Silling István: Duna menti életünkről

Újvidék: Forum Könyvkiadó 2020, 189 p. ISBN 978-86-323-1136-7

Sillig István tematikusan rendezte egybe az összeválogatott tanulmányokat, sőt a témakörök alapján ki- alakított fejezetek címet is kaptak: Rólunk szóltak, Jegyzetek a Nyugat-Bácskáról, Kupuszináról, Vallási népéletünkről.
A legtöbb tanulmányt az első fejezetben olvashatjuk, méghozzá a vidék népéletének kutatóiról, akik a magyar néprajz klasszikusai vagy éppen a vajdasági magyar kultúra jelesei. Olyanok, akik az elmúlt év- tizedek folyamán kiestek a köztudatból. Sajnos az sem biztos, hogy annak szerves része volt-e mindőjük valaha is. Ezért jól teszi a szerző, hogy a nagytájhoz kapcsolódó életműveket górcső alá véve, megkísérli az elfeledettek emlékét visszacsempészni az általános köztudatba.
A tanulmányok tehát a tudós elődökről szólnak. Bellosics Bálintról, aki Bácska nemzetiségeinek első magyar néprajzkutatója. Aztán Kármán József verbászi református lelkész nevét sem gondolom túl ismerősen csengőnek. Talán Kálmány Lajos és Bálint Sándor egykori bánsági és bácskai kutatásairól némileg több ismeretanyag ragadt meg az olvasóközönségben. Herceg János irodalmi munkássága része valamelyest a köztudatnak, de mi a helyzet a nyelvjárásról és néprajzról írott jegyzeteivel? Ahogyan Nagy Lajos, két világháború közötti zentai újságíró dolgozatát sem gondolom általánosan ismertnek. Sőt, Bodor Anikó neve is inkább egy rétegkultúra képviselői között ismert, noha kutatásait a néprajz művelői számon, és becsben tartják. Neumayer Újlaki Kornél Dezső, aki a népélet motívumait emelte be drávaszögi elbeszéléseibe, szintúgy ismeretlen.
A második fejezet a kisrégió helyzetét tárja fel: Múlt, jelen és jövendő a nyugat-bácskai magyarok szemével; Nyugat-Bácska szétszórt magyarjairól. Mind a kettő keserédes téma. Az első tanulmánynak mottójául egy Herceg idézetet választott a szerző, ami igen szemléletes képet fest arról az egykor sok- színű, tarka etnikai világról, ami napjainkra menthetetlenül elszürkülni látszik.
A harmadik fejezet a szülőhelyé: Élet a Duna mentén; Vándorélet; Putri 2., avagy százéves sors; A műrokonság és a házassági rokonság néhány jellegzetessége Kupuszinán; Földet vagy iskolát?

A negyedik, egyben záró fejezet a vallásos népéletet villantja fel: A templomtér identitást jelző elemei; Közösségi fogadalmi szokások Nyugat-Bácskában; Nyugat-bácskai búcsúk; Egy ritka bánsági Szentháromság-kereszt. Az első kutató, akinek bácskai tevékenységét részletekbe menően megrajzolja Silling István, az a Bellosics Bálint, aki Rédicsen szlovén/vend családban született és nemzetiségiként jól beszélt dél- szláv nyelveket. Mindez igazán akkor jelentett számára előnyt, amikor a bajai tanítóképző tanáraként ismerkedhetett meg a soknemzetiségű Bácska világával. Igen korán pártoló tagja lett a zombori székhe- lyű Bács-Bodrog Vármegyei Történelmi Társulatnak. Publikált a Magyar Néprajzi Társaság kiadásában megjelenő Ethnographiában. Az említett folyóiratban a nyári napfordulóról értekezve adatokat közölt, többek között Felsőhegy, Adorján, Orom, Óbecse, Zenta településekről. Az esővarázslásról írott tanul- mányában Orlovát, Mosorin, Dolova, Sztárcsova, Bavaniste, Pancsova szerb folklór adatait adta közre.

Érdekes a következő szerző és a téma is. Kármán József verbászi református lelkészként írt babonalexikont, ami a tanulmányíró szerint az első magyar nyelvű folklórkiadvány a Bácskában. A felvilágosult elméjű író, a babonák világáról kívánta lerántani a leplet. „A didaktikus szándékkal írt szöveggyűjtemény pedig végigsorolja az összes általa ismert babonát, hogy példával illusztrálja a hie- delmek, hiedelemlények valótlanságát.” Alsó-Bácska hiedelempéldáit Verbáczfalva, Óverbácz, Fekete- hegy, Cservenka, Temerin, Óbecse településekről közli.
Kálmány Lajos a Temesköz kutatójaként meséket, mondákat, balladákat, dalokat gyűjtött. Főként a szegedi kirajzású településeket járta a tudós pap, azokat, melyek ma a szerbiai Bánságban vannak: Szaján, Egyházaskér, Majdán, Rábé, Oroszlámos, Padé, Tiszaszentmiklós, Tiszahegyes, Hódegyháza, Monostor, Morotva, Terján, Feketetó, Firigyháza, Gyála, Kisorosz, Magyarszentmihály, Törökbecse, Elemér. A hatalmas anyagból Silling István a Kálmány által gyűjtött Krisztus-mondákat elemzi, műfaji, tematikai szempontból vizsgálva a szövegeket.
Bálint Sándornak bácskai vallásos népéleti kutatásait is áttekinti. Mint írja, a terepmunkára a rö- vid életű újabb magyar impérium alatt volt lehetősége. Kutatási eredményeinek egy részét a Szenteleky Kornél alapította Kalangya folyóiratban publikálta. A folyóirat szerkesztője az 1940-es évek elején az a Herceg János volt, akinek munkásságáról két tanulmányt is beválogatott újabb kötetébe Silling.

Az elsőben Herceg nyelvjárási és néprajzi jegyzeteit szemlézi, a magyarok, sokácok, bunyevácok népéleti sajátosságait mutatva meg, a viselet, folklór és nyelv áttekintésén keresztül.
Még egy tanulmányt szentel Herceg munkásságának, amiben a néprajzkutatásról szóló jegyzeteit veszi sorra. Ahogy sokaknak, úgy Herceg Jánosnak is eszébe jutott az a bizonyos 12. óra! A népi kultúra nyugat-bácskai tárgyi világáról szólva, miközben a gyűjtés fontosságát hangsúlyozta, úgy vélte: „…a ti- zenkettedik órában [vagyunk – beszúrás K. Z.], amikor talán még tehetünk valamit.”

A „Kirváj” bácskai búcsú kilencven év távlatából, egy 1933-as írás bemutatása, elemzése. Nagy Lajos zentai újságíró tollából született és a Jugoszláviai Magyar Újságban jelent meg. Silling a cikk ada- taiból rakja össze, rekonstruálja a szerző által nem nevesített falu társadalmát. A helyben élők lehetséges számát, no meg a népünnepéllyé terebélyesedő, a templombúcsúhoz kapcsolódó kocsmalátogatásokat is elemzi. Megjegyzi, hogy „A szociográfia irányába hajló szokásismertetés a bácskai sváb búcsúnak szinte csak egy mozzanatát mutatja be alaposan.”