Kistáji zarándoklatok a Váci egyházmegyéhez tartozó Galga mentén

„S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton,
mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni
tartalom megismerése felé vezet. Nem könnyű ez. (…)
Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod,
hogy meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd, eljutni utad végcéljához,
lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább,
sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.”

(Márai 1998, 14–15)

„…a zarándoklat abban a pillanatban megkezdődik, amikor tudatosul benned,
hogy az élet maga is egy megszentelt út, amin a pillanatnak megfelelő cselekvés
felelősségével a vállunkon járunk.”

(Brierley 2006, 6)

Az Alsó-Galga mente településein – a patak mentén található Iklad, Domony, Aszód, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura és Kartal – a 20. század végén az önszerveződő népi vallásosság egy korábban igen népszerű formája, a (búcsús) zarándoklat fokozatosan éledt újjá és a 21. század második évtizedében ismét hagyománnyá lett.

Mindennek oka van, talán az egyik legfontosabb a hithez fűződő viszony megváltozása, így a modern kor emberének igényét figyelembe vevő, a tradíciókon nyugvó, de azoktól sok mindenben mégis eltérő, tehát a nem szkémakövető szervezői magatartás által eredményezett tartalmi és strukturális másság a változások lényege. Ezeket az egyre népszerűbb, folyamatosan változó, térben és időben jelentkező-szerveződő gyalogos zarándoklatokat mutatjuk be, melyek a kistáj vallásos népéletét újabb tartalommal töltik meg. Mindezek újbóli kialakulásának körülményeit, vallásos tartalmát, indíttatását, nem utolsósorban a szervezők, vezetők szerepét vizsgáljuk.

A kutató több mint tíz éve járja ezeket a zarándokutakat résztvevő megfigyelőként, így valamelyest belülről látja az alkalmi csoportok működését. Ily módon a zarándoklatok évenkénti tartalmi változásai is bemutathatóvá válnak, amire szintén kísérletet teszünk.

A kistáj szakrális környezete és a zarándoklatpéldák

A Galga mente Budapesttől 40 kilométerre keletre fekszik, a Közép-Kelet-Európát átszelő Mária-út képzeletbeli keresztjének a keleti szárán – mindkét főág kb. 1400 kilométer hosszú –, a Gödöllői- és a Nógrádi-dombság közé ékelődve, a Galga-patak völgyében. A regionális zarándokút négy végpontja a következő: északon Czestohowa pálos kolostora, délen Međugorjeban a jelenések temploma, nyugaton Mariazell zarándoktemploma, keleten pedig Csíksomlyó kegytemploma. Ebben a nagy egységben helyezkedik el a vidéket lakó katolikus, protestáns és más vallású népesség.

1. kép: A 2007-ben létrejött Mária-út jelzőtáblái (Klamár Zoltán felv., 2015)

A kistáj két részre bontható, a Felső- és az Alsó-Galga mentére. Noha népi kultúrájában, viseletében egységesnek mondható, a zarándokhelyek látogatását illetően, nyilván a földrajzi közelség okán van eltérés a búcsús zarándokhagyomány célállomásait illetően, hiszen a Felső-Galga mente falvaiból Vác-Hétkápolna búcsújáró helyet látogatják, míg az Alsó-Galga mente települései Máriabesnyő, Mátraverebély, Gyöngyös és Jászberény búcsúin fordultak meg (a búcsújáró helyekről lásd: Barna 1990).

A környék régi búcsújáró helyeinek közelsége mellett a 2007-ben létrejött Mária-út igencsak nagy távolságban lévő kegyhelyeivel lényegében átstrukturálta a korábbi búcsús zarándoklatokat, hiszen egy meglehetősen hosszúra nyúlt, és az El Camino hagyományait meghonosító, a tájban heteken át tartó zarándoklat lehetőségét kínálta fel Magyarországon. Budapesttől Csíksomlyóig, a gyorsforgalmi utaktól távol, a tájban gyaloglóknak mintegy 900 kilométert kell megtenniük, ami nagyjából 40 nap. Ez azt is jelenti, hogy pünkösd ünnepétől függően, március, április hónapokban a vidéken járó zarándokokra figyel, őket segíti a települések népe.

A hosszan tartó és messzire vivő nagytáji zarándoklatok, melyeket a Galgahévízen szolgáló lengyel szalvatoriánus atyák szerveztek Czestohowába, majd később Kassára és Krakkóba is, 2007-ben kezdődtek. (Czestohowa korábban sem volt ismeretlen az aszódi hívek előtt, hiszen egy korabeli zarándoknapló tanúsága szerint 1976. július 8–15. között buszon utazva jutott el a Fekete Madonnához 31 fő.)

A Bialsko Bialából Czestohowába tartó zarándoklat jól szervezett és nagy tömegeket mozgat meg, a Galga mentiek az ötödik csoportban, hatezer lengyel társaságában tették meg a mintegy 130 kilométeres utat.

2. kép: Bialsko Biala templomkertjében gyülekeznek a zarándokok (Klamár Zoltán felv., 2007)

3. kép: Egymást követő zarándokcsoportok Oświęcim/Auschwitz előtt (Klamár Zoltán felv., 2007)

A zarándoklat elmúltával, az ősz folyamán zarándoktalálkozót szerveztek a galgahévízi plébánián – ebből is hagyomány lett, mert évi rendszerességgel tartanak ilyen találkozókat –, ahol az utat végigjárók és az érdeklődők egy bő fél napot töltöttek egymás társaságában. Élménybeszámolók hangzottak/hangzanak el, melyek újabb megerősítést közvetítettek/közvetítenek az érdeklődők felé.

Lényegében a fenti példák hatására bontakozott ki a lokális zarándoklatok szervezése, noha azok korántsem olyan tömegesek és szervezettek, mint a lengyelországiak.

4. kép: Litván zarándokok imádkoznak Aszódon a templomkertben a lourdes-i barlang előtt (Klamár Zoltán felv., 2006)

5. kép: Litván zarándokok útra bocsátása, Aszód plébánosa vállán viszi a zarándokok feszületét (Klamár Zoltán felv., 2006)

További példaként említjük meg a Litvániából indult és a Szentföldre tartó zarándokok átvonulását a tájon. Az úton lévők híre eljutott a Galga mente vallásos közösségeihez, akik fogadták és elbocsátották a vonulókat.

A térségben ekkorra már Galgahévízről és Aszódról is indultak gyalogos zarándoklatok Máriabesnyőre, meglehetősen kevés résztvevővel.

6. kép: Aszódi zarándokcsoport közös imája útban Máriabesnyőre (Klamár Zoltán felv., 2007)

7. kép: Galgahévízi zarándokcsoport érkezése Máriabesnyőre (Klamár Zoltán felv., 2008)

A továbbiakban rendszerességet jelentő és hagyománnyá szerveződő Szívzarándoklat, GÉZ és az 1 úton – így hirdetik a világhálón, plakátokon, imafüzeteken az eseményt – főbb jellemzőit mutatjuk be.

Zarándokolni a tájban: népi vallásosság?

 Kétségtelen, hogy a ma embere számára is vonzó a tájban zarándokolni – ékes példa erre a népszerű, Spanyolországot átszelő, Santiago de Compostelába vezető zarándokút, melyen milliók járnak évente –, még akkor is, ha a vallásos töltet nem mindenki számára egyformán lelkesítő és fontos. Sokakat a kíváncsiság, másokat a vallási élmény keresése, megint másokat a megcsömörlés késztet végigjárni az El Caminót. Ami közös ezekben a zarándokutakban, az nem más, mint a változás utáni vágy kielégítése. Az úton lévők eligazodását útikönyvek, zarándokkalauzok segítik gyakorlati tanácsokkal (pl. Czellár 2000, Brierley 2006).

Ettől még viszonylag távol van a kistáj zarándokkultúrája, a Mária-út honlapjával, kiadványaival már kétségtelenül az említett hagyománynak a nyomdokaiba lépett.

A zarándoklati lehetőségek megteremtésével voltaképpen egy társadalmi igényt igyekeztek kielégíteni, kiszolgálni az események szervezői a Galga mentén. Mivel a kezdeményezések többnyire a hívek önszerveződésének voltak köszönhetőek a 20. század utolsó két évtizedében és a 21. század első két évtizedében, ezért a katolikus egyház ezeket a zarándokutakat jobbára a tűrt kategóriába sorolja ma is. Számos ilyen megnyilatkozással lehet találkozni a klérus részéről, mert

…az egyház csak fogalmilag pontos, a spontán fakadó képektől mentes, majdnem azt mondhatnánk, steril nyelven beszél, és a templomokat is »megtisztítja« az egyszerű ember vallásosságának szabadon burjánzó, a tudós szkémákat szétrepesztő megnyilatkozásaitól.

(Alszeghy 1983, 7)

Egyfajta hitbeli irányítottságot, avatott vallásos elmélyülést hiányolnak, kérnek számon és többnyire túrateljesítménynek, vallási turizmusnak tartják ezeket a zarándokmozgalmakat. Valóban ezek a zarándoklatok messze állnak a misék szabályozott rítuscselekményeitől, érzékelhető a népszerűségre való törekvés, az igények sokrétű kiszolgálása a szervezők részéről:

Az idei év két újdonsága a budapesti Mátyás-templomtól 11 órakor induló 1Úton félmaraton futózarándoklat, amelyet Makai Viktória, a Mária Maratont teljesítő magyar bajnok ultrafutó vezet, valamint a Celldömölkön megrendezésre kerülő hatvan kilométeres kerékpáros zarándoklat.

(Mária Út Egyesület)

Mindez a modern evangelizáció eszköztárának a bővülését is mutatja, ami nem jelent mást, mint a hit tömegekhez való elvitelét, annak tudatosítását, hogy a zarándokközösségek befogadóak, nyitottak a korszellemnek megfelelő társadalmi beilleszkedésre. Ezért eszköztárukba fogadják a szabadidősport tömegeket mozgató elemeit is, de sohasem ezeken van a hangsúly. Mégis, ez a fajta nyitottság gyanússá teszi a lényegében megreformált népi vallásosságot, mert így:

…a népi vallásosságban még mindig fennáll a veszély, hogy elfajul, babonákban és furcsaságokban köt ki, és hogy az üdvösséget már nem Jézus Krisztusban keresi. Így lesz a népi vallásosság bigott és türelmetlen, ekkor válik könnyen a fanatikus tradicionalizmus nem jó melegágyává. A népi vallásosság nevében és meghatározott jámborsági gyakorlatok jegyében megfojtanak és visszafognak minden egészséges egyházi megújulást.

(Bommer 1983, 34)

A megállapítást eléggé sarkosnak, ellentmondást nem tűrőnek, kicsit kinyilatkoztatásszerűnek érezzük, ezért úgy véljük, hogy az egyház és zarándokmozgalmak közötti távolság mit sem változott.

A zarándoklatok, jól tudjuk, szinte egyidősek az egyházzal, és sok olyan esetet is ismerünk, amikor penitenciaként rendelték el az útra kelést. Mára már nagyon messzire kerültünk mindettől, mi több, ezeknek az utaknak a megtétele a 20. század embere számára sokszor lehetetlenné vált a kontinens politikai megosztottsága miatt. Később, a 20. század végén és a 21. század elején, Európa újraegyesülése után a régi zarándokutak mellett újabbak jöttek létre, melyeket állandóan járják a zarándokok, egyedül vagy csoportosan, gyalogosan, kerékpáron, lóháton, hogy csak azokat a módokat említsük, melyek szerves kapcsolatot biztosítanak a tájjal és lakóival. A Mária-útra számos kegyhely fűződik fel, és az út végén is kegyhelyek várják a zarándokokat.

Szívzarándoklat

2011 májusában az aszódi javítóintézet igazgatója vitte a hírt, hogy a Mária-úton gyalogos zarándokok indultak el Budapestről Csíksomlyóra. Az egyik nevelő, a Máriapócson született Nagy György kapta a feladatot, hogy a városon átvonuló zarándokcsoportot fogadja, vendégül lássa és a város határáig kísérje növendékeivel.

8. kép: Zarándokok és kísérőik Teleki Pál sírjánál (Klamár Zoltán felv., 2011)

9. kép: Aszód határában a továbbinduló zarándokok és segítőik (Klamár Zoltán felv., 2011)

Ezzel a zarándoksegítéssel egy korábbi hagyományos eleme éledt újjá a zarándoklatoknak. Egy néhány főből álló csoport ment a zarándokok elé Máriabesnyőre, ahonnan átkísérte az úton lévőket Aszódra. Mielőtt a csoport tovább folytatta volna az útját, a nevelő az intézet kerámiaműhelyéből egy mázas cserépszívet hozott és a zarándokok zászlajára kötötte, kérve őket, hogy megáldva hozzák azt vissza. Időközben, míg a zarándokok úton voltak, a nevelőnél halálos kórt állapítottak meg, minek híre eljutott hozzájuk. Mivel az úton lévők alapvetően vallásos lelkületű emberek voltak:

A csíksomlyói zarándokok a hír hallatán minden napjukat, fáradtságukat, imáikat Gyuri gyógyulásáért ajánlották fel. A településeken, ahol áthaladtak (köztük Máriapócson is) – misét mondattak érte.

Ígéretükhöz híven a zarándokok június 19-én, vasárnap jöttek vissza a »szívvel«, ami végig Gyurira emlékeztette őket.

(Lakos 2012, 9–10)

Az események után szerveződött a Szívek Zarándoklata 2011. július 2-án, azzal a céllal, hogy a nagybeteg kollégáért, barátért ily módon kérjék az égiek közbenjárását. Az első, Aszódról Máriabesnyőre tartó zarándoklaton ötven fő vett részt. Az Egyházközségi Híradóban tudósítás jelent meg, amiben a célt is összefoglalta a tudósító-résztvevő:

Régen is szokás volt búcsúk idején gyalog menni Aszódról Máriabesnyőre, ez most mégis más volt egy kicsit. Más, mert mi most Gyuriért, a kollégáért, a barátért, a testvérért, a fiúért, a nevelőért mentünk Máriához, hogy segítő közbenjárását kérjük a bajban. Más, mert a javítóintézeti növendékek és nevelőik, családtagok, munkatársak, Krisztusban testvérek együtt zarándokoltak ezért a szándékért majd 15 kilométeren át.

(Vrabély 2011, 5)

A nevelő nem sokkal az érte lezajlott zarándoklat után, július 30-án meghalt.

A zarándoklatból hagyomány lett, Sarlós Boldogasszony ünnepéhez legközelebb eső szombaton kel útra egy keresztalja Aszódról, amihez csatlakoznak a környékbeli zarándokok. Szándékok: 2011. Nagy György felgyógyulásáért, 2012. Egy balesetben elhunyt növendékért, kolléganő férje elhunyta miatt, az itt maradt családért, 2014. Öngyilkos növendékért és az intézet igazgatójának felgyógyulásáért, 2015-ben fiatalon elhunyt kollégáért. A szándékokat az élet aktualitásai alakították.

10. kép: A jelképpé lett cserépszívek, melyeket a zarándokok a nyakukban hordanak (Klamár Zoltán felv., 2018)

11. kép: A Jézus szíve szobor a keresztút állomásán (Klamár Zoltán felv., 2015)

Az eltelt évek során megfigyelhető volt, hogy folyamatosan nőtt a résztvevők létszáma. Az első zarándoklaton ötven fő vett részt, ez a későbbiekben megkétszereződött, és néhány éve a létszám állandósult. Vannak állandó elemek, ilyen a papi áldással való indulás a Fiúnevelő Intézetből, és ilyen elem a hordozható Jézus szíve szobor díszítése és 16 kilométeren át tartó vitele. Az évek során régi elemek jeletek meg, ilyen a zarándokok fogadása a települések határában, majd vendégül látásuk. Ami változott, gazdagodott, az a zarándoklat vallási töltete: új elem a keresztútjárás, ahol növendékek és nevelők írtak szövegeket egyéni életpéldájukból: a szenvedéstörténet 14 állomását felosztották: az első 6 állomás – Jézust halálra ítélik, Jézus vállára veszi a keresztet, Jézus először esik el a kereszt súlya alatt, Jézus szent Anyjával találkozik, Cirenei Simon segíti Jézusnak vinni a keresztet, Veronika kendőt nyújt Jézusnak – a lányoknak jutott feladatul. A 7–8-as – Jézus másodszor esik el a kereszttel, Jézus síró asszonyokkal találkozik – az intézet nevelőjének és tanárának, míg a 9–14-es állomásokat – Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt, Jézust megfosztják ruháitól, Jézust rászegezik a keresztre, Jézus meghal a kereszten, Jézus testét leveszik a keresztről s Anyja ölébe fektetik, Jézus testét sírba teszik – a fiúk életpéldáikkal mutatták be.

12. kép: Beérkezés a Máriabesnyőre (Klamár Zoltán felv., 2014)

Ez a rendhagyó keresztút a 2015. évi zarándoklaton hangzott el, melyen az AFI növendékei mellett az esztergomi intézet növendékei is részt vettek.

Noha papok lelki vezetőként nem vettek részt a zarándoklaton, előfordult, hogy a cigány pasztorációval megbízott püspök csatlakozott a menethez. Ami újabb lökést adott, újabb résztvevőkkel gyarapította az úton lévők számát.

GÉZ – Galga menti Élő rózsafüzér Zarándoklat

Az előzőekben bemutatott Szívzarándoklathoz hasonlóan a GÉZ-nek is ismerjük a történetét, hiszen 2013-ban szerveződött a körzarándoklat, kezdeményezője Karácsondi Mihály bagi plébános. Az ötletet az akkor már hetedik éve zajló Élő Rózsafüzér Zarándoklatból merítette, illetve XVI. Benedek által meghirdetett Hit Éve inspirálta, hogy:

…itt a Galga mentén is elinduljunk és imádkozva, énekelve kérjük mennyei Atyánkat saját lakóhelyünk és egész országunk erkölcsi megújulásáért, hitbeli gyarapodásáért, falvaink szolidaritásban és szeretetben való megerősödéséért.

(Karácsondi 2013, 5)

A zarándoklat nevéhez magyarázatul hozzá fűzte Bag plébánosa, hogy a géz sebkötöző eszköz, vagyis a testi gyógyulás attribútuma, míg a GÉZ a bűn által a világban keletkezett lelki sebek gyógyítását célozza meg. Emellett az üzenetértékű megfogalmazás a legfontosabb cél:

Ugyanakkor szeretnénk azért is imádkozni, hogy képesek legyünk gyermekeink, a jövő nemzedékek lelkét tisztán megőrizni a világ és a bűn szennyétől. Induljunk hát el bizalommal és zarándoklásunk eredményeként gyógyuljanak saját és embertársaink lelki sebei, váljék testünk és lelkünk egészségére az imádságos, örömteli együttlét!

(Karácsondi 2013, 5)

A szándék és a kitűzött cél eléréséhez munkatársakat, szervezőket keresett és talált Bagon és az Alsó-Galga mentén. Elsősorban a települések plébánosai álltak a körzarándoklat ügye mellé, ugyanakkor a Mária-út helyi szervezői, az imakörök vezetői, a cursillo[1] csoportok tagjai, a településeken működő katolikus segélyszervezet, a karitász helyi aktivistái is segítettek, mi több, polgárőrök és rendőrök ügyeltek a gyorsforgalmi utakon való átkelésre.

Az első körzarándoklatról az aszódi Egyházközségi Híradóban Lakos Mária Lujza (LML) írt tudósítást, aki jelesül a Szívzarándoklat egyik szervezője, ami mutatja, hogy a zarándoklatokat szervezők több helyen is megjelennek, segítenek, népszerűsítik a hitbuzgalmi töltetű eseményeket:

Reméltük, a nemes cél, hogy: imádkozzuk körbe a Galga mentét a Hit Évében – sokak szívét megdobogtatja majd. De azt álmainkban sem gondoltuk volna, hogy az egész nap szakadó eső ellenére közel 200-an fognak velünk tartani!

(LML 2013, 7)

A második évben már volt kitűző, melyen a zarándoklat logója mellett az aktuális imaszándék is rajta volt. Ekkor a családokért folyt a zarándoklat. A GÉZ harmadik évében – a békéért és a megszentelt életért – az ima- és énekeskönyv második, bővített kiadása is megjelent, belső borítóján a körzarándoklatban részt vevő településekkel, az indulási és érkezési időpontokkal.

A GÉZ útvonala a következő: Bag templomába várják a zarándokokat, ahonnan 9 óra 20 perckor indulnak Hévízgyörkre, ami egyben találkozási pont a Galgahévízről, Turáról indulókkal. Hévízgyörkről 10 óra 50 perckor indul tovább négy keresztalja zarándok Kartalra, ahonnan 13 óra 20 perckor folytatódik a menet Aszód-Szentkeresztre, hogy onnan 15 óra 10 perckor Aszódra érkezzenek, hogy 16 óra 20 perckor már ismét úton legyenek Bag felé. Bagra 18 órakor érkezik be a hét keresztalja, ahol zárómisén vesznek részt a zarándokok.

A körzarándoklat állomáshelyein a fogadó plébánosok adott témáról elmélkednek, tanúságtételek hangzanak el, imafüzetbe gyűjtik a szándékokat és a nap végén Bagon felolvassák azokat.

13. kép: Kitűzők, melyeken a zarándoklat szándékát is feltüntették (Klamár Zoltán felv., 2018)

14. kép: A körzarándoklat résztvevői Kartalra érkeznek (Klamár Zoltán felv., 2017)

Egy úton nemzetközi zarándoknap

2015-ben a Galga mentén is megszervezésre került a nemzetközi zarándoknap a Mária-úton. Ennek a határokon átnyúló zarándoklatnak a lényege, hogy állandó mozgás legyen a Mária-út magyarországi, valamint szlovákiai, ausztriai és romániai szakaszán.

15. kép: A Kartalról indult zarándokok Máriabesnyőig mentek (Klamár Zoltán felv., 2015)

2015-ben a megbékélésért és egységért zajlott, 2016-ban a gyermekáldásért, 2017-ben a gyermekre várókért, 2018-ban pedig az édesanyákért. A magyarországi zarándoklatot a Mária Út Közhasznú Egyesület szervezi, a katolikus sajtón keresztül országos médiafelületen jelenik meg, mégis fontos szerepet játszanak a Mária-út helyi aktivistái, akik mozgósítják a kistáj zarándoklóit.

2015-ben Kartalról két csoport indult, az egyik keletre, Lőrinci felé, a másik nyugatra, Aszód irányába. Aszódon további csoportok és egyének csatlakoztak Versegről, Gödöllőről, Palotásról, Budapestről, de Békés megyéből is érkeztek zarándokok. Meglehetősen heterogén összetételű csoportba szerveződött a gyalogos menet, amelyet Bagon a falu népe vendégül látott. A beérkezőket a plébános és a polgármester köszöntötte, együtt mondták az Úrangyala imádságot, majd egy szerény agapé után a Petőfi-forrásnál tartott rövid pihenő után Domonyvölgyben az Irgalmasság rózsafüzért mondták el. A keresztutat a magasles dombjára felkapaszkodóban végezték. Máriabesnyőre a Csömör felől érkező zarándokcsoporttal egy időben érkeztek be. A zarándokok ima- és énekeskönyvet kapnak, zarándokkeresztet visznek a menet élén, pápai, nemzeti és Mária-út zászlókkal vonulnak a településeken és a tájban.

Szervezők és résztvevők, egyéni szerepek, társadalmi beágyazódottság

Ahogyan a hagyományok általában, úgy a vallásosak is sokban változtak az ezredforduló körüli évekre. A megállapítás az alkalmi közösségekre is igaz, hiszen tanúi vagyunk egy nagyon fontos nemzedékváltásnak, melynek köszönhetően új, eddig ismeretlen elemek jelennek meg a csoportokon belül, olyanok, amiket a hagyományba belépő újabb generációk honosítanak meg és állítanak a vallásos élet szolgálatába. Ilyen az interneten történő kapcsolattartás, a facebook, a különböző honlapok, portálok. Mindezek a Mária Út Közhasznú Egyesület tevékenységének képezik fontos részét. A világhálón elérhető honlapjuk szakmailag jól átgondolt, szerkezetében áttekinthető, minden fontos információ egyszerűen elérhető, ahogy mondani szokás: felhasználóbarát. Az egyesület által szervezett eseményekről beszámolók, tanúságtételek olvashatók évekre visszamenőleg is. Ahogyan a médiamegjelenésről szintén tájékozódhat a honlapot megtekintő érdeklődő.

Az általunk vizsgált, Galga menti alkalmi szerveződésű zarándokközösségek működésében sajátos kettősség figyelhető meg: a szervezők között vannak néhányan, akik szorosabban kötődnek egyházi szervezetekhez, és többen olyanok, akik csak a zarándoklat napján alkotnak alkalmi közösséget, nyújtanak segítséget a lebonyolításban.

A fenti példák alapján jól látszik, hogy a szerveződésekben világosan kialakulnak az alá-, fölé- és mellérendelő viszonyok, melyeknek köszönhetően gördülékenyen teljesednek ki az egyes feladatokkal járó tevékenységek (vö. Barna 2011, 19–20).

A Szívzarándoklat létrehozói, szervezői az aszódi Fiúnevelő Intézet nevelői és oktatói, az elindító viszont egy görögkatolikus, mélyen vallásos család sarja volt, aki már tevőlegesen nem lehetett jelen a zarándoklat indulásakor sem. A laikus indíttatás és szervezés évekig éreztette a hatását, a vallásos töltet folyamatosan épült rá az eseményre. Kezdetben csak a hordozható Jézus-szív és a templomból kölcsönzött zarándokkereszt mutatta a külső szemlélő számára a vallásos töltetet. A zarándoklatot szimbolizáló mázas cserépszívet kezdettől fogva nyakukban viselték az úton lévők. Ugyanúgy hozzátartozik a menethez a Fiúnevelő Intézet zászlaja, a pápai, a nemzeti és a székely zászló is. Ezek a szimbólumok üzenetértékűek, a vonulók értékrendjéről adnak tájékoztatást. Az évek folyamán eljutott oda a zarándoklat, hogy a feszületeknél tartott pihenők imádsággal kezdődtek, és megint csak évek múltán a keresztút is része lett a zarándoklatnak.

Az Aszód–Máriabesnyő közti távot a zarándokok a Mária-úton tették/teszik meg, többségében világiak vezetésével. Ennek okán fontos szerep jut az imakörök és cursilló csoport tagjainak, hiszen körükből kerülnek ki a menet előimádkozói, előénekesei.

A zarándokok elbocsátása tekinthető hagyományosnak, hiszen az aszódi plébános áldotta/áldja meg az indulókat, illetve a kegyhelyre való beérkezés tekinthető még annak, ott a klérus tagja, a kegyhely igazgatója fogadta/fogadja a zarándokokat, akiket harangzúgás köszöntött/köszönt be.

A fenti esetben újrafogalmazott jelenségként jött létre a zarándoklat, aminek rendje lassan alakult ki és kezdett közelíteni – igaz, csak elemeiben – a vallásos hagyományokhoz. Ebben az esetben sokkalta inkább fontos a megújulás, a vallásos elemeknek az igényekhez való alakítása.

A GÉZ sokban különbözik az előbbi példánktól, hiszen létrehozója a bagi plébános. Ennek okán a körzarándoklat elemeiben a hagyományok is fokozottabban vannak jelen, ugyanakkor az is látható, hogy a népi jámborságot némileg háttérbe szorítják, hiszen a lelki vezetők papok, akik több szakaszon is együtt mennek a hívekkel. A szervezők egyik fő törekvése, az állandó papi jelenlét, a plébánosok nagyfokú leterheltsége miatt nem mindig valósítható meg.

Mind a két zarándoklat többéves múltra tekint vissza, hiszen a Szívzarándoklat 2011-ben indult, és azóta mindig Sarlós Boldogasszony ünnepéhez legközelebbi szombaton kerül megszervezésre.

A GÉZ 2013-ban indult, szeptember közepén, Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepéhez legközelebb eső szombaton járják körbe a zarándokok a településeket. A dátumok kitűzése mutatja a szervezők azon törekvését, hogy munkaszüneti napon kerüljön sor a zarándoklatokra. Mindez annak érdekében történik így, hogy minél többen részt vehessenek a két eseményen.

Noha a régi zarándoklatok hagyományvilágával a résztvevők közül már szinte senki sem találkozott, hiszen a legidősebbek is csak hetvenen túliak, az mégis látható mindkét esetben, hogy az idős generáció lehetne példaadó, mégsem ez történik, hiszen a közös élményen keresztül ők hasonulnak a modern többséghez. Példakövetésük mutatja, hogy nem törekedtek tudásukat, búcsús ismereteiket előtérbe helyezni, azokat az újabb zarándokhagyományba illeszteni. Ha a feszületnél megállt a zarándokok menete és imádkozott, akkor bekapcsolódtak az imába, de nem szorgalmazták a megállókat. Csakúgy a menet közbeni imák és énekek kapcsán is követték az eseményeket. Énekeskönyvet, rózsafüzért hoztak magukkal, noha a kiadott imafüzetek mindenki számára elérhetőek voltak. Részükről tehát feladatszerep van, példaszerep nem merül fel, ahogyan semmilyen dominanciára való törekvés sem figyelhető meg közöttük (Barna 2011, 61).

Mindkét zarándoklatra jellemző, hogy az úton lévők száma az első évhez képest megduplázódott, a kezdeti 50–70 fős létszám az évek során 130–150 főre emelkedett. A pihenőhelyeken további 30–60 fővel nő a létszám, hiszen a településekről érkező fogadó/üdvözlő keresztalják tovább gyarapítják a mozgásban lévők lélekszámát, illetve a beérkezőket a templomokban, plébániákon további hívek és helyi segítők várják.

Szinte mindenütt működnek cursillo csoportok, imakörök, ezek és a karitász helyi szervezetei együttesen vesznek részt a zarándoklat és a szeretetvendégség szervezésében, lebonyolításában. Ez egyben alkalom, hogy megmutassák magukat ezek a szervezetek, tagjaik pólókat, kitűzőket viselnek.

A ténylegesen a tájban zarándoklókat a beérkezéskor majd akkora tömeg fogadja, mint ahányan gyalogolnak. Tehát a létszám 300 körüli, ami elég nagy számnak tűnik, ám ez a szám nem több, mint a hatezer lakosú Aszódon az átlagos hétvégi miséken megjelent híveké. Ha pedig a vidéken élők létszámához arányítjuk a zarándoklatokon résztvevők létszámát – az Alsó-Galga mente településein 28 504, a Felső-Galga mentén pedig 6229 lakos él és döntő többségük katolikusnak vallja magát –, akkor a zarándoklatok társadalmi beágyazódottsága nem tekinthető szignifikánsnak.

A zarándokmozgalmak hagyományteremtő ereje a népi jámborság olyan megnyilatkozási formája, amely a ma emberének lehetőséget biztosít kiszakadni a mindennapokból, találkozni a vallási élménnyel, de nem annak agyonszabályozott formájával. Így a ma embere a zarándokutakon is megőrizheti rejtett vallásosságát, ami ezeknek a közösségi élményeknek kulcsmomentuma, amit az egyház még éppen eltűr, de folyamatosan kísérletezik ellenőrzése alá vonni (vö. Medina Estévez 2005, 169).

Irodalom

Alszeghy Zoltán (1983): A magyar népi vallásosság. Szolgálat 58, 5–13. p.

Barna Gábor (1990): Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon. Budapest: Panoráma.

Barna Gábor (2011): Az Élő Rózsafüzér társulata. Budapest: Szent István Társulat.

Bálint Sándor–Barna Gábor (1994): Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás történet és néprajza. Budapest: Szent István Társulat.

Bommer, Josef (1983): Dinamikus egyházközség és népi vallásosság. Szolgálat 58, 32–40. p.

Brierley, John (2006): Zarándok útikalauz. A Szent Jakab-út. Budapest: PartGroup Kft.

Czellár Katalin (2000): A Szent Jakab-út. Santiago de Compostela zarándokútjai. Budapest: Filum Kiadó.

Karácsondi Mihály (2013): Galga menti zarándokok ima- és énekes könyve. Katolikus Karitász Aszódi Csoportja.

Lakos Mária Lujza (2012): „Szívemet most már csak Mária lássa…” (Egy újkori zarándoklat igaz története). Egyházközségi Híradó 15/50, 8–10. p.

LML [Lakos Mária Lujza] (2013): A GÉZ, azaz a Galga menti Élő-rózsafüzér Zarándoklat (2013. szeptember 14.) Egyházközségi Híradó 16/53–54, 7. p.

Márai Sándor (1998): Füveskönyv. Budapest: Helikon Kiadó.

Medina Estévez, A. Jorge (2005): A népi jámborság és liturgia direktóriuma. Alapelvek és iránymutatók. Római Dokumentumok XXXI. Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció. Budapest: Szent István Társulat.

Vrabély Panni (Anna) (2011): Szívek zarándoklata. Egyházközségi Híradó 14/46, 4–5. p.

www.magyarkurir.hu/hirek/iden-mar-futo-es-kerekparos-zarandoklat-is-lesz-az-1uton-zarandoknapon [letöltés: 2018.05.08.]