál­lo­má­sa­it (lett lég­ye­nek azok temp­lom­bel­ső­ben vagy a sza­bad­ban) ke­reszt­út­nak, ma­gát a há­rom ke­resz­tet, eset­le­ges kí­sé­rő­szob­rok­kal egye­tem­ben (ame­lyek tör­té­ne­ti­leg is a Gol­go­tán, te­hát a Kál­vá­ri­án áll­tak) kál­vá­ri­á­nak, az egész együt­test (eset­leg Szent­sír ká­pol­ná­val, szent­lép­cső­vel stb.) pe­dig kál­vá­ria-együt­tes­nek mond­juk.

2.2. A kez­de­tek

Amen­­nyi­ben a kál­vá­ria-együt­te­sek prob­le­ma­ti­ká­ját a je­len ta­nács­ko­zás te­ma­ti­ká­ja, a né­pi szín­ját­szás szem­szö­gé­ből vizs­gál­juk, ak­kor két meg­kö­ze­lí­té­si mód kí­nál­ko­zik. Egy­részt a kál­vá­ri­ák ön­ma­guk­ban amo­lyan ki­me­re­ví­tett szín­há­zat kép­vi­sel­nek. Jé­zus kín­szen­ve­dés­ének a bib­li­ai (és per­sze nem­csak a bib­li­ai, ha­nem nagy­részt az apok­rif ira­tok­ból tradálódott) je­le­ne­tei sta­ti­kus (és még­is moz­gal­mas) ké­pek­ben je­le­ní­tőd­nek meg. A pas­si­ót a hí­vők te­hát nem az­ál­tal élik át, hogy el­játs­­szák Krisz­tus kín­szen­ve­dés­ének egyes je­le­ne­te­it, ál­lo­má­sa­it, ha­nem a fá­ra fes­tett, kő­be vé­sett, il­let­ve egyéb mó­don és esz­kö­zök­kel meg­je­le­ní­tett ese­mény­so­ron vé­gig­ha­lad­va, az egyes ál­lo­má­sok­nál, stá­ci­ók­nál meg­áll­va: imád­koz­va, áj­ta­tos­kod­va, el­mél­ked­ve. A szín­ház ki­ben-ki­ben, a ki­ál­lí­tott ké­pek hat­ha­tós se­gít­sé­gé­vel és rá­ha­tá­sá­val be­lül ját­szó­dik le. A kál­vá­ria eb­ben az eset­ben (le­egy­sze­rű­sít­ve) amo­lyan Bib­lia pau­pe­rum sze­rep­kört tölt be, hi­szen anél­kül, hogy ol­vas­ni­uk kel­lett vol­na, a ké­pek se­gít­sé­gé­vel a hí­vek meg­is­mer­ked­tek Jé­zus szenvedéstörténetével3.
Más­részt a ke­reszt­út meg­je­le­ní­té­sé­hez ere­den­dő­en kü­lön­fé­le dra­ma­ti­kus és fél­dra­ma­ti­kus cse­lek­mény­so­rok is kap­cso­lód­hat­nak. Fő­leg a la­tin or­szá­gok­ban, tud­juk, a nagy­pén­te­ki kör­me­net so­rán a részt­ve­vők (azok egy ré­sze) ma is vé­gig­csi­nál­ja Krisz­tus kín­szen­ve­dé­se­i­nek az út­vo­na­lát. Kelet-Közép Eu­ró­pá­ban en­nek szin­tén meg­vol­tak a ma­guk kö­zép­ko­ri, il­let­ve a ké­sőb­bi, ba­rokk ha­gyo­má­nyai. Dankó Jó­zsef ku­ta­tá­sa­i­ból tud­juk (Dankó 1871), hogy azok az egy­há­zi szer­tar­tá­sok, ame­lyek­ből a nyu­gat-eu­ró­pai (né­met, fran­cia stb.) misz­té­ri­um­já­té­kok ke­let­kez­tek, a 13. szá­za­di Ma­gyar­or­szá­gon is is­mer­tek vol­tak. Ábel Je­nő, Bár­tfa szín­ház­tör­té­ne­té­nek kez­de­te­it vizs­gál­va, Gus­tav Mil­chsack ta­nul­má­nyá­ra (Milchsack 1880) hi­vat­koz­va meg­ál­la­pít­ja, hogy a nyu­ga­ti né­pek la­tin misz­té­ri­um­já­té­ka a 11. szá­zad­tól négy mon­dat­ból ál­lott, amely alap­ve­tő­en meg­egye­zett a Pray-kó­dex mi­se­könyv­ében ta­lál­ha­tó, nem sok­kal 1228 előtt a Po­zsony me­gyei de­á­ki egy­ház­köz­ség szá­má­ra ké­szült szö­veg­gel: „E sze­rint hús­vét va­sár­nap reg­ge­lén a haj­na­li mi­se alatt (…) az egész ce­leb­rá­ló pap­ság ke­resz­tek­kel, gyer­tyák­kal és töm­jén­füst­ölők­kel ün­ne­pé­lyes me­net­ben  a szent sír­hoz vo­nult, hol két dia­co­nus an­gya­li öl­tö­zet­ben ezen kér­dés­sel fo­gad­ta őket: (…) Kit ke­res­tek a sír­ban ó Krisz­tus hí­vei? A processio, mely a há­rom Má­ri­át kép­vi­se­li, azt fe­le­li: (…) A Ná­zá­re­ti Jé­zust.  Er­re az egyik diaconus: (…) Nincs itt, föl­tá­madt. Azu­tán: (…) Jöj­je­tek és néz­zé­tek meg a he­lyet. Ama­zok pe­dig oda­lép­nek a szent sír­hoz, meg­győ­ződ­nek ar­ról, hogy az Üd­vö­zí­tő va­ló­ban föl­tá­madt, és azu­tán vis­­sza­for­dul­nak a kó­rus fe­lé, meg­mu­tat­ják a ve­rí­ték­tör­lőt, me­lyet az imént ma­guk­hoz vet­tek, és azt ének­lik, hogy (…) Az Úr fel­tá­madt sírjából…” (Ábel 1884, 33). Mi­vel nem fel­ada­tom most a ma­gyar misz­té­ri­um-já­té­kok ere­de­té­nek a vizs­gá­la­ta, csu­pán ar­ra sze­ret­nék rá­mu­tat­ni, hogy az el­ső ma­gyar nyel­vű pas­sió­já­ték a 16. szá­zad el­ső ne­gye­dé­re te­he­tő (Ipo­lyi 1858, 351. Vö. Dö­mö­tör 1936; Dö­mö­tör 1938).
Já­no­si Gyu­la le­írá­sá­ból tud­juk, hogy a ba­rokk ko­ri bűn­bá­na­ti kör­me­ne­te­ken (supplicatio de poenitentia) is Jé­zus kín­szen­ve­dé­se­i­nek az át­élé­sét kí­sé­rel­ték meg a sze­rep­lők. Ezek so­rán „tö­vis­ko­ro­nák, óri­á­si ke­resz­tek, lán­cok, kö­te­lek, kö­vek, bűn­bá­na­ti ru­hák és az ön­sa­nyar­ga­tás­nak an­­nyi esz­kö­ze je­le­nik meg előt­tünk, amen­­nyit az erő­sen ér­zel­mes lé­lek­ből fa­ka­dó bűn­bá­nat ki tud ma­gá­nak ta­lál­ni. A bűn­bá­nat fo­ko­zá­sá­ra még sok he­lyen hoz­zá­já­rult a trom­bi­ták har­so­gá­sa, a dob­ve­rés tom­pa pergése…” (Já­no­si 1935, 38).  Ezek a mis­­szi­ók­hoz kap­cso­ló­dó dra­ma­ti­kus já­té­kok vagy in­kább fel­vo­nu­lá­sok a ka­to­li­kus (és nem-ka­to­li­kus!) hí­vők kö­ré­ben is nagy nép­sze­rű­ség­nek ör­vend­het­tek, no­ha a pro­tes­táns pré­di­ká­to­rok fo­lya­ma­to­san os­to­roz­ták a ka­to­li­kus te­at­ra­li­tá­so­kat.  Er­re val­la­nak egy pro­tes­táns pré­di­ká­tor 1669-bó szár­ma­zó sza­vai, mi­dőn a ka­to­li­kus egy­ház­tól va­ló el­sza­ka­dás oka­it fej­te­ge­ti: „Ide­va­ló a töb­bi kö­zött – úgy­mond – a Chris­tus szen­ve­dé­sé­nek és ha­lá­lá­nak já­té­kos kome­di­á­ra va­ló for­dí­tá­sa, a mely Jé­zus Chris­tust bos­­szan­tó szo­kást esz­ten­dőn­ként a pá­pis­ták­nál sze­münk­kel ta­pasz­ta­lunk” (idé­zi Nagy 1901, 46). Egy kö­ze­lebb­ről nem lo­ka­li­zált szlo­vák bűn­bá­na­ti kör­me­net al­kal­má­val a me­net élén a mis­­szi­o­ná­ri­us ha­ladt, fe­jén tö­vis­ko­ro­ná­val, nya­ká­ról kö­tél ló­gott, s még lán­cok­kal is meg volt ter­hel­ve. Az őt kö­ve­tő gye­re­kek, le­gé­nyek, fel­nőtt fér­fi­ak mind tö­vis­ko­ro­ná­val a fe­jü­kön, a fel­nőt­tek egyéb kín­zó­esz­kö­zök­kel is meg­ter­hel­ve kö­vet­kez­tek. A sor vé­gén a nők ha­lad­tak, szin­tén tö­vis­ko­ro­ná­val a fe­jü­kön, ar­cu­kat egy ken­dő­vel le­ta­kar­va. Az adat köz­re­a­dó­ja, Já­no­si Gyu­la fel­té­te­le­zi, hogy ez a ken­dő meg­fe­lel­he­tett a sok he­lyen szo­ká­sos bűn­bá­na­ti ru­há­nak, ami egy len­vá­szon ken­dő volt, ame­lyen kis me­zők­ben Krisz­tus szen­ve­dé­se­i­nek egyes ál­lo­má­sai (!)  vol­tak áb­rá­zol­va (Já­no­si 1935, 38). Sel­mec­bá­nyán egy 1745-ös kör­me­net al­kal­má­val a mis­­szi­o­ná­ri­us pa­pot a vá­ro­si ze­né­szek kö­vet­ték, akik gyász­da­lo­kat ját­szot­tak. őt négy elő­ke­lő ha­ja­don kö­vet­te fe­ke­té­be öl­töz­ve, s ke­zük­ben egy le­ta­kart fe­szü­le­tet vit­tek. Ez­után a he­lyi je­zsu­i­ta rend­fő­nök kö­vet­ke­zett, fe­jén tö­vis­ko­ro­ná­val. A me­ne­tet a töb­bi je­zsu­i­ta, a plé­bá­nos, a vá­ro­si ta­nács tag­jai, il­let­ve a nép zár­ta. „A lát­vány­tól el­ámult más­val­lá­sú­ak né­mán né­zik, no­ha a pré­di­ká­tor 8 na­pon ke­resz­tül ar­ról be­szélt ne­kik, hogy a ka­to­li­kus bűn­bá­nat (t.i. ez a kül­sők­ben is erő­sen meg­nyi­lat­ko­zó bűn­bá­nat) nem más, mint esz­te­len­ség” (Já­no­si 1935, 39). Tren­csén­ben a me­net élén ha­la­dó plé­bá­nos bűn­bá­na­ti ru­há­ba öl­töz­ve, tö­vis­ko­szo­rú­val a fe­jén, kö­tél­lel a nya­ká­ban ha­ladt, s ke­zé­ben hor­doz­ha­tó kál­vá­ri­át vitt. A hor­doz­ha­tó kál­vá­ri­ák meg­je­le­né­se más fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi he­lyek­ről is ada­tol­ha­tó (Já­no­si 1935, 39).
Ezek a pas­sió-já­té­kok, nagy­pén­te­ki ve­zek­lő fel­vo­nu­lá­sok, te­át­rá­lis kör­me­ne­tek for­rá­sa­ink alap­ján több­nyi­re még nem az épí­tett kál­vá­ri­ák­hoz kap­cso­lód­tak. Úgy tű­nik in­kább, hogy a kál­vá­ri­ák meg­épí­té­sé­vel, azok fo­ko­za­tos el­ter­je­dé­sé­vel ezek a te­át­rá­lis pas­si­ók és misz­té­ri­um­já­té­kok fo­ko­za­to­san el­ve­szí­tet­ték ko­ráb­bi von­ze­re­jü­ket, és sze­re­pü­ket a ke­reszt­úti áj­ta­tos­sá­gok vet­ték át. Ta­lán ép­pen ezért a ha­gyo­má­nyos nép­raj­zi mód­sze­rek­kel el­ér­he­tő kor­ban (te­hát a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­től) en­nek a misz­té­ri­um-ha­gyo­mány­nak a vizs­gált tér­ség­ben már csak „meg­sze­lí­dült” val­lá­si kör­me­ne­tek­ben re­a­li­zá­ló­dott ma­rad­vá­nyai fi­gyel­he­tő­ek meg.

2.3. Kál­vá­ria-együt­te­sek a Kis­al­föld szlo­vá­ki­ai ré­szén

Köz­tu­dott, hogy az el­ső kál­vá­ria-együt­te­se­ket, je­ru­zsá­le­mi min­tá­ra a 15. szá­zad­ban épí­tet­ték Eu­ró­pá­ban (Spa­nyol­or­szág, Itá­lia). Kö­zép-Eu­ró­pá­ba vol­ta­kép­pen az el­len­re­for­má­ció idő­sza­ká­ban ke­rült és ter­jedt el. No­ha a köz­hi­e­de­lem sze­rint az el­ső ter­jesz­tői a fe­ren­ce­sek (akik 1342 óta a Szent­föld őrei vol­tak), iga­zi meg­ho­no­sí­tói, leg­alább­is a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­tén (te­hát nagy­já­ból a tör­té­ne­ti Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon) a je­zsu­i­ták vol­tak. A fe­ren­ce­sek igaz ugyan, hogy pá­pai en­ge­dél­­lyel ter­jeszt­het­ték a ke­reszt­úti áj­ta­tos­sá­got, de az egyes stá­ci­ók ké­pe­it a kez­de­ti idő­szak­ban csak a temp­lo­mok bel­se­jé­ben he­lyez­ték el. A tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szág el­ső kál­vá­ri­á­ja Nagy­szom­bat­ban ké­szült 1647-ben. A to­váb­bi kál­vá­ria­épít­mé­nyek is kez­det­ben el­ső­sor­ban a ko­ra­be­li Fel­ső-Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re kon­cent­rá­lód­tak (1665: Besz­ter­ce­bá­nya; 1696: Po­zsony; 1702: Lé­va; 1721: Eper­jes; 1737: Kas­sa; 1744: Sel­mec­bá­nya stb.). A gaz­dag, igen gyak­ran fő­úri fi­nan­szí­ro­zás­sal lét­re­ho­zott kál­vá­ri­ák­hoz a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­től csat­la­koz­tak az igény­te­le­nebb, ren­de­sen köz­ada­ko­zás­ból (vagy ép­pen­ség­gel egy-egy gaz­da­gabb he­lyi bir­to­kos ado­má­nyá­ból) lét­re­ho­zott fa­lu­si kál­vá­ria-együt­te­sek. Né­me­lyi­kük fel­szen­te­lé­sé­nek kö­rül­mé­nye­i­ről vi­szony­lag gaz­dag for­rás­anyag áll ren­del­ke­zé­sünk­re. Ilyen pél­dá­ul az 1860-ban fel­szen­telt udvar­di (Majer 1860), vagy az 1867-ben fel­szen­telt bacsfa-szentantali kál­vá­ria (Bölcskey 1930), má­sok­ról leg­fel­jebb a száj­ha­gyo­mány és a meg­ma­radt em­lék­anyag tá­jé­koz­tat. Nap­ja­ink­ban is épül­nek sza­bad­té­ri ke­reszt­utak (Kéménd), il­let­ve kál­vá­ria-együt­te­sek.

Min­den­kép­pen fi­gye­lem­re mél­tó a 2002-ben fel­szen­telt íme­lyi kál­vá­ria-együt­tes, amely köz­ada­ko­zás­ból a temp­lom­kert­ben épült, s ma is gaz­dag kul­tusz szín­he­lye. A tűz­zo­mánc dom­bor­mű­ve­ket egy he­lyi fes­tő ké­szí­tet­te in­gyen, s elő­ál­lí­tá­su­kat is in­gyen vé­gez­ték. Ma­gu­kat a be­ton stá­ci­ó­kat a he­lyi föld­mű­ves szö­vet­ke­zet­ben ké­szí­tet­ték. Szep­tem­ber 14-én, a Szent­ke­reszt fel­ma­gasz­ta­lá­sá­nak ün­ne­pén szen­tel­ték fel, az­óta az a kál­vá­ria­bú­csú nap­ja, ami­kor ke­reszt­úti áj­ta­tos­sá­got is vé­gez­nek A fa­lu­ban mű­kö­dő Ró­zsa­fü­zér Tár­su­lat a nagy­böjt ide­je alatt min­den szer­dán és pén­te­ken ke­reszt­úti áj­ta­tos­sá­got vé­gez a kál­vá­ri­án. Ma­ga a kál­vá­ria-együt­tes ti­zen­öt stá­ci­ó­ból áll, ab­ból a 12., Krisz­tus ke­reszt­re fe­szí­té­se, ma­ga a mes­ter­sé­ges domb­ra ál­lí­tott kál­vá­ria-ke­reszt. A 15. stá­ció pe­dig, ati­pi­kus mó­don Krisz­tus fel­tá­ma­dá­sát je­le­ní­ti meg.
Tér­sé­günk­ben a ko­ráb­bi fe­ren­ces ha­gyo­má­nyo­kat kö­vet­ve, a 18. szá­zad­ban el­is­mert, zö­mé­ben ti­zen­négy stá­ci­ós ke­reszt­utak­kal ta­lál­ko­zunk. Ezt oly­kor a ró­zsa­fü­zér-stá­ci­ós kál­vá­ri­ák min­tá­já­ra (vö. Szil­ágyi 1990) ki­egé­szít­he­tik a Má­ria hét fáj­dal­mát, il­let­ve Má­ria hét örö­mét áb­rá­zo­ló stá­ci­ók (pl. Kürt–Cigléd). Kö­böl­kú­ton is ti­zen­négy, szá­mo­zott stá­ció áll a kál­vá­ria­dom­bon, mi­köz­ben az el­ső előtt egy, szá­mo­zat­lan, ám a stá­ci­ók­kal épí­té­sze­ti­leg meg­egye­ző ob­jek­tum ta­lál­ha­tó. A he­lyi ha­gyo­mány sze­rint, mi­vel a kör­me­ne­tek ren­de­sen a temp­lo­mi ol­tár elől in­dul­tak (ahol a hí­vők egy elő­ké­szí­tő imát mond­tak el), itt vi­szont mes­­sze volt a temp­lom, ez az épít­mény ezt he­lyet­te­sí­tet­te (vö. Stam­pay 1943, 276).

A ke­reszt­úti áj­ta­tos­ság gya­kor­la­tá­nak, no­ha ezt kü­lön­fé­le ima- és éne­kes­köny­vek rög­zí­tet­ték, egy­más­tól rész­ben el­té­rő va­ri­án­sai ala­kul­tak ki. Ezek ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­ta, tu­do­má­som sze­rint nem­zet­kö­zi és re­gi­o­ná­lis szin­ten sem va­ló­sult még meg. Ezek­nek az ima­köny­vek­nek egy­részt egy­más­sal, más­részt a ko­ráb­bi pas­sió­já­ték­ok­kal, il­let­ve a kál­vá­ria-együt­te­sek kép­prog­ram­ja­i­val va­ló egy­be­ve­té­se sok ta­nul­ság­gal szol­gál­hat. Pél­da­ként em­lí­tem a ko­má­ro­mi szü­le­té­sű Áts Ben­já­min nép­sze­rű, Arany ko­ro­na né­ven is­mert, több ki­adást (köz­tük két szlo­vá­kot) is meg­ért éne­kes- és imád­sá­gos köny­vét (vö. Áts 1855; Áts 1860). En­nek ötö­dik ré­sze a Ke­reszt­út­já­rás­nak mód­ja cí­met vi­se­li. A ke­reszt­út egyes stá­ci­ó­it moz­gal­mas réz­met­sze­tek je­le­ní­tik meg a bal ol­da­lon (7. kép). A ve­le szem­be­ni, jobb ol­da­li la­pon pe­dig an­nak le­írá­sa, a kap­cso­ló­dó imák és éne­kek szö­ve­ge ol­vas­ha­tó. Pél­da­ként lás­suk a VI. stá­ci­ót, ame­lyik egy apok­rif tör­té­net­nek, Ve­ro­ni­ka ken­dő­jé­nek a be­mu­ta­tá­sa. A szö­veg a „tör­té­ne­ti té­nyek” be­mu­ta­tá­sá­val kez­dő­dik: „Ezen ha­to­dik Stác­zió je­len­ti a he­lyet, me­lyen a jós­zivű Ve­ro­ni­ka as­­szony a ke­resz­tet hor­do­zó Krisz­tus­nak vér­be bo­rult szent arczá­ját lát­ván, szá­na­ko­dás­ból kesz­ke­nő­jét oda nyuj­tja ne­ki, mely­ly­el meg­tö­rül­vén ma­gát Jé­zus, az ő se­bek­kel ra­kott orczá­já­nak ele­ven ké­pét raj­ta hagy­ta.” Ezt az er­köl­csi ta­nul­ság le­vo­ná­sa kö­ve­ti: „Gon­dold meg itt áj­ta­tos lé­lek, ezen as­­szony­nak gyen­géd áj­ta­tos­sá­gát, és el­len­ben lásd a te szi­ved­nek ke­mény­sé­gét, a ki nem hogy szá­na­kod­nál a te Jé­zu­so­don, ha­nem in­kább na­pon­ként be­mocs­ko­lod szent orczá­ját bű­ne­id­del, mondj ezért el­le­ne kegyetlenségednek…” (Áts 1855) És így to­vább. Nem le­het itt nem ész­re­ven­ni a ko­ráb­bi bűn­bá­na­ti kör­me­ne­tek ön­sa­nyar­ga­tó, ön­kor­bá­cso­ló han­gu­la­tát, amely azon­ban már, „meg­sze­lí­dült formában“ az ima­köny­vek lap­ja­i­ra hú­zó­dott vis­­sza.

4. Ös­­sze­fog­la­lás

Ös­­sze­fog­la­lás­ként el­mond­hat­juk, hogy Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pa kál­vá­ria-együt­te­sei, amel­lett, hogy a je­ru­zsá­le­mi za­rán­dok­la­tot vál­tot­ták ki, azt he­lyet­te­sí­tet­ték, egy­szer­smind a né­pi te­at­ra­li­tás vis­­sza­tük­rö­zői is. A kö­zép­ko­ri pas­sió­já­ték­ok egyes ele­mei az el­len­re­for­má­ció ko­rá­ban el­ső­sor­ban bűn­bá­na­ti kör­me­ne­tek for­má­já­ban ma­rad­tak fönn, majd a kál­vá­ria-együt­te­sek, amo­lyan ki­me­re­ví­tett te­át­rum (vagy ha úgy tet­szik: Bib­lia pauperum) for­má­já­ban köz­ve­tí­tet­ték Jé­zus kín­szen­ve­dés­ének tör­té­ne­tét a nép fe­lé. Eh­hez erő­tel­jes tá­mo­ga­tást kap­tak a 19. szá­zad­ban már min­den­kép­pen köz­ké­zen for­gó ima- és éne­kes­köny­vek­ből is.

Iro­da­lom

Atlan­te dei Sacri Mon­ti, Cal­va­ri e Com­ples­si devo­zi­o­na­li europei. Atlas of Holy Mountains, Cal­va­ri­es and devo­ti­o­nal Com­ple­xes in Europe. No­va­ra 2001

Ábel Je­nő
1884    Szín­ügy Bár­tfán a XV. és XVI. szá­zad­ban. Szá­za­dok 18, 22–51. p.

Áts Ben­ja­min
1855    A hét­fáj­dal­mú bold. szűz Má­ria nyo­ma­it kö­ve­tők­nek menny­be ve­ze­tő arany ko­ro­ná­ja, az az: A men­­nyei fény­es­sé­gel ra­gyo­gó Is­ten szent any­já­hoz éb­resz­tő imád­sá­gos és éne­kes könyv. Pest: Buc­sánsz­ky Ala­jos.
1860    Malá Zlatá Koru­na Nasle­do­wa­te­low prik­lad­ných ssla­pa­jow Sedem­bol­stnéj Blah. Panny Ma­rii tojest: k swätéj Matke Božej powzbu­dzu­jú­ca Mod­li­a­ca a pes­òo­wá kniha… Pesst: Aloys Bucánsky.

Bá­lint Sán­dor
19893    Ka­rá­csony, hús­vét, pün­kösd. A nagy­ün­ne­pek ha­zai és kö­zép-eu­ró­pai ha­gyo­mány­vi­lá­gá­ból. Bu­da­pest: Szent Ist­ván Tár­su­lat.

Bib­lia pau­pe­rum
1966    Bib­lia pauperum. Az esz­ter­go­mi Fő­szé­kes­egy­há­zi Könyv­tár negy­ven­la­pos Bloc­kbuch Bib­lia pauperuma. A ta­nul­mányt, a jegy­ze­te­ket és a kép­alá­írá­so­kat ír­ta Sol­tész Zoltánné. Bu­da­pest: Ma­gyar He­li­kon.

Botík, Ján
2007    Etnic­ká his­tó­ria Slovenska. K prob­le­ma­ti­ke etnicity, etnic­kej identity, mul­ti­et­nic­ké­ho Slo­ven­ska a zahra­niè­ných Slovákov. Bratislava: Lúè.

Bölcskey Ödön
1930     A szen­tan­ta­li fe­renc­ren­di ko­los­tor és kegy­hely tör­té­ne­te. Somorja: k.n.

Èièo, Marián – Kalinová, Micha­e­la – Paulusová, Sil­via
2002    Kal­vá­rie a Krí­žo­vé cesty na Slovensku. Bratislava: Pami­at­ko­vý ústav.

Dan­czi La­jos
1999    Cig­léd kegy­hely. Kürt: k.n.

Di­ós Ist­ván
2001a    Kál­vá­ria. In Ma­gyar Ka­to­li­kus Le­xi­kon VI. Bu­da­pest: Szent Ist­ván Tár­su­lat, 95–98. p.
2001b    Ke­reszt­út. In Ma­gyar Ka­to­li­kus Le­xi­kon VI. Bu­da­pest: Szent Ist­ván Tár­su­lat, 662–663. p.

Dankó Jó­zsef
1871    Ma­gyar szer­tar­tá­si ré­gi­sé­gek. Esz­ter­gom: k. n.

Dö­mö­tör Tek­la
1936    A pas­sió­já­ték. Ös­­sze­ha­son­lí­tó ta­nul­mány a né­met iro­da­lom kö­ré­ből. Bu­da­pest: k.n. /Minerva-Könyvtár 104/.
1938    Né­pi ere­de­tű-e az eu­ró­pai val­lá­sos szín­já­ték? Ethnog­rap­hia 49, 47–52. p.

Hid­vég­hy Ár­pád
1900    A sel­mec­zi kál­vá­ria ke­let­ke­zé­sé­nek tör­té­ne­te, mai alak­ja és áj­ta­tos­sá­ga. Selmeczbánya: Sel­mec­zi Kál­vá­ria-alap.
1901a    Ges­chich­te des Ursprun­ges des Schem­nit­zer Kalvarienberges. Seine heu­ti­ge Bes­chaf­fen­he­it und die Andach­ten auf demselben. Selmeczbánya: Der Fonds des Schem­nit­zer Kalvariensberges.
1901b    Šti­av­nic­ká kalvária. Ako povstala, ako dnes vyze­rá a ako sa na nej koná pobožnos. V B.-Štiavnici: nákla­dom Zákla­di­ny Šti­av­nic­kej Kalvárie.

Hudák, Ján
1984    Pat­ro­cí­niá na Slovensku. Súpis a his­to­ric­ký vývin. Bratislava: Ume­no­ved­ný ústav Slo­ven­skej aka­dé­mie vied.

Ipo­lyi Ar­nold
1858    Mys­zte­ri­u­mok ma­rad­vá­nyai ha­zánk­ban. Uj Ma­gyar Muze­um I, 349–356. p.

Já­no­si Gyu­la
1935    Ba­rokk hit­élet Ma­gyar­or­szá­gon a XVIII. szá­zad kö­ze­pén a je­zsu­i­ták mű­kö­dé­se nyo­mán. Pan­non­hal­ma: Pan­non­hal­mi Fő­apát­ság. /Pannonhalmi Fü­ze­tek 17./
1939    Ba­rokk bú­csú­já­ró­he­lye­ink tá­ji vo­ná­sai. Pan­non­hal­ma: k. n. /A Pan­non­hal­mi Szem­le Könyv­tá­ra 28./

Józsa At­ti­la
2007    Száz­éves a bősi kál­vá­ria. Bős: k.n.

Ju­hász Ilo­na L. – Lisz­ka Jó­zsef
2006    Szak­rá­lis kis­em­lé­ke­ink. Malé sak­rál­ne pamiatky. Sak­ra­le Kleindenkmäler. Somorja: Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet /Jelek a tér­ben – Znaky v pri­es­to­re – Zei­chen im Raum 1./
2007    Kle­in­den­kmäler in der Südslowakei. Ein Forschungsbericht. In Kleindenkmalforschung. Bewah­ren – For­schen – Doku­men­ti­e­ren – Vermitteln. 16. Inter­na­ti­o­na­le Tagung für Kleindenkmalforschung. Hg. von Haas, Heri­bert – Kerkhoff-Hader, Bärbel. Bamberg: Schu­le der Dorf- und Fluren­twic­klung in Klosterlangheim, 19–28. p.

Läpple, Alfred
1996    Kle­i­nes Le­xi­kon des chris­tli­chen Brauchtums. Augsburg: Pattloch.

Lisz­ka Jó­zsef
1999    Den­kmäler der vol­kstümli­chen Hei­li­gen­ve­reh­rung und die Gegen­re­for­ma­ti­on in der heu­ti­gen Südwest-Slowakei. In Pé­ter Páz­mány – Fokus geme­in­sa­mer Traditionen. Semi­o­tis­che Berich­te Jg. 22 (1,2/1998). Wi­en 1999, 119–146. p.
2000    Ál­lít­ta­tott ke­reszt­ínyi buzgóságbul… Ta­nul­má­nyok a szlo­vá­ki­ai Kis­al­föld szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ről.  Dunaszerdahely: Lili­um Aurum.
2003    Zwis­chen den Kar­pa­ten und der Unga­ris­chen Tiefebene. Vol­kskun­de der Ungarn in der Slowakei. Passau: Lehrs­tuhl für Vol­kskun­de der Uni­ver­sität Pas­sau /Passauer Stu­di­en zur Vol­kskun­de 22./.
2009    Kin­de­raus­tausch als Met­ho­de des Fremdsprachenerwerbs. Argu­men­te und Gege­nar­gu­men­te zur Bewer­tung eines Phänomens. In Gren­zge­bi­et als Forschungsfeld. Aspek­te der ethnog­rap­his­chen und kul­tur­his­to­ris­chen Erfor­schung des Grenzlandes. Hg. von Petr Lozoviuk. Leipzig: Leip­zi­ger Uni­ver­sit­ätsver­lag GmbH,  77–84. p. /Schriften zur Sächsis­chen Ges­chich­te und Vol­kskun­de 29./

Lucchesi-Palli, Eli­sa­beth
1961    Kreuzweg. In Le­xi­kon für The­o­lo­gie und Kir­che 6. Freiburg: Her­der Verlag, 626–629. p.

Ma­gyar Fe­renc
1936    Hús­vé­ti nép­szo­kás­ok a Fel­ső-Ipoly­men­tén. Új Élet 5, 216–222. p.

Majer Ist­ván
1860    Udvar­di kál­vá­ria-könyv. Pest: k.n.
1861    Kürthön ho­gyan ta­nít­ják a hon­is­mét, s Kürth is­mer­te­té­se. In Ist­ván bá­csi nap­tá­ra. Pes­ten, 75–90. p.

Manga Já­nos
1936    Hús­vé­ti nép­szo­kás­ok a Fel­ső-Ipoly men­tén. Új Élet 5, 216–222. p.

Medgyessy-Schmikli Nor­bert
2002    Bib­lia Pau­pe­rum a csík­som­ly­ói szín­pa­don. A pas­sió­já­ték elő­kép­rend­sze­re. In „Min­dent az Evangéliumért“. Gyü­rki Lász­ló 70. szü­le­tés­nap­já­ra. Fan­csa­li István­né és Soós Vik­tor At­ti­la szerk. Kör­mend: Kör­men­di Szent Er­zsé­bet Egy­ház­köz­ség Kép­vi­se­lő-tes­tü­le­te, 211–247. p.

Mei­ser­mann  Ignácz – Molnár Jó­zsef
191814    Or­go­na han­gok. Leg­tel­je­sebb és leg­na­gyobb éne­kes­könyv 950 ének­kel a ró­mai kath. hí­vek hasz­ná­la­tá­ra. Wim­perk – Bu­da­pest – New York.

Milchsack, Gus­tav
1880    Die Oster und Passionsspiele. I. Die late­i­nis­chen Osterfeiern. Wolfenbüttel.

Nagy Bé­ni
1901    A feren­czes szel­lem és ha­tá­sa ha­zánk­ban. Eger: k.n. /Külön le­nyo­mat az Eg­ri Kath. Főgym­na­si­um 1900–1901. Értesitőjéből/.
1903    Her­czeg Es­ter­házy Pál ná­dor, a „fe­ren­ce­sek jó­te­vő­je”. Eger: k.n. /Külön le­nyo­mat az Eg­ri Kath. Főgym­na­si­um Ér­te­sí­tő­jé­ből. 1902–1903/.

Richter, Step­han Mat­thi­as
1935    Ges­chich­te des Kal­va­ri­en­ber­ges zu Deutsch-Proben. Ban­ská Bystrica.

SPS
1967–69    Súpis pami­a­tok na Slovensku. I–III. Bratislava: Obzor.

Rusina, Ivan – Zervan, Ma­ri­an
2000    Prí­be­hy Nové­ho záko­na – ikonografia. Bratislava: Slo­ven­ská národ­ná ga­lé­ria.

Schauerte, Hei­nrich
1960    Kalvarienberg. In Le­xi­kon für The­o­lo­gie und Kir­che 5. Freiburg: Her­der Verlag, Sp. 1265.

Schmidt, Leo­pold
1966    Vol­ksglau­be und Volksbrauch. Ges­tal­ten – Gebil­de – Gebärden. Ber­lin: Erich Schmidt Verlag.

Stam­pay Já­nos
191017    Kath. egy­há­zi éne­kek, imák és te­me­té­si szer­tar­tá­sok. Esz­ter­gom.
193330    Kath. egy­há­zi éne­kek, imák és te­me­té­si szer­tar­tá­sok. Komárno–Komárom.
194242    Kath. egy­há­zi éne­kek, imák és te­me­té­si szer­tar­tá­sok. Ko­má­rom.

Szil­ágyi Ist­ván
1980    Kál­vá­ri­ák. Bu­da­pest: Cor­vi­na /Építészeti Hagyományok/.
1986    Egy ké­sői gó­ti­kus je­len­ség. Szent­sír-ká­pol­nák Ma­gyar­or­szá­gon a XVII–XVIII. szá­zad­ban. Épí­tés – Épí­té­szet­tu­do­mány 18, 177–210. p.
1991    Tá­jé­koz­ta­tó a pé­csi kál­vá­ri­á­ról. Mű­em­lék­vé­de­lem 35, Nr. 3., 191–192. p.
1992a    Kál­vá­ri­ák a Pan­non-tér­ség­ben. Savaria. A Vas Me­gyei Mú­ze­u­mok Ér­te­sí­tő­je 21/1, 177–211. p.
1992b    Szent lép­csők – szent­lép­csők. Ma­gyar Egy­ház­tör­té­ne­ti Váz­la­tok 4, 25–50. p.
1997a    Ba­rokk kál­vá­ri­ák bűn­bá­nó Szent Pé­ter áb­rá­zo­lá­sai. Ars Hun­ga­ri­ca 25, 233–245. p.
1997b    A tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szág kál­vá­ri­ái az 1766–1785-ös ka­to­nai fel­mé­ré­sen. Mű­vé­szet­tör­té­ne­ti Ér­te­sí­tő 46/1–2, 86–93. p.
2000     A po­zso­nyi kál­vá­ria to­pog­rá­fi­á­ja. Nép­raj­zi Lá­tó­ha­tár 9, 275–283. p.
2001     A kál­vá­ria­ku­ta­tás hely­ze­te Ma­gyar­or­szá­gon. In Né­pi val­lá­sos­ság a Kár­pát-me­den­cé­ben 5. Hg. von S. Lac­ko­vits Emő­ke – Mé­szá­ros Ve­ro­ni­ka. Veszp­rém: Veszp­rém Me­gyei Mú­ze­u­mi Igaz­ga­tó­ság, 53–58. p.
2004    Kalvarien-Inventare. Acta Ethno­lo­gi­ca Danu­bi­a­na 5–6, 137–140. p.
2006    A sel­mec­bá­nyai kál­vá­ria és áb­rá­zo­lá­sai. Bu­da­pest: Ma­gyar Egy­ház­tör­té­ne­ti En­cik­lo­pé­di­ai Mun­ka­kö­zös­ség, Bu­da­pest – Köz­pon­ti Bá­nyá­sza­ti Mú­ze­um, Sop­ron.

Szin­ny­ei Jó­zsef
1891    Ma­gyar írók éle­te és mun­kái I. Bu­da­pest: Hor­ny­ánsz­ky Vik­tor Aka­dé­mi­ai Könyv­ke­res­ke­dé­se.

Thain  Já­nos
1932    Ér­sek­új­vár mű­em­lé­kei. Ér­sek­új­vár: k.n.
1943–44    Új­vár ke­reszt­jei. Fá­bi­án Já­nos, volt apát­plé­bá­no­sunk hat­van év előt­ti fel­jegy­zé­sei. Ér­sek­új­vár és Vi­dé­ke, de­cem­ber 25., 3. p.; ja­nu­ár 8., 1. p.

Wick Bé­la
1919    Az eper­je­si Kál­vá­ria. Eper­jes: Kósch Ár­pád Könyv­nyom­ta­tó-mű­in­té­ze­te.
1927    A kas­sai Kál­vá­ria tör­té­ne­te. Košice: „Szent Erzsébet”-nyomda Rész­vény­tár­sa­ság.

Kálvária-együttesek a Kis­al­föld szlo­vá­ki­ai ré­szén

(jegy­zék)

Az aláb­bi jegy­zék a ko­má­ro­mi Szak­rá­lis Kis­em­lék Ar­chí­vum­ban adat­lap­pal ren­del­ke­ző kál­vá­ri­á­kat tar­tal­maz­za. *gal je­löl­ve azon ob­jek­tu­mok, ame­lyek a Èièo–Kalinová–Paulu­sová-féle pub­li­ká­ci­ó­ban (2002) is sze­re­pel­nek. A te­le­pü­lés ma­gyar és szlo­vák meg­ne­ve­zé­se után a kál­vá­ria-együt­tes (vagy an­nak egy ré­sze) el­ső em­lí­té­si év­szá­ma ta­lál­ha­tó. Zá­ró­jel­ben a je­len­tő­sebb bő­ví­tés dá­tu­ma (pl. ha egy kál­vá­ria a stá­ci­ók meg­épí­té­sé­vel kál­vá­ria-együt­tes­sé vált), utá­na pe­dig az eset­le­ges egyéb, fő­leg to­po­grá­fi­ai jel­le­gű meg­jegy­zé­sek ol­vas­ha­tó­ak.

*Andód (Andovce):    1849 (1928)
*Bacsfa-Szentantal (Báè):    1867
Balo­ny (Baloò):    20. sz.
*Barsfüss (Trávnica):    18. sz. kö­ze­pe (1991)
*Bart (Bruty):    1931
*Bény (Bíòa):    1890 (20. sz. 30-as évei)
Bős (Gabèíkovo):    1907
*Deáki (Diakovce):    1820 (1959)
*Dunaszerdahely (Dunajská Streda):    1781
*Érsekújvár (Nové Zámky)    1779
*Feketenyék (Èierna Voda):    1994
*Galánta (Galánta):    1932
*Hidaskürt (Mostová):    1760
*Illésháza (Nový Život):    18. sz. má­so­dik fe­le
Ímely (Íme¾):    2002
*Ipolyszalka (Salka):    1753 (1926)
Kéménd (Kamenín):    20. sz.
*Komárom-1 (Komárno):    1840 (1865) – Ro­zá­lia
Komárom-2 (Komárno):    20. sz. – kór­ház
Komá­romfüss (Trávník):    20. sz.
*Komját (Komjatice):    18. sz. Kö­ze­pe (19–20. sz. for­du­ló­ja)
Kö­böl­kút (Gbelce):    1904
Kürt (Strekov):    1864 (1900) – te­me­tő
*Kürt-Cigléd (Strekov):    18. sz. (1940)
*Lekér (Hronovce):    1772
*Léva (Levice):    1702
*Mocsonok (Moèenok):    1852
Muzs­la (Mužla):    1905
*Nagyfödémes (Ve¾ké Ú¾any):    1740 (1900)
Naszvad (Nesvady):    18. sz. má­so­dik fe­le (20. sz.)
*Óbars (Starý Tekov):    18. sz. kö­ze­pe
*Párkány (Štúrovo):    1766
Per­be­te (Pribeta):    1902
*Pered (Tešedíkovo):    1869 (1876)
*Szenc (Senec):    1915 (1937)
Szőgy­én (Svodín):    18. sz. má­so­dik fe­le
*Tallós (Tomášikovo):    1925
*Udvard (Dvory nad Žitavou):    1860
*Vágkirályfa (Krá¾ová n/V.):    1928
Vámos­fa­lu (Hor­né Mýto):    20. sz. ele­je