péntek, június 25, 2021

A Szentháromság ikonográfiája a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékein

Az alábbi áttekintés a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékeinek Szentháromság-ábrázolásait veszi számba és kísérli meg elhelyezni egy valamivel tágabb, nagyjából közép-európainak mondható térségben. Elsődleges forrása a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja Szakrális Kisemlék Archívumának gazdag anyaga (vö. L. Juhász–Liszka 2007; Liszka 2002; Liszka 2005a). Ez a gyűjtemény ugyan az egész, több mint 500 kilométeres dél-szlovákiai, jórészt magyarok lakta sávból merít, jelen esetben mégis némileg szűkítve a kört, a Kisalföld szlovákiai részét (tehát nagyjából a mai Délnyugat-Szlovákia területét) vizsgálom. Az eddigi kutatások alapján a térségből 68 szabadtéri Szentháromság-ábrázolásról van tudomásunk.1 Hangsúlyozni kell, hogy ebbe a számba kizárólag az önálló és szabadban álló Szentháromság-szobrok értendőek, s jelen dolgozatomban is mindössze ezzel az emlékcsoporttal foglalkozom.2 Ezen túlmenően (a vizsgált területen szintúgy szép számban jelen lévő), a Szentháromságot szimbolizáló háromszög alaprajzú képoszlopok, mezei oltárok, továbbá feszületek, kápolnák stb. kiegészítő ábrázolásaként megjelenő Szentháromság-képek, valamint a patrocíniumok, a templomok belvilágához tartozó Szentháromság-ábrázolások további jelentős, elemzésre váró emlékanyagot képeznek. Ez utóbbiakkal kapcsolatban felvetődő kérdéseket ebben a dolgozatban most éppen csak érinteni tudom.

Vallási és kultúrhistóriai háttér

A kereszténység egyik sarkalatos tanának, a Szentháromságnak a tisztelete, külön ünnepen való megszentelése aránylag későn következett be, noha megünneplésére vonatkozóan már a 10–11. századtól rendelkezünk adatokkal.3 Magyarországi viszonylatban Könyves Kálmán elrendelte ugyan a pünkösd utáni első vasárnapon való megtartását, Nyugat-Európában valamivel később, 1334-től, XXII. János rendeletétől számít kötelező ünnepnek (Bálint 1977, I: 392). Igazán erőteljes kultusszá viszont csak a tridenti zsinat (1545–1563) után válik, s az akkor kibontakozó barokk vallásosság egyik meghatározó elemévé lesz (Denzinger–Hüner­mann 2004). Bizonyítja ezt a Szentháromság tiszteletére keletkezett ájtatosságok (imák, énekek stb.) feltűnő módon való megszaporodása. Ebből a rendkívül gazdag kínálatból legyen elég most Padányi Bíró Márton munkásságát kiemelni, aki valóban sokat tett (nem csak!) a Szentháromság-tisztelet terjesztése terén (lásd főleg Padányi Bíró 1754).
Itt kell megemlíteni, hogy az 1694 után a korabeli Magyarországon is megtelepült ún. rabváltó trinitárius szerzetesek a Szentháromság-kultusz terjesztéséből a korabeli Magyarország területén is kivették a részüket. A most vizsgálandó területen (illetve annak közvetlen környékén) több rendházuk is létrejött (Illava, Pozsony, Nagyszombat, Komárom stb.). Szentháromság Társulatokat is alapítottak, amelyek a kultusz terjesztésében ugyancsak fontos szerepet játszhattak (vö. Fallenbüchl 1940; Nádor Emmerich–Weyde, G. 1925, 6–12, 38–39).

Mindezek ismeretében nem csoda, hogy noha a korabeli Magyarországon a Szentháromság tiszteletére szentelt templomok már a középkor folyamán is előfordultak, Bálint Sándor szavaival, „a XVIII. században, a pestisjárványok szorongásai között a patrocínium egyenesen korjellemzővé válik” (Bálint 1977, I: 392. Az általa ismert Szentháromság-patrocíniumok jegyzéke: 392–394). Jelen témánk szempontjából ez azért bír nagy fontossággal, mivel a templomokkal párhuzamosan a külső szakrális tereket (a települések bel- és részben külterületeit) is ellepték ettől az időtől a szakrális ábrázolások, szakrális kisemlékek. Sorukban nem jelentéktelen arányban éppen a Szentháromság tanát valamilyen módon visszatükröző ábrázolások jelennek meg. Ezek maradéktalan számbavétele a Kárpát-medencében, néhány kezdeményezést leszámítva (pl. Lackovits 2002; Lantosné 2002; Lantosné 2003; Limbacher 2003) eleddig még kisebb régiókra lebontva sem igazán történt meg.

Magukat a Szentháromság-ábrázolásokat tágan értelmezve a háromszög olyan felhasználási formáitól, mint az Istenszem-motívum, a háromszög alaprajzú épületek, szobortalapzatok stb., a különféle háromalakos (hármasarcú, hármasfejű) megoldásokon át egészen az Atyaisten, Fiúisten emberi alakban, a Szentlélekisten galamb formájában történő megjelenítéséig számíthatjuk (vö. Bálint 1977, I. 394–408; Csemegi 1957; Dávid 1962; Kozák 1959; Szakács 2003). A szabadtéri szakrális kisemlékeken (és ez nem csak a most tárgyalandó területre érvényes) az utóbbi ábrázolásmód különféle típusai és variánsai jelennek meg. A most vizsgálandó anyagot két alapforma jellemzi, azzal, hogy a második egy további ikongráfiai programmal keveredve is előfordul.
1.1. Kegyelem trónusa (Gnadenstuhl) típusú ábrázolások

Két alapformája ismeretes: a trónoló Atyaisten, általában tiarával a fején (a pièta-ábrázolások mintájára) az ölében a halott Krisztus testét, illetve az Atyaisten a (lekicsinyített) keresztre feszített Krisztust, a kereszt egy-egy szárát fogva a térdei előtt tartja. Mindkét esetben a Szentlélek galamb képében hol az Atyaisten feje felett, hol kettejük között, hol a trónus lábánál helyezkedik el. Noha az ábrázolási módot 1745-ben XIV. Benedek pápa mint a Szentháromság ajánlott ikonográfiai formáját javasolta, maga a megoldás jóval korábbi. Nyugat-Európában már a 12. században felbukkan, s nem sokkal későbbi Kárpát-medencei emlékeit is számba vehetjük4 (vö. Bálint 1977, I. 396; Blümelhuber 1873, 147–148; Buchheim 1984; Braunfels 1959; Dávid 1962).
A Kárpát-medencei szakrális kisemlékeken az utóbbi, tehát a keresztre feszített Krisztussal ábrázolt jelenet mondható általánosnak (1. kép).5 A most vizsgált térségben is ez az ábrázolási forma van jelen, noha az egyéb Szentháromság-ábrázolásokkal arányaiban összevetve viszonylag ritka. A kutatás mai állása alapján Dunaszerdahelyről ismerünk egy szép, mesteri kézre valló 1777-ből származó alkotást (2. kép), illetve Szőgyénből (annak is a németszőgyéni részéből) egy datálatlan, nagyjából a 19. század első felére tehető, homokkőből készült, polikróm népies munkát (3. kép).

Tipológiailag szorosan nem tartozik jelen tárgykörünkbe (mivel nem önálló alkotásról van szó), de megemlítendő a medvei temető nagyjából a 19. század végére datálható központi feszülete, amelynek talapzatán egy kegyelem trónusa ábrázolás látható. Ez az ábrázolási mód viszont átvezet bennünket egy következő altípushoz, amely a kegyelem trónusa és az út menti feszület kombinációjának tekinthető.

1.2. A kegyelem trónusa út menti feszület formájában

Európai összehasonlításban egyelőre inkább atipikus formának tűnik az a megoldás, amit néhány felső-csallóközi település kataszterében található objektum képvisel. Lényege, hogy az Atyaisten ölében tartott, keresztre feszített Krisztust, a kegyelem trónusa megoldásokkal ellentétben (amikor a feszület, arányaiban egy karon ülő csecsemő méreteinek felel meg), oly mértékben megnagyobbítja (illetve arányaiban megfelelőre méretezi) a készítője, hogy önálló út menti feszületként funkcionálhat (4. kép). Közben a feszület felső részén ott látható a tiarás Atyaisten, amint „tartja” a keresztet (trónus nélkül!), míg a Keresztrefeszített lábánál megjelenik a Szentlelket megtestesítő galamb. Ez a megoldás van jelen az 1878-ban, Fél község határában felállított objektum esetében. Noha első ránézésre út menti feszületről van szó, maga a felirat egyértelműen eligazít bennünket:

Ehhez nagyon hasonló a jókai, 1881-ben állított szakrális kisemlék (5–6. kép), amelynek funkcionális behatárolásában a felirat ugyan nem segít, ám a helybéliek Szentháromság-szobornak mondják. Általában hozzáteszik azonban, hogy útszéli keresztnek néz ki.

Nagyon hasonló megoldást képvisel a valamivel fiatalabb (1896-ban állíttatott) kismagyari példány, amelynek felirata6 szintén egyértelművé teszi a funkciót:

2.1. Az Atya, a Fiú és a galamb képében ábrázolt Szentlélek

Magát a kompozíciót tekintve viszonylag egységes csoportról van szó: többnyire a magas, rendesen oszlopszerű emelvényen található szoborcsoport az idős, szakállas férfi alakjában megjelenő Atyaistent, kezében jogarral és/vagy országalmával, jobbján a fiatal, szakállas férfi alakjában társuló Fiúistent, jobb kezében kereszttel, nagyon gyakran a bal kezével a mellkasán (szívén?) ábrázolja. Közöttük-fölöttük pedig a Szentlélek lebeg galamb7 képében (8. kép). Ez utóbbi lehet a szobor anyagából is kifaragva (lásd például az 1922-ben állíttatott gányi, vagy az 1933-as datálású csekei példányt: 9. kép), de gyakorta találkozunk fémből (bádogból, öntöttvasból) készült változataival (ilyen az 1902-ben készült ebedi, vagy a 19. század végére keltezhető nagyölvedi objektum: 10. kép). A két emberalak rendesen a földgolyón ül, illetve felhőkön, és közöttük látható a földgolyó (vö. Bagin 2005, 138–139; Danter 2002, 51; Dobosi é.n. 251, 257; Józsa 2008).

A vizsgált terület Szentháromság-ábrázolásainak vezető típusa. Tanult szobrászok keze munkáját dicsérő, általában mészkőből készített darabok ugyanúgy találhatóak köztük, mint faragóműhelyek kínálatából származó tucattermékek, illetve gyakran az előbbiek mintájára készült, népi kőfaragók munkájára valló, általában festett (polikróm) homokkő alkotások. A legrégibb példánya a térségből 1805-ös keltezésű és Deákiban található. A pontosan datálható darabok közül biztosan a 19. századra tehető 31 darab, 11 pedig a 20. század elő felében készült munka.

2.2. A Szentháromság és Mária megkoronázása

Az 1777-ben állíttatott lévai szobor ezekhez képest bizonyos szempontból altípust reprezentál, hiszen ezen az Atya- és a Fiúisten között térdeplő Szűz Mária fején már ott a korona, az Atyaisten mindössze mutat (?) a már megkoronázott Istenanyára8 (ezzel talán rokonítható az 1751-es keltezésű nagysallói szobor jelenete, ahol az Atyaisten jobb kezével, áldásosztóan középre mutat, ahonnan viszont hiányzik – eredendően is? – Mária alakja). Noha Bálint Sándor a lévai szoborkompozícióról nem tud, a vizsgált terület közvetlen szomszédságából, Drégelypalánkról említ egy, „sajátos ikonográfiai felépítésű” hasonló megoldást (Bálint 1977, I: 408). Abban az esetben is a már megkoronázott Máriát látjuk térdelő-imádkozó pózban az Atya- és Fiúisten között (Végh 2011, 26 és számozatlan képmelléklet).

Szólni kell az e típus esetében gyakran felvetődő terminológiai problémákról: elsődlegesen Szentháromság-ábrázolásról vagy Szűz Mária megkoronázásának a jelenetéről van-e szó? Mivel az ismert szobrokon mindkét szempont nagyjából egyformán markánsan van jelen, csupán ránézéssel nem lehet eldönteni, hogy melyik képprogramot helyezzük előtérbe. A kérdés megválaszolásában valamit segíthet a helyi megnevezés, de ez sem mondható perdöntőnek. Az egykori állíttatók viszont pontosan tudták, milyen céloknak szeretnének megfelelni, s ezeket a szobrok talapzatán általában rögzítették is. Érsekújvárott például egyértelműen a Szentháromság tisztelete volt az állíttatás motivációja:
HANC
TRIADI
POSVERE
PLEBIS PIA VOLTA
COLUMMNAM
1740

Magyarul: „Ezt az oszlopot a Szentháromságnak tiszteletére állította a nép kegyes fogadalmából 1740-ben” (Thain 1932, 29).
Az 1715-ben emelt komáromi Szentháromság-szobor talapzatán a többi között ez olvasható:

ANNO MDCCIII.
SEDITIOSOS TIMEBAMUS INIMICOS
IN HOC AMICUS
QUAD MALA MINITANTES
BONA FACERE NOS DOCUERUNT
NE NOCEANT ARMA HOMINUM
OPE DEI NOS ARMAVIMUS
SANCTISSIMAE TRINITATI
HANC STATUAM VOTO RECEPIMUS
UT PROTECTIONEM AB EA RECIPEREMUS
ACCEPTAVIT ELICIONEM
ET INFESTIS ARMIS
HUNC LOCUM NON DEDIT
SVCCVSANDVM.

Magyarul: „1703. esztendőben a lázongó ellenségtől féltünk, amely azonban jó barátunk volt annyiban, hogy rosszul fenyegetvén, jót cselekedni taníta bennünket. Hogy az emberek fegyverei ne ártsanak, az Isten segítségével fegyvereztük fel magunkat és megfogadtuk, hogy e szobrot állítjuk a legszentebb isteni háromságnak, hogy tőle védelmet nyerjünk. Kegyesen vette fogadásunkat és az ellenséges fegyvereknek nem hagyta e várost lerombolni.” (Magyary 1884, 28).
Az 1851-ben állított ipolyszalkai szobrot a helybéliek Szentháromság-nak mondják, s az objektum latin nyelvű felirata is arról tanúskodik, hogy nem Mária megkoronázása, hanem a Szentháromság-tisztelet volt a meghatározó annak idején (Csáky 2008, 66). Ebben a három esetben tehát teljesen egyértelmű, hogy a Mária megkoronázási jelenetével kiegészített szobrot állíttatói elsődlegesen a Szentháromság tiszteletére emelték.
Az ugyanezt az ikonográfiai programot megtestesítő, a kronosztikon alapján bizonytalanul 1785-re datálható9 somorjai szobrot a helybéliek Mária megkoronázása, Szűz Mária mennybemenetele, illetve Mária mennybevitele10 névvel illetik. A talapzaton a következő felirat olvasható:
VIRGINEAE
PATRONAE
SANCTAE MARIAE
PIVS POPVLVS
EREXIT

Magyarul: „A Szűznek, Sancta Maria11 patrónusának emeltette a kegyes lakosság”. Ebben az esetben tehát teljesen egyértelmű, hogy a szoborkompozícióban elsődlegesen a Mária megkoronázási jelenet dominál, aminek inkább mellékszereplői a Szentháromság képviselői.

Kiegészítő ikonográfiai programok

Jobb híján nevezzük „kiegészítőnek” azon ikonográfiai programokat, amelyek egy adott Szentháromság-szoborkompozíción belül annak ideológiai üzenetét, tehát a Szentháromság-eszmét erősítik.12 Ilyen lehet az, ha egy adott Szentháromság-szobor eleve háromszög alaprajzú oszlopra, talapzatra kerül. Meglepő módon viszont ez meglehetősen ritka (Szered, Tallós, Tejfalu), miközben az olyan háromszög alaprajzú szakrális építmények, amelyek egyébként nem Szentháromság-ábrázolások hordozói, gyakoribbnak mondhatóak. Az érsekújvári Szentháromság-szobor, amely egyszersmind alaki megformáltságával is a Szent­há­romság-eszme kifejezője, szép példája ennek: „A talajból lépcsőkön kiemelkedő alapépítmény, hármas gerezdű posztamense két-két szép konzolban végződik. Ebből nagy, csigás szobortalapzatok, volutás lizenákba formálódva siklanak fölfelé, hogy egy karcsú füzérfejes oszloppá egyesüljenek. A három szép gerezd egy taggá! Ugye mily frappánsan fejezi ki már ez az építészeti forma is a Szentháromság eszméjét. Három személy és mégis egy Isten” – olvashatjuk Thain János lelkes sorait (Thain 1932, 26).
További kiegészítő programként értelmezhető a szoborcsoportok mellékalakjainak a száma, illetve összetétele. A csallóközcsütörtöki, 1900-ban állított Szentháromság-szobor talapzatán látható egy viszonylag kicsi, ám mégis szembeötlő Szent Anna harmadmagával jelenet (16. kép), amely mintegy megismétli, megerősíti az objektum ikonográfiai programját.

A Szentháromság-eszme még közvetlenebb leképzéséről van szó a deáki szoborcsoport mellékalakjai esetében. A talapzat felirattáblája fölött elhelyezkedő relief Szűz Máriát ábrázolja Jézus jobbján. Közöttük-felettük a Szentlelket jelképező galamb lebeg.

Kitekintés és összegzés

Áttekintve a szlovákiai Kisalföld szabadtéri Szentháromság-ábrázolásait, megállapíthatjuk, hogy a vizsgált 68 objektum ikonográfiailag szervesen illeszkedik a közép-európai kánonba. Néhány variáns azonban külön figyelmet is érdemel. Mindenképpen ilyen a kegyelem trónusa kompozíciónak út menti feszület formájában való megfogalmazása. Tudomásom szerint a kutatás ennek a típusnak még nem szentelt különösebb figyelmet, noha egészen biztosan nem elzárt jelenségről van szó. Viszonylag távoli, s inkább formai, semmint ideológiai rokonságként megemlíthető a kolozsvári Szent Mihály-templom egyik szoborkompozíciója, amely a közölt kép alapján ugyan nem egyértelműen, de a leírás nyomán mégiscsak kapcsolódhat a szóban forgó képzetkörhöz. A részben elpusztult, illetve elkallódott mellékalakok hiányában annyi azért megállapítható, hogy a megfeszített Jézust ábrázoló kőszobor fölött az Atyaisten felhőkből előbukkanó, jobb kezével áldást osztó alakja jelenik meg, afölött pedig a Szentlélek galamb képében lebeg (vö. Bíró 1934, 46–47; Grandpierre 1936, 36–37). Noha csallóközi példáinkkal ellentétben (kivétel a kismagyari kompozíció, amely pontosan ennek a szellemiségnek felel meg) itt nem fejeződik ki egyértelműen az istenséghármas egysége (az Atyaisten nem tartja a feszület keresztszárait, csak fölötte helyezkedik el), az objektumot leíró szakemberek sem hozzák kapcsolatba a szobrot a Szentháromság-kultusszal, távolról viszont mégis sejtet bizonyos összefüggéseket. Hasonló mondható el a felső-pfalzi Hatzensreuth 18. század második feléből származó út menti, fából készült, színezett feszületéről (amely a népies szent vér tiszteletének egyik közismert példája), felső részén, az INRI feliratot tartalmazó tábla helyén az Atyaisten felhőkön trónoló, bal kezében a földgömböt tartó, jobbjával áldást osztó alakjával. A Szentlélek nem kapott helyet a feszületen. Többek között ezért is hangsúlyoztam, hogy csak meglehetősen távoli hasonlatról van szó (Haller 1982, 114). Nem szabadban álló szakrális kisemléken, hanem egy ún. relikviakereszt ikonográfiai programja viszont teljesen megegyezik a Csallóközből bemutatott objektumokkal. Az alig 30 cm-s fafeszület felső részén az Atyaisten széttárt karú alakja, alatta, de még a keresztszárak fölött a Szentlelket jelképező, kiterjesztett szárnyú galamb, majd az alatt a keresztre feszített Jézus. A 19. század közepére datálható feszület egy Neukirchen am Hl. Blut-i faragóműhelyben készült (Haller 1982, 132, 42. kép). A most bemutatott darabot publikáló Reinhard Haller figyelemre méltó levéltári adatokat is közöl a szóban forgó feszülettípussal („Kreuze mit der heiligen Dreifaltigkeit”) kapcsolatban. A neukircheni faragók termékeikkel viszonylag tág térséget láttak el. Egy příbrami kegytárgykereskedő, Josef Prochazka 1884-ben a következő megrendelést küldte Jakub Weber neukircheni faragómesternek:

Herrn Jakub Weber in Neukirchen.
Příbram am 1. Merz 1884.
Hiermit ersuche ich Sie, wolen Sie mir nach Ihren meglichkeit baldigst nachstehend benante Holz-Kreizel, gegen Postnachnahme senden, als!
9 Duzet Kreize mit Heiligen Dreüfaldigkeit, und mit Bein Kugeln an enten, das Duzet war mit 80 kr. Ö. W.
15 Duzet Kreize mit Heiligen Dreüfaldigkeit, das Duzet 40 kr,
11 Duzet kleine Kreize das Duzet a 16 kr. Ö. W.
Im Jahre 1882 habe ich Sie rekomandiert, dem Herrn Gregor Fischer in Wilten, Insbruck in Tirol; ich weis das Sie ihm gewis recht fiele Kreize lifern!
Damit Grüße ich Sie herzlich fielmahl, Ihr Alter bekanter Josef Prochazka, Nr. 297

(közli: Haller 1982, 97)

Konkrét helyismeret hiányában nehéz megállapítani, de akár hasonló kereszttípusra is utalhat a Rónai Béla nyelvészeti munkájában említett, valahonnan a Dunántúlról adatolt Szentháromság-kereszt kifejezés is (Rónai 2002, 165). Egy másik földrajzinév-gyűjtemény a Heves megyei Csányból közli ugyanezt a kifejezést: Szentháromság-kereszt. Mindössze annyi derül ki a továbbiakban, hogy ugyanezt a helybéliek Templomkeresztnek is mondják, ami alapján valahol a templomkertben állhat (Pelle 1988, 269). A szentháromságkereszt (Dreifaltigkeitskreuz) a német szakirodalomban is ismert, közelebbi meghatározások nélkül (lásd. pl. Lenz Kriss-Rettenbecknél egy felsorolásban: 1963, 48).

Némileg meglepő módon, a kegyelem trónusa képzetkörének elterjedési területén kívül eső térségből, Romániából ismerünk nagyon hasonló, a feszület mint a Szentháromság-tan kifejezője megoldásokat. Egy 19. századi festett feszületen legfelül látható a Szentlélek (galamb képében), alatta az Atyaisten adorációs pózban, s végül a keresztre feszített Jézus (Oprişan 2003, 78: 3).
Hasonlóan izgalmas kérdéseket vet fel a Szentháromság-ábrázolás kombinációja Szűz Mária megkoronázásával. A vizsgált térségben megfigyelt példák nyomán megállapítható, hogy egyedileg kell elbírálni, melyik program (a Szentháromságé-e vagy Mária megkoronázásáé-e) a domináns.

Irodalom

Artner Edgár
1923 Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertatásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára. Budapest: Szent-István-Társulat.

Bagin Árpád
2005 Ógyalla és Bagota kataszterének szakrális kisemlékei. Acta Ethnologica Danubiana 7, 133–180. p.

Bálint Sándor
1977 Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából I–II. Budapest: Szent István Társulat.

Barna Gábor szerk.
2003 „Oh, Boldogságos Háromság”. Tanulmányok a Szentháromság tiszteletéről. Budapest: Paulus Hungarus–Kairosz Kiadó /Szegedi vallási néprajzi könyvtár 12./

Bíró József
1934 A kolozsvári Szent Mihály-templom barok emlékei. Cluj–Kolozsvár: Glória Könyvnyomda.

Blümelhuber Ferencz
1873 Az egyházi művészet régészeti és gyakorlati kézikönyve. Esztergom: Nyomatott Horák Egyed betűivel.

Braunfels, Wolfgang
1959 Dreifaltigkeit: Ikonographie. In Lexikon für Theologie und Kirche 3. Freiburg: Verlag Herder, 561–562. h.

Csáky Károly
2008 Szakrális emlékeink nyomában I. Dunaszerdahely: Lilium Aurum.
2009 Szakrális emlékeink nyomában II. Dunaszerdahely: Lilium Aurum.
2010 Szakrális emlékeink nyomában III. Dunaszerdahely: Lilium Aurum.
2011 Szakrális emlékeink nyomában IV. Dunaszerdahely: Lilium Aurum.

Csemegi József
1957 Trinitász-szimbólumok és ábrázolások a középkori Magyarország művészetében, eredetük, továbbélésük és népművészeti kapcsolataik. Művészettörténeti Tanulmányok. A Művészettörténeti Dokumentációs Központ Évkönyve 1954–55, 7–45. p.

Dávid Katalin
1962 Adatok a trinitas ikonográfiájához. Művészettörténeti Értesítő 11, 24–39. p.

Denzinger, Heinrich–Hünermann, Peter
2004 Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Bátonyterenye–Budapest: Örökmécs Kiadó–Szent István Társulat.

Dobosi József
é.n. Naszvad. Naszvad: A szerző magánkiadása.

Ecsedy Judit, V.
2004 A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei 1473–1600. Budapest: Balassi Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár /Hungaria Typographica I./
Fallenbüchl Ferenc
1940 A rabváltó trinitárius szerzetesek Magyarországon. Budapest: Stephaneum Nyomda /A Szent István Akadémia Történelem-. Jog- és Társadalomtudományi Osztályának Értekezései II/9./

Findura Imre
18942 Rima-Szombat szabadalmas város története. Második teljesen átdolgozott és bővített kiadás. Budapest: Eggensberger-féle Könyvkereskedés.

Grandpierre Edit
1936 A kolozsvári Szent Mihály templom. H. n.: Erdélyi Múzeum Egyesület.

Haller, Reinhard
1982 Herrgotten und Heilige. Volkstümliche Schnitzkunst in der Oberpfalz. Regensburg: Verlag Friedrich Pustet /Oberpfälzer Kostbarkeiten/

Hlatky József
1898 A körmöczbányai Szt.-Háromság-oszlop. Körmöczbánya: k.n.

Horváth Lajos
2005a A somorjai paulánus szerzetesrend, templom és kolostor vázlatos története. In A somorjai Nagyboldogasszony-templom kincsei. Somorja: Somorjai Római Katolikus Plébániahivatal, 15–29. p.
2005b Krátke dejiny šamorínskeho rádu paulánov, kotola a kláštora. In Poklady šamorínskeho kostola Nanebovstúpania Panny Márie. Šamorín: Rímskokatolícky farský úrad, 15–26. p.

Jeřábek, Richard
2011 Lidová výtvarná kultura. Dvacet příspěvků k teorii, metodologii, ikonografii a komparatistice. Brno: Masarykova univerzita Filozofická fakulta Ústav evropské etnologie /Etnologické studie 10/

Józsa Attila
2008 A bősi Szentháromság-szobor. Trojičný stĺp v Gabčíkove. Bős–Gabčíkovo: Bősi Római Katolikus Plébánia – Rímskokatolícka cirkev, farnosť Gabčíkovo.

L. Juhász Ilona–Liszka József
2007 Kleindenkmäler in der Südslowakei. Ein Forschungsbericht. In Kleindenkmalforschung. Bewahren – Forschen – Dokumentieren – Vermitteln. Dokumentation einer Fachtagung. 16. Internationale Tagung für Kleindenkmalforschung 10.–13. Juni 2004. Hg. Von Heribert Haas – Bärbel Kerkhoff-Hader. Bamberg: Schule der Dorf- und Flurentwicklung in Klosterlangheim, 19–28. p. /Langheimer Schriften 2./

Kozák Károly
1959 Háromszög alaprajzú, XVIII. századi épületek Magyarországon. Műemlékvédelem 3, 142–148. p.

Kriss-Rettenbach, Lenz
1963 Bilder und Zeichen religiöser Volksglaubens. München: Verlag Georg D. W. Callwey.

Lackovits Emőke, S.
2002 „Ó, áldandó Szentháromság…” Szentháromság tisztelete és ábrázolásai a Bakonyi és Balaton-felvidéki vallásos népéletben. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 22, 159–177. p.
L[antosné] Imre Mária
2002 Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében IV. Szentháromság emlékek és útmenti szobrok. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44–45 (1999–2000), 151–163. p.
2003 Szentháromság ábrázolások ikonográfiája a Dél-Dunántúlon. In Barna szerk. 2003, 139–156. p.

Limbacher Gábor
2003 A Szentháromság kultusza Nógrádban különös tekintettel a szabadtéri ábrázolásokra. In Barna szerk. 2003, 101–138. p.

Liszka József
2000 Állíttatott keresztínyi buzgóságbul. Tanulmányok a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékeiről. Dunaszerdahely: Lilium Aurum.
2002 Szakrális Kisemlék Archívum. A szabadtéri szakrális kisemlékek dokumentálása a Fórum Társadalomtudományi Intézet komáromi Etnológiai Központjában. Gömörország 3/3, 38–41. p.
2005 „Krisztus-kereszt az erdőn…” Bevezető gondolatok a Megszentelt emlékeink c. kiállítás képeihez Zentán. Acta Ethnologica Danubiana 7., 59–66. p.
2010 „Mert háromban csak egy vagy…” A Szentháromság ikonográfiája a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékein. In Szenvedély és szolgálat. Tanulmányok a hatvanesztendős Silling István tiszteletére. Dévavári Beszédes Valéria–Silling Léda szerk. Szabadka: Bácsország Vajdasági Honismereti Társaság, 235–247. p.

Mácza Mihály
1992 Komárom. Történelmi séták a városban. Pozsony/Bratislava: Madách.

Magyary Szulpicz
1882 Néhány történelmi emlék Komáromban. Komáromi Lapok 3/27, lapszámozás nélkül.
1884 Adatok a komáromi Szent-András-templom történethez. Klny. a komáromi sz. Benedek-rendi kath. kisgymnasium 1883/4 évi Értesítőjéből. Komárom.

Mercell, Robert
2005a A Nagyboldogasszony-templom oltárai. In A somorjai Nagyboldogasszony-templom kincsei. Somorja: Somorjai Római Katolikus Plébániahivatal, 31–44. p.
2005b Oltáre v kostole Nanebovzatia Panny Márie. In Poklady šamorínskeho kostola Nanebovstúpania Panny Márie. Šamorín: Rýmskokatolícky farský úrad, 29–42. p.

Nádor Emmerich–Weyde, G.
1925 Die zweihundertjährige Dreifaltigkeitskirche in Preßburg 1725–1925. Bratislava–Preßburg: k.n.

Padányi Bíró Márton
1754 Angyali társaságnak szövetsége, Vagy is Az áitatos Keresztény Lelkeknek segedelmekre, vígasztalásokra, és bóldogításokra figyelmező szent háromság Egy Örök Istenségnek hármas ditsírete, Ugy-mint Az Istennel úralkodó Mennyei Ditsöült Lelkeknek, Isteni Ditsíretek által, a’ földi emberekkel közöltetett három tizedes angyali olvasója, Mellynek gyakorlására Sok szép Lelki Énekekkel, áitatos Imádságokkal, Elmélkedésekkel, Keresztényi tökélletességnek, tudománynak, és kötelességnek magyarázatival, és a’ Kristus JÉsus érdeminek véghetetlen gazdagságú Tárházának bővségébül vett lelki kintsekkel, avagy tellyes, és más közönséges bútsúkkal, Mindeneket ugyan, de leg-inkább Az önnön MEGYÉJÉBEN LÉVŐ TULAJDONIT ösztönözi, szoktattya, és édesgeti MÉLTÓSÁGOS PADÁNYI BIRÓ MÁRTONY, VESZPRÉMI Püspök. Nyomtatott: Győrött, Streibig Gergely által.
Pelle Béláné
1988 Heves megye földrajzi nevei IV. A Gyöngyösi járás. Hatvan és környéke. Eger. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 181./

Racek, Frant.
1900 O malovaných modlitebních knihách jihočeských. Český lid 10, 26–30. p.

Reško Sándor
1997 Kulturális és egyházi műemlékek a községben. In Dobosi József: Naszvad az én falum. Naszvad, 63–67. p.

Rónai Béla
2002 Keresztek a nevek világában. Keresztek, és ami mögöttük van. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44–45 (1999–2000), 165–168. p.

Sachs, Hannelore–Badstübner, Ernst–Neumann, Helga
é.n. [1989] Erklärendes Wörterbuch zur christlichen Kunst. Hanau: Dausien Werner.

Schartlmüller, Edith
2011 Neu gestaltetes Feichterkreuz. Mitteilungsblatt [Arbeitskreis für Klein- und Flurdenkmalforschung im OÖ Forum Volkskultur] 25/1, 6. p.

Sill Ferenc
1996 Csütörtök mezőváros története. Pozsony: Kalligram /Csallóközi Kiskönyvtár/

Silling István
1994 Templomok, szentek, imádságok. Tanulmányok a vajdasági népi vallásosság tárgyköréből. Újvidék–Tóthfalu: Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság–Logos.
2002 Vallási néphagyomány. Írások a vajdasági népi vallásosság köréből. Újvidék: Fórum Könyvkiadó.

Soukup, Jan
1897 Zobrazení nejsvětější Trojice skupinou tři hlav v chatách lidu českého. Český lid 7, 94–103. p.

SPS
1967–69 Súpis pamiatok na Slovensku I–III. Bratislava: Obzor.

Stampay János
1943 Katolikus egyházi énekek, imák és temetési szertartások. 43. kiadás. Komárom.

Szacsvay Éva
2011 Szobrok. Budapest: Néprajzi Múzeum /A Néprajzi Múzeum Tárgykatalógusai 18./

Szakács Béla Zsolt
2003 Szentháromság-ábrázolások a középkori Magyarországon – kutatási helyzetkép. In „Oh, boldogságos háromság”. Tanulmányok a Szentháromság tiszteletéről. Szerk.: Barna Gábor. Budapest–Szeged: Paulus Hungarus–Kairosz Kiadó /Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 12./, 13–36. p.

Szilárdfy Zoltán
2003a Ikonográfia – kultusztörténet. Képes tanulmányok. Budapest: Balassi Kiadó.
2003b A barokk évszázadok ikonográfiájának sajátos Szentháromság típusai különös tekintettel a hazai emlékekre. In Barna 2003, 37–58. p.
Tornóczi Nagy Andrea
2011 Gúta belterületének szakrális kisemlékei. Acta Ethnologica Danubiana 13, 229–272. p.

Végh József
2011 Nepomuki Szent János tisztelete Nyugat-Nógrádban. Rétság: Gödöllői Innovációs Központ Kft.

Wick Béla
1923 Kassa város katholikus műemlékei. Templomok, kápolnák, szobrok, keresztek, harangok. Košice: k.n.
1941 Kassa története és műemlékei. Kassa thj. sz. kir. város közönsége.

Ikonografia Svätej Trojice na drobných sakrálnych pamiatkach na Podunajskej nížine
(Zhrnutie)

Štúdia podáva prehľad o zobrazení Svätej Trojice na drobných sakrálnych pamiatkach v oblasti Žitného ostrova a pokúsi sa ich včleniť do širšieho, možno povedať stredoeurópskeho priestoru. Jej základným prameňom je Archív drobných sakrálnych pamiatok v komárňanskom Etnologickom centre Fórum inštitútu pre výskum menšín. Táto databáza síce zahŕňa celé, viac ako 500 km dlhé územie južného Slovenska, obývaného prevažne maďarským etnikom, v tomto prípade sa však štúdia sústreďuje len na región Podunajskej nížiny, teda zhruba na oblasť juhozápadného Slovenska. Na základe doterajších výskumov z tohto územia vieme o 68 vyobrazeniach Svätej Trojice na voľnom priestranstve. Treba zdôrazniť, že tu máme na mysli výlučne len samostatné a vonku stojace sochy Svätej Trojice a aj táto štúdia sa zaoberá len touto skupinou pamiatok. Na voľnom priestranstve stojace sochy Svätej Trojice na Žitnom ostrove možno rozdeliť do štyroch skupín:

1. Zobrazenie typu Trón milosti (Gnadenstuhl)
2. Trón milosti vo forme prícestného krucifixu
3. Duch Svätý, zobrazený vo forme Otca, Syna a holubice
4. Svätá Trojica a korunovanie Panny Márie.

Štúdia jednotlivo predstavuje tieto skupiny a pokúsi sa ich typologicky a ikonograficky umiestniť do širšieho, stredoeurópskeho kontextu.

Die Ikonographie der Dreifaltigkeit an den sakralen Kleindenkmälern im slowakischen Teil der Kleinen Tiefebene
(Zusammenfassung)

Die Studie geht auf die Dreifaltigkeitsdarstellungen der sakralen Kleindenkmäler im slowakischen Teil der Kleinen Tiefebene ein und versucht diese in einem etwas breiteren, mehr oder weniger mitteleuropäischen Umfeld zu verorten. Als primäre Quelle dient das reiche Material des Archivs für sakrale Kleindenkmäler des Forschungszentrums für Europäische Ethnologie des Fórum Instituts für Minderheitenforschung. Diese Datenbank bezieht sich zwar auf den gesamten, mehr als 500 km breiten, größtenteils von Ungarn bewohnten Landstreifen der Südslowakei, der Aufsatz widmet sich jedoch einem engeren Raum, nämlich den slowakischen Teilen der Kleinen Tiefebene (also ungefähr dem Gebiet der heutigen Südwestslowakei). Anhand der bisherigen Forschungen haben wir insgesamt von 68 im öffentlichen Raum stehenden Dreifaltigkeitsdarstellungen Kenntnis. Es soll betont werden, dass unter dieser Zahl ausschließlich die selbstständigen und frei stehenden skulpturalen Darstellungen des Themas begriffen sind, und auch die vorliegende Studie befasst sich lediglich mit dieser Denkmalgruppe. Die im öffentlichen Raum sichtbaren Dreifaltigkeitsplastiken im untersuchten Gebiet lassen sich insgesamt in vier, voneinander klar abgegrenzte Gruppen unterteilen:

1. Die Darstellungen der Trinität im Typus des Gnadenstuhls.
2. Der Gnadenstuhl in der Form eines Kruzifixes am Wegesrand.
3. Der Vater, der Sohn und der in Gestalt einer Taube dargestellte Heilige Geist.
4. Die Trinität und die Krönung Mariens.

Nachdem die vier Typen im Aufsatz einzeln vorgestellt werden, versucht der Autor die Varianten sowohl typologisch als auch ikonographisch in einem breiteren, mitteleuropäischen Kontext zu verorten.