Emlékjelek és szakrális kisemlékek Szetén

A néprajzi, hely- és kultúrtörténeti értékkel bíró szakrális kisemlékek komplex kutatására jószerivel csupán az 1989-es a rendszerváltás után került sor. Szlovákiában a vallási néprajz szemszögéből végzett vizsgálatokat és a felgyűjtött adatok tudományos szintű feldolgozását a Fórum Kisebbségkutató Intézet 1997-ben létrehozott komáromi Etnológiai Központja vállalta fel. A Szakrális Kisemlékarchívum adattára a megőrzés mellett jelentős adatbázist biztosít egy-egy település vagy régió szakrális életének többrétű elemzéséhez (Liszka 2003). Az Ipoly partján, Ipolyságtól nyugatra elterülő, határ menti kis település, Szete szakrális kisemlékeit és világi jellegű emlékjeleit bemutató dolgozatom részben a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja projektumának keretében lezajlott adatgyűjtés eredményeire támaszkodik.

A község, mint egyházi birtok

Az Ipolyságtól nyugatra elterülő település eddig ismeretes első írásbeli említését Zetheh alakban találjuk egy 1236-ban keltezett oklevélben, ahol a Hont-Pázmány nembeli Kázmér és a dömösi prépostság Csepel birtoklásáért folytatott perében a vitatott területet meghatározó község- és dűlőnevek között szerepel (Bakács 1971, 196. és 280). Valószínűleg már az esztergomi érsekség megalapításától, 1001-től annak Hont megyei birtokai közé tartozott. 1293-ban Pásztói László, majd Kázmér fiai dúlták fel a falut, mintegy 150 márkás kárt okozva az érsekségnek. Az 1332–1337-es pápai tizedjegyzékeken egyházas helyként tartották számon; papja Egidius plebanus de Seci 70 garasra becsült jövedelméből 7 garas tizedet fizetett (Csáky 2003, 1–2) Hont vármegye déli része 1552 júliusa után – Drégely vára elestével, és a fölényes török győzelmet hozó palásti csata (1552. aug. 10–11.) következményeként – fokozatosan (és több ízben) hódoltsági területté vált. Az esztergomi szandzsák 1570-es adóösszeírásában 26 házzal, 37 felnőtt férfivel és 6010 akcse adókötelezettséggel vezették.1 Ennek ellenére Szetét továbbra is tulajdonának tekintette az esztergomi érsekség, 1648-ban még mindig számon tartotta birtokai között. Az 1664-es török adóösszeírás már az újvári ejálet Hond náhijébe tartozó kincstári hásszaként tünteti fel a települést; ötven fejadóköteles felnőtt férfi élt ekkor a faluban, amelyre 12 870 akcse adót róttak ki (Blaskovics 1993, 229–230). A vármegye 1685-ben végleg felszabadult a török uralom alól, s a drégelypalánki uradalom részeként a szetei birtok ismét ténylegesen is az érsekség fennhatósága alá került (Koczó 2000, 41).
A trianoni diktátum után Szete más egyházi birtokrészekkel egyetemben véglegesen Csehszlovákia része lett. Az anyaország határain kívüli birtokok elvesztése radikálisan csökkentette az érsekség jövedelmét. Csernoch János (1852–1927) érsek erélyes tiltakozása kemény tulajdonjogi vitákat váltott ki a csehszlovák állam és a magyar egyházi vezetés között. A kérdés azonban hosszas, közel két évtizedes huzavona után sem rendeződött. Az egyezkedések csupán Serédi Jusztinián (1884–1945) érsekprímás hivatalba lépése után (1927), vatikáni nyomásra hoztak némi eredményt, melyet végül XI. Pius pápa (1857–1939) „Ad ecclesiastici reginis incrementum” kezdetű bullája (1937) rögzített. A gyakorlati végrehajtás azonban az 1938-as események miatt elmaradt, a Felvidék visszacsatolása következtében a birtokrész 1945-ig, a második világháború végéig ismét az érsekség tulajdonát képezte (Rácz é.n.).
A magas szintű politikai játszma a községben élők előtt – információk híján – jószerivel ismeretlen volt, számukra a kolonizációs elvek gyakorlati megvalósításának szintje, az új birtokosok, bérlők betelepülése jelezte a markáns változást.

A reformáció és ellenreformáció Hont megyében

Kudora János (1849–1918) történelmi egyházakról írt, igen részletes tanulmányában (Kudora 1907, 352) ismerteti a reformáció Hont megyei kezdeteit és megerősödését, valamint az ellenreformáció eseményeit. Szerinte a korponaiak már 1520 táján olvasták Luther írásait; 1526-ban Selmecbánya plébánosa, Keck Simon nyíltan Luther követőjének vallotta magát, 1535-ben pedig Korponán teljesen befogadták az új hitet. 1604-ben a megye lakosságának túlnyomó része protestánsnak vallotta magát. Amikor Pázmány Péter 1616-ban elfoglalta az érseki széket, alig volt egynehány katholikus pap a vármegyében (Kudora 1907, 353). Kudora János dolgozata Szetét nem említi a katolikus plébániával bíró települések között. Lippay György (1600–1666) érsek az ellenreformáció erősítésére 1649-ben két jezsuita atyát küldött a többségében evangélikus Selmecre, akik egészen 1677-ig végeztek sikeres térítő munkát; ekkor a várost elfoglaló Thököly Imre elűzte őket. 1779-ben az esztergomi érseki hivatal továbbította Hont vármegyének a gróf Batthyány József által – mintegy az ellenreformáció eredményeinek számbavételére – végzett egyházlátogatások jegyzőkönyveiből összeállított, 2000 lapot tartalmazó, három kötetes jelentést, melyben Batthyány arról ír, hogy 1720–1779 között a vármegyében 36 katolikus templom épült; a középkoriakból pedig mindössze három maradt fenn (Kudora 1907, 355).
Szetén szintén a Batthyány által vizsgált időszakban, 1735-ben épült a Szent László király tiszteletére szentelt templom; anyakönyveit 1787-től vezették. Egyes feltételezések szerint egy régebbi templom alapjain áll. Donátorának, Esterházy Imre (1663–1745) esztergomi hercegprímásnak a diadalívre festett címerét Reindl Roman plébános restauráltatta az 1910-es években (Szénássy 2005, 75). A címert a templom mennyezeti freskóival együtt a legutóbbi felújításkor lemeszelték.

A lakosság nemzetiségi összetétele és felekezeti megoszlása

A népszámlálási adatok Szetén magyar és katolikus többségű lakosságot jeleznek. A huszadik század elejéig a magyar nemzetiség aránya 99%-os, a szlovák nemzetiségűek (a két háború közti időszakban csehszlovákok) száma a 20. század elejétől emelkedik szinte folyamatosan; az 1910-es 1%-tól a 2001-es 20 %-os számarányig. A felekezeti megosztást figyelembe véve, a római katolikusok folyamatos 90% feletti aránya a vallási élet tárgyi megnyilvánulásaira egyértelműen meghatározó jelleggel bírt. A lényegében homogénnek tekinthető magyar katolikus lakosság nem érezte szükségét a nemzetiségi alapú területjelzésnek, ezért az I. világháború előtt emelt kisemlékek kivétel nélkül egyéni indíttatásból épültek.

* Ifj. Palugyay Imre: Békés-Csanád, Csongrád és Hont megyék leírása. Pest, 1855, 727–728. p.
** www.foruminst.sk – Fórum Kisebbségkutató Intézet Adatbankja.

A hitélet és a társadalmi változások hatása

A tény, hogy egyházi birtokon élt, valószínűleg nem befolyásolta a lakosság vallásgyakorlatát, mely semmiben sem múlta felül az adott korban általánosan elterjedt hitéleti szokásokat. Leginkább a plébános hozzáállásán, beállítottságán múlott, mennyi és milyen minőségű templomon kívüli aktivitásra ösztönözte híveit. A paraliturgikus cselekedetek közül általában az egyházi jóváhagyással működő társulatok, imaegyletek tevékenységével találkozunk. Az 1909. évi Schematismus Cleri Archidioecesis Strigoniensis-ben rögzített adatok bizonyítják, hogy mikor a nagyműveltségű plébános, Reindl Roman a március 12-én, 61 évesen elhunyt Renda Ferenc helyére lépett, Szetén már három társulatot talált: a Boldogságos Szűz Mária Rózsafüzérének Társulatát (Sodalitas Rosarium Beatae Mariae Virginis), az Oltáregyletet (Unio Altaris) és a Boldogságos Szűz Mária Szent Skapuláréjának Egyesületét (Sodalitas Scapularis Beatae Mariae Virginis). A meglehetősen agilis plébános támogatta az imacsoportosulásokat, mert felismerte a bennük rejlő közösségteremtő erőt, valamint a nagyarányú renováló és modernizáló munkájához szükséges anyagi fedezet potenciális forrását. A plébánia jövedelme mellett ugyanis a társulati tagok által biztosított, jelentős pénzforrásokra is számíthatott. Reindl Roman plébános dinamizmusát Miloš Kačáni helytörténeti írásában ekképp szemlélteti: „Működési ideje alatt sikerült kibővíttetnie a plébánia épületét, és felújíttatni a helybéli elemi iskolát. A templomba Szent László képével díszített főoltárt és új mellékoltárokat készíttetett a selmecbányai Krausz József fafaragó műhelyében. A plébánián szolgáló papok emlékére a templom kórusa alatt márványtáblát helyeztetett el“ (Kačáni 2012). Bizonyára neki köszönhető, hogy a társulati életet sem az első világháború, sem az azt követő politikai-gazdasági helyzet nem befolyásolta. A hitéleti egyesületek közösségformáló erejének, valamint az egyéni indíttatás, a kitűnnivágyás egyik pozitív jellegű megnyilvánulásának tekinthetjük, hogy az Isten házának, a templomnak a megújítása mellett a szabadtéri kisemlékek állíttatása is a figyelem középpontjába került; két út menti feszületet és több nagyméretű síremléket emeltek ebben az időszakban. Az állíttatók között két olyan egyén nevével is találkozunk, akik a templom belső terének felújítását jelentős összegekkel támogatták. Az egyikük Bertók Veronika, aki a Lourdes-i Szűzanya mellékoltár és a templomi keresztút stációképeinek költségeit állta, a másik pedig a Feltámadt Krisztus-szobrot készíttető Frenko János.
A II. világháborút követő társadalmi viszonyok erősen korlátozták a hitéleti aktivitást, ennek ellenére Szete a környék egyik legvallásosabb falujának számított. Bár az egyébként szabadtéri környezetben, körmenetekkel összekötött liturgikus események (keresztúti ájtatosság, feltámadási és úrnapi körmenet, búzaszentelő stb.) más településekhez hasonlóan itt is elmaradtak, vagy a templom falai közé szorultak. Ennek ellenére az 1989-es rendszerváltásig egyetlen 19. és 20. századi épített szakrális kisemlék sem tűnt el a község területéről, miként az más községekben az építkezések, útépítések stb. apropóján végrehajtott, modern „képrombolás” következtében esetleg előfordult; mint Lontón, ahol a korábban idősek otthona, ma mentálisan sérült férfiakat gondozó szociális intézet kertjében lebontották a Jekelfalussy család által emelt „lourdesi barlangot”. A hitbuzgalmi egyletek közül azonban csupán a Rózsafüzér Társulat maradt fenn, amely a templomi kellékek bebiztosításával és ápolásával a többi, megszűnt társulat templom körüli teendőinek egy részét fokozatosan magára vállalta. A napjainkban még működő csoportosulás tagjai naponta elmondják a rózsafüzér rájuk osztott tizedét, a „titkot”. A titokcsere mindig az adott hónap második vasárnapján történik a szentmise után.2 Az egy rózsafüzért alkotó öt titok kis szentképek (képecskék) formájában a csoport vezetőjétől kerül az imádkozóhoz, s cserekor a tagok neki adják azt vissza. A titokcsere egyúttal az egyesület anyagi forrását is biztosítja, hiszen a látható helyre kihelyezett kosárba, vagy perselybe a cserélők tetszés szerinti, de legalább 1–2 eurós összegű adományt tesznek. Az így összegyűlt pénzből általában a liturgikus textíliák, terítők mosását, karbantartását, valamint a takarítószerek és eszközök vásárlását fedezik. Míg a nyári virágdíszítéshez leggyakrabban az otthoni kiskertek virágait használják, az alkalmi, például húsvéti díszítést, vagy a karácsonyfákat ugyancsak az egyesület (esetleg külön, célzatos gyűjtéssel gyarapított) pénztárából fizetik.
Az egyesületi tagok a napi tizedimádkozás mellett természetes feladatuknak tekintik a templom környékén, vagy a lakóházuk közelében álló épített kisemlékek ingyenes gondozását. A kisebb kiadásokkal járó, különösebb szakértelmet nem igénylő javításokat (pl. a kerítés lefestését) maguk végzik, illetve saját költségükre végeztetik el.
Az 1989 utáni politikai szemléletváltás következtében megváltozott a község területén levő épített szakrális kisemlékek hivatalos értelmezése. Megszűnt az addigi, inkább megtűrt kultúrtörténeti emlékként való besorolásuk, hangsúlyosabbá vált a hozzájuk kapcsolódó lelki-vallási töltet. A felszabadultabb légkörben intenzívebbé vált vallási élet következtében hangsúlyt kapott a kisemlékek felújításának szükségessége. A gazdasági lehetőségek azonban megszabták a meglehetősen kopott objektumok helyreállítását szorgalmazók lehetséges mozgásterét, az anyagi fedezet előteremtése a falu a számára komoly erőpróbát jelentett. A meglehetősen korlátozott önkormányzati erőforrásokat esetenként felülmúlták a lelki indíttatásból eredő, magán jellegű invesztíciók.
A katonai felmérések térképeinek vizsgálata Szete kültéri szakrális kisemlékei tekintetében

1. térkép: Szete az I. katonai felmérés (1782–1785) térképszelvényén.

Az 1779-es vizitációs jegyzőkönyv3 Szetén két, festett pléhkorpuszos fakeresztet említ: egyet a templom mellett, egyet pedig a falu felső végén. A megfogalmazásból nem tűnik ki, a település melyik végéről lehet szó, hiszen a község földrajzi helyzetéből eredően a faluból akár Ipolyszakállos, akár Százd felé indulva dombon keresztül vezet az út. Csak növeli a bizonytalanságot, hogy az I. katonai felmérés (1782–1785) térképszelvénye sem a temetőt, sem a templomot, sem egyéb szakrális jellegű építményt jól megkülönböztethető módon nem tüntet fel.

2. térkép: Szete a II. katonai felmérés (1816–1869) térképszelvényén.

Szerencsésebb a helyzet a II. katonai felmérés (1816–1869) az adott területet 1842 táján rögzített térképével, mert a temetőn és a templomon kívül négy fakeresztet jelöl.
Az egyik valóban a templom közelében, pontosabban a templom mögötti emelkedőn áll. A szájhagyomány szerint a templomot azon a dombon szerették volna felépíteni, csakhogy az egyik nap felhordott építőanyagot másnap reggel a templom mostani helyén, az emelkedő aljában találták. Csodajelnek tekintve az eseményt, a domb lábánál kezdték meg az építkezést.4 A fakereszttel valószínűleg az 1700-as évek végén jelölték meg az Isten házának szánt eredeti helyszínt.
A térképen jelzett másik fakeresztet az Ipolyszakállosra, illetve Lontóra vezető út mentén találjuk. A terepviszonyok változásainak figyelembevételével szinte biztosra vehetjük, hogy a régi, igen meredek mélyút legmagasabb pontjának közelében állították.
A harmadik fakeresztet a településről Százdra vezető úttól a Virág-hegy felé kanyarodó mezei út leágazása közelében, a dombon látjuk. Mivel kikorhadásuk után nem emeltek helyettük újakat, a három fakereszt egykori létezése lassanként teljesen feledésbe merült.
A negyedik objektumot a falu legmélyebb pontjának számító vízlevezető árok partján mutatja a felmérés; a jelzett hely tájékán ma is kőkereszt áll.

3. térkép: Szete a II. katonai felmérés (1816–1869) térképszelvényén.

A III. katonai felmérés (1869–1873) térképe a szetei szakrális kisemlékek kutatása szempontjából nem nyújt támpontot, amennyiben nem tekintjük negatív adathordozónak. A szakrális emlékekből mindössze a templomot tünteti fel, a fentebb felsorolt kisemlékek közül egyet sem rögzít, ami akár a fakeresztek gyors eltűnését is jelentheti.

6. Kisemlékek

6.1. Előzetes megjegyzések, a közlés módjáról

A szakrális kisemlékekkel kapcsolatos alkalmazott terminológia:
1. Az objektumokat a Liszka József által kidolgozott terminológia alapján határozom meg, a helyi megnevezést zárójelben, dőlt betűkkel szedve feltüntetem. Ugyanígy dőlt betűkkel közlöm a helyi, a köznyelvitől eltérő kifejezéseket.5
2. A szakrális kisemlékek elemeit az építészetben használatos lexikális megnevezésre támaszkodva osztom fel a talajjal közvetlenül érintkező talapzatra, és a talapzat, valamint a hangsúlyozott objektum közötti hordozó elemre, a lábazatra.
3. Feltüntetem, bár nem tekintem a kisemlék szerves részének a korhadás-süllyedés meggátolására utólagosan készített alábetonozást.
4. A méretezésnél a centiméterekben megadott adatok sorrendjében elsőként a szélesség, majd a magasság, végül a hosszúság (illetve mélység) szerepel. A feszületeknél, valamint a nehezen lemérhető objektumoknál a megfelelő mérőeszközök hiányában hozzávetőleges adatokat (5 cm-nyi esetleges eltéréssel) rögzítettem.
5. A sorszámozást a templomtól körkörösen távolodva, arab számjegyekkel végeztem.
6. Az adatközlők nevét a lábjegyzetben közlöm, de névsorukat a munka végén is közzéteszem.

4. térkép: Szete belterülete, az ott található kisemlékekkel.

5. térkép: Szete külterülete, az ott található kisemlékekkel.

6. 2. Templom melletti feszület (Templom melletti kereszt)

Bertók Veronika korán elvesztette férjét, valamint egyetlen leánygyermekét, így egyre inkább a vallásban keresett vigasztalást, halála után vagyonát is az egyházra hagyta. A tehetős és mélyen vallásos asszony a templombelső felújítását oltáremeléssel támogatta, templomi keresztutat vásárolt és harangot öntetett. A templom bejáratától balra, az úttesttől kb. 10 m távolságra emelt háromkaréjos, illetve „tulipános” szárvégződésű, barokk stílusjegyekkel faragott kőfeszületet 1909-ben állíttatta. Feltehetőleg a templom mögötti dombról ekkora már eltűnt a II. katonai felmérés térképein feltüntetett fakereszt, az új út menti feszülettel – a környező települések mintájára – bizonyára a templom környékének szakrális jellegét óhajtották kiemelni. Az „Isten dicsőségére” állíttatott „emlék” aranyozott fémkorpusza a fejét jobb vállára ejtő, halott Krisztust ábrázolja. A függőleges keresztszáron, magasan Jézus feje felett helyezték el a szintén aranyozott, fém szimbólumot, a fecskefarkú zászlóra domború betűkkel applikált I.N.R.I. feliratot. A dedikáció kiaranyozott szövegét a kéttagú lábazat felső részébe süllyesztett, barnás erezetű, fehér, kikanyarított sarkú márványtáblába vésték.
A feszületet szürkére festett, dárdahegy végződésű, kiskapuval ellátott kovácsoltvas kerítés veszi körül. Az így kialakított, négyszögletes kiskertbe rózsabokrokat és egynyári virágokat ültettek, meghagytak egy fatörzset, mely virágtartóként szolgál. Nyaranta cserepes muskátlival is díszítik. A kerítés elé egy sor mahóniát (Mahonia aquifolium) telepítettek, a kiskapu mellé pad került. Az addig fehér feszületet a 2006-os felújításkor halvány sárgára meszelték. A többszörös javítás, vakolás miatt a kő fajtáját csak szondanyitással lehetne megállapítani.

Felirat
Jézus világ megváltoja / Irgalmaz minékünk / Ezen emléket Állitatta / Isten dicsőségére / BERTÓK VERONA / 1909.

Méretek
Talapzat:
a) Új alábetonozás: 195 x 25 x 70 cm
b) Eredeti: 60 x 62 x 48 cm
Lábazat:
a) Abakusz: 60 x 8 x 48 cm
b) lábazat alsó része: 50 x 55 x 40 cm
c) abakusz: 53 x 2 x 42 cm
d) lábazat felső része: 68 x 15 x 44 cm
e) abakusz: 68 x 4 x 49 + 68 x 30 x 22 cm
f) lábazat felső lépcsője: 22 x 22 x 17 cm
Kereszt: 18 x 137 x 17 cm
Vízszintes keresztszár: 68 x 18 x 15 cm
Felirati mező: 47 x 37 cm
A feszület teljes magassága: 360 cm
A fényképeket Bendík Béla készítette.
6.3. Szent Flórián szobor (Szent Flórián)

A tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak a szobrát a falu főutcáján, a tűzoltószertár négyszögletes szoborfülkéjében helyezték el. A színezett plasztika római katonaként, ezüst sisakban, aranyozott mellvértben, sötétkék tunikában, bronz színű saruban és zöld köpenyben mutatja a szentet, aki bal kezében dárdahegy végződésű, hosszú fanyélre félig feltekert fehér lobogót tart, jobb kezével pedig egy nyeles edényből (rocskából) vizet önt a magas lánggal égő házra. A szobrot 2006-ban a község költségén Nagyszombatban (Trnava) vásárolta Dubraviczký Dušan akkori – az egyházi szolgálatot Szetén is ellátó – deméndi plébános; a település első ismert írásbeli említésének 770. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség keretében szentelték fel. A szoborfülkét vékony, fehér vasráccsal öt részre osztott, nyitható kerettel ellátott üveglap zárja le, szellőzését a két felső belső sarokban elhelyezett szellőzőlap biztosítja. Az épület külső falába, a fülke alá a koszorúk felfüggesztésére alkalmas kampót ütöttek. 2011-ben a szobor talapzatát alkotó emelvényre latin szövegű, valószínűleg fém dedikációs táblát erősítettek.

Felirat
Sanctus Florianus / Sancte Floriane averte incéndium a servis piis in te / sperantibus. Non combureris et flamma et non ardebit in te.
Szabad fordításban:
Szent Flórián / Szent Flórián, a benned bízó istenfélőktől távoztasd a tűzvészt. Nem égetett meg a tűz, és a láng nem vesz erőt rajtad.

Méretek
Mivel a lakattal lezárt fülkét nem sikerült kinyittatni, a méretek becslés alapján megadottak.
Fülke: 50 x 125 x 45 cm
Talapzat: 30 x 15 x 25 cm
Szobor: 80 + 20 cm (zászlórúd)
Tábla: 25 x 15 cm

6.4. Nepomuki Szent János képoszlop (Jánoska)

A Nepomuki Szent János tiszteletére emelt, hatszögzáródású, barokk stílusjegyekkel épült képoszlop másodlagos elhelyezésű. Eredeti helyéről, az Ipolyba torkolló patak, mára vízlevezető árok partjáról a Bős-nagymarosi vízlépcső tervezésekor, 1987-ben áthelyezték jelenlegi helyére, a dombra, mintegy 50–60 méterrel közelebb a templomhoz. Csaláné Gyurovics Etel szerint „egyszer csak egy reggel megjelent a zseriav [autódaru – a szerző megj.], fölemelte a kápolnácskát, oszt idehozta.”6 A 2012-es adatgyűjtéskor az áthelyezést már nem az erőmű miatti magasabb vízszinttel indokolták, hanem a karbantartási költségek csökkentésével. A mellette közlekedő járművek által felcsapott sár és egyéb szennyeződés miatt a kápolna ugyanis gyakori tisztogatást, meszelést igényelt.
A képoszlop egyetlen, nagyméretű, ívelt nyílású oszlopfülkéje híven követi a hatszögletű alaprajzot, pirosra festett bádogtetejének csúcsára háromkaréjos szárvégződésű, díszes feszületet helyeztek. Az építményt és a benne elhelyezett, népiesen kivitelezett Nepomuki Szent János-szobrot7 az áthelyezés után a község felújíttatta. A munkálatokat a pereszlényi Štefanec Dušan és felesége végezték; a restauráláskor a szent egyik hiányzó karját is pótolták. A szobor anyagát illetően Tóth Tibor polgármester is bizonytalan volt, nem emlékezett, kőből, vagy fából készült-e, csupán arra, hogy az 1990-es évek végén talapzatáról lefűrészelve ellopták. Helyette a kápolnácskába a szemközt lakó Csaláné Gyurovics Etel egy kisebb méretű, keretezett Jézus Szent Szíve-képet akasztott, hogy „ne nézzem má’ azt a fájdalmas ürességet benne.” A képet 2008-ban egy méretesebb, de szintén Jézus Szent Szíve-képre cserélték. A szetei születésű Puksáné Banda Magdolna adományából 2009-ben aztán Dubravický Dušan plébános Nagyszombatban vásárolt egy új Nepomuki Szent János-szobrot. A plasztika kemény műanyagból, valószínűleg fröccsöntéssel készült. A szentet fején birétummal, feje körül csillagos glóriával, lesütött szemmel ábrázolja, jobb kezében (bádogból kivágott) pálmaág, baljával hosszú szárú, Jézust lebegő pózban mutató, fémkorpuszos fakeresztet tart. Az új szobor védelmére lakattal zárható, vaspálcákból hegesztett, kékre festett rácsajtót szereltek fel.
Az objektum számára a partoldalban kőlapokkal kirakott teraszt alakítottak ki, mellé mahóniát (Mahonia aquifolium) és gyalogfenyőt telepítettek, háta mögött orgonasövény választja el az arra haladó úttól. Az előtte futó úttesttől keskeny virágágyás határolja, tavasszal kerti hóvirág, nyaranta egynyári virágok nyílnak benne, de cserepes futómuskátlikkal és virágládába ültetett petúniával is díszítik. Az oszlopfülkébe a művirágok mellé nyáron vágott virág kerül. Karácsonykor feldíszített fenyőgallyat állítanak a képoszlop talapzatára, Mindenszentekkor krizantémmal ékesítik, és lámpást gyújtanak előtte. A kisemlék ápolását a szemben lakó Csala-család önként vállalta.
A képoszlopot felirata szerint 1896-ban építették. Levéltári adatok azonban arról tanúskodnak, hogy a Lontón is birtokos Ferenczy Károly állíttatta 1825-ben, felesége, Závody Rozália pedig 1825. május 15-én alapítványt tett a szobor fenntartására.8

Felirat
Készült 1896 / V / Áthelyezve 1987

Méretek
Terasz: 340 x 300 cm
Lépcsők:
300 x 20 x 35 cm
300 x 10 x 25 cm
300 x 15 x 35 cm
300 x 15 x 65 cm
140 x 25 x 60 cm
Talapzat (eredeti): 145 x 65 + 295 (kerülete) cm
Képoszlop felső része: 140 x 125 + 295 (kerülete) cm
Fülke: 72 x 135 x 70 cm
Szobor magassága: 80 cm
Kereszt a tetőcsúcson: 10 cm

6.5. Út menti feszület (Frenko-kereszt)

A feszületet állítólag egy kikorhadt, régi fakereszt helyén emeltette Frenko János 1912-ben. Sajnos, az előző objektum meglétét, tehát az állíttatás indokának hitelességét sem a katonai felmérések térképei, sem okirat nem támasztja alá. Az esztergomi Prímási Levéltárban felbukkant viszont egy 1692-es kánoni látogatás latin nyelvű jegyzőkönyve, amely említést tesz egy „ízléssel megmunkált oszlopon elhelyezett, fából készült” Immaculata szoborról, mely valószínűleg egy „elhagyatott, romos kápolnácskából származhat” és feltehetőleg a jelenlegi feszület helyén állhatott. A dokumentum a szobor atipikus ábrázolásmódját is leírja: Mária egyik lábával a kísértés kígyójának a fejére tapos, a kígyónak pedig emberarca van. Ajánlása három sorban elhelyezett: SANCTA MARIA MATER DEI, ORA PRO NOBIS PECATORIBUS / D. (Deo) O. (Optimo) M. (Maximo)/ VIDET ET INDOLVIT RESTAURARI DEDIT 1802 IUDEX (olvashatatlan iniciálé). Szabad fordításban: Szentséges Mária, Istennek Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért a Mindenható Istennél/Látta és megsiratta, felújítatta 1802-ben a bíró9… (?).
A dokumentum keltezését figyelembe véve feltételezhetjük, hogy téves az időjárás viszontagságai által megrongált faragvány felújíttatásának dátuma; fából készült szoborról lévén szó, a korhadás, esetleg kopás miatt – miként a renováltató bíró neve –, bizonyára a számjegyek olvasása is gondot okozott. A népi emlékezet – ráadásul több generáció távlatából – hajlamos a pontatlanságra. Egyéb megbízható feljegyzés hiányában gyaníthatjuk, hogy a szájhagyomány egészen a 20. század elejéig megőrizte egy hajdani szakrális objektum emlékét, így az állíttató a személyes indíttatás mellett a feszület elkészíttetéséhez a közösség vallási élete szempontjából is pozitívan értékelhető indokot nyert.
A fémkorpuszos, ívelt szárvégződésű kőkereszt a község hosszú főutcájának nagyjából a közepén áll, mellette helyezték el az autóbuszmegállót. Az eredeti talapzatot alábetonozással egészítették ki, a felfelé keskenyedő lábazatot párkány tagolja. A fehérre festett öntöttvas korpusz Jézust tenyéren átszögezett kézzel, egymás mellé helyezett lábbal, egyenesen előre nézve ábrázolja, a feje fölé erősített INRI feliratot vízszintesen szétnyitott papírtekercset utánzó fémtáblába vésték. Az ajánlás vésett szövegét tartalmazó, felső szélén ívelt felirati mezőt a lábazatba mélyítették. A dedikáción feltüntetett fohász azonos a templom mellett 1909-ben emelt feszületen (6.2.) olvashatóval: Jézus világ megváltoja / Irgalmaz minékünk / Ezen emléket Állitatta / Isten dicsőségére / BERTÓK VERONA / 1909. Ugyanez a könyörgés jelenik meg a másik út menti feszületen is, az 1911-ből származó Jakab-kereszten (6.6): AZ ISTEN / Dicsőségére / álítatták / megboldogult / JAKAB PÁL / örökösei / JÉZUS VILÁG / MEGVÁLTÓJA / IRGALMAZ / MINÉKÜNK / 1911.
A kisemléket vaspálcákból hegesztett, kapuval ellátott kerítés veszi körül, a szakrális jelleget a kapun és a kerítés két oldalsó elemén elhelyezett kereszt alakú díszítés hangsúlyozza. A kerítésen belülre rózsabokrot ültettek, a kiskertben nyaranta egynyári virágok díszlenek. A műanyag koszorúk mellett Mindenszentek ünnepéhez a közelben lakók a talapzatra krizantémot és lámpásokat tesznek.

Felirat
ISTEN/ DICSŐSÉGÉRE / ÁLÍTATTA / FRENKO JÁNOS / JÉZUS VILÁG / MEGVÁLTÓJA / IRGALMAZZ / MINEKÜNK / 1912

Méretek
Talapzat:
a) Új alábetonozás: 80 x 10 x 85 cm
b) Eredeti: 50 x 60 x 35 cm
Lábazat:
lépcső: 50 x 4 x 35 cm
Lábazat: 45 x 105 x 35 cm
abakusz: 54 x 8 x 30 cm
lábazat első lépcsője: 25 x 12 x 30 cm
lábazat második lépcsője: 23 x 23 x 30 cm
Kereszt: 20 x 125 x 30 cm
Vízszintes keresztszár: 50 x 20 x 30 cm
Felirati mező: 34 x 50 cm
A feszület teljes magassága: 335 cm

6.6. Út menti feszület (Jakab-kereszt vagy Saróka-kereszt)

Az ívelt szárvégződésű, fehérre meszelt, fémkorpuszos kőkeresztet egy évvel korábban állították, mint az imént tárgyalt feszületet. A keresztszárak és a korpusz hasonlósága, valamint a szövegvariáció (Isten dicsőségére álítatták… és Jézus világ megváltója, irgalmazz nekünk) azonos kivitelezőre, de legalábbis az állíttatók közötti konzultációra, esetleges példakövetésre utal. A MKF térképe a jelenlegi feszület közelében, a vízlevezető árok partján feltüntet egy fakeresztet, ennek ellenére sem írott adat, sem a szájhagyomány nem említi, hogy az objektumot ennek emlékére emeltették volna.
A családi ház kerítésébe épített feszület korpusza és az INRI felirat kivitelezésében megegyezik a Frenko-keresztnél leírttal, mindössze színezése eltérő. Míg a Frenko-kereszten a fehér színezés a szemlélőben a porcelán korpusz benyomását kelti, a Jakab-kereszt bronz színe egykori aranyozásra utal. A dedikációt szintén a lábazatba mélyített, felső szélén kissé ívelt felirati mezőbe vésték, amely az előbbitől lépcsőzetes díszítésű alsó szélével különbözik. A talapzatot itt is alábetonozták, rá a váza biztosítására fém virágtartót erősítettek; a lábazatot félköríves párkányzat osztja meg. A helybeliek egy része Jakab-keresztnek, mások a ház építtetőjéről Saróka-keresztnek ismerik. A családi házat néhány éve Baka László vásárolta meg, így a feszületet is a Baka-család gondozza. A feszület másodlagos elhelyezésű, a ház építésekor, területnyerés céljából, mintegy két méterrel nyugati irányban áthelyezték, mert akadályozta a az udvarba jutást. Mivel még mindig az állíttató család tulajdonában van, a művelethez az építkezők kikérték a Magyarországon élő örökösök beleegyezését.

Felirat
AZ ISTEN / Dicsőségére / álítatták / megboldogult / JAKAB PÁL / örökösei / JÉZUS VILÁG / MEGVÁLTÓJA / IRGALMAZ / MINÉKÜNK / 1911

Méretek
Talapzat: 55 x 20 x 60 cm
Lábazat: 45 x 123 x 40 cm
Zárópárkányzat (félköríves): 43 x 5 x 50 cm
Első lépcső: 32 x 15 x 40 cm
Második lépcső: 28 x 22 x 33 cm
Kereszt: 25 x 110 x 33 cm
Keresztszár: 50 x 25 x 33 cm
A feszület teljes magassága: 202 cm

6.7. Temetői feszület (nagykereszt)

Az I. világháború után Szetére telepesként érkező Kanala-család fafeszületet készített, hogy új otthona, a Vörös-major (napjainkra Kanala-major) előtt állítsa fel.10 A II. világháború után a bizonyára már korhadt keresztet szerették volna újabbra cserélni, a keresztállítást azonban a hatóság nem engedélyezte. A fafeszületet ezért a temetőbe vitték, ahol az 1990-es évek elejéig központi keresztnek tekintették. Az elkorhadt feszület helyén 1995-ben Marczal József akkori polgármester közköltségen egy új, széles betontalapzatra állított, fémkorpuszos, szürke műkőkeresztet emeltetett.
Az egyenes szárvégződésű, latin kereszt fémkorpusza a fejét jobb vállára hajtó, halott Krisztust mutatja; keze tenyéren átszögezett, ujjai elernyedtek, két lába egymás mellé helyezett. Az INRI feliratot vízszintesen nyitott tekercset imitáló fémtáblába vésték. A kétnyelvű dedikáció szövege a lábazatra erősített fekete opaxit-táblára került, a vésett betűket kiezüstözték. A keresztszáron egész évben műanyag koszorú van, a talapzatra nyaranta vágott virágot tesznek, Mindenszentekkor krizantémmal díszítik. Előtte kialakították az ún. Jézuska sírját, ahol a temetőben járók gyertyát, mécsest, lámpást évközben is gyújtanak.
ThDr. Reindl Roman, Szete nagy műveltségű plébánosának sírhelyét ugyancsak a közelben kell keresni, mert „kívánsága szerint a nagykereszt közelében temették el, és sírját – ugyancsak óhaja szerint – csupán egyszerű fakereszttel jelölték. Az idő múlásával és az időjárás viszontagságainak következtében a kereszt elkorhadt. Már csak kevesen emlékeznek nyughelyére“ (Kačáni 2012).

Felirat
MOJA NÁDEJ JE / V TEBE PANE / AZ ÚRBAN VAN / AZ ÉN REMÉNYEM / 1995

Méretek
Talapzat: 140 x 30 x 110 cm
Lábazat:
alsó része: 80 x 25 x 45 cm
első lépcső: 60 x 15 x 45 cm
lábazat felső része: 60 x 80 x 25 cm
abakusz: 75 x 10 + 25 x 35 cm
második lépcső: 30 x 25 x 15
harmadik lépcső: 20 x 10 x 15
Kereszt: 180 x 20 x 15 cm
Vízszintes keresztszár: 95 x 20 x 15 cm
A feszület teljes magassága: 360 cm

6.8. Mária képoszlop (képecske)

A templomtól a legtávolabb a község külterületére épített Mária képoszlop, illetve mezei oltár esik. A Szete és Lontó kataszteri határa közelében álló objektum 1989 után jelentős változáson esett át. Az eredeti, fára szegezett papírképet napjainkra rendezett környezetben álló, boltíves, kápolna alakú képoszlop váltotta fel. Az átalakulás ellenére a kisemléket a környéken ma is Képecskének nevezik, ugyanakkor Szetén már felbukkan a kápolna, kápolnácska megnevezés.

Eredetlegendájának többféle változata ismert. Az egyik szerint a közeli litasi csárdában – a szeteiek Zsiványtanyaként emlegetik – a betyárok lemészárolták a vendégeket és a kocsmárost családjával együtt. A vérengzést mindössze egy négy év körüli kislány élte túl – némelyek szerint a kocsmáros gyermeke (Csáky 2003, 14) –, aki elrejtőzött a közeli bozótosban. Mások úgy ismerik a történetet, hogy egy családot öltek meg itt, s egy fiúcska volt a túlélő. Mikor rátaláltak a gyermekre, kezében Mária-képecskét tartott, ezért megmenekülését Szűz Mária csodálatos oltalmának tekintették. Egy közeli nagy akácra tűzték a papírképet. Mikor a fa kiszáradt, néhány méterrel odébb, mostani helyére tették át a képecskét. Az eddig egységesnek tűnő történet ezen a ponton szétágazik, a képet felrakó személye bizonytalanná válik. Néhányan úgy emlékeztek Szetén (bár meglehetősen bizonytalanul), hogy a megmenekült kislány saját kezűleg jelölte meg Mária-képpel a fát, mások állítják, hogy a kislány rokonsága. A kisfiúról csupán egyetlen adatközlő, Šedivý Ilona beszélt. Egy harmadik változat szerint a csárdában megölt vendégek családtagjai emlékeztek ekképpen a tragédia helyszínére, sőt, egy más verzióban egy százdi család tett képet a fára.
Írott forrás azonban az eredetlegenda egyik felsorolt változatát sem erősíti meg. Az I. katonai felmérés a kataszterhatár közelében (a jelenlegi objektum táján) valóban jelöl szilárd építőanyagból emelt épületet, minden bizonyára a csárda épületét. Ipolyszakállos 1935-ig írt kéziratos krónikájában (Dobrovolni 1997) említés történik a szegénylegényekről, akik az 1870–1880-as években megfordultak a községben, sőt, Illik Laci a lontai határba levő Litasi csárdába tartózkodott. A zsiványtanyai vérengzést viszont a krónika nem említi.
Az állíttató személyét a legenda harmadik változata közelíti meg leginkább. Csáky Károly Szetéről írt munkája (Csáky 2003) kapcsán a Honti Lapok hasábjain a százdi Budai Ernő szólt a témához. A szintén százdi néhai id. Lipták György magánkrónikáját idézve állítja, hogy „1922. június 27-én a kéméndi vásárra igyekvő Prokos Imre százdi lakost az őt kísérő deméndi Gavcsik Jano Lontó és Szete kataszteri határának közelében agyonütötte.” A bejegyzés hitelességét családi visszaemlékezéssel erősíti meg: „Édesapámági nagymamám (aki 1889-ben született), gyermekkoromban gyakran mesélt ezen gaztettről”. Budai Lipták György feljegyzései alapján részletes leírást ad az esetről: az eltűnt Prokos Imrét öt napon keresztül keresték, míg végül a százdi Morávek Pál vadászkutyája az „árpában” megtalálta a holttestét. Gavcsik kezdetben tagadott, később azonban beismerte a gyilkosságot. Prokos Imre özvegye összeroppant a férje elvesztése felett érzett fájdalomtól, csak hosszabb idő múltán érezte annyira erősnek magát, hogy rokonai kíséretében felkeresse a tett helyszínét és a közeli fára egy Fájdalmas Szűz Mária-képet szegezzen. A krónikaíró azt is feljegyezte, hogy az asszony „megháborodott, s az eperjesi elmegyógyintézetben hunyt el.”
Egy ismeretlen népi versfaragó az eseményt balladában énekelte meg, amit Budai Ernőnek sokszor elmondott a nagymamája, így szövegét meg is tanulta:

Az 1922-es esztendőben
Baromvásár volt Kéménd községében,
Gavcsík is elment volna a vásárba,
Ha lett volna pár ezer koronája.

És Gavcsíknak mi jutott az eszébe,
Van Prokosnak, majd kölcsönözök tőle.
Ha nem adna, agyonütöm az úton,
S ha időm lesz az árpába behúzom.

Mi történt a lontói nagy határban,
Prokos Imrét találták az árpában.
Gavcsík Jano volt annak a gyilkosa,
Köllött neki az ötezer korona.

Kedves párom bocsásd meg a bűnömet,
Ne bontasd fel az én fájós testemet.
Tetesd be a sötét sír fenekébe,
Szenvedtem én már a gyilkos kezében.
(Budai 2008)

A ballada valószínűleg közvetlenül a gyilkosság felderítése után keletkezett, mert a nyilvánvaló tények mellett olyan háttéradatokat tartalmaz, melyekkel csupán az eseményekről közvetlenül (akár szóbeszéd formájában) értesülő kortárs ismerhetett: az elkövető vásárlási szándéka, az áldozatnál levő pénzösszeg nagysága, az esetleges kölcsönkérés elutasítása. Érdekes módon az egyszerű embereknek a holttest felboncolásától való idegenkedése is megjelenik a versike végén, kidomborítva, hogy a sértett már eleget „szenvedett” gyilkosától, testét ne érje több méltánytalanság.
A képesfa keletkezésének hiteles legendájaként tehát minden bizonnyal a Százdon ismert változatot kell elfogadnunk. Lontón szintén a Lipták György által feljegyzett változattal találkoztam.11
Az 1989-es rendszerváltásig a fára szegezett képecskét – ha tönkre ment, vagy ismeretlenek eltávolították – időnként kicserélték, később keretbe helyezve akasztották fel. A képváltásokkor előfordult, hogy a Mária Dolorosa helyett Lourdes-i Mária ábrázolást tettek ki, talán a témaváltás, az új kép értelmezése okozta az eredetlegenda feledésbe merülését, átalakulását. A felszabadultabb társadalmi légkör hatására 1989 után sugallat következtében a szetei Frenko család vette pártfogásába a kisemléket.26 Šedivý László (Frenko Ilona férje) fából esztergált Mária-házat készített a fatörzsre, ebbe ismét egy nagyobbacska, művirággal ékesített Fájdalmas Mária-képet helyeztek. A környezet átalakítása is megkezdődött: a fa körül kiirtották az elburjánzott növényzetet, a meredek partfalba deszkával erősített lépcsőket vágtak, később a felszabadított területre évelő és egynyári virágokat ültettek. A községi hivatal technikai segítségnyújtása mellett (az építőanyag és segédeszközök kiszállítása) 2006-ban a partoldalt kő támfalakkal szilárdíttatták, a deszkalapokkal megtámasztott lépcsőzet helyett beton lépcsőfokokat készíttettek, majd az egészet a közeli túri kőbányában fejtett mészkővel (dolomit) rakatták ki. A legfelső lépcsőfokra márványtáblába vésett ajánlást tettek: HÁLÁBÓL / A SZŰZANYÁNAK / K. G. / A beton alapú támfalra bakelit jellegű műanyag táblákat helyeztek el. A bal oldalin a magyar (RÓZSAFÜZÉR / KIRÁLYNŐJE / KÖNYÖRÖGJ / ÉRETTÜNK! ), a jobb oldalin a szlovák (SVÄTÁ MÁRIA / MATKA BOŽIA / ORODUJ ZA NÁS!) nyelvű könyörgés olvasható.
Az átépítést 2007-ben fejezték be. A fatörzsre erősített Mária-ház alá ívelt szoborfülkés, ugyancsak dolomit lapokkal borított kápolnaszerű képoszlopot, mezei oltárt emeltek (kivitelezője Frenko István), tetején fém benyomását keltő, speciális műanyagból készült, díszes feszülettel. Az előző évben a legfelső lépcsőfokra helyezett fehér márvány dedikációs tábla a talapzaton maradt. A szoborfülke nagyméretű Mária Szent Szíve-képnek adott otthont, a védelmet dárdahegy végződésű, betonvasból hegesztett, fehérre mázolt díszrács biztosította.
Kisebb, kiegészítő jellegű munkákat még 2008-ban is végeztek. A meredek oldal felső részét lapos ún. patakkővel rakták ki, a kövek közé borostyánt és igénytelen örökzöld kúszónövényeket telepítettek, a kétoldali virágágyásokat az alsó, könnyebben ápolható részen alakították ki. Az objektum jobb oldali virágágyása fölött kőtámaszra erősítették a fehérrel keretezett, fekete színű, bakelit jellegű műanyagból készített, fehér felirattal ellátott dedikációs táblát: EMLÉKÜL A SZŰZANYÁNAK / KESZÜLT 2007-BEN / FRENKO CSALÁD. A bal oldalra került a márvány- és a bakelit jellegű hála- és könyörgő-táblácskák számára emelt beton alapú téglafal. A szoborfülke keretezett Mária-képe elé néhány művirágcsokrot és egy kisebb, keretezetlen Fatimai Mária-ábrázolást tettek.
2011-ben a hálatáblák támfalára egy üzletben vásárolt, arcát két kézzel támasztva ülő puttó szobrocskáját erősítették. A fehér mázas – feltehetően gipsz, esetleg cserép – kisplasztika (és variánsai) szinte minden kerámia-, háztartási- vagy ajándékboltban kapható.
Az egyházmegyék 2008-as átszervezéséig Dubravický Dušan deméndi plébános látta el az egyházi teendőket Szetén. Szolgálati ideje alatt lényegesen megváltozott a kisemlék értelmezése. Május első szombatján a plébános körmenettel, imádkozva-énekelve vezette a híveket az átépített Képecskéhez, ahol rövid szertartás keretében Mária-litániát imádkoztak. (Érdekességként megemlítem, hogy menet közben maga a plébános úr kísérte harmonikáján az egyházi énekeket.) A paraliturgikus cselekmény következtében a gyilkosság helyszínét jelölő, halálhelyjelként (vö. L. Juhász 2009) keletkezett emlékhely az általános Mária tisztelet helyszínévé vált. Napjainkra a Mária-házat eltávolították, a hálatáblák száma pedig tízre szaporodott.
A kisemlék karbantartását, ápolását az építtető Frenko-család leszármazottja, Šedivý Lászlóné Frenko Ilona végzi. A szabadföldbe ültetett virágok mellett művirággal és a támfalra, lépcsőkre állított cserepes muskátlikkal is díszíti. Húsvétkor a vázákba barkát tesz, karácsonykor fenyőgallyat állít, a rácsozatra pedig világító betlehemi csillagot erősít. A kisemléknél az arra utazók is gyakran megállnak, az út túloldalán két pad áll az elmélkedők rendelkezésére. Bár Dubravický Dušan plébános urat már áthelyezték Nyitra környékére, május 13-án, a fatimai jelenés napján (vagy a hozzá legközelebb eső hétvégén) ellátogat a községbe, és a szetei, valamint környékbeli hívekkel együtt a képecskénél megtartja az ünnepet. Az adatközlő szerint időnként idegenek is megállnak a kisemléknél elmélkedni, sőt, némelyek mécsest is gyújtanak.

A hálatáblák szövege

1. A mezei oltár talapzatának alján; fehér márványtábla vésett, aranyozott betűkkel:
HÁLÁBÓL / A SZŰZANYÁNAK / K. G. /

2. Dedikációs tábla, külön támfalon; fehérrel keretezett, fekete színű, bakelit jellegű műanyag tábla fehér, festett betűkkel:
EMLÉKÜL A SZŰZANYÁNAK / KESZÜLT 2007-BEN / FRENKO CSALÁD /

3. A hálatábláknak emelt támfalon:
3.1. fehér, szürkés erezésű márványtábla, aranyozott vésett betűkkel:
GYÓGYULÁSOM / NEKED KÖSZÖNHETEM / F.T /
3.2. fehér, bakelit jellegű műanyag tábla, aranyszínű, festett betűkkel:
KÖSZÖNET ÉS HÁLA / NEKED SZŰZ ANYÁM! / SZ. G. /
3.3. fekete, bakelit jellegű műanyag tábla, aranyszínű betűkkel:
ALLJ MEG VÁNDOR, / BORULJ TÉRDRE! / SZŰZANYA VÁR / SZENT SZÍVÉRE…/
3.4. fehér, szürke erezésű márványtábla, vésett, aranyozott felirattal, a bal oldalon vésett, aranyozott latin kereszttel:
KÖSZÖNÖM, / HOGY / SEGÍTETTÉL./
3.5. fekete színű, bakelit jellegű műanyag tábla fehér felfogatócsavarokkal, aranyszínű betűkkel:
SZŰZ ANYÁM / SEGITS! / J.E./
3.6. fehér, bakelit jellegű műanyag tábla, aranyszínű, festett betűkkel:
SZŰZ MÁRIA JÉZUS ANYJA / ÉN NEKEM IS JÓ ANYÁM / HALLGASD MEG IMÁM! / S. I. /
3.7. szürkeszemcsés, csiszolt gránit tábla, vésett, aranyozott betűkkel:
MÁRIA SEGITS / TOVÁBBRA IS / N.T (?) KR (?) 2007 /
3.8. fehér, bakelit jellegű műanyag tábla, aranyszínű betűkkel:
KÖSZÖNÖM, HOGY / VELEM VAGY! / SZ.SZ./
3.9. fehér, bakelit jellegű műanyag tábla, aranyszínű betűkkel:
SZŰZ ANYÁCSKÁM / FOGD A KEZEM / AMÍG ÉLEK / LEGYÉL VELEM! / K.E. /

4. A terasz támfalán:
4.1. fekete, bakelit jellegű műanyag tábla, aranyszínű felirattal és keretezéssel:
RÓZSAFÜZÉR / KIRÁLYNŐJE / KÖNYÖRÖGJ / ÉRETTÜNK! /
4.2. fekete, bakelit jellegű műanyag tábla, aranyszínű felirattal és keretezéssel:
SVÄTÁ MÁRIA / MATKA BOŽIA / ORODUJ ZA NÁS! /

7. Egyéb emlékek

A nagyrészt egyéni indíttatásból emelt szakrális kisemlékek mellett Szetén is megjelennek a közösségi élet eseményeihez kapcsolódó emlékjelek. Megfogalmazásukban általában tetten érhető állíttatásuk idejének társadalmi-politikai hangulata és a tágabb környezet kültéri plasztikáinak bizonyos szimbólumokra épülő divatja. Az emlékműveken gyakori az ég felé emelt két kéz (Lontó: háborús emlékmű, Ipolyság: holokauszt emlékfal), terjed a kopjafaállítás (Ipolyság, Ipolypásztó, Szete), a faültetés (Ipolyság, Szete: csatlakozási emlékfa) szokása, de a kollektív önkifejezés egyéb módozatai, mint például a székelykapu (Ipolyság), kőtömb (Szete) szintén felbukkannak. Az építőanyagok közül felkapottá válik a kváderkő (Ipolyszakállos, Szete: háborús emlékmű) és a túri dolomit (Pereszlény, Felsőszemeréd, Szete).

7. 1. Háborús emlékmű

Az Ipoly menti magyarlakta településeken az első világháborúban elesettek emlékére – eltekintve néhány magánjellegű objektumtól – csupán az 1938-as visszacsatolás után emeltek emlékművet (vö. L. Juhász 2010). Bár minden községnek volt háborús személyi vesztesége, nem mindenütt sikerült az adott időszakban emlékhelyet létrehozni. A második világháború idején az itteni katonaköteles férfiak túlnyomó többsége a vesztes fél oldalán, a magyar hadsereg katonájaként szolgált, a háború utáni politikai rendszer ellenségként kezelte őket ugyanúgy, mint a civil magyar lakosságot. Szó sem lehetett tehát arról, hogy a keleti frontokon magyar kötelékben harcoló elesetteknek emlékművet emeljenek. Az 1989-es rendszerváltásig mindössze a családi és kisközösségi emlékezet őrizte őket. A megenyhült politikai környezet azonban a hivatalos tiszteletadást is lehetővé tette.
Szetén a két háború közti időszakban nem sikerült háborús emlékművet állítani, ezért hiányát 1993-ban – a környéken az elsők között – pótolták. A terveket Marczal József akkori polgármester készítette, helyéül a templom melletti, szakrális jellegűnek tekintett területet választották ki. A beton alapra kváderkőből emelt objektum kettős kereszttel kombinált síremlékre emlékeztet, stabilitását segítő két oldalsó díszpillére kopjafás síremléket idéz. A fekete márványtáblára az első és második világháborúban elesett katonák névsora mellé a községből elhurcolt zsidó családok nevét is felvésték. Az állíttatás költségét az önkormányzat viselte, az építkezési munkákat a polgármester személyesen vezette, mivel a kőművesség tanult szakmája volt.
Az emlékművet és a körülötte kialakított parkot, a templomot takarító asszonyok ápolják. Télen művirággal, nyáron cserepes és vágott virággal díszítik. Mindenszentekkor az emlékmű elé is krizantémot tesznek, és gyertyát, mécsest gyújtanak előtte. A kisebb-nagyobb javításokat, vagy a komolyabb anyagi kiadással járó karbantartási munkálatokat a községi hivatal végezteti el.

Felirat
1914 – 1918
Balázs Dániel Jenei István
Balázs János Lilia András
Benyák János Lilia József
Debreczényi András Németh Dániel
Frenko István Ondrusek József
Frenko József Sánta István
Gál István Sánta Mátyás
Gyurovics András Szilágyi János

1941 – 1945
Balázs István Kanala Florian
Duchony József Kanala Juraj
Fagyas Dániel Krizsan Ferenc
Fábián János Kubik József
Frenko Péter Morvai József
Gyurovics Dániel Németh Dániel
Hajdú József Németh Lajos
Hegedűs Menyhért Novák István
Jakab József Polyóka János
Jakus József Špaňo Ján
Tóth Géza
Farkas család Herczog család
Méretek
Talapzat: 280 x 10 x 180 cm
Lábazat: 47 x 195 x 100 cm
Felirati mező: 115 x 120 cm
Tábla: 153 x 160 cm

7. 2. Címeres kő

A Szent László tiszteletére szentelt templom építésének 270. évfordulója alkalmából a templom közelében, a falu főutcáján végighúzódó zöldterület parkosított részén helyezték el 2007-ben a szabálytalan, megközelítőleg kör alakú betontalapzatra állított, durván megmunkált kőtömböt. A kőre erősített fémtáblába az állíttatás évét (2007) és a falu címerét vésték, ami a templom főoltárképe alapján készült. Szent László királyt ábrázolja, amint ágaskodó paripáján ülve jobb kezében harci bárdot emel. Az állíttatás okát szöveges ajánlás nem tünteti fel.

Méretek
Talapzat:
x kb. 100 cm
magassága: 54 cm
Kőtömb: kb. 80 x 80 cm
Fémtábla: 37 x 19 cm
7. 3. Emlékfa

Az Európai Unióhoz való csatlakozás tiszteletére Szetén – Ipolysághoz hasonlóan – platánfát ültettek. Helyét a főutcán kialakított parkban, a templomhoz és a címeres kőhöz közel határozták meg. Az emlékfa elé fapadot és ágasfából kialakított oszlopon címerpajzsot helyeztek el. A préselt lemezből kivágott címerpajzs dedikációs tábla szerepét tölti be, melyen az Európai Unió tizenkét csillagának koszorújában az állíttatás évét, alatta a növény latin (platanus acerifloria), szlovák (platán javorolistý) és magyar (juharlevelű platán) megnevezését, valamint az ajánlás szlovák és magyar nyelvű szövegét tüntették fel. A pajzstalp közepére a község címere került. A jelet az időjárás viszontagságaitól keskeny, speciális papírzsindellyel fedett sátortető védi.

Felirat
2004
PLATANUS ACERIFOLIA
PLATAN JAVOROLISTÝ / JUHARLEVELŰ PLATÁN/
Z ptíležitosti/ Szlovákia
vstupu SR / Európai Unióba /
do EÚ/ történő csatlakozása alkalmából/
tento strom zasadil / ezt a fát /
starosta obce Tibor Tóth / Tóth Tibor polgármester /
a poslanci / és a képviselőtestület/
obecného zastupiteľstva / tagjai ültették.

Méretek

Dedikációs tábla: 111 x 115 cm
Tető: 140 x 25 cm
Teljes magasság: 175 cm

7. 4. Kopjafa

Az önkormányzat 2010 júliusában kopjafát állíttatott, melyet a község által biztosított fából Pintér Mirko ipolysági faragó készített. A földbe ásott kopjafa stabilitását a két oldalt felcsavarozott, H alakú vaspántok biztosítják, tövéhez darált követ döngöltek, mely egyúttal a körülötte lerakott, világos színű járólapok alapját is adja. A beszélő-motívumokat a stilizált tulipánban végződő kopjafa előoldalára helyezte a faragó: az első nagy mezőbe a község különböző korokból származó megnevezése került, alája egy medalionba népi ihletésű virágot vésett, majd a kezét harci bárdján nyugtató Szent László király alakja következik. A faragványsort a település első írásbeli említésének indamotívummal hangsúlyozott évszáma zárja le. A legalsó, lábazatnak is tekinthető részen – fémtáblára vésve – a magyar történelem sorsfordító évszámai szerepelnek Az oldalsó mezők alig megmunkáltak, önálló szimbólumrendszerrel nem rendelkeznek, csupán az előoldal faragványainak térbeli kiegészítői. A hátoldalt simára dolgozott, plasztikus, hullámszerű minták díszítik, a legalsó mezőbe egy szívből sarjadó tulipán fölé a mester a nevét és az állíttatás évét véste. A kopjafa körüli teret egynyári virágokkal beültetett, gömbfából kialakított virágtartók határolják.

Felirat
a) előlap:
Zetheh / Szete/ Kubáňovo / Setích/ 1241 / 1541 – 1699 / 1848 / 1914-1918/ 1939-1945 / Na počesť minulosti / A múlt tiszteletére
b) hátlap:
2010 / Pintér Mirko /

Méretek
Oszlop: 24 x 350 x 25 cm
Felső felirati mező: 23 x 50 cm
Tábla: 50 x 20 cm
8. Összegzés

Szete szalagtelkes út menti település, szerkezeti adottságából eredően széles főutcával rendelkezik, melyen a barokk stílusú katolikus templom domináns helyet foglal el. A parkosított terület templomhoz közeli részét alacsony élő sövénnyel szakrális és profán részre (játszótér) osztották. A szakrális tér tudatos használatára utal a háborús emlékmű templom melletti elhelyezése. Az Isten háza és a templom melletti feszület az emlékműnek, illetve az áldozatok emlékének a valóságos temető piétikus légkörét biztosítja. A közösség szempontjából fontos, de nem tisztán vallásos jellegű tárgyi emlékek (címeres kő, emlékfa) a szakrálistól a profán tér felé haladva találhatók. Az adott térségtől távolabbi feszület megszentelt terét vaskerítés garantálja.
A központi, hangsúlyozottan szakrális tér tudatos használata mellett az épített kisemlékek célzatos elhelyezését elsősorban állíttatásuk oka szabja meg. A védőszentek szobrát természetszerűleg az oltalmába ajánlott objektumhoz leginkább kapcsolódó, mindenki számára könnyen értelmezhető területen helyezték el: Nepomuki Szent János képoszlopát az Ipolyhoz közel, a vízlevezető mellé, Szent Flórián plasztikáját a tűzoltószertár szoborfülkéjébe állították. Az érzelmi kötődés alapján, esemény helyszínét jelölő, vagy fogadalomból épített kisemlékek helyét az állíttató szubjektív döntése határozta meg.
Míg az oltalmazók tiszteletére létesített kisemlékeknél (védőszentek szobrai) az egyértelmű eszmei töltet az idő múlásával is változatlan marad, és az állíttatás körülményeit nem ismerő idegen számára is hordoz bizonyos alapinformációt, addig a személyes indíttatásból emeltek értelmezése megfelelő tájékoztatás hiányában lényegesen módosult. A szájhagyomány útján terjedő eredetlegenda számos, sokszor pontatlan, sőt balladisztikus variánst eredményezett. A megváltozott interpretáció a szetei Képecske esetében jelentésbeli és formai átalakulást okozott. Az eredeti halálhelyjelből az általános Mária-tisztelet helyszínévé vált; bár megőrizte az élőfára tűzött papírkép után nyert elnevezését, épített képoszloppá, a helyi meghatározás szerint kápolnácskává alakították (vö. Bendík 2010).
A kisemlékek építőanyagát minden bizonnyal befolyásolták az állíttató financiális lehetőségei. A jobb minőségű kőből faragott keresztek az időjárás viszontagságaitól kevésbé sérültek (Bertók-kereszt és Jakab-kereszt), míg a silányabb homokkőből készült Frenko-kereszt (bár formájában hasonlít a Jakab-kereszthez) fokozottabb kopás-morzsolódás nyomait mutatja. Az égetett téglából épített Nepomuki Szent János-képoszlop valószínűleg a téglagyárak meglehetősen sűrű hálózatának köszönheti kiskápolna jellegű formáját. A Mária-képoszlopot a környéken dívó legutóbbi divat szerint terméskőborítással látták el, ugyanis a közeli túri kőbányában kitermelt dolomit árban az átlagember számára is elérhető.
A modern, erőteljesen szekularizálódott társadalmi környezet az élettérjelzés tárgyi megfogalmazásánál az egyértelműen szakrális kisépítmények helyébe gyakran világiasabb megoldásokat keresett. Míg a nagypolitikában egyre markánsabbá vált az uszító hangnem, a kisebb – különösen a nyugodt, nemzetiségi és felekezeti konfliktusoktól mentes – közösségek a különféle évfordulók alkalmából közterületre kerülő emlékjelek állításánál a legtöbbször figyelembe vették a lakosság nemzetiségi és vallási összetételét, és igyekeztek „semleges”, mindenki számára elfogadható jelképrendszerekkel manipulálni. Az általános történelmi szimbólumok közül zömmel a településre leginkább vonatkoztatható jelképeket választották. Szetén a település címerével, Szent László király alakjával díszített emlékkő mintegy átmenetet képez a szakrális és a világi jellegű élettérjelzés között, hiszen egyházi esemény, a templom jubileuma alkalmából készült. Az épített kisemléknek aligha tekinthető objektum sajátságos kivitelezése az egyediségre való törekvés mellett az anyagi szükségből erényt kovácsoló, a természetes anyagok felhasználását preferáló irányzat erősödésére utal. Ugyanez az elv a politikai-társadalmi jelentőségű uniós csatlakozás tiszteletére ültetett emlékfa esetében is megmutatkozik: a közösség érdekében végzett munkára viszonylag olcsó alapanyagokból emelt emlékjellel hívni fel a figyelmet. Az ajánláson ugyan megjelenik Szent László király alakja, de a címer részeként inkább politikai, mint egyházi kötődéssel. A helyhatósági választások évében, 2010-ben állíttatott, egyéni megfogalmazású kopjafa akár a nemzeti identitást hangsúlyozó emlékjelként is értékelhető, annak ellenére, hogy a község történelmére épülő motívumrendszere eltér az általánosan megszokottól (vö. L. Juhász 2005).

Adatközlők jegyzéke

Csaláné Gyurovics Etel * 1939, Szete
Kanala Ilona * 1938, Szete
Marczal József (1942–2000), Szete
Sánta Gyula *1931, Szete
Šedivý Lászlóné Frenko Ilona *1952, Szete
Szabó István (1921–1997), Lontó
Tóth Tibor (1958–2012), Szete

Irodalom

Bakács István
1971 Hont vármegye Mohács előtt. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Bendík Márta
2010 Szakrális kisemlékek a változások tükrében. In Musaeum Hungaricum 3. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja című konferencia tanulmánykötete. Danter Izabella szerk. Boldogfa: Mátyusföldi Muzeológiai Társaság, 87–92. p.

Blaskovics József
1993 Az újvári ejálet török adóösszeírásai. Pozsony: ERDEM.

Budai Ernő
2008 A szetei képecskéről Honti Lapok 2008/8, 8 p.

Csáky Károly
2003 Szete – Falu az „Ipó” völgyében. Komárom: KT Kiadó.

Fekete Lajos
1943 Az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása. Budapest: gróf Teleki Pál Tudományos Intézet.

L. Juhász Ilona
2005 „Fába róva, földbe ütve…” A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál. Komárom–Dunaszerdahely: Fórum Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó /Interethnica 5./
2009 Út menti halálhelyjelek Dél-Szlovákiában. Tipológia, funkció, kultusz. Acta Ethnologica Danubiana 10–11, 61–110. p.
2010 Neveitek e márványlapon… A háború jelei. Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai ér­telmezéséhez. Komárom: Fórum Kisebbségkutató Intézet–Etnológiai Központ /Jelek a térben 3./
L. Juhász Ilona–Liszka József
2006 Szakrális kisemlékeink. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet /Jelek a térben 1./

Kačáni, Miloš
2012 ThDr. Roman Reindl. Hontianske listy 2012/3, 8. p.

Koczó József
2000 Az Alsó-Ipoly mente vallás- és egyháztörténete. Vámosmikola: dr. Koczó József.

Kudora János
1907 A római katolikus egyház. In Hont vármegye és Selmeczbánya sz. kir. város. Borovszky Samu szerk. Budapest: Országos Monográfiai Társaság, 352–359 p.

Liszka József
2000 Állíttatott keresztínyi buzgóságbul… Tanulmányok a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékeiről. Dunaszerdahely: Lilium Aurum.
2003 Archív drobných sakrálnych pamiatok – Dokumentácia drobných sakrálnych pamiatok vo Výskumnom centre európskej etnológie v Komárne. Slovenský národopis 51, 515–523. p.

Rácz Kálmán
é.n. Az Esztergomi Érsekség és Csehszlovákia vagyoni vitája, 1919–1938; http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/RACZ.HTM letöltve: 2012.4.3.

Szénássy Árpád
2005 Felvidéki Árpád-kori templomok lexikona. I. kötet. Komárom: KT Lap- és Könyvkiadó.

Levéltári források

1. Első Katonai Felmérés 1763-1785, Arcanum Adatbázis Kft. 2006;
2. Második Katonai Felmérés 1819-1869, Arcanum Adatbázis Kft. 2006;
3. Harmadik Katonai Felmérés 1869-1873, lazarus.elte.hu/hun/digkonyv/…/3felmeres.htm
4. Prímási Levéltár, Esztergom

Melléklet

Šedivý Lászlóné Frenko Ilona, a „Képecskét” gondozó család egyik tagja így meséli a képoszlop keletkezésének történetét:
„Réges-régen, a háború előtt ott megöltek egy családot, csak a kisfiú menekült meg. Mikor megtalálták, a kezében egy Mária képet tartott, ezt a képet tették ki először a fára. Ha arra jártunk, a képecskénél mindig keresztet vetettünk. Aztán a képecskét sokszor ellopták, mindig másikat kellett tenni.
Mikor az óvodában dolgoztam, a nyári szünetben brigádra jártam Sáróba, a kertészetbe. Még élt Szakálloson Etink, és mert a busz nagyon korán ment, nála aludtam. Egyszer biciklivel mentem le Szakállosra, a képecske akkor se volt meg, de a fa előtt, ahol lenni szokott, keresztet vetettem, és tovább mentem. Akkor támadt egy sugallatom, visszafordultam, és elhatároztam, hogy viszek a fára egy képet. Anyukám azt javasolta, hogy a nagymama hagyatékából vigyünk oda egy képet, de szenteltessük meg. Dubravický volt akkor itt a pap. El is mentünk hozzája, ő meg mondta, hogy vigyük el a képet a templomba. Mikor elvittük, az oltárra tette, egy darabig ott volt.
Egyszer, ahogy ott voltam a képecskénél, ahogy ülök, és nézem a fát, a fakéregben megláttam a Szűzanya alakját. Úgy, mint mikor a kezét így széttartva áll. (valószínűleg Immaculáta – szerző megj.) Kérdem is a lányomtól: Te is látod?
Május 13-án, a fatimai jelenés napján, a mise után lobogókkal vonultunk ki, és az oltárról kivittük a képet, amit a kis faházba tettünk, amit a férjem készített. A plébános úr megszentelte, de még a helyet is.
Egyszer a testvéremnek, a Pityunak az ujjpercei fájtak nagyon, kiment a képecskéhez, és megfogta a fát. Meggyógyult a keze, nem kellett neki műtétre menni. Ő építette fel a mostani kápolnácskát.
Anyuval, meg az egész családdal együtt ápoltuk, gondoztuk a helyet, és minden évben május 13-án, a fatimai jelenéskor, vagy annak táján, mikor, hogy jött ki a hétvége, jártunk ki proceszióval a képecskéhez, imádkozni, énekelni. A plébános úr még harmanikázott is. A Dubravický plébános úr a mostani helyéről, valahonnan Nyitra mellől is eljár minden május 13-án, vagy a közel eső hétvégén, és vezeti a processziót a képecskéhez.
Padot is tettünk oda, idegenek is megállnak ott, még mécsest is gyújtanak. A Kunka Józsi, az operaénekes, aki Besztercén van a színházban, ő is mindig megáll ott imádkozni, ha arra megy, neki is nagyon beteg volt a testvére.
Mikor a kápolnácska felépült, a faházikós képet hazahoztuk, most is a folyosón van, megmutathatom.“

Szete, 2012. május 21.

Pamätné znaky a malé sakrálne pamiatky v Kubáňove
(Zhrnutie)

Svoju prácu zameranú na štúdium malých sakrálnych pamiatok a svetských pamätihodností Kubáňova, malej pohraničnej obce ležiacej na západ od Šiah, som čiastočne vypracovala na základe údajov zozbie­raných v rámci projektu komárňanského Výskumného centra európskej etnológie. Medzi skúmanými objektmi všetky kusy postavené z individuálneho podnetu môžeme bez výnimky zaradiť medzi malé sakrálne pamiatky. Ich spôsob vyjadrenia sa zakladá na náboženských predpisoch, tradíciách a poznatkoch obyvateľov, a aj po prípadnom premiestnení si zachovali pôvodnú podobu. Výnimkou je prechod z najjednoduchšej formy malej sakrálnej pamiatky – obrázok na strome – na zložitejšiu formu v podobe božej muky, ktorá sa okrem zmeny vzhľadu zmenila aj obsahovým poňatím.
V prípade pamätných objektov postavených v období po Nežnej revolúcii sa sakrálne ponímanie stavieb dostávalo čoraz viac do úzadia. Pri pamätihodnostiach a pamätníkoch zriaďovaných k rôznym výročiam a udalostiam regionálneho charakteru výber materiálu, formy a spôsob vyjadrenia boli podmienené predovšetkým finančnými možnosťami obce, ale aj momentálnym politickým chápaním a vkusom, ktorý si tento trend podmanil. Sakrálny motív týchto objektov v Kubáňove vychádza z erbu a nezávisí od náboženského presvedčenia občanov a predstaviteľov obce.

Erinnerungszeichen und sakrale Kleindenkmäler in Szete/Kubáňovo
(Zusammenfassung)

Die Basis meiner Studie, in der ich mich mit den sakralen Kleindenkmälern und profanen Mahnzeichen der Grenzgemeinde Szete/Kubáňovo befasse (die Ortschaft liegt in der Süd-Slowakei, unweit von Ipolyság/Šahy), lieferten die Ergebnisse eines Forschungsprojektes, welches von dem Forschungs­zentrum für Europäische Ethnologie des Forum Instituts verwirklicht wurde. Die von Einzelpersonen errichteten Zeichen in Szete haben ausnahmslos einen sakralen Charakter. Ihre Darstellungsweise beruht durchgehend auf Konventionen und tradierten Kenntnissen des christlichen Glaubens; ihre ursprüngliche Form haben sie selbst nach einem Ortswechsel beibehalten. Es gibt dabei eine Ausnahme, und zwar die älteste Form eines solchen Objektes, der Bildbaum, der im Laufe der Zeit oft zu einem komplexeren Typus, nämlich in den eines Feldaltars umgewandelt wurde, wobei jenseits der morphologischen Entwicklung auch ein Bedeutungswandel festzustellen ist. Betrachtet man die Erinnerungs­zeichen, die nach dem Systemwechsel errichtet wurden, kann man die Tendenz erkennen, dass der sakrale Charakter dieser Objekte immer mehr in den Hintergrund rückt. Die Form- und Materialauswahl der zum Anlass kommunaler Jubiläen gestifteten Zeichen wurde – neben den finanziellen Gegebenheiten – vor allem von der politisch-gesellschaftlichen Grundstimmung, aber auch von dem Geschmacksmuster (häufig in Form lokaler Modeerscheinungen) – der engeren Region beeinflusst. Das sakrale Element dieser Objekte lässt sich auf die Wappen der Ortschaft zurückführen und steht mit dem eventuell christlich geprägten Bewusstsein der Stifter und Entscheidungsträger in keiner Verbindung.

(Übersetzt von Máté Csanda)