Méry Margit: Szlovákiai magyar parasztviseletek

Bratislava: Clara Design Studio 2002, 236 p. ill.

Az öltözködés hagyományainak, és azok változásának feltárása jószerével önmagán túlmutató kérdésköre a magyar néprajzi kutatásnak. A 20. század második felét megélő, egyre inkább színpadi látványossággá váló díszes öltözetek históriája mély táji-történeti rétegekben gyökerezik, ugyanakkor a hagyományos paraszti kultúra jellemző periódusait is tükrözi. A népviselet szakszerű vizsgálata az elmúlt évszázad során magába foglalta a köznépi ruházat készítőinek és használóinak problematikáját, a parasztság és a felsőbb társadalmi rétegek ruházkodásának kapcsolatait, és a tárgyi kultúra etnikus vonatkozásait csakúgy, mint a divat szerepének megítélését a tradicionális viseletben. Mindemellett természetesen a népművészet korszakait, a kézművesség és a gyáripar termékeinek összefüggéseit, nem utolsó sorban a ruházat változásának problematikáját a paraszti polgárosulás, illetve parasztosodás értelmezésének vonatkozó tanulságait. A viseletkutatás látószöge folyamatosan tágult: attól a felfogástól, ami a parasztok önmaguk számára készített ruházati darabjait vélte népviseletnek, egyre erőteljesebben a más társadalmi csoportokkal való viszony, a viseleti együttesek komplex jelentése került a vizsgálatok homlokterébe, annak hangsúlyozásával, hogy a viseletek a lokális és regionális műveltségi csoportok, a hagyományos kultúra táji változatainak tükrözői. (Az utóbbi avatja témánkat a különböző műveltségi csoportok bemutatásának nélkülözhetetlen részesévé.)
Úgy gondolom, hogy Méry Margit most bemutatásra kerülő könyvéről a fenti tudománytörténeti háttér összefüggésében kell véleményt formálni, mert csak így lehet a kötet szakmai jelentőségéről valós képet alkotni. A szerző 1998-ban, Jókai Máriával közösen adta közre először azt a gazdag néprajzi anyagot, ami az 1970-es évek második felétől gyűjtött népviseleti kutatások eredményét tartalmazta (Szlovákiai magyar népviseletek. Bratislava, 1998). Mindkét kiadvány adatbázisát elsődlegesen azok a viseleti rekonstrukciók jelentették, amelyek nem kis részben a már csak emlékezetben élő ruházkodás tradíciójának megjelenítésére volt alkalmas – egy-egy település, kistáj vonatkozásában. Ennek alapján már előzetesen kijelenthetjük, hogy mindkét kötet fontos hozadékának tartjuk – az anyagfeltáráson túl – annak igazolását, hogy a kisebbségben élő szlovákiai magyarság lokális identitástudatának megőrzésében Trianon után hangsúlyos szerep jutott a viseleti hagyományoknak.
Jelen kötet – amint azt a szerző bevezetőjében kifejti – részben a korábbi kiadvány tökéletesítését, hiányainak pótlását célozza, de nagy hangsúlyt kap a viseleti kultúra története, a 19–20. század fordulójánál korábbi, „megelőző állapot” feltárása is. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez a históriai visszatekintés nem adekvát az 1920 után létrejött területekkel. Amenynyire a 20. századi viseletek bemutatását összetartja az első világháború után előállt geopolitikai szituáció, annyira túlmutatnak ezeken a földrajzi kereteken a korábbi történeti szakaszok. Mindez természetesen nem csupán a magyarság és az együtt élő népek kulturális egymásra hatásának vonatkozásában értendő, hanem – sok tekintetben ezzel összefüggésben – a polgárosodás, illetve a parasztosodás társadalmi és kulturális folyamataira is.
Méry Margit kötete három nagy tartalmi egységre különül. Amint a munka címe is jelzi, elsősorban a 20. század, hangsúlyosan a magyarság (cseh)szlovákiai tömbjének más impérium részévé válása utáni időszak paraszti viseletét mutatja be. A mű gerincét az 1970-es évek második felétől zajlott terepmunka eredménye alkotja, vagyis a közel másfélszáz településen elvégzett viselet-rekonstrukció, ami a „hagyományos” öltözet legutolsó – nem ritkán színpadi, kosztűm jellegű – formájából visszafelé kutatva rajzolja meg a ruházkodás két-három generáció életében bekövetkezett változását, hangsúlyosan is annak különféle formáit és részleteit. A történeti előzmények bemutatására szolgáló, első nagy fejezet egy korábbi gazdasági és kulturális kapcsolatrendszer forrásait adja közre, a különféle vármegye-, illetve tájleírások viselettörténeti részleteihez nem könnyen illeszthetők hozzá a 20. századi fejlemények, különösen azok társadalmi, interetnikus folyamatai nélkül. Csak részben segít ezen, hogy a közbülső nagy fejezet – a 20. század második felének öltözeti elemeit bemutatva – egyfajta hidat képez a két időszak, illetve a kétfajta tematika között. A könyv legfőbb hozadékának tehát a két utóbbi fejezetet tartom, s úgy gondolom, hogy azok összefüggésében Méry Margit könyve valóban hiánypótló, mind egy magyar népcsoport 20. századi műveltsége, mind az egész magyar paraszti kultúra vonatkozó területének feltárásában.
A paraszti öltözetek elemeit bemutató fejezetben rendkívül adat gazdagon ismerteti a szerző a csecsemők és a gyermekek, a férfiak, végül a nők viseletének darabjait, alkotó elemeit. A Radka Mikulová rajzaival jelen kötetben is szinte lexikonszerű pontossággal bemutatott típusok, formák, díszítmények nagyban segítik az anyag értelmezését. Az anyaghasználat és a szabásminták változása nem csupán a „régies” elemek leváltása miatt tanulságos, hanem változó kapcsolatrendszereket, és átalakuló viselési alkalmakat is sejtet. Ez a pedáns fejezet roppant informatív a 20. századi magyar viseletkultúra egésze szempontjából is.
A kötet legterjedelmesebb, legsúlyosabb egységét a különböző viseleti együttesek 20. századi – főleg annak második feléből származó – bemutatása adja. A rendszerezés alapját részben a történeti-földrajzi tájegységek, illetve kulturális tömbök képezik, de azon belül – a viseleti elemek típusa és külleme, különösen a női főkötők, kendők viselési módja, a szoknya hoszsza, bősége, ráncolása, egészében a test viselet általi megformálása alapján – viseleti csoportokat is elkülönít a szerző. A tárgyalás rendjében, nyugatról kelet felé haladva 11 nagy egységet határol körül (Csallóköz; Mátyusföld; Felsőkirályi; Zoborvidék; Zsitva és Garam völgye közötti terület; Ipoly völgye; Csákányháza, a Medvesalja és a barkók; Csermosnya völgye és a Szád-völgy; Bódva völgye; Magyarbőd és Györke; Felső-Bodrogköz, Tokaj-hegyalja és Ungi Tiszahát), ám azok további alcsoportjai összesen 29 viseleti egységet, változatot körvonalaznak. Azzal együtt, hogy a viseleti csoportok részletező elhatárolása komoly gyűjtőmunkát igazol, látható, hogy ezek a tömbök a kutatás mostani állását tükrözik, s azt is sejtetik, hogy vannak polgárosult csoportok, amelyeknél – talán a kutatás hiányosságai miatt is – igazából nem árnyalhatók a részletek, a különféle formációk (pl. Zemplén vármegye települései). A szerző törekvése érezhetően a változások megragadása, ennek lehetősége azonban nem mindenütt volt adott. A szemléletes színes fotók segítik ugyan az értelmezést, ám hangsúlyozzák a viseletek rekonstruált voltát – ennek a műfajnak minden ellentmondásával. (A nyugdíjas korú „menyecskék” – tiszteletet parancsoló vállalásuk ellenére – nem mindig hitelesítik a témát.)
A szerző több vonatkozásban sikerrel oldotta meg a korábbi szövegváltozat hiányainak pótlását, amivel jelen kötetet kétségkívül használhatóbbá tette. (Más kérdés, hogy a szlovák néprajzi atlasz mappájából átvett térképlap, illetve annak – nyomdailag kétségkívül elegánsnak tűnő – használata valóban megkönnyíti-e a tájak között való eligazodást?) Sajnálatos, hogy kimaradt a könyvből a történeti képanyag forrásainak megjelölése, így nem tudjuk meg, hogy azok mikor és hol jelentek meg. A bőséges szlovák és német nyelvű kivonat jelentősen hozzájárulhat a kötet használhatóságához.
Külön is ki kell emelni a kötet nyelvi, terminológiai gazdagságát. A szerző konzekvensen használja a különféle viseleti elemek, illetve azok részleteinek köznyelvi elnevezését, s ahhoz rendeli hozzá – leginkább zárójelben – a lokális kifejezéseket. Így elkerüli a viseletleírások gyakori hibáját, hogy az olvasónak a helyi elnevezésekből kell(ene) értelmeznie a különféle részleteket.
A fenti észrevételek nem vonnak le Méry Margit könyvének érdemeiből, s egészében meg kell állapítani, hogy a szerző két vonatkozásban is fontos művet adott az érdeklődők kezébe. Hasznos az a tudományos interpretáció, a magyar, és a Kárpát-medencei viseleti kultúra feltárása szempontjából. Másrészt nem elhanyagolható az a szerepe, hogy a lokális közösségek identitástudatához járul hozzá a közös viseleti kultúra megismertetésével. Örvendetes, hogy a szlovákiai magyarság néprajzi kutatásában sok érdemet szerzett Méry Margit tevékenysége újabb könyvvé érett. Csak remélhetjük, hogy munkásságának további összegzései is készülnek!