Budaörsi kitelepítettek levelei Bonomi Jenőnek

Bonomi Jenő, az ismert magyarországi német néprajzkutató és dialektológus néprajzi hagyatékát – végrendeletében kinyilvánított akaratának megfelelően (Bonomi 1977) – a freiburgi IVDE intézetben helyezték el (Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa Freiburg, akkori nevén „Institut für ostdeutsche Volkskunde”).
A hagyatékot intézetünkben 2007-ben leltározták és egyúttal összesítő áttekintés alá vetették, jelzetekkel látták el és csoportokba rendezték. Az áttekintés és osztályozás két fontos eredménye egyrészt egy beszámoló jellegű publikáció (Retterath–Schätzle 2007), másrészt pedig egy belső adatbank, amely négy fő csoportba tagolva és egy kategóriák szerint felállított táblázat segítségével nyújt bepillantást, ad egyfajta összképet a hagyaték főként mennyiségi és néhány minőségi ismérvéről. Az első áttekintő feltérképezés ezzel megtörtént, ami a tartalmi kiértékelés számára rendkívül nagy segítséget nyújt. Az anyag dokumentációs, illetve elemző feldolgozása azonban még előttünk áll. Az egyik kínálkozó lehetőség, hogy e munkát az egységében kiemelhető – s meglátásunk szerint több szempontból jelentősnek és értékesnek mondható – levelezési állománnyal lehet és érdemes megkezdeni. Az adatbanki számbavétel alapján 691 a száma azoknak az írásos dokumentumoknak, amelyeknek Bonomi a címzettje. Ennek a tetemes levélmennyiségnek körülbelül a fele származik kitelepített magyarországi németektől.
A továbbiakban röviden ismertetjük a levelezés keletkezésének történetét, majd bemutatjuk a leveleket feldolgozó összesítő adatbankot. (Az adatbank adott formájában csak belső használatra alkalmas, közzétételre azonban nem, mert számos, személyes adatvédelem alatt álló információt tartalmaz.)
A két világháború között elsősorban a Budai-hegyvidék németsége körében jelentős néprajzi kutatásokat végző Bonomi Jenő a kitelepítés után maga is el kellett hagyja Magyarországot, és a németországi Württembergben kellett új hazát keresnie. A kitelepítettekhez hasonlóan maga is szembesült a hontalansághoz, illetve újrakezdéshez és integrációhoz kapcsolódó nagy kihívásokkal, ami nem maradt nyom nélkül kutatói és emberi sorsának alakulásában. Mint a német nyelvet (is) magas fokon bíró nyelvész szakember hamarosan egzisztenciát tudott teremteni magának; gimnáziumi tanári állást vállalt Schorndorfban, amely élete végéig biztosította megélhetését. Pályája azonban megtört, s filológusi-kutatói érdeklődését nem tudta – legalábbis nem a kívánt mértékben – kibontakoztatni. Mikor tanári munkája mellett néprajzi kutatásait ismét megkezdte, felvette a kapcsolatot egykori adatközlőivel, akik részben már nemegyszer maguktól is fordultak hozzá, az óhazából jól ismert, és tisztelt tudós földijükhöz, tanácsért, olykor közös ismerősök mibenléte iránti avagy csupán tisztelt „professzoruk” iránti érdeklődésből jelentkeztek. Mivel a személyes kapcsolattartásnak különféle korlátai voltak, például az utazás anyagi okokból sem jöhetett szóba, telefon pedig még nem állt rendelkezésére, a levelezés volt az érintkezés egyetlen eszköze. Így alakult ki sokukkal rövidebb, másokkal hosszabb, néhány családdal pedig évtizedekig, sőt egy életen át tartó levelezés. Levelei dokumentációs értékét Bonomi maga is felismerte, és nagyra becsülte, sőt a levelezést ismertető egyetlen megjelent cikkében írásba is adta, hogy kiértékelésüket tervezi (Bonomi 1961/1964, 157). Erre a munkára azonban már nem futotta idejéből.

A Bonomi-levélanyag az adatbank tükrében

A kialakított négy hagyatéki csoporton belül sorrendben a második a „levelezés”, amely alatt a Bonomitól, illetve Bonominak írott levelek, és az ezekhez csatolt egyéb dokumentumok összességét értjük. Amikor a következőkben egyszerűen „levelekről” beszélünk, értsünk ez alatt mindennemű kézzel és írógéppel írott dokumentumot, képes- és levelezőlapot, postai és nem postai (azaz egyéb) úton eljuttatott jegyzetet, kommentált fotót stb. A következőkben figyelmen kívül hagyjuk Bonomi kollégáival, könyvtárakkal, illetve egyéb intézményekkel folytatott levelezését, s csak a kitelepítettek leveleit tárgyaljuk. E levelezésen belül a kommunikáció gyakorlatilag egyirányú; néhány kivételtől eltekintve ugyanis alig találunk leveleket, amelyet Bonomi írt a kitelepítetteknek: mivel nem intézményi minőségben, hanem magánszemélyként írt, így leveleiről nem készültek másolatok.
A 2007-ben lezárt adatbanki összesítésben a dokumentumok egy Accsess táblázat segítségével különböző kategóriák alapján – elsősorban külső, illetve címszavas tartalmi összefoglalás formájában – kerültek besorolásra a levelek műfaja, eredetisége, állaga és állapota, nagysága/mérete, a címzett és feladó adatai, valamint olvashatósági szintje szerint. Az adatbank az igen fontos mellékleteket és csatolmányokat (fotókat, szentképeket, újságcikkeket, kérdőíves válaszokat stb.) is regisztrálja, valamint közöl a feladás helye, a levél keletkezésének ideje (illetve a beszerzés időpontja) s nem utolsósorban a nyelvére vonatkozó információkat. Utóbbi kategóriához a következő kitérő kívánkozik: a magyarországi németek zöme Bonominak alapvetően németül írt. A leveleknek csak egy törtrésze került az adatbanki táblázatban „magyar nyelvű” besorolás alá, mert valóban csak egy kis hányaduk íródott teljességgel magyar nyelven. Mégis elmondhatjuk azonban, hogy azoknak a leveleknek a száma lényegesen nagyobb, amelyekben magyar nyelvű betoldások, egyszavastól a hosszú bekezdésekig terjedő magyarázatok találhatók, melyek különféle nyelvváltásokat sőt, adott esetben ezen keresztül kifejezett „metaüzeneteket” rejthetnek. A levelek nyelvállapotát illetően már maga Bonomi is megállapítja, hogy részben igen hiányos német nyelvi kompetenciára vallanak. Ezzel arra a jelenségre céloz, hogy több kéziratban jellemző a magyar nyelvi sajátosságok németbe való átvitele, sarkítva úgy is fogalmazhatnánk, hogy néha magyar nyelvtani szabályok alapján írt német nyelvű levelekkel van dolgunk. Másfelől azonban több tényező szerepet játszik a nyelvhasználatban, például az iskolai képzettség, de még az aktuális közérzet is. Alapvetően feltételezhető az az – érthető – attitűd, hogy a kitelepítettek éppen németségük mivolta miatti elüldöztetésük után az új hazában nem szívesen akarták magyar (anya)nyelvüket írásos dokumentum formájában felvállalni.
A levelek transzkripciója az IVDE-ben még nem történt meg – eltekintve a már maga Bonomi által közölt és idézett kisszámú levél(részlet)ektől (Bonomi 1961/1964, 176–187), azaz jelenleg még nincs olyan szövegkorpuszunk, amellyel megkezdhetnénk az elemző kiértékelést. Mégis a már rendelkezésre álló adatbank puszta egybevető elemzése alapján is feltárul egyrészt néhány érdekes összefüggés, amelyeket ebben a cikkünkben felvillantunk, s másrészt segít olyan kérdéseket megfogalmazni, amelyekre majd a jövőben, a levelezés ismeretében lesz érdemes keresnünk a választ.
Mint említettük, a Bonominak írt levelek fele származik kitelepítettektől, a levelezés másik fele szakmai jellegű, hiszen Bonomi intenzív levelezésben állt kutatásai kapcsán különféle intézményekkel, könyvtárakkal, archívumokkal. Jelenleg 11 magyarországi német faluból származó személyektől őrzünk leveleket.
A Bonomival levelező magyarországi német kitelepítettek származása és a levelek aránya a teljes levelezés tükrében:

A táblázatból könnyen leolvasható, hogy a levelezést a Budaörsről kitelepített magyarországi németek dominálják. Táblázatunkból ezért kiemeltük őket, s esetükben éves felosztásban személyes és/vagy csoportos levélírónként elkészítettük a levélírás intenzitását bemutató vonaldiagramot. (Az egyes évekhez a diagramban punktuális adatok tartoznak, az összekötő vonalak csupán a tendencia szemléltetésére szolgálnak.)

Ábránkba csak a „gyakran írókat”, azaz csupán a 10 fölötti levelet produkáló levélírókat vettük fel, hogy a rövidebben levelezők ne „zavarják” az összképet, amellyel a levelezés néhány alapvető tendenciáját akartuk kimutatni. Nem vettük tekintetbe a – nem elhanyagolható számú! – kronológiailag nem beazonosítható levelet, amelyek esetében külsőleg legalábbis semmi támpont, sem dátum, sem postai pecsét nem segít a datálásban.
A különféle kéziratok, illetve aláírók azonosítása néha nem egyszerű feladat. Budaörs esetében öt különböző aláíró: az egyértelműen azonosítható W. J., illetve T. R. mellett aláíróként egyszer a B. család szerepel, valamint a család két tagja külön is, B. A. egy férfi, valamint B. M., egy nő. Hogy egy családban hol egyes családtag (pl. a családfő), hol pedig az egész család nevében történik az aláírás, ez nemcsak Budaörs esetében figyelhető meg. Így a feladó/aláíró és a kézíró külön vizsgálódás tárgya kell legyen az üzenet tükrében az elvégzett transzkripció után. Figyelemre méltó a B. család férfi és a női családtag relációja. Itt arról az egyedi esetről van szó, hogy a férj halála után a feleség immár saját nevében folytatta a levelezést.
Grafikánk a levelezés összképét hivatott szemléltetni csupán egy faktor, az időtényező tükrében: Általános tendencia – s ez talán ábránk fő üzenete –, hogy a levelezés majd minden esetben egy hasonló ívű gyakorisági vonalba illeszkedik: a kezdeti intenzitásából idővel veszít, illetve elapadni tendál, ami azonban átmenetinek bizonyul, mert később újabb lendületet vesz. Figyelemre méltó az a tendencia, ami W. J. esetében, illetve A. B. esetében is tapasztalható, hogy mindkettőjüknél életük utolsó szakaszában megemelkednek a levélszámok. A levéldátumok alapján elmondhatjuk, hogy körülbelül egy évtizeddel a kitelepítés után lankad a levélírási kedv. Ennek hátterében egyrészt azt állhat, hogy a legakutabb gondok megszűntek, így eldőlt például a menés-maradás egzisztenciális kérdése, amely új feladatok elé állította a kitelepítetteket, s változott az egykori honfitársaikkal tartandó kapcsolat szerepe. Idővel azonban ismét fellendülhet a levelezés, s ez esetünkben azokra az időkre esik, amikor a kitelepítettek helyzete valamelyest konszolidálódott; s a német „gazdasági csoda” a közemberek életében éreztette hatását. A levelezés fellendülése egyebekben annál figyelemreméltóbb, amennyiben az alternatív kommunikációs csatornák bekapcsolódása, azaz utazási lehetőségek (a jobb anyagi körülmények, illetve infrastruktúra), valamint a telefon megjelenése a háztartásokban tulajdonképpen éppen a levélírás „ellen dolgoztak”. Bár itt a levélírás kultúrájának az emberek kommunikációjában betöltött jelentősége is szem előtt tartandó. Utóbbihoz e helyütt egy adalék: csak 1971-ben következett be Nyugat-Németországban – így a német Telekom saját statisztikája –, hogy a telefonbeszélgetések száma meghaladta a postai levelekét.1
Külön szót érdemel a lakcímváltozások kérdése. Sok esetben változik a lakcím a levélváltás során, ami megvilágíthatja nemcsak térben, hanem a szociális helyzetben is bekövetkezett változásokat: a költözés sok esetben saját tulajdonú házhoz, jobb lakáshoz jutást jelentett. Mivel Bonomi a személyes látogatások mellett – amire egyébként sok utalás történik a levelekben, így ezek száma is nagy lehetett – a levélírást preferálta mint a kapcsolattartást, így a kitelepítettek számára fontos volt az aktuális elérhetőség megadása, még olyan esetekben is, ahol már nem volt intenzív kapcsolat.

Összességében elmondhatjuk, hogy már az egyes családi levelezéseken belüli külső, a kommunikáció néhány legalapvetőbb ismérve segítségével eszközölt adati szintű összehasonlítás néhány izgalmas kérdést felvet: mikor, mely időszakokban kik, kinek a nevében éppen honnan írtak egy családon belül Bonominak levelet? Mikor változott a feladók lakcíme és milyen okból? Milyen nyelven írtak, és történt-e változás a nyelvhasználatban az idők során? Milyen levélcsatolmányokat küldtek (pl. családi események kapcsán)?
A „nagy kérdésekre” s az állomány dokumentációs értékére természetesen csak a tartalmi elemzés ad majd választ: mit mondanak, illetve árulnak el a levelek a kitelepítés utáni életről Németországban, s változik-e a kép az idők során? Milyen újdonságot jelentenek ezek a levelek mint források a már egyébként rendelkezésre álló számos forráshoz képest?
Ez utóbbi és számos további felmerülő kérdés megválaszolása előtt azonban mindenképp leszögezhető: a személyes, csupán Bonomi Jenő, tehát az óhazából jól ismert és bizalmukat élvező, tekintéllyel bíró tudós számára írt privát, sőt nemegyszer bizalmas levelek a kitelepített magyarországi németek háború utáni történetének egy semmi mással össze nem hasonlítható, egyedi értékű forrásállománya. Önmagában a levelek a dunai sváb népi írásbeliség sajátos és jelentős adatállományának tekinthetők, hiszen a dunai svábságra nem jellemző a gyakori levelezés, különösen az alacsonyabb képzettségű rétegben, s így alig rendelkezünk a magyarországi svábok körében levelekkel. A freiburgi IVDE-ben őrzött Bonomi-levelek tehát a magyarországi Buda környéki sváb levélírók nemcsak írásbeliségének, hanem fizikai-pszichikai helyzetének, sőt képzettségének, illetve nyelvállapotának kiemelkedően jelentős dokumentációja a Baden-Württembergbe történt kényszer-kitelepítés után.

Irodalom és források

Bonomi Jenő (1933): Az egyházi év Budaörs német község nyelvi és szokásanyagában (tekintettel Budaörs környékére). Budapest: k.n. /Német philologiai dolgozatok 53./

Bonomi, Eugen (1961/64): Mein Briefwechsel mit heimatvertriebenen Deutschen aus dem Ofner Bergland. Jahrbuch für Württembergische Volkskunde, 157–187. p.

Bonomi, Eugen (1965): Mein Weg als Volkskundler. Jahrbuch für ostdeutsche Volkskunde 8, 273–290. p.

Bonomi, Eugen (1977): Mein letzter Wille [Végakaratom] A kézirat dátuma: 31.07.1977. 4 o. Bonomi-hagyatéki szignatúra: 3/012.

Tafferner, Anton (1980): Dr. Eugen von Bonomi (1908–1979), zum Gedächtnis. Jahrbuch für ostdeutsche Volkskunde 23. [Bibliográfia: 297–302. p. ]

Retterath, Hans-Werner–Schätzle, Teresia (2007): Eugen von Bonomi und sein wissenschaftlicher Nachlass im Johannes-Künzig-Institut, Freiburg im Breisgau. Jahrbuch für deutsche und osteuropäische Volkskunde 48, 194–207. p.

Briefe der Heimatvertriebenen aus Budaörs an Eugen /
Jenő Bonomi
Auswertung einiger Daten zur Häufigkeit des Briefwechsels

(Zusammenfassung)

Der ungarndeutsche Volkskunde- und Sprachforscher Eugen Bonomi, der hauptsächlich für seine Forschungen im Ofner Bergland bekannt ist und 1946 in Baden-Württemberg seine neue Heimat gefunden hat, hat seinen volkskundlichen Nachlass dem IVDE Freiburg (Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa) vermacht. Im Nachlass befinden sich zahlreiche Privatbriefe, die Heimatvertriebene an Bonomi ab 1946 bis zu seinem Tode gerichtet haben. Der Beitrag hat das Ziel, anhand der Datenbank-Daten der 2007 erfolgten EDV-Erfassung einen geographischen Überblick zur Korrespondenz zu bieten. Im Anschluss wird ein Teilbestand, nämlich die 171 Briefe von Budaörser Heimatvertriebener in Hinblick auf den „Zeitfaktor“, also die Häufigkeit und Intensität des Briefverkehrs, analysiert. Dabei wurden von den insgesamt 220 Briefen von Heimatvertriebenen aus Budaörs nur die „Vielschreiber“ (Personen mit mehr als 10 Briefen an Bonomi) berücksichtigt.

Listy vysídlencov z Budaörsu Eugenovi Bonomimu

(Súhrn)

Eugen Bonomi, známy etnológ nemeckej národnosti v Maďarsku a dialektológ, ktorý robil svoje výskumy najmä v oblasti Budínskej vrchoviny, od roku 1946 našiel svoju novú vlasť v Baden-Würtenbergu. Jeho národopisná pozostalosť – v súlade s jeho vôľou vyjadrenou v závete – bola umiestnená v ústave IVDE (Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa Freiburg, vtedajším názvom „Institut für ostdeutsche Volkskunde”) vo Freiburgu. V pozostalosti sa nachádza pomerne veľa osobných listov, ktoré Bonomi dostával od roku 1946 až do svojej smrti od Nemcov, vysídlených z Maďarska do Nemecka. Táto štúdia predstavuje na jednej strane geografické charakteristiky databázy, založenej v roku 2007. Na druhej strane na základe takmer 220 listov analyzuje intenzitu korešpondencie a rodinné súvislosti vysídlených Nemcov, pochádzajúcich z Budaörsu. Obsahový rozbor týchto listov patrí medzi budúce výskumné úlohy.