csütörtök, július 29, 2021

Bevezető

Az Alföld délnyugati részében, azaz a Bácskának nevezett régióban az elmúlt évezredben megtelepülő népek a maguk kulturális igényeinek megfelelően lakták be a teret. Építményeik korábban nem időtálló anyagból készülhettek, hiszen napjainkig már a földváraknak a nyoma sem maradt (pl. Bodrog váráé), a kőből, téglából emelt szentélyeiknek is csak emlékfoszlányait tudjuk kimutatni. Legrégibb épületromunk Bács téglából emelt vára, amely a történelem során mindvégig állta az idők változását, s máig hirdet egykorvolt itteni nagyságot, történelmi jelentőséget. A bácsi ferences templom egyes elemei is a 14. századra datálhatók, s ezzel be is fejezhetnénk az épített örökség középkori leltárát. Azonban néhány adatunk a szakrális örökségünkről is van e korból, méghozzá éppen erről a helyről. A Bács vára és városa melletti erdőben áll ma is Remete Szent Antal kápolnája, amelynek eredete a történelem homályába vész, de a török korra, vagy még előbbre datálható. Történetének kutatása jelenkori feladata a vallás- és helytörténetnek egyaránt.
Valamivel későbbi korok emlékeit képezik a vidéken szép számban épült, s napjainkig fennmaradt kápolnák, amelyek zöme fogadalmi kápolna, és a régió nyugati peremén, azaz Nyugat-Bácskában találjuk őket. A most ott élők emlékezete ezek eredetéig nem nyúlik vissza, azonban levéltári forrásaink, egyházi feljegyzések segítenek annak kiderítésében, hogy a török idők legvégén emelt fogadalmi kápolnák mikor, milyen okból s kik által születtek.
Közvetlenül a török kor után, Savoyai Jenő győzelmét követően, azaz a 18. század legelején építettek a nyugat-bácskai Bezdán pusztán nomád szerb pravoszláv, valamint horvát és magyar katolikus juhászok fogadalmi kápolnát a Szentháromság tiszteletére a rettenetes pestisvész után. Ez a szentély máig áll.
A Mosztonga folyócska bal partján Sztapár falu közelében épült fel ugyancsak 1710–1720 között a szerbek fogadalmi Nagyboldogasszony kápolnája, amelynek méretei valóban az akkori idők templomépítési lehetőségeit mutatják, de mellette később egy nagyobb is épült, így két kápolna is őrzi az első telephelyet, s az ősök lelki igényét.
A zombori határban, a Csicsovi tanyacsoporton áll Havas Boldogasszony barokk kápolnája a 18. század második feléből, amely főúri fogadalmi kápolna, s a Mosztonga folyócska partján szép látványa a tájnak.
Ezek a különböző felekezetekhez tartozó, néha interkonfesszionális fogadalmi kápolnák jelentik a nyugat-bácskaiak régi szent helyeit, s bár nem mindig látható helyen, nem is a leghozzáférhetőbb lokáción, de hozzátartoznak a nyugat-bácskai tájhoz, a hívők látogatják őket, emlékünnepükön misét tartanak bennük.
Bács

A legrégebbi bácskai szentélyként a Bács melletti erdőben álló Remete Szent Antal-kápolnát tudjuk, amely a legenda szerint a város törökök általi elfoglalása után templomként szolgált a maradék katolikusoknak, s a Mosztonga folyócska és a Duna árterülete közötti erdőség jó búvóhelyet nyújtott megmaradásához. Újabb kutatások azonban nem egy eldugott szentélyként említik. Josip Špehar Ferenc-rendi barát szerint a Bács melletti Felity vagy Velity erdőben ma is álló Remete Szent Antal-kápolna, a bácsi ferences kolostorral együtt, a török kor előtti időkből való, hasonlóan a bácsi ferences kolostor harangtornyához. A kápolna belső vakolatának hullása révén középkori grafittik tűnnek elő. Ez a kápolna mindig a Bács és a Duna közötti fő út mellett állt, Bács pedig már a kora középkori időkben is püspöki székhelyként működött: az 530–533 között tartott saloni zsinaton a Pannónia tartományban maradt katolikusok lelki gondozása érdekében hozták létre a bácsi püspökséget (Špehar 2012, 9). A magyar honfoglalás után Bács ismét rangos egyházi központ, s Szent László korában, amikor a zágrábi püspökséget létesítik, a fölszentelők egyike Fábián bácsi érsek. A 12. században már egyesült a kalocsa-bácsi érsekség, és Bács veszít jelentőségéből, majd a keresztes lovagok birtokába került – akiket a Jeruzsálemi Szent Sír őrzőinek neveztek – s nem a templomos lovagoké lett, ahogyan ezt sokáig hitték s írták egy fordítási tévedés következtében. III. András király 1300-ban ferences kolostorrá minősíti a bácsi rendházat. A törökök elleni védekezés idejében Hunyadi János és Kapisztrán Szent János 1456-ban Bácsban találkoztak, majd később megvívták a nevezetes nándorfehérvári csatát. Azonban a mohácsi vész után Bács is elesett, s jó ideig nincs adat a bácsi katolikus életről. Marin Ibrišimović belgrádi püspök és a török által megszállt magyar részek püspöke 1649-ben bérmált Bácsban, ami arról tanúskodik, hogy éltek még itt katolikusok, akiket a török által egyetlen megtűrt rend, a ferences rend barátai gondoztak. S itt térhetünk vissza a kápolnánkhoz, amely a török kort is átvészelte, s talán nem kellett dzsámiként funkcionálnia.
Az elsők között Balogh György, néhai bácsi plébános írt erről a kápolnáról 1867-ben megjelent munkájában:

A sz. Antal kápolna, mely a néphit szerint a török uralom alatt, mikor a kereszténység Istenének mindenütt, hol akart volna, nem szolgálhatott, az erdők lombjai között épült. Mások szerétn bizonyos Démei Basa török építette volna háladatosságból, mivel egy szerzetes fiának szemén a hályogot meggyógyította.
Fekszik ezen 7 öl hosszú és 3 öl széles s ugyanily magos kápolna, délkelet felé a bukini országuton balra, bent az erdőben, Mosztonga jobb partján, félórányira a várostól.
Ezen bájos fekvésű helyiség gróf Batthyány érseknek kedves mulató helye volt, ki 1763. évi július 19-én itt bérmált; bold. Emlékű Kunszt József érsekünk is igen megszerette e helyet és sokszor oda nyilatkozott: hogy ha fiatalabb volna lakást építtetne ott magának.
A kápolna egészen uradalmi területen áll s azért csak is az érsekek, mint uraságok engedelméből lehet ott valamit tenni. Így 1858. évi január 23-án 122 sz. alatt bold. Kunszt József érsek kegyesen megengedte, hogy a kápolna körül gyümölcsfák ültettessenek, s idővel a kápolnának jövedelmezzenek, de ezeket fölnevelni más birtokán, a legjobb akarat mellett is bajos.
1829. évben a kápolna szentélye kifestetett. 1812. a kápolna sekrestyéje épült. 1861. csináltatott új sz. szekrény és új karzat és a kápolna mindennel, mi az isteni szolgálathoz szükséges, fölszereltetett. 1863. év nyarán az egész kápolna kiköveztetett. 1862. évben Pekich Márton, bácsi lakos a kisebb, 1764. évben öntetett, „Gloria in excelsis Deo” föliratú, mintegy 30 fontos harang mellé egy másik, 1 mázsa s 7 fontos harangot öntetett, amely a pécsi püspök által sz. Antal tiszteletére fölszenteltetett. 1864 Lipovacz Kata özvegy egy 4 vált. Orgonát csináltatott 450 fton.
Egyébként a környékbeli nép tisztelete ezen, általában Felich néven ismert kápolna iránt nagy s bugalma többször ide vezeti; de különösen karácson harmad napján, Remete sz. Antal, húsvét harmad, pünkösd harmad és paduai sz. Antal napján sokszor 10 ezerre tehetni az összesereglettek számát. Böjtben különösen, de egész éven át keddi napokon sokan látogatják meg, a miert is mostan többször tartatik kün isteni szolgálat.
(Balogh 1867, 21–22)

Az itt leírtak nyomán készülnek a többi ismertetők az erdei kápolnáról. S mint olvashattuk, legendája is van ennek a napjaikban újjáéledő zarándoklatok úti céljának. A legenda továbbközlői számosan vannak. Első Badics Ferenc volt, aki 1891-ben Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben VII. Magyarország II. kötetében ezt írja:

A hajdani Bács városából csak egyetlen ép emlék maradt meg: az Árpádok korában épült s akkor templarius, most Ferencz-rendi templom, és a múlt században újra épített kolostor. A régiségkutatóknak azonban sikerült a temetőben fölfedezniök a régi s nagy díszű székesegyház nyomait, a bukini országúton pedig a hajdani őrtorony romjait, melyek közelében Szent Antal kápolnája van. Ezt a néphit szerint Demir pasa építtette annak emlékére, hogy fia szeméről egy szerzetes eltávolította a hályogot.
(Badics 1891, 617)

Iványi István a 20. század elején megjelent Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára című lexikonában tette közzé a következőket:

Szent Antal egy földrésznek neve Bács határában a várostól jó félórányira délfelé… Ezen földrész a Mosztonga jobb partján a bukini országúton balra bent az erdőben levő és a nép által Felichnek nevezett Szent Antalnak szentelt régi templomocskáról neveztetik így. Monda szerint egy Demir pasa építtette e templomocskát vagy kápolnát fia szembajának egy ferencrendi barát általi gyógyítása emlékére. Henszlmann Imre a 16. század elejéről vagy legkorábban a 15. sz. végéről származtatja az egyszerű templomot, amelyet szt. Antal napján és máskor is számtalan sok bucsujáró látogat meg. – Midőn szt. Antal kápolnát 1754-ben és 1784-ben is találjuk felemlítve, utóbbi esetben a kápolnától nyugotra nehány száz lépésnyire a Bukinba vezető út mellett más romok is említtetnek, amelyek akkor még 7 öl magasak voltak és ama Demir pasa lakása romjainak tartattak, és a bekerítő sáncok átjáróját a nép még Demir kapiának, azaz Demir pasa kapujának nevezi.
(Iványi 1909, II: 163–164)

Valószínűleg ezekre a közlésekre támaszkodott Bálint Sándor, a népi vallásosság kiváló szegedi professzora is, aki a következőket közli:

A sokacokat a XVIII. század legelején Ferenc-rendi barátok vezették hazánkba, és főleg Bács körül telepítették őket le. Ebbe a nagy múltú helységbe elhozták Dolnja Tuzla-i szülőföldjük kegyképét is, hogy új hazájukban is emlékeztesse őket régi lakóhelyükre és hagyományaikra. Sajnos, a bácsi búcsújárókultusz a múlt század folyamán elsorvadt, ma már csak emlékezete él. Szívesen fölkeresik azonban a búcsúsok a határban lévő Szent Antal-kápolnát. A hagyomány szerint hálából egy török építette, mert fia szemhályogját egy barát meggyógyította.

(Bálint Sándor 1943)

A következő hírt erről a kápolnáról Bodroghy Szabolcs közli a Fehér Barát folyóirat oldalain 1943-ban:

Remete-őseink nyomait kerestem…
(3) Szent Antal remetéi a bácsi erdőben…

A Nap már leáldozott, amikor Gombosnál a hajóról leszállva kocsira ültem, hogy Bácsba utazzam. Hamarosan elmaradt a falu és következett a kukoricák végeláthatatlan rengetege.
Egyszerre csak feltűnt előttünk a mind szürkülőbb homályban egy messzi, sötétkék árnyék: egy magános, lapos tetejű torony. A bácsi ferences zárda tornya! – törte meg a csendet útitársam. Ferences zárda … templáriusok … országgyűlések. … székesegyházak … háború és béke … fény és árny … Megértettem már az alföldi rengeteg susogását…
Már a magyarok bejövetele előtt is fennállt ez a város, ahogy Salagius is említi művének IV. részében: «… in Baciensi est civitate.». Földvár állott itt egykor, amelyet még a «várépítő húnok» : az avarok építettek, így Árpád fejedelem már mint lakott és megerősített helyet találta. Nagyon szerette e vidéket… A Névtelen Jegyzőnél olvassuk, hogy amikor Árpád győztes seregével Titelnél átkelt a Dunán, az_egész Tisza–Duna alját meghódította. Azután a Bács melletti Palona alól a Dunába szakadó Vajas folyó partján ütött tábort. (…) Jött aztán a kereszténység. Szent István király már püspökség székhelyévé tette Bácsot. Szent László 1092-ben érsekségre emeltette. II. Béla 1135-ben pedig egyesítette a kalocsaival. De a káptalan továbbra is megmaradt Bácsban ; ezidőtájt épült a templomos lovagok rendháza is, amelyet a XIV. században a ferencesek vettek át, s amelynek tornya már mind közelebb sötétlik előttünk. A tatárjárástól már eleget megszenvedett Bács (…) De ennek szomorú maradványát ma már csak a Mosztonga mocsaras vizében láthatjuk. Várát Róbert Károly 1338-ban fényesen átalakította. Azután már a királyok is mind gyakrabban tartózkodtak benne: Zsigmond 1398-ban és 1410-ben, Mátyás 1464-ben, II. Ulászló 1495—96-ban, II. Lajos 1518-ban és 1519-ben még az országgyűlést is itt tartotta meg. Ekkor tündöklött Bács a
fénykorában, hatalma tetőpontján. De azután jött a török és mindennek vége lett. 1526-ban, szeptember 28-án bevette Szegedet. Utána délnek indult és október 2-án már Titel alatt táborozott. Közben egy része Bácsot is elérte, a várost felgyújtotta és a várat egy nap alatt bevette; lakóit asszonyostól, gyermekestől mind felkoncolta. Ekkor halt meg az ősi Bács (…).
1667-ben szabadult fel a török uralom alól. De jöttek azután a kuruc-labanc háborúk és Bács nem tudott többé lábra kapni. (…)
Éjszaka van már. Mind közelebb érünk a faluhoz. Ha mindez most újra eszembe nem jutott volna, könnyebb volna a megérkezés. De túl sok e tájon az árny és túl sok a fény, ami elmúlt. Valamikor 60.000 lelket számláló érseki székhely volt, ma alig 4500 lakosú szerény falu. (…)
A Mosztongán túl hatalmas erdő feketéllik. – Az ott a bácsi érsekség erdeje ! – magyarázzák.
– Nagyon régi erdő. Még ma is látható benne egy török basa nyaralója, persze romokban. Van ott egy régi kápolna is Remete.Szent Antal tiszteletére. Ott nagy búcsúk szoktak lenni minden évben. – Remete Szent Antal kápolnája? – álmélkodom el. Hát hogyan jutott ide az egyiptomi pusztai nagy remetének tisztelete? – Azt ma már nem tudjuk. Az tény, hogy ősidőktől fogva fennáll ez a búcsújáró szentély ott, a rengeteg mélyén. És mindig élt ott mellette 1-2 remete is.
– Remete? Itt Bácskában? – ámulok el még jobban. És még mindig van ott remete? – Ma már, sajnos, nincsen. De a régi öregek azt mondták, hogy ők még emlékeztek arra, amikor ott magános szent ember élt, aki a kápolnára gondot viselt, ott imádkozott, kertészkedett és reggel-délben-este harangozott a kis remeteharanggal. És hogy úgy hallották, hogy azelőtt is mindig volt a remeteháznak remetelakója . . . Azonnal nekivágtunk az erdőbe vezető útnak. Először egy fahídon átmentünk a Mosztongán. Azután már egyenesen neki az erdőnek: a falutól alig félóra az út. Remeték az Alföldön . . . Szokatlanul, furcsán hangzik; ilyet eddig nem hallottam. Nincs is hol itt remetéskedni: hiszen itt még a középkorban is fennálló erdőket már rég kipusztították: kellett a szántóföld a megszaporodott lakosságnak. Alig maradt pár a Duna–Tisza mentén. De azon korból sem, amikor még az erdők megvoltak, nem tudunk bácskai remetékről. A tudományokkal foglalkozó szerzetéknek még voltak itt rendházaik. Különösen a titeli és a hájszentlőrinci prépostságok, a ciszterciek ábrahámi és bodrogmonostori apátságai, a gajdeli (gádori) premontrei prépostság messze híresek voltak. De bácskai remetékről nem olvastunk feljegyzéseket. Még az egyetlen magyar remeterendnek: a pálosoknak sem volt soha rendházuk Bácskában. Azt hinné az ember, hogy talán a Duna–Tisza-közi nagy jólét nem is képes itt ilyen hivatásokat kitermelni, akik Szent Pál és Szent Antal első remeték példáját követnék és a teljes magányba vonulva, csak az imádságnak és az önmegtagadásnak élnének. És íme: mégis akadt itt, Bácskában sok olyan jámbor férfiú, aki egyedül Szent Antal remete tiszteletének és az imádságos elvonultságnak szentelte életét!
… Odaértünk a bácsi erdőhöz. Széles, egyenes út vezet befelé; abból hasonló mellékutak ágaznak szét mindkét oldalról. Valami különös új hangulat lepi meg az embert, szent, imádságos hangulat: itt nincsen az embernek kezenyoma; itt minden úgy áll, ahogy a jó Isten ideültette… Végre egy nagyobb tisztásra érünk: ott fehérlik a kápolna és mellette a remetelak. Csikordul a zár: bemegyünk. Bent is csupasz, fehér falak. És íme: az oltáron ott barnállik a mi régi, régi ősünk, Remete Szent Antal alakja. A képen is csend, köröttünk is csend. Csak az évszázadok óta itt élő áhítat suttogását hallotta a lélek… Aztán megnézzük a remetelakot. Teljesen üresen áll; már rég nem lakja senki. Mindjárt ott hallgat mellette egy kis tó is. Mögötte megint erdő és csend. Hát itt éltek a bácsi remeték az elmúlt évszázadokban, talán az egyetlen remeték az egész Bács megyében.
(Bodroghy 1943)

Mielőtt azonban a kápolna mai állapotáról szólnék, meg kell említenem egy másik legendát is, amelyet a két világháború között Szabadkán megjelenő, horvát nyelvű Subotičke novine című hetilapban tett közzé Stjepan Bartolović (1909–1992) bácsi származású horvát tanárember, aki sokat tett a bácskai sokác nyelvjárások gyűjtésében, s közben népköltészeti anyagot is gyűjtött. Még zágrábi egyetemi hallgató korában, 1931-ben jelentetett meg a bácsi kápolnáról egy másik eredetmondát a Hogyan keletkezett a bácsi Szent Antal-kápolna? (Kako je nastala crkvica kod sv. Antuna u Baču? Po narodnom pričanju napisao: Stj. Barcolović Marcin). Alcímének fordítása: A népi közlés~elbeszélés szerint leírta Stj. Barcolović Marcin (Bartolović 1931). Tehát már az első rész közlésénél megjegyzi, hogy egy elbeszélés nyomán veti papírra a közölteket. Az első Jugoszlávia ma Szerbiához tartozó területein egyetlen intézményes könyvtár sem őrizte meg ennek a hetilapnak minden számát, így most csupán az Újvidékről és Belgrádból összeszedegetett három szám anyaga alapján próbálom visszaadni azt, amit Bartolović közzétett.

A gyermekkorában hallott monda eseménye még abban az időben történt, amikor Bácsban még sem svábok, sem magyarok nem éltek, csupán sokácok. Az erdőben pedig két ferences barát élt. A falu marháit a város nagy erdeinek tisztásain legeltették a csordások, akik egyik este, amint a nyughelyük felé terelték a jószágot, arra lettek figyelmesek, hogy a marhák szétszaladtak, a pásztorkutyák abbahagyták az ugatást, s előttük egy kéz nőtt ki a földből, amely egy fényes keresztet tartott. Ijedtükben nem szóltak senkinek a jelenésről, de mivel az minden este megismétlődött, felkeresték a ferences frátereket. A barátok belátták, hogy a csordások igazat mondanak, s hogy megfejtsék a jelenés jelentését nagy imádkozásba kezdtek. Isten meghallgatta imáikat, s egy nap megjelent nekik Szent Antal, s meghagyta, hogy azon a helyen, ott az erdőben kis templomot építsenek. A szentéletű barátok hozzá is láttak ehhez a munkához, azonban sem pénzükből, sem erejükből nem futotta erre. Történt azokban a napokban, hogy a Bács városában élő török pasa egyetlen gyermeke, szépséges leánya nagyon beteg lett. Megszállta a gonosz (belebújt az ördög). Kért a pasa mindenféle segítséget, de a lánya egészsége csak nem javult. Meghallották ezt a falu csordásai, akik úgy vélték, hogy a ferences barátok meggyógyíthatnák a beteg lányt. A fráterek eleinte vonakodtak, de a végén csak ráálltak a gyógyításra, de azzal a feltétellel, hogy ha a leány meggyógyul, a pasa kötelezettséget vállal, hogy felépíti az erdei katolikus kápolnát. A ferenceseknek a lány gyógyulásáért felajánlott szigorú imádságos és böjtölő életrendje sikerrel járt, s a pasa lánya meggyógyult. Erre a hálás apa hordatott téglát, épületanyagot az erdőbe, hogy a kápolnát felépítsék. De csak nem tudott belenyugodni, hogy hitellenségeinek templomot építsen, s abba is hagyta a munkát. De Isten nem felejt, s a török pasa lánya ismét beteg lett, újra megszállta a gonosz. Alig élt már, haldoklott. Kérte a pasa a ferenceseket, gyógyítanák meg a lányt. A szerzetesek nem akartak segíteni, mert cserbenhagyta őket. A végén azonban csak hajlottak a segítségre, azonban a pasa most azt a feltételt kapta, hogy előbb építse fel a kápolnát, s csak azután várja a segítséget. Nem volt mit tennie a török pasának, a kápolnát felépíttette. Azután a szerzetesek imáikkal, böjtökkel, szigorú életmóddal kieszközölték Istennél a török lány gyógyulását. A kápolnát pedig, mivel Szent Antal jelent meg nekik először, az ő tiszteletére ajánlották fel.
(Bartolović 1931)

A mondamotívumok több helyen egyeznek a korábbiakban ismertetett legendamotívu­mokkal, de jóval közelebb állnak akár az eredetmondához, akár más epikai folklóralkotáshoz. Egyedül az hiányzik belőle, hogy melyik Szent Antal jelent meg a csordásoknak, de mivel később még megjegyzi, hogy a Bács környéki lakosság máig szívesen látogatja keddenként ezt az erdei kápolnát, feltételezhető, hogy a ferencesek által igen kultivált Páduai Szent Antalra gondolt. A kápolnát még a 20. század végén is a páduai szent ünnepén keresték fel a hívek, azonban oltárán a Remete Szent Antalt ábrázoló kép van, s a bácsi ferences atya, valamint a városi Szent Pál plébánia vezetője is kitartóan Remete Szent Antalt tartja az erdei kápolna védőszentjének. A két Szent Antal kultuszáról azonban tudni kell, hogy valóban korábbi volt a remetéé, majd a Ferenc-rend terjedésével jutott el felénk a ma is nagy-nagy népszerűségnek örvendő páduai szent Antal tisztelete, aki a keddi napról kiszorította Szent Annát, akihez addig azon a napon volt szokás hathatósan imádkozni.

 

1. kép: Bács, Remete Szent Antal kápolnája az erdőben (Silling István felv. 2012)
Mindezek után már csak a 20. század második felében történt feljegyzéseket említhetem erről a legrégebbi bácskai kápolnáról, amelyet a kései gótika korából valónak tartanak, azaz a 15. század végéről, illetve a 16. század elejéről. Az építmény felújítását 1817-ben végezték el. A kápolna egyhajós, 13,27 m hosszú, 5,68 m széles, a hagyománynak megfelelően kelet-nyugati tájolású. A kápolna és az 1812-ben hozzáépült sekrestye is 1868 óta cseréppel fedett nyeregtetős építmény, míg a homlokzat fölé emelt fából készült huszártornyot bádogtető fedi, amelynek csúcsa gömbben végződik, s rajta egy fémből készült kereszt látható. A toronyban két harang lakott. A kápolna mindkét oldaláról és a homlokzati részén is összesen öt gótikus támpillér áll, a szentély mellett az északi oldalán van a sekrestye, amely külön is nyitható, s ezen az oldalán a másik ajtón a karzatra, az orgonához lehet jutni. A kápolnának csak a déli oldalon van két nagyobb ablaka, valamint egy nagyon kicsi ugyanazon az oldalon, amely a karzatot világosíthatja. Az egyszerű, újabb főbejárat fölött két sorban három-három ablak található egymás mellett: egy a homlokzaton, egy az oromzaton. Az alsók félköríves végződésű ablaknyílásúak, míg a felső ablakokon a gótika mintáit követő csúcsíves ablaknyílások. Ma már csak egy deszkából készített, barokkos oltár van benne. Az oltár fölött Remete Szent Antal képe 1850-ből, mások szerint 1870-ből való és a zombori Wilhelm Hennel kereskedő ajándéka. A falakon egy Páduai Szent Antal-kép s egy Immaculata-szobor. A kápolnában a két tölgyfaoszlop által tartott karzaton 1864. óta Katarina Lipovčević ajándékaként áll az orgona. 2012. június 8-ai látogatásomkor láthattam, hogy a kápolna tetőzete annyira megrongálódott, hogy a beázásoktól már a mennyezet is átszakadt néhány helyen. Benne a misézés életveszélyes. Ezért is tartják az évi egyetlen, horvát nyelvű szentmisét a kápolna előtt, amelyre mintegy 200 sokác hívő érkezik Bácsból és a szomszédos Vajszkáról.
A kápolna előtt egykor állt fakeresztet a kápolna pénztárából állíttatták (Balogh 1867, 34), majd 1885-ben kőkeresztre cserélték, rajta öntöttvas korpusz és a keresztszár tövében golgotai Mária-ábrázolás ugyancsak öntöttvasból. A megfeszített Krisztus teste és az édesanya alakja ezüst színűre festve. A kereszten csupán a talapzat a régi, azaz a többi rész már újítás eredménye.
A kápolnát, amely Bács városától mintegy 6–7 km-re található egy államilag védett vadászterület közepén, sűrű erdő veszi körül: előtte hatalmas hársfa, illetve akácfák, szilfák, nyárfák, kőrisfák környékezik, az erdő magas aljnövényzetét csak a kápolnához vezető úton és a kápolna körül irtják, hogy a zarándokok megközelíthessék a kápolnát, s a szentmisét ott meghallgathassák minden pünkösdhétfőn. A Kalocsán hajdan megjelent Bunjevačke i Šokačke Novine 1870. június 28-ai, 16. száma is közli, Baloghot másolva, hogy ez a terület gróf Batthyány József érsek és Bács-Bodrog (sic!) vármegyei főispán kedvelt pihenőhelye volt, ahol 1763. július 19-én bérmálta a helyi és környékbeli hívőket.
Ezzel a bácsi szentéllyel egy új típusát különböztethetjük meg a kápolnáknak, az erdei kápolnát; funkcióját tekintve, Lantosné Imre Mária szerint, védőszenti kápolnának kell tartanunk (Lantosné 1998, 124), bár a legendája fogadalmi kápolnaként emlegeti. Jelenleg a legmagasabb állami védelem alatt áll ez a kápolna mint a Vajdaság legrégebbi szakrális építménye, de elmondható, hogy ez egyáltalán nem látszik meg rajta, s bizony, sokkal több odafigyelést érdemelne.1

Bezdán

A XX. század második felében mostoha sors várt általában az egyházi építményekre a Vajdaságban. Kimondottan érvényes ez azokon a településeken, ahol a lakosságot erőszakosan kicserélték, s így a vallási élet is vagy megszűnt, vagy korlátok közé szorítva zajlott. Sok egykor németek, ma délszláv (szerb, montenegrói) származású pravoszlávok által lakott településünk temploma mára vagy eltűnt, lerombolták, vagy jelenleg, a szemünk láttára enyészik el. Lett légyen szó akár római katolikus, akár református vagy evangélikus felekezetű szentélyről. Ha a településen nem maradt hívő, az új telepesek nem törődtek a templommal, a temetőbeli építményekkel, a kálváriákkal, út menti keresztekkel, s hagyták őket tönkre menni, illetve még hozzá is járultak ehhez a romboló folyamathoz. Ahol megmaradt a régi lakosság egy része, akár római katolikus magyarok, horvátok (sokácok, bunyevácok), akár németek szórványosan, avagy református magyarok, kevéske német, evangélikus szlovákok, ott még állnak a templomok; lehet hogy kissé árválkodva, de megvannak. És ilyen sorsa lett az izraelita zsinagógáknak is, amelyekből már alig van néhány a Bácskában. Csupán a zsidó temetők – sokszor elhanyagoltan – vallanak még az egykoron velünk együtt élő szomszédjainkról.
Az itteni szerb népesség templomai állnak, sőt napjainkban egy templomépítési hullám terjedt el olyan településeken, ahová a pravoszláv szerbek az 1945. évben vagy csakhamar utána, illetve az 1995. évi horvátországi menekülésük eredményeként érkeztek.
A máig megmaradt templomokat időben jócskán megelőzték a vidék kápolnái, amelyeket jobbára fogadalomból építettek, s a helyek, ahol állnak, a település, falu avagy város, amely a magáénak vallja, tudja őket, gyakran többnemzetiségű és konfesszionálisan heterogén, de vannak kimondottan ortodox települési, határbeli és kegyhelyi kápolnáink, kolostoraink is. Ezeknek a kápolnáknak van gazdájuk, vannak híveik, s van bennük vallási élet is.
Kutatási területem a Nyugat-Bácska, azaz a bácskai Duna mente, ahol a magyar országhatártól dél felé haladva az út mentén rogyadozik Küllőd (Kolut) volt német, ma szerbek által lakott falu római katolikus temploma, (pravoszláv még nem épült), de a vele szomszédos Bezdán egykori mezővárosban, ma nagyobb falunak tekinthető településen szépen felújított és jól karban tartott kápolna áll a Szentháromság tiszteletére. Ezt a kis parasztbarokk szentélyt sokan és sokáig a kistérség legrégebbi kápolnájának vélték, vélik ma is mindazok, akik nem tudnak a már említett bácsi erdőben álló, s jóval korábbinak datált Remete Szent Antal-kápolnáról. A bezdáni kápolna is kötődik, írásos emlékek révén, a török korhoz, de csupán a harangja. Volvátz György hajdani bezdáni plébános 1845-ben feljegyezte a következőket:

Végre megjegyzésre méltó a Templom tornyában lévő, úgynevezett, lélek-harang, melly 40 fontos nyom. Mert ugyanis ez a Töröknek Magyar Országba dúlása által porig Semmivé tétetett Sterbácz falunak térin, melly most Bezdán várostul délre az erdő szélin szöllőnek használtatik és régi pénzeknek találtató helye, egy kútba találtatott, amidőn ezen kút Török elmente után Pusztítatott. Ezen harang fellül a folytonos szóbeli hagyomány kezeskedik, melly egyszersmind azt is állítja: hogy Sterbáczon mellyrül Tktes Bács Vármegyének jegyzőkönyve is említést tesz, Görög nem egyesült hitűek lakták hajdanta.
(idézi: Balla 1994, 4–5)

Ez a feljegyzés még a templom harangjaként említi a hajdani Sterbác falu meglelt harangját. Azonban Balla a kápolnáról szóló füzetében kidomborítja, hogy él Bezdánban az isterbáci harang-legenda (Balla 1994, 18), mely „szerint, mivel a törökök nem tűrték meg a harangozást és a harangokat, Sterbác népe harangját egy kútba rejtette el, majd mikor a törökök elhagyták a vidéket, elővették…” (Balla 1994, 16), de arról nem szól, hogy ez a meglelt harang valójában hova került. A középkori Sterbác, később Isterbác település a török uralom alatt elnéptelenedett, majd később az 1742-ben létrehozott Bezdán település részévé vált. A bezdáni Visitatio canonica 1762-ben említi az adatot, hogy a hívek által mintegy 40–50 évvel azelőtt épült Szentháromság-kápolna áll (Balla 1994, 12). De a faluban is épült templom, méghozzá 1756-ban már a szilárd anyagból való, mert az első falusi templom összedőlt. Tehát a kápolna tovább élte s szolgálta a népet. Eredetéről a szájhagyományt is meg kell hallgatnunk.

A szájhagyomány szerint egy évben a sterbáczi juhászok nyáját valamilyen járványos betegség pusztította. Mint ilyenkor általában szokás volt, a juhászok fogadalmat tettek, hogy ha megszabadulnak a vésztől, kápolnát emelnek valamelyik dombon. A szerencsétlenség elmúlt, ők pedig ígéretükhöz híven felépítették a kápolnát. Ez a kápolna még ma is áll.
(Balla 1944, 5)

A kápolnaépítés időpontját pedig az előző okmány után kereshetjük, s a pestisjárvány pusztításáról szóló feljegyzések szerint 1709–1713 közötti évekről tudunk. Az akkori időkben, a XVII. század vége óta itt legeltető görögkeleti vallású szerbek, valamint az 1710-ben Baranyából menekülő római katolikus sokácok közösen építhették a kápolnát 1710–1720 között. De hogy magyarok is éltek már abban a korban a településen, azt jelzi a szomszédos Monostorszeg plébániájának anyakönyve, mely szerint 1723-ban a sterbáci Mészáros Pál és Anna fiát, Mihályt ott keresztelték. Tehát a kápolnaépítés ökumenikus összefogás eredménye lehetett. A titulusválasztás pedig a kor szokásának megfelelően a pestis ellen leghathatósabban oltalmazó Szentháromság lett. A kápolna körül jött létre Bezdán falu első temetője is. Na de arról bizony nem szól a harang-legenda, hogy a törökök elől miként rejthették el a török időkben még nem is álló kápolna harangját. Minden esetre szép helyi eredetmondaként tartható számon ez a történet.
A falu temploma az 1742. évi településlétrehozás után épült. A kápolnában a XVIII. század felében „minden szombaton istentiszteletet tartottak, valamint Szent György és Szent Mihály napján. Ezeken a napokon a nép körmenettel ment a templomból a kápolnába…” (Balla 1944, 17) Amint látjuk, az állattartó lakosok és a pásztorok a kihajtás és a telelésre való beterelés napját ülték meg nagyobb ünnepként a kápolnában. Szent György pedig a szerbek kimondottan tisztelt szentje.
Bezdán település lakossága az idők folyamán zömmel magyar, német és horvát lett, s így a kápolna is a római katolikus egyházközséghez került, s katolikus szentélyként tartják számon.
A bezdáni Szentháromság fogadalmi kápolna előtt 1828-ban már állt egy fakereszt, amelyet 1898-ban kőkeresztet állíttatott a Csapó család.

2. kép: A bezdáni Szentháromság-kápolna (Silling István felv. 2012)

A kápolnát 5 öl hosszú és 3 öl széles építményként írják le 1843-ban. Tornyában akkor egy 50 kg-os harang lakott. Egy oltár volt benne. A nyugati és a keleti oldalán egy-egy ablak. A zsindelytetőt 1908-ban cserétetőre cserélték. Az első világháború idején, 1916-ban a bezdáni kápolna tornyából is elvitték a harangot hadi célokra. S itt ér véget a harangtörténet, bár a kápolnának Csapó Ferenc 1925-ben új harangot adományozott.
De a kápolna, előtte a kereszttel, ma is áll Bezdán település központjában, hiszen körötte alakult ki a falu. Utoljára 1993-ban renoválták, régi, barokk oltárát eltávolították, s helyébe a szembemiséző oltárasztal került. Ma csak Szentháromság vasárnapján tartanak benne szentmisét. Az államilag védett műemlék a helyi támogatók kegyes jóindulatából létezik.
A bezdáni kápolnáról szóló kiadványban a szerző is, a recenzens is kegyhelyként említi ezt a kis szentélyt. Ki kell őket javítanunk, ugyanis nem kegyhely, nem búcsújárások, nem zarándoklatok színhelye ez a kápolna, hozzá fűződő csodás eseményről sem szól a hagyomány, csupán a helybeli emberek fogadalmi szakrális építménye.

Zombor – Csicsovi tanyacsoport

A bácskai régi kápolnák között talán az utolsót építették fel a XVIII. század végén a Zombor határában 5–6 km-re délkeletre levő, parókiailag a zombori Szentháromság plébániához tartozó Csicsovi tanyacsoporton. Ennek a kápolnának is megvan a maga legendája, eredetmondája, amelyről zombori levéltáros koromban sikerült a népi tudást is begyűjteni, valamint a hiteles okmányokat is átnézni.

Ebben az időben már Zomborban tartózkodott (1760 óta) a korábbi pozsegai szolgabíró, Markovich József (Josip Marković), aki a városban a szenátorság mellett a városkapitányi rangot is elnyerte. Nevéhez … fűződik a környék egyik legrégebbi búcsújáró kegyhelyének, a Havi Boldogasszony, illetve ahogy a régi jegyzőkönyvek írják, a Maria Schnee kápolnájának a megteremtése is. A helyi legenda szerint Markovich úr és felesége egy forró nyári napon könnyű hintójukon hazafelé tartottak a Csicsovinak nevezett zombori határrészben lévő birtokukról, amikor óriási vihar keletkezett, szörnyű jég-, majd hóeséssel. A megrémült lovak zabolátlanul futottak a sűrű homályban, s már-már úgy tűnt a házaspárnak, hogy odavesznek. A lovak azonban egyszerre megtorpantak, és tapodtat sem moccantak helyükről. A vihar, ahogy jött, úgy el is tűnt, s a rémületéből felocsudó Markovich házaspár riadtan vette észre, hogy hintajuk a Mosztonga folyó kissé magasabb partján állt meg. A biztos halálból ilyetén való megmenekülésükért Markovich szenátor úr hálából azon a helyen kápolnát emeltetett Havi Boldogasszony tiszteletére. A nép máig Jozina kapelának (Jóska kápolnája) nevezi e helyet, és szívesen látogatja az ünnepen.
A levéltári anyag viszont ezzel kapcsolatban a következőkről tudósít: Markovich József, zombori szenátor 1767-ben kisebb templomot-kápolnát kívánt emelni Havi Boldogasszony tiszteletére. Az építmény helyét 1767. október 30-án jelölték ki a Szontai úti dombon, a Csicsovi határrész nyugati oldalán. Az építkezésig azonban 13 év telt el, mígnem 1780. július 11-én Bajality Antal kalocsai kanonok ünnepélyesen letette az alapkövet. A kápolna oltárába Szent Teodor ereklyéje került, felszentelését 1781. szeptember 9-én Gazslovich Xavér bácsi plébános végezte, s ez alkalomból a városból ünnepi processiót vezetett Bona Mihalović ferences szerzetes. Havi Boldogasszony ünnepét a következő évben, 1782. augusztus 5-én már itt ünnepelték a zomboriak.
(Silling 1994, 18–19)

Ez a fogadalmi kápolna lett a város negyedik római katolikus kápolnája, hiszen abban az időben állt már 1751 óta a központban Nepomuki Szent János kápolnája, 1767 óta a Szent Kereszt-kápolna a kálvárián és a Szent Rókus-kápolna 1725 óta a temetőben.
A kápolna előtt a zombori magyar katolikus egyházi védnökség 1869. június 15-én keresztet állított.
A kápolnában, amelyet a bunyevác-horvátok a sajátjukénak tartanak, ma már csak a védőszent ünnepén, Havas Boldogasszony napján (augusztus 5.) tartanak horvát nyelvű szentmisét.

 

3. kép: Zombor – Csicsovi-tanyacsoport: Havas Boldogasszony-kápolna (Silling István felv. 2012)

Sztapári kápolnák

A Zombortól mintegy 10 km-re fekvő Sztapár falu határában, a Mosztonga folyócska partján találjuk nemcsak a Nyugat-Bácska, hanem az egész Vajdaság legrégebbi pravoszláv kápolnáját, szentkúti kegyhelyét. Valójában két szentélyről van szó, azonban a kisebb, egyszerűbb az eredeti, amely egyházi feljegyzések szerint a 18. század első felében épült itt, a hajdanai Bokcsinovac faluban, ahonnan később, 1752-ben átköltöztették a lakosságot a mai Sztapár területére. A régi kápolna a hajdani falu templomául szolgált, s egy, az 1727–1731. évi okmány szerint vagy a falu bírája, vagy pedig annak papja építtette a paticsfalú, náddal fedett kápolnát. A későbbi költöztetés után ezt a kis kápolnát megtartották, s ma is a helyén van, a Mosztonga fölötti dombon: átépítése után vertfalú, bádogtetős, 2 méter magas, hét méter hosszú, ajtaja fából készült, egy kis ablaka van a déli oldalról, s benne körben apró ikonképek sorakoznak a fal kiugró peremén, míg az ajtó mellett balra a két szintes gyertyagyújtó állvány áll. A felső szinten az élőkért, az alsó szinten a holtakért gyújtanak gyertyát az ide látogatók.

 

4. kép: Sztapár, a régi kápolna (Silling István felv. 2012)

A szentkúti kápolnácskát a Nagyboldogasszony tiszteletére építették, s évközben ritkán tartanak itt misét. Pünkösd hétfőjén nyitják ki, majd a pravoszláv Nagyboldogasszony ünnepén (augusztus 28.) zárják be a szentkúti kápolnákat. Az ünnepre ide látogatók első dolga a nagyobbik kápolna előtt vékony, sárga viaszgyertyákat vásárolni, s azokkal előbb a régi kápolnába mennek, hogy meggyújtsák őket. Ott imádkoznak, a nemrég elhunytakért hangosan sírnak. Innen a nagyobbik, már-már kisebb templomnyi kápolnába mennek, ahol a szentmisét tartják. Ezt az utóbbi kápolnát 1864-ben építtette Sztapár község Georgije Branković pravoszláv érsek engedélyével, s a kisebb kápolnától mintegy 30 méterre, annál magasabb, azaz a part legmagasabb pontján épült téglából, gótikus ablakokkal. Tornya is van, rajta ablakok, benne harang. A kápolnának egyszerű ikonosztázionja van, inkább csak az oltárkapu a lényeg rajta, ahonnan a pópa a hívők közé kiléphet. Ezt az ikonfalat valószínűleg a régi kápolnából hozták át. Ebben a kápolnában értékes üvegikonképek voltak, az ismert zombori és sztapári naiv üvegikonfestő iskola szép darabjai. Mára ezeket elővigyázatosságból bevitték a falu templomába vagy a zombori Városi Múzeumba. Ezek az ikonok, a hagyomány szerint, fogadalomból kerültek ide, vagy pedig a család a régi, megkopott ikonképet újra cserélte, s a régit a kápolnának ajándékozta, illetve él olyan hagyomány is, hogy az utódok nélkül kimúlt család házi védőszentjének ikonját a szentkúti kápolnában helyezték el.

 

5. kép: Sztapár, az újabb ortodox Nagyboldogasszony-kápolna, balra a régebbi (Silling István felv. 2012)

A kápolnák ma is a hatalmas diófák és hársfák alatt bújnak meg, szép és nagy terük van, főleg az újabbnak. A kisebb kápolna közelében, a legalacsonyabban fekvő helyen áll a kút, négy vastag oszlop tartotta felette a korábbi zsindelytetőt, ma bádogtetőt. A kútból vastag kötélre erősített vödörrel merik a vizet. Ők maguk nem nevezik szentnek ezt a kutat, csak bunar (kút) a megnevezése, de a pópa az ünnep előtt megszenteli annak vizét.
Ehhez a kúthoz legenda nem fűződik, s hogy a forrást, illetve a kutat miért tartják szentnek, arra csak a gyógyulásokkal kapcsolatos hagyomány utal. De az ünnepre érkezők nem okvetlenül keresik fel a kutat. Első dolguk az említett gyertyagyújtás, akárcsak más templomokban is.

 

Irodalom

Badics Ferencz
1891 A Bácska. In Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben VII. Magyarország II. Budapest: Magyar Királyi Államnyomda, 573–618. p.

Bálint Sándor
1943 Bácska kegyhelyei. Kalangya 12/4, 162–165. p.

Dr. Balla Ferenc
1994 A bezdáni Szentháromság fogadalmi kápolna. Bezdán: Bezdáni róm. kat. Plébániahivatal.
Balogh György
1867 A bácsi r. k. plébánia százéves emléke. Esztergom: k.n. (Különnyomat a magyar Sion V. folyamából).

Bartolović Marcin, Stjepan
1931 Kako je nastala crkvica kod sv. Antuna u Baču? Po narodnom pričanju napisao.
Subotičke novine 1931/6 (márc. 14.), 1931/7 (márc. 28.), 1931/11 (ápr. 25.)

Bodroghy Szabolcs
1943 Remete-őseink nyomait kerestem… (3. Szent Antal remetéi a bácsi erdőben…). Fehér Barát 6/8, 111–112. p.

Iványi István
1909 Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára II. Szabadka: Szabados Sándor Könyvnyomdája, 163–164. p.

Lantosné Imre Mária
1998 Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében III. Kápolnák. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41–42 (1996–1997), 115–147. p.

Pelaić, Zvonimir A.
2012 Kapela Sv. Antuna Pustinjaka na Feliću. http://www.subotica.info/eventview.php?category_id=88&event_id=12996.

R. P. [Ružica Parčetić]
2010 Na proštenje svi zajedno. Bunjevačke novine, br. 63. septembar 2010.

Silling István
1994 Zombor katolikus vallási életének megújhodása a XVIII. században. In uő. Templomok, szentek, imádságok. Újvidék–Tóthfalu: Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság–Logos, 7–22. p.

Špehar fra Josip
2012 Franjevački samostan Bač. Kronološki pregled. Bač: Franjevački samostan Sv. Marije u Baču.

Ђекић, Мирјана
2001 Водице у Војводини. Београд: Драганић

 

Die ältesten Kapellen der Batschka
Auskunft der Legenden, Sagen, der wahren Geschichten und Dokumente
(Zusammenfassung)

Die Völker, die im Laufe des vergangenen Jahrhunderts die Batschka (den südwestlichen Teil der Ungarischen Tiefebene, heute Serbien) besiedelt hatten, arrangierten ihren geographischen Raum gemäß ihren eigenen kulturellen Ansprüchen. Ihre Bauten sind damals gewiss aus kurzlebigen Materialien entstanden, da es in der Gegenwart keine Reste von den einstigen Erdschanzen gibt und selbst von den aus Stein und Ziegelstein errichteten Bauten lediglich Spuren erhalten sind. Die älteste fassbare Spur stellt die aus Backstein errichtete Pfalzburg von Bács dar, die im Laufe der Geschichte den militärischen Bedrohungen mehrfach widerstand und bis heute ein Zeuge der einstigen Größe und Bedeutung der Region ist. Die zahlreichen, teils bis heute gut erhaltenen Kapellen repräsentieren be­reits eine spätere Zeitspanne: sie wurden vorwiegend ex voto errichtet, und konzentrieren sich auf die westliche Peripherie der Batschka. Das Gedächtnis der heutigen Einwohner reicht zwar nicht bis in jene Zeiten zurück; mittels Archivmaterialien, kirchlichen Dokumenten und Kundgebungen der Lokalpresse lässt sich jedoch plastisch rekonstruieren, wann genau, aus welchen Gründen und von welchen Personen die am Ende der Türkenzeit entstandenen Kapellen erbaut wurden.

(Übersetzt von Máté Csanda)

 

Najstarije kapele u Bačkoj
Na osnovu legendi, predanja, tzv. istinitih priča i pisanih dokumenata
(Rezime)

Narodi koji su se nastanili u jugozapadnom delu velike Panonske nizije na levoj obali reke Dunav, u predelu koji se zove Bačka, pre hiljadu godina, oni su teritoriju zaposeli prema potrebama svoga načina življenja. Njihova građevinska kultura nije bila građena od toliko čvrstog materijala da bi mogla odoleti vremenskim prilikama, te su nestala čak i zemljana utvrđenja (npr. od nekadašnje veoma značajne tvrđave Bodrog nema ni traga). Od sakralnih objekata građenih od cigle i kamena su ostali samo poneki fragmenti. Najstarije su ovde ruševine tvrđave Bač, koja je građena od cigle, te je ona delimično mogla odoleti ne baš svim istorijskom nedaćama, ali do danas govori o nekadašnjoj veličini, istorijskom značaju ovdašnje regije i njenih stanovnika.
Od kasniji spomenika kulture su neki ipak sačuvani, te do naših dana postoje sakralne kapele od kojih je većina zavetna, i nalaze se na periferiji regije, tj. u Zapadnoj Bačkoj, sve blizu Dunava. O njihovom nastanku današnji žitelji skoro da ništa ne znaju, no ipak arhivska dokumenta, stari crkveni zapisi mogu nam biti od pomoći da odgonetnemo kako su se one gradile, kada i s kojim razlogom su ovde podignute na kraju vladavine Turaka u ovim krajevima.