kedd, szeptember 21, 2021

A 2015-ös év nyarán, tikkasztó augusztus eleji hétvégén zajlott Az anyagi kultúra és társadalom változása, című konferencia, melyet a Szegedi Akadémiai Bizottság Néprajzi Munkabizottsága, a Móra Ferenc Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke szervezett. A rangos eseménnyel pályatársak, barátok, kollégák köszöntötték egy-egy előadással a jubiláló Juhász Antalt! Két nap alatt 38 előadó, köztük magam is tisztelgett, köszöntött. Kedves Tóni! A nagy zsongás-dongásnak és a hőségnek köszönhetően nem tudom, mit őriztél meg emlékeidben! Engedd meg, hogy szerénytelenül emlékeztesselek arra, amit akkor felemlítettem.
Így hát valójában valamivel részletesebben kifejtem mindazt, amit Szegeden előadásom személyes hangvételű felvezetőjében mondtam.
Úgy vélem, nemcsak az előadásoknak, hanem a barátságoknak is vannak kulcsszavai! Állításomat bizonyítandó, íme, egy részletesebb magyarázat.
Az első kulcsszó: terepmunka!
Személyesen ugyanis terepen, tanszéki gyűjtésen ismerkedtünk meg, 1995 nyarán. Méghozzá Csókán találkoztunk, ahonnan a Papp György vezette Veszendő értékeink nyomában című nyelvjárási és néprajzi táborral tettünk kirándulást a Bánság északi csücskébe, főként nyelvjárásgyűjtési célzattal. Papp tanár úr kérésére, „házigazdaként” csatlakoztam a tanszéki csapathoz, így együtt dolgoztunk Egyházaskéren, Magyarmajdányban, Törökkanizsán. Az egyházaskéri szálláshelyet Bogdán József plébános úr biztosította a parókiáján.
A munka során láthattam, hogyan irányítottad, igazítottad útba az egyetemi hallgatókat, illetve a nap végén tartott megbeszélésen, jó hangulatú beszámolók alapján miként értékelted az elvégzett feladatokat.
Aztán pár napra Magyarkanizsán, a Tisza-parton folytatódott a hagyományokban való merítkezés az újvidéki egyetem és a szegedi tanszék hallgatóival. Juhász tanár úr a Vízitelep sátrai helyett, kanizsai lakásunkban volt éjszakai szálló vendég. Te nyitottad a jeles néprajzos szállóvendégek sorát akkor, aminek húsz esztendeje múlott immáron!
A kanizsai napok alatt a város tanyavilágában, a Nagy-Járás peremén is kószáltunk kicsit, épp csak ízelítőül kóstoltak bele a hallgatók az ottani tanyás hagyományokba. A Gyuris-tanyát úgy mértük fel, hogy a háznép a földeken dolgozott! Éppen akkor érkeztek, amikor mi már elmenőben voltunk. A vendégszerető háziak mindenféle itókával, „szokkal” is kínáltak, amire rácsodálkoztál: Az micsoda? Mondta, hogy lónyál, azaz: üdítő! Hagyománytisztelő emberként ezek után a gazda által főzött pálinkát kóstoltad meg. Jóféle bácskai papramorgót! Eper volt, nem is akármilyen.
Aztán egy másik kulcsszó: opponens!
Doktori értekezésemet Magyarkanizsa tanyás gazdálkodásából írtam és témavezetőm, Szilágyi Miklós tanácsára Juhász Antalt kértem fel – „nem hivatalosan”, hiszen ilyet egy jelölt nem tehet – egyik opponensnek. Elvállaltad, aminek akkor nagyon örültem, és ma is hálás vagyok az akkor tett észrevételekért, tanácsokért. Az eljárás kezdete előtt félrevontál és a következőt mondtad: Tudod, hogy két dologgal kezdik az opponensek az olvasást?! A tartalommal és az irodalomjegyzékkel. Mindkettő impozáns, de mindent elolvastál, ami a jegyzékben szerepel? Bevallom, akkor kicsit furcsállottam a kérdést, de ma már tudom, hogy helyénvaló volt. Helyénvaló, mert már akkor is, azóta meg még kevesebbet olvasnak, olvasunk mi is, tudományos kutatók.
Egy újabb kulcsszó: OTKA!
A kétezres évek elején közös OTKA-kutatásunk is volt. Te adtad a neved, mi meg, élve a lehetőséggel, köpenyed zsebéből bújtunk ki Fodor Ferenccel, Mód Lászlóval és Simon Andrással, tanítványaiddal, kedves barátaimmal. Végigjártuk, -kutattuk a Vajdaság magyarlakta településeit.
Még egy fontos kulcsszó: konferencia!
Az elmúlt években több konferencián is találkoztunk, ilyen volt a MUKUCSOM sorozat, amelynek előadásaira, műhelybeszélgetéseire rendszeresen beültél a Móra Ferenc Múzeum könyvtártermébe. Emlékszem, egy nagyon kellemes őszön, Nagykőrösön üldögéltünk egy padon, és jókat beszélgettünk a szakmáról, családról. Vagy például Zentán a Kiss Lajos Néprajzi Társaság konferenciáján is együtt voltunk, amikor magával ragadott a mesélőkedv, és Simon Andrással jeleztük, hogy jócskán túllépted az adott időt. Utána meg is kérdezted, hogy a szervezők szóltak-e? Nos, töredelmesen bevallottuk ott akkor íziben, hogy mi gátoltuk meg orvul egymásba fonódó, többszörösen összetett, barokkos körmondataid már-már szűnni nem akaró áradását… Vállunkat átkarolva mondtál is egy cifrát, amin jót nevettünk mind a hárman!
Szóval, kedves Tóni bácsi – Sára lányom, tanítványod emleget így –, tisztelt professzor úr: Isten éltessen erőben, egészségben, így a nyolcadik X-en is túllépve!